Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)

1966-09-01 / 17. szám

Kaffka Margit kiadatlan naplójában, egy nagy szere­lem és szenvedély történeté­nek adalékaként olvasom: »Evekkel ezelőtt láttam öt, az elhanyagolt külsejű diá­kot, Málinál...« A napló­jegyzet dátuma: 1914. augusz­tus. A diák: Balázs Bélaöcs­­cse, Bauer Ervin, Kaffka Margit későbbi férje. Móli, akinél először találkoztak — Lesznai Anna. 1908-ban indul meg a Nyu­gat, esztendővel később állí­tanak ki először a »Nyol­cak«. Lesznai Anna mindkét indulásnál ott van. A Nyu­gat ötödik számában hét ver­se jelenik meg, a Nyugat Könyvkiadó adja ki első ver­seskötetét, a Hazajáró ver­­sek-et. A Nyolcak tárlatain festői hímzései láthatók; Bar­tók Béla népdalfüzeteinek, Ady versesköteteinek cím­lapját, könyvdíszeit is ő ter­vezi. A század első évtizede a magyar társadalom fejlődé­sének, a szellemi élet de­mokratikus átalakulásának ragyogó időszaka. Kialakuló­ban a szociáldemokrácia ra­dikális baloldala, mely a for­radalmak előkészítésében ké­sőbb nagy szerephez jut A polgári radikalizmus ekkor kap fórumot és szervezeti formát a Társadalomtudomá­világ felé fordul, derűsebb is, nem viaskodik az élettel olyan izgatottan, inkább csak tudomásul veszi. Közel él a természethez, a faluhoz, nagyon tud gyönyörködni a falusi házban, kertben, vi­rágban, gyümölcsben... Az élettel szemben való maga­tartása: tudatossá igyekszik tenni magában, hogy elér­hesse teljességét, döbbent ér­zéssel várja, amint hozzáér, örömét, szenvedését egya­ránt ... Gazdag kedélyű, szí­nes lélek ... Későbbkori köl­tészetében az anyai vonások feltűnőbbek. Mintha az egész világra anyaérzéssel nézne és befoglalná csendes, bölcs jó­sággal. Végiglapozva újra Lesznai Anna versesköteteit: a Haza­járó versek-et, az Édenkert­­et, az Eltévedt litániók-at, — e jellemzéshez nem sokat te­hetnék hozzá. Schöpflin Ala­dár portréja a költőről ma is érvényes. Miért hat mégis újdonság­ként és meglepetésként a Kaffka—Lesznai párhuzam? Nem csupán irodalomtörté­netünk hibájából — az Iro­dalmi Lexikon alig néhány sort ír Lesznairól, az új Ma­gyar Irodalomtörténet mosto­hán bánik vele —, hanem Lesznai Anna személyes sor­sa miatt is. Az emigráció, az Lesznai Anna budapesti tartózkodása alatt találkozott a fiatal költd nemzedék tóbb jeles képviselőié vei. ( Képünkön: a Kossuth-dljas Oaral Gáborral.) (Vámos László felvétele) nyi Társaságban. Ennek egye­temi szervezetében, a Gali­­lei-körben, és folyóirata: a Huszadik Század körül ott serénykedik mindenki, aki a polgári progresszióhoz tarto­zik. Ebben a felszabadult és pezsgő szellemi atmoszférá­ban alapítják a Tháliát, a Nyugatot, kezdődik a falu­kutatás és ekkor újhodik meg a magyar zene Bartók és Kodály népdalgyűjtésével. Ami ezután hazai földön ha­ladás és forradalom: a meg­újhodásnak ' ebből az árada­tából is merít és táplálkozik. Lesznai Anna, a sokoldalú és nagyszerű asszony, e megújhodás érdekes és je­lentős alakja. Tanúsítják az e korról szóló visszaemléke­zések és műalkotások is, amelyekben történeti szerep­lőként van jelen, vagy ame­lyekre csak áttételesen hat kivételes személyisége. Nem ok nélkül kezdtem e sorokat Kaffka Margit naplójegyze­tével. Kaffka és Lesznai el­választhatatlanok. Művészi karakterük, stílusuk, termé­szetesen különböző, de éle­tük, politikai fátumuk rokon. Egyeznek abban is, hogy a forradalmat megelőző évek­ben asszonysorsuk a magyar haladás egy-egy kiemelkedő alakja mellé állítja őket. Kaffka Margitot a később forradalmár orvos-biológus: dr. Bauer Ervin mellé, Lesz­nai Annát a polgári-radika­lizmus vezéralakja: Jászi Oszkár