Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-09-01 / 17. szám
holtán harmadéves és 4KK Budapest déli részén, a Petőíi-híd budai hídfőjétől néhány lépésnyire felépült a Műszaki Egyetem új diákotthona, A tizenegy szintes, kilencemeletes, korszerű épületet Kisdi Pál és Percei Dénes tervezte. Az üdeszép betonpalota átformálta a lágymányosi Duna-part arculatát. A kollégium ezer diáknak ad otthont, lakói vidékiek, a bentlakásért, s napi háromszori étkezésért havonta 200 forintot fizetnek. A szobák kétágyasak. Rajzasztal, beépített szekrény, könyvespolc, rádió egészíti ki berendezésüket. A társalgókban televíziós készülék áll. A diákotthonnak tízezer kötetes könyvtára és tornaterme van. A kollégiumi esteket a vörösmárvány hallban rendezik majd. A hallgatók egészségére korszerűen felszerelt házi rendelőben két orvos ügyel. A lágymányosi parkban építik fel a diákotthon sportpályáit. Az atlétikai Európa-bajnokság idején ebben az épületben helyezték el a külföldi lapok tudósítóit, s igazi gazdái, a Budapesti Műszaki Egyetem gépész- és vegyész-hallgatói szeptember közepén foglalták el otthonukat. (Vámos László felvételei) DCűtuíes Oiuna elsőéves A gólya szemüveges. S abban az időtlen láncolatban, amelyben egymást követik a nemzedékek, ő a következő láncszem. Az új láncszem — magas, fekete — kissé előrebillenti fejét a társalgó asztala mellett, s bizalmasan azt mondja: — Egyszer már írtak rólam. — Mikor? — Tizennyolc évvel ezelőtt, mikor születtem. — Olyan nevezetes esemény volt a születése? — Tudniillik, 1948. január 1-én történt, s én voltam az első újszülött abban az esztendőben. De mit hoztak magukkal a gólyák, akik elindultak az ország minden részéből, megszállani ezt az új diákotthont? Miféle indulatot, emléket, szenvedélyt, törekvést. a világnak miféle új arcát? — Volt a családban valaha mérnök? Gépész? Kovács? Sofőr? — Nem volt. — S honnan jött fel, hol él a családja? — Szentesen, — Szóval, szentesi? — Budapesti, Budapesten születtem. Ez még úgy elment a fülem mellett. — S miért éppen a gépészmérnöki karra iratkozott be? — Gyermekkorom óta érdekelt. — Micsoda? — Minden, ami mozgott, zörgött, zajt adott. A szenvedély születése ilyen egyszerű? — S mikor fölvették és tegnap beköltözött és megpillantotta ezt a kilencemeletes ... — Nem tegnap láttam először. — Hanem? — Nyáron. A FOKÁ-nál dolgoztam a Dunán. — Mi ez a FOKA? — Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat. Hajói télen jeget törnek, nyáron a Dunamedret tisztogatják. — Es miért ment hajóra dolgozni a szabad idejében? — Mert minden hajó energiatelep. S őt minden energia, minden motor, minden turbina, minden erőmű érdekli. Érdekli? Ez nagyon szerény kifejezés volt. — Paraszti származásra vall a neve. Ez a Buna a Kovács melletti falusi ragadványnév? — Nem. Ez a nevünk. Nem vagyok paraszti származású. Még ez is elment a fülem mellett. — S milyen eredménnyel tanult? — Végig jelesen. A Gépipari Technikumban érettségiztem Vácott. — És egyetemi felvétele? — Sima volt. Mindjárt fölvettek. — Boldogok voltak a szülei? — Nagyon boldog volt az édesanyám. — És az édesapja? — Nem él. S a szeme csengetett. Már fölfigyeltem. — S mi volt az édesapja? — Rendőrőrnagy volt kérem a régi világban. A fia pedig most végezte el a KISZ — Kommunista Ifjúsági Szövetség — vezetőképző tanfolyamát. — Pesten? — Igen, Pesten volt rendőrőrnagy. Azután internálták, édesanyámat — a bátyámmal és velem együtt Kunszentmártonra — kitelepítették, s mikor föloldották az internálást és a kitelepítést, Szentesen találtunk lakást, s letelepedtünk. Édesapám pedig meghalt. — S a bátyja? Micsoda? — A néphadsereg katonája. — S