Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-09-01 / 17. szám
ént itt 400 évvel ezelőtt. Jobbra; »... bős Zrínyi körül bátor daliái Szabadtéri történelmi múzeum. Jobboldali képen: Feltárt és védőréteggel konzervált eredeti, ősi alapfalak Imből a fegyvereket őrző híres ércoroszlán talapzata »Ez is Szigetvár jő hírét öregbíti...« írók és zeneszerzők, pécsi színészek, énekesek, névtelen tűzmesterek és közrendű szigetvári polgárok serénykedtek ezekben a napokban, hogy nemes buzgalmukkal, tehetségükkel, tudományukkal és művészetükkel minél tisztább fényben ragyogtassák fel a 400 éves forduló emléknapját. Olyan volt Szigetvár ezekben az ünnepi napokban, mint egy roppant szabadtéri színpad, ahol a történelmet ezerféle módon keltették élotre. E viharzó kavargásban fel-feltűntek komoly és keskeny anatóliai arcok, a hajdani ellenfél utódai, akik eljöttek, hogy fejet hajtsanak a nagy szultán és legnagyobb ellenfelének emléke előtt. A történelem kutatói a legújabb korban már tisztázták Zrínyi alakját, egyéniségét, és szerepét, a Habsburg-hadipolitika dermesztő közönyét, apró szálakra bontották a szigetvári tragédia szövedékét s a szigetvári ünnep rendezői kegyeletes kézzel és műgonddal mutattak meg minden kibontott szálat... Fehérre terített, derűs asztalok a sok vihart látott komor falak árnyékában Ünnep után a legifjabb Táros A szigetvári ünnepnapok varázsától nehéz volt szabadulni. Késő éjszaka is ott szorongott a tömeg a vár körül, a tűzijáték fényében, a mozsarak durrogásában, muzsikát hallgatva és borospoharak fölött tűnődve azon, ami négyszáz évvel ezelőtt itt történt. A költő Zrínyi fehér szobra előtt fiatalok idézték a „Szigeti veszedelem" szép magyar sorait, s az ércoroszlán előtt öregek töprengtek azon a koron, amelynek végnapjait ők még megérték s látták lehullani a Habsburg-birodalom kétfejű sasmadarát... S másnap levonták a kék-fehér lobogókat, a vendégek hosszú karavánoszlopai elporzottak, a város felöltötte hétköznapi arcát Szigetvár üzemeiben megkezdődött a munka, a földművelők kihajtottak a határba, az íróasztalok emberei leültek a hivatali szobákban. Az ünnepnapokon negyvenezer ember járta Szigetvár utcáit, a hétköznapokon tízezer helybeli vette fel a munkát. Jártunk az első hétköznap a szigetvári cipőgyárban, ahol asszonyok és lányok formálják a divatos cipellőket, jártunk a konzervgyárban, ahol erőteljes fűszerekkel ízesítik a jó falatokat. Az ember ilyenkor óhatatlanul az elment ünnepnapok fűtöttségét keresi az emberi arcokon s az emberi hangokban. A hétköznapi Szigetvár lakóin még érzik az ünnep szép hevülete, de már a cipőgyári művezető, aki előző este petárdákat sütögetett a vár ormán, olyan buzgalommal mutatta fel a pillekönnyű, puha női cipőt, mintha ágyúit irányozná a török állásokra; — Ez is Szigetvár jóhírét öregbíti ... Az ünneplő Szigetvár a bástyák ormáról a múltba tekintett, a hétköznapi Szigetvár a munkapad mellől a jövőbe. (baróti)