oldalára. Schöpflin Aladár A ma­gyar irodalom története a XX. században című köny­vében így ír: »Lesznai Anna Kaffka Margit mellett az asz­­szonyi hang legdúsabb meg­­szólaltatója háború előtti köl­tészetünkben. Csak más asz­­szonyi típus, mint Kaffka. Közvetlenebb, magát köny­­nyebben kitáró, jobban a kül­idegenben töltött évtizedek elszakították őt az eleven magyar irodalmi élettől, s ez óhatatlanul azzal járt, hogy itthon megfeledkeztek róla. Pedig Lesznai Anna — ép­pen most megjelent hatal­mas regénye, és sajtó alatt levő versgyűjteménye bizo­nyítja — nem távolodott el a magyar irodalomtól- Sőt a magyar földtől sem. Bár­mily paradoxonnak hangzik: emigránsként is magyar hon­ban, egy művészileg alakított és újjáépített, virtuális ma­gyar világban élt. Igen, ez a művészet megváltó ereje. Hazát teremthet a hazátlan­­ságban, otthont az otthonta­­lanságban. Hadd szóljak még a sze­mélyes élményről. Arról, amiért e sorok! írója különös izgalommal várta a Lesznai Annával való találkozást. Évek óta tudok Lesznai An­na most megjelent Kezdet­ben volt a kert című re­gényfolyamáról. Közös bará­tainktól azt is tudom,. hogy e hatalmas vállalkozás évti­zedek óta készül, s hogy első fejezetei a híres körtvélyesi kertben íródtak. Az én re­gényciklusom, a Magyar At­lantisz első négy kötete nem­zeti történelmünknek ugyan­azt a szakaszát ábrázolja, mint Lesznai Annáé. Hogy­ne vártam volna hát izga­tottan a művet és szerzőjét. A kezdetben volt a kert-ről most csak annyit, hogy a század tán legfontosabb ma­gyar szépirodalmi dokumen­tuma. Elemi erejű, szuggesz­­tív epikai alkotás. Elemzése és méltatása irodalomkriti­kánk évekre szóló feladata. Az emberről, Lesznai An­náról pedig elmondhatom, hogy magával ragadó egyé­niség, a legvonzóbbak közül való, akikkel eddig találkoz­hattam. Major Ottó A keit története Csaknem negyven esztendő hallgatása után, amelyet a ha­zai irodalomtól való távolság még nyomatékosabbá tett, váratlan ajándék és hallatlan meglepetés a nagyszerű öreg­kori regény. Mégpedig elsősorban esztétikai és irodalomtör­téneti értelemben, hiszen alig lehetséges ezzel a meghökkentő átalakulással párhuzamos esetet említeni. Mikor — csaknem hatvan esztendeje — Lesznai Anna learatta megérdemelt el­ső nagy sikerét (ez a siker nem volt zajos, vagy éppen általá­nos, de a legjobbaktól jött, és Ady ítélete fémjelezte), aki ün­nepelte őt, az őseredeti lírai alkatot ünnepelte benne, azt a költőnőt, akinek nincsen „széles skálája”, de van néhány erős, nagy érzése és élménye, amelyből igazi — sűrű, tömény és mindig természetes — költeményeket tud létrehozni. A re­gény, a „Kezdetben volt a kert" azután olyan evidenciával, olyan elsöprő erővel hozza felszínre az elbeszélői talentumot, hogy be kell látnunk: az epikai alkat éppolyan mélyen lako­zik ebben a született költőnőben, mint a lírai. A „kezdetben volt a kert” (talán Mikszáth „Fekete vá­roskának kivételével) a magyar irodalom legkegyetlenebb regénye. írjuk körül pontosabban ennek tartalmát: semmi köze ahhoz a szadizmushoz, amellyel némely modern író — oktalanul és jogtalanul — megtiporja alakjait, sem ahhoz a moralizáló szigorhoz, mely a jókat jutalomban részesíti, a rosszak számára pedig válogatott büntetéseket eszel ki. Az elbeszélés tárgyilagos modorban, higgadt hangon, kom­mentárok nélkül folyik, és noha sok tekintetben személyes élményalapjai vannak, a személyes elfogultság alig játszik benne szerepet. Csak éppen — és itt van a kegyetlenség — a higgadt és csendes cselekménymenet, amelyben kifejezet­ten ritka a drámainak nevezhető epizód, lavina temet maga alá dédelgetett