az, hogy az édesapja... a felvételnél nem merült föl? — Szóba sem került. Nagyon bízom abban is, hogy ösztöndíjat kapok. — És az édesanyja? — Határtalanul boldog. Egyébként irodavezető Szentesen. — S a kitelepítés idején mi volt? — Segédmunkás. Egy gólyáról írtam, pedig arról kellett volna, aki szülte: az édesanyjáról. Aki roppant nehezen... de mire valók a szavak? Ebben a családban egy asszony volt a legerősebb ember. Ruffy Péter Cseke Zoltán, a Műszaki Egyetem harmadéves gépészhallgatója, zalai tsz-parasztok gyermeke. A Pécsi Gépipari Technikumban érettségizett, társadalmi ösztöndíjjal került egyetemre, ez ideig a Róbert Károly körúti diákotthonban lakott. — Ott éltem, de hát egy olyan hely, senkinek sem lehet az otthona. Azelőtt a Róbertkollégium kaszárnya volt, negyvenen laktunk egy szobában és voltak olyan idők, amikor ha valaki mosakodni akart, félóráig állt sorba a mosdó előtt, míg sorra került. Az után ez, olyan, mint valami álom. — Valamennyien eljöttek onnan? — Közülünk senki sem maradt ott. Ebben a diákotthonban ezer embernek jut hely. nemcsak a „kivételes esetek" kerültek ide. Őszintén szólva, én azelőtt ilyennek képzeltem a luxusszállodákat. Nem is tudom, egy magunkfajta diák érdemel-e ekkora kényelmet? Hiszen ezért a kényelemért mi még nem tettünk semmit. Mindehhez számítsa hozzá, az egyetemi előadótermek mindössze öt percnyire vannak innen, míg azelőtt... — a nagyszemű szőke fiú nevetve legyint. — Három óra utazási és téblábolást spórolunk meg egy nap, mióta innen járunk be az egyetemre. Es három óra nagyon sokat jelent. — Vannak-e feltételei az ittlakásnak? — Csak olyan életmódot kívánnak tőlünk, amivel az ember tulajdonképpen saját magának tartozik. A legelső feltétel a megfelelő tanulmányi eredmény, bukott diák nem lehet a kollégium lakója. De hát ez, azt hiszem, magától értetődik. — Milyen kötelességeket ró a hallgatókra a házirend? — A házirendet nem bürokraták csinálták. Ha este, néhanapján kimarad az ember, az se lehet megbocsáthatatlan bűn. — A diák aligha ítélhet valamit megbocsáthatónak, vagy megbocsáthatatlannak. — Tagja vagyok a diákbizottságnak. És a házirend létrehozásához nekem is van valamennyi közöm. Tudom, hogy törvényeinket a kollégium lakói saját érdekükben és saját maguknak hozták, így hát nincs is szándékukban megszegni azokat. A házirend a közösség nyugalmát védi, s csak a közösség érdekében szabályozza kötelességeinket és jogainkat. Azt gondolom, csak azok számára lesz kényelmetlen, akik folyton és kitartóan semmibeveszik. — Ügy beszél, mintha a közösség nevében beszélne. — Az előbb mondtam, hogy tagja vagyok a diákbizottságnak. — Mi a diákbizottság feladata? — Azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy húszéves fiúkat peueíni, megnevelni már aligha lehet. Ebben a korban általában csak saját magát neveli az ember és életét is saját maga akarja intézni. A diákbizottság tagjai a kollégium vezetésében, életének formálásában ugyanúgy részt vesznek, mint az igazgató, a nevelőtanárok, vagy a gondnokok. Tulajdonképpen. ha lehet így mondani, saját magunkat képviseljük a vezetésben. Igyekszünk kihasználni minden lehetőséget, ami a jövőnket szolgálja és kellemessé teszi a jelenünket. A Róbertben zenekarunk volt, irodalmi körünk, szakköreink, mindezt itt, most jobb körülmények között akarjuk megvalósítani. — Mennyi ösztöndíjat kap? — Havonta nyolcszáz forintot. — Elég? — A lakás és a koszt kétszáz forintba kerül, a többivel azt csinálok, amit akarok. A szüleimnek a taníttatásom egyetlen fillérjébe sem kerül. — Hol töltötte a szünidőt? — Három hétig voltam Drezdában és hát a Balatonra is elmegy nyáron az ember. Németországban elhatároztam, ha törik, ha szakad, megtanulok egy-két nyelvet, hiszen sokat szeretnék utazni. — Hogyan képzeli el a jövőjét? — Az egyetem elvégzése után a szigetvári konzervgyárhoz kerülök. Az üzemet most korszerűsítik és mi, együtt kezdünk majd dolgozni az új gépekkel. Nem kell elképzelni a jövömet, hiszen ismerem azt a várost, ismerem jövendő munkatársaimat, ők küldtek egyetemre és szívesen megyek majd közéjük. így hat a jövőm csöppet sem titokzatos. Én mégis szépnek gondolom, az ismert valósággal együtt. Kristóf Attila cSzabó JHiUlós ötödéves Egyetemi tanulmányaiból, a diákéletből, — amit egy időben szívesen ábrázoltak felhőtlen regénynek — tíz hónap van hátra. Tíz hónap múlva zsebében a vegyipari gépészmérnök friss oklevelével kilép az egyetem kapuján. Ezt a lépést általában a legnagyobbnak tartjuk. Tudni szeretném, hogy ez a zömök, nyugodt, s nyugalmában kissé majdnem fölényes, huszonhárom éves fiú hová lép? — Hazamegyek Göcsejbe ... Apja erdész Szentpéterföldje községben, ilyenkor éjjel és nappal az erdőket járja, külföldi vadászokkal. Nővére ugyancsak otthon tanítónő, fivére pártmunkás. Szabó Miklós, mint annyi más magyar diák, társadalmi ösztöndíjjal végezte tanulmányait. A Zalai Kőolajipari Vállalat támogatta, ezért négy évig a vállalat alkalmazottja lesz. — És azután? — Gondolom, azután is... Jövőre beiratkozom a Közgazdasági Egyetem esti fakultására. — Miért...? Mint vegyipari gépészmérnök nem látja elég biztosnak a jövőjét? Elöl van egy hegyes szemfoga, amelyet kivillant, ha nevet. Ez a nevetés kisfiúsán csúfondáros, annak az oktalan felnőttnek szól, aki effajta oktalanságokat kérdez. — Mint vegyipari gépész, elmehetek majd Százhalombattára is, az olajvárosba és még egy tucat helyre Magyarországon. De a vállalatom ez idő szerint tizenhétféle cikket állít elő kőolajból. Feladataink a következő években mindig bonyolultabbak lesznek, szükségem lesz közgazdasági képzettségre is. Mondataiban most először használ fejedelmi többest. „Vállalatunk” és „feladataink” — ennek lehetne holmi öntelt s fiatalos nagyképűséggel telített hangzása is. De nincs hamis hang ebben a néhány szóban. — Öt évet Pesten töltött, nyilván csak nyárra ment haza. Mit csinált nyáron? — Minden nyáron egy hónapig dolgoztam a vállalatnál, mint laboráns. A másik hónapot átvadásztam. Tetszik tudni, a göcseji erdők... Hangja egy pillanatra elfúl, mellkasa felduzzad, mintha itt ebben a szűrt kollégiumi levegőben, ebben a ceruza- és tintaillatú szeptemberi légkörben mellre szívná a hazai ózont. öt év alatt három kollégium lakója volt. Az első egy kivénhedt kaszárnya hálóterme volt, a második egy nagy építkezés megüresedett felvonulási épülete, a harmadik a Vár egyik aránylag épségben maradt palotája, a volt pénzügyminisztérium épülete. Itt ezerkétszázad magával lakott. Tanulmányi eredményei az érettségitől kezdve fokozatosan emelkedtek. — Ezt az emelkedést mivel magyarázza? — Évről évre jobb körülmények között tanulhattam. Ha itt kezdhettem volna, talán kitüntetéssel végzek... Ezt azonban nem panaszként mondja, inkább avval a szerény, de határozott magabiztossággal, amely azt jelzi, hogy a jövőben kívánja választott hivatását kitüntetéssel szoF gálni. Erdőben született s erdőben nőtt fel. Hol, s miféle úton érkezett el a tölgyek közül az olajkutak erdejéhez? — Gimnazista voltam Egerszegen. Egyszer tanulmányi kiránduláson a vállalat laboratóriumában gyantaszagot éreztem. Erdőszagot a kémiában. Elmondtam kémiatanáromnak, aki azután rávezetett arra, hogy a vegytan milyen óriási tudomány. És általában, a tudomány ... Nagyobb, mint a legnagyobb erdő ... Baróti Géza ft