álmokat, félig kiélt ambíciókat, életformákat és perspektívákat: apákat rögeszméikkel, a fiúkat fél vagy egész igazságaikkal. Néhány helyen ez a kérlelhetetlenség a legelső világirodalom rangjára emelkedik: Cserháthy Józsi alakja például a 19. századi orosz epikusok vagy O’ Neill tolla alól is kipattanhatott volna. Az efajta kegyetlenség ítélkezés az élet fölött, tehát mindig költői erény. Ha azonban olyan átfogóan jelentkezik, mint Lesznai Annánál, már több ennél: Lesznai Anna kegyetlensége történelmi koncepció. Az írónő azért viszi végig csaknem valamennyi alakját — egyaránt, ha nem is egyformán — a kálváriák változatos, de mindig tövi­ses útján, hogy az 1867 és a forradalmak közötti egész ma­gyar életről mondjon végső ítéletet. Ennek az ítéletnek nem kell minden részletével egyetértenühk (e sorok írója például egészen más fényben látja 1919-et), summájával mégis azo­nosíthatjuk magunkat. Mivel Lesznai Anna a leglényegéig megértette a magyar történelem sajátszerűségét, egészen eredeti munkát hozott te­tő alá, amelyet nem lehet egyszerűen a nagy európai család­­regények egyik vagy másik típusába: a „Thibault típusba” vagy a „Buddenbrook típusba” besorolni. Az előbbi azt a — valóban igen karakterisztikus — folyamatot ábrázolja, amely­nek során az apák polgári értékrendje a fiatalabb generáció lelkén kicsorbul, és a fiúk (legalább néhányan közülük) lá­zadókká vagy forradalmárokká lesznek. Az utóbbi a konzer­vatív életeszmény, a patríciusi tartás felbomlásáról szól, amely az egyik ágon játékos tartástalanságnak adja át a he­lyét, a másikon a modern kultúra iránti — sokszor betege­sen felajzott — vágynak, fogékonyságnak és érdeklődésnek. Lesznai Anna könyve egyik mintát Sem követi, mert a kettő vegyüléke. Méghozzá nem tudós laboratóriumi művelet ered­ménye, amely a receptek gondos figyelembevételével szüle­tik: ez a vegyülék azért jöhetett létre, mert magában a szá­zadforduló magyar életvilágában — hol eredeti és meghök­kentő módon, hol szánalmas provincializmussal — Vegyül egymással a két típus, gyakran egyetlen ember személyiségén belül. Minthogy pedig Lesznai Anna „második természete”, az epikus, végtelenül tiszteli az igazit, a valódit, megfigyelte és felfedezte, kompozíciójának alapjává tette ezt a tfpusve­­gyülést is, és így írhatott egészen sajátos, az európai hagyo­mányban egyedülálló családi krónikát. Bámulatos a regény szélessége. Bámulatos pedig azért, mert semmi köze a montázstechnikához, amely egy elmosó­dó pillanatra vetít elénk arcéleket, hogy azok aztán nyomta­lanul eltűnjenek a feledésben, továbbá azért, mert a népes szereplőgárdában nincsenek, vagy alig akadnak felesleges fi­gurák. A bőségben, amely már-már túlcsordulással fenyeget, az írónő tudatos célkitűzése képviseli a rend, az összefogás, a szimmetria elvét. Csak a proletárság maradt le az összkép­ről, de mivel Lesznai Annának erről a vidékről nem voltak személyes élményei, igen becsületesen nem is kalandozott el tájaira. A teljességre való vágy ebben a regényben arra is szolgál, hogy erköcsi világokat szembesítsen egymással. Ismé­teljük: erkölcsi világokat és nem pusztán morális ítéleteket. Tárgyilagossága most sem hagyja cserben; lent is mutat ép­pen elé# szörnyűséget, a szegénységből, a tudatlanságból, az elnyomottságból származót, fent is elismer normális vagy vi­szonylag normális emberi fejlődéseket. Azonban: mégis kü­lönböző világok állnak itt egymással szemben, kibékíthetet­lenül és kitéríthetetlenül. Harcuk titkos gyújtópontja, mint Lesznai Anna minden mondanivalójában: a kert, a mesék és az álmodozások felnagyított őserdeje. Csakhogy most már tudjuk, hogy ennek az édennek megformált békéjét éi har­móniáját mások deformált szenvedése biztosítja. A „kegyet­len” poéta asszony, — bár önmagával szemben elhagyja az ítélőerő — a kert igazi történetét, szociális hátterét tolsztoji részletességgel és tolsztoji őszinteséggel rajzolja elénk. Csak egy utolsó szót a nagy elbeszélői teljesítményhek a méltatására: a „Kezdetben volt a kert” egyike az elmúlt évek legérdekesebb regényeinek, nem csupán magyar méretekben. Mégpedig nem fortélyok és technikai bravúrok érdeihéből. Ez a nagyszabású epikus fölötte áll az ilyesminek, és semmit sem akar megújítani, ami nem szorul újításra. Viszont tud egyet, amit manapság kevesen tudnak: az emberrel sokszor, sok minden történik, de igen ritkán van sorsa. Alakjai éppen ezért nem az apró-cseprő történések atmoszféráját hordozzák magukon, hanem mindig a sorsszerű alkalmak, helyzetek és találkozások emelkedett levegőjét. Fehér Ferenc LESZNAI ANNA • V érfelhős ég, tépett este ki a kezemet kereste eleresztett, messze ment ki a szememet kereste elfordult már, elköszönt. Sírhatnék, de nevetnék is aki elment, itt van mégis nem is kell, hogy én kövessem az se kell, hogy megkövessen hogy nyosxolyát nálam vessen. Olyan tágas az én szívem akármilyen messze járjon nem veszhet el, amíg várom. Mert akit én megszerettem azt mélyen magamba vettem mély vermembe bevetettem verem kulcsát elrejtettem. Tudd meg, tudd meg kósza párom köd előttem, köd utánam, köd és álom hét határon kedved csókod, álmod nálam belém nőttél arany száron. Kósza utad visszalesem várom, hívom kényszerítem szerelmedet rám terítem mosolyomat rád derítem körbe-kőrbe örök ölbe kedvre kelve csókba ölve vissza vissza visszacsallak úgy szeretlek, majd felfallak. Hozzám értél, foglyom vagy már, elhagyulnál, ha elhagynál, megölnélek, meg Is halnék, temetőben veled hálnék. Az én vérem a te véred, italodban ízét érzed, a te ajkad az én ajkam, ha akarom, itt ég rajtam. Ezer közül ezt kerestem: a te tested az én testem. (Illuiztrició a -Boszorkány daj- című költeményhez.) (Pogány Sándor rajza) M,ért torpanok könnybe ázva bensőm rettenet mért rázza? Jaj varázsom nem sajátom rámvetődött egy tisztáson hársak alatt bükkök alatt ott ahol a szarvas szalad ott ahol fácánok futnak mielőtt vesztükre jutnak. Ahogy rám szállt el is szállhat rólam szegényről leválhat. Jaj jaj ha boszorkány-erőm levedlenék a tél élőn, varázs vágyás elfakulna, parazsamra hamu hullna, bűvös vonzás elernyedne, szerelmed csáléra menne. S mire másért gyúlnál kedvre magas hegyek mozdulnának nagy templomok pusztulnának nagy tengerek kilépnének viharok tölgyet tépnének. ...Ajkaim megrezdülnének pilláim nedvesednének elhallgatva hívó ének énnekem szegénynek vénnek koporsót készítenének. De még koporsó se kéne volt boszorkány teste-vére földi jószág, rögbe vész varázs múltán veszni kész. Lekókadnék a mezőre telik ott gaz szemfedőre, maró csók csalán-csipkébe mézem farkastej mérgébe tövis nőne tenyeremben maszlag csurogna eremben, holt hűségem bogáncs horga senki gondja senki dolga fennakadna felöltődben szél onnan is kisodorna... Én kedvesem ha meghalok el nem megyek itt maradok álmot látni itt hagyjatok. Míg nem száll meg új varázs szálljon felettem darázs bagoly, dongó, denevér fény sem ér és szó sem ér. Varázs múltán jó a semmi nem kell többé inni enni rima reményekbe hinni mókás meséknek felülni seprűnyélen felrepülni holdban ázni, napon fázni lidércekkel rongyot rázni legényekkel kacarásznl. Lekókadok a mezőn gaz meg gyom a szemfedőm. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom