Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-09-01 / 17. szám
Kaffka Margit kiadatlan naplójában, egy nagy szerelem és szenvedély történetének adalékaként olvasom: »Evekkel ezelőtt láttam öt, az elhanyagolt külsejű diákot, Málinál...« A naplójegyzet dátuma: 1914. augusztus. A diák: Balázs Bélaöcscse, Bauer Ervin, Kaffka Margit későbbi férje. Móli, akinél először találkoztak — Lesznai Anna. 1908-ban indul meg a Nyugat, esztendővel később állítanak ki először a »Nyolcak«. Lesznai Anna mindkét indulásnál ott van. A Nyugat ötödik számában hét verse jelenik meg, a Nyugat Könyvkiadó adja ki első verseskötetét, a Hazajáró versek-et. A Nyolcak tárlatain festői hímzései láthatók; Bartók Béla népdalfüzeteinek, Ady versesköteteinek címlapját, könyvdíszeit is ő tervezi. A század első évtizede a magyar társadalom fejlődésének, a szellemi élet demokratikus átalakulásának ragyogó időszaka. Kialakulóban a szociáldemokrácia radikális baloldala, mely a forradalmak előkészítésében később nagy szerephez jut A polgári radikalizmus ekkor kap fórumot és szervezeti formát a Társadalomtudomávilág felé fordul, derűsebb is, nem viaskodik az élettel olyan izgatottan, inkább csak tudomásul veszi. Közel él a természethez, a faluhoz, nagyon tud gyönyörködni a falusi házban, kertben, virágban, gyümölcsben... Az élettel szemben való magatartása: tudatossá igyekszik tenni magában, hogy elérhesse teljességét, döbbent érzéssel várja, amint hozzáér, örömét, szenvedését egyaránt ... Gazdag kedélyű, színes lélek ... Későbbkori költészetében az anyai vonások feltűnőbbek. Mintha az egész világra anyaérzéssel nézne és befoglalná csendes, bölcs jósággal. Végiglapozva újra Lesznai Anna versesköteteit: a Hazajáró versek-et, az Édenkertet, az Eltévedt litániók-at, — e jellemzéshez nem sokat tehetnék hozzá. Schöpflin Aladár portréja a költőről ma is érvényes. Miért hat mégis újdonságként és meglepetésként a Kaffka—Lesznai párhuzam? Nem csupán irodalomtörténetünk hibájából — az Irodalmi Lexikon alig néhány sort ír Lesznairól, az új Magyar Irodalomtörténet mostohán bánik vele —, hanem Lesznai Anna személyes sorsa miatt is. Az emigráció, az Lesznai Anna budapesti tartózkodása alatt találkozott a fiatal költd nemzedék tóbb jeles képviselőié vei. ( Képünkön: a Kossuth-dljas Oaral Gáborral.) (Vámos László felvétele) nyi Társaságban. Ennek egyetemi szervezetében, a Galilei-körben, és folyóirata: a Huszadik Század körül ott serénykedik mindenki, aki a polgári progresszióhoz tartozik. Ebben a felszabadult és pezsgő szellemi atmoszférában alapítják a Tháliát, a Nyugatot, kezdődik a falukutatás és ekkor újhodik meg a magyar zene Bartók és Kodály népdalgyűjtésével. Ami ezután hazai földön haladás és forradalom: a megújhodásnak ' ebből az áradatából is merít és táplálkozik. Lesznai Anna, a sokoldalú és nagyszerű asszony, e megújhodás érdekes és jelentős alakja. Tanúsítják az e korról szóló visszaemlékezések és műalkotások is, amelyekben történeti szereplőként van jelen, vagy amelyekre csak áttételesen hat kivételes személyisége. Nem ok nélkül kezdtem e sorokat Kaffka Margit naplójegyzetével. Kaffka és Lesznai elválaszthatatlanok. Művészi karakterük, stílusuk, természetesen különböző, de életük, politikai fátumuk rokon. Egyeznek abban is, hogy a forradalmat megelőző években asszonysorsuk a magyar haladás egy-egy kiemelkedő alakja mellé állítja őket. Kaffka Margitot a később forradalmár orvos-biológus: dr. Bauer Ervin mellé, Lesznai Annát a polgári-radikalizmus vezéralakja: Jászi Oszkár oldalára. Schöpflin Aladár A magyar irodalom története a XX. században című könyvében így ír: »Lesznai Anna Kaffka Margit mellett az aszszonyi hang legdúsabb megszólaltatója háború előtti költészetünkben. Csak más aszszonyi típus, mint Kaffka. Közvetlenebb, magát könynyebben kitáró, jobban a külidegenben töltött évtizedek elszakították őt az eleven magyar irodalmi élettől, s ez óhatatlanul azzal járt, hogy itthon megfeledkeztek róla. Pedig Lesznai Anna — éppen most megjelent hatalmas regénye, és sajtó alatt levő versgyűjteménye bizonyítja — nem távolodott el a magyar irodalomtól- Sőt a magyar földtől sem. Bármily paradoxonnak hangzik: emigránsként is magyar honban, egy művészileg alakított és újjáépített, virtuális magyar világban élt. Igen, ez a művészet megváltó ereje. Hazát teremthet a hazátlanságban, otthont az otthontalanságban. Hadd szóljak még a személyes élményről. Arról, amiért e sorok! írója különös izgalommal várta a Lesznai Annával való találkozást. Évek óta tudok Lesznai Anna most megjelent Kezdetben volt a kert című regényfolyamáról. Közös barátainktól azt is tudom,. hogy e hatalmas vállalkozás évtizedek óta készül, s hogy első fejezetei a híres körtvélyesi kertben íródtak. Az én regényciklusom, a Magyar Atlantisz első négy kötete nemzeti történelmünknek ugyanazt a szakaszát ábrázolja, mint Lesznai Annáé. Hogyne vártam volna hát izgatottan a művet és szerzőjét. A kezdetben volt a kert-ről most csak annyit, hogy a század tán legfontosabb magyar szépirodalmi dokumentuma. Elemi erejű, szuggesztív epikai alkotás. Elemzése és méltatása irodalomkritikánk évekre szóló feladata. Az emberről, Lesznai Annáról pedig elmondhatom, hogy magával ragadó egyéniség, a legvonzóbbak közül való, akikkel eddig találkozhattam. Major Ottó A keit története Csaknem negyven esztendő hallgatása után, amelyet a hazai irodalomtól való távolság még nyomatékosabbá tett, váratlan ajándék és hallatlan meglepetés a nagyszerű öregkori regény. Mégpedig elsősorban esztétikai és irodalomtörténeti értelemben, hiszen alig lehetséges ezzel a meghökkentő átalakulással párhuzamos esetet említeni. Mikor — csaknem hatvan esztendeje — Lesznai Anna learatta megérdemelt első nagy sikerét (ez a siker nem volt zajos, vagy éppen általános, de a legjobbaktól jött, és Ady ítélete fémjelezte), aki ünnepelte őt, az őseredeti lírai alkatot ünnepelte benne, azt a költőnőt, akinek nincsen „széles skálája”, de van néhány erős, nagy érzése és élménye, amelyből igazi — sűrű, tömény és mindig természetes — költeményeket tud létrehozni. A regény, a „Kezdetben volt a kert" azután olyan evidenciával, olyan elsöprő erővel hozza felszínre az elbeszélői talentumot, hogy be kell látnunk: az epikai alkat éppolyan mélyen lakozik ebben a született költőnőben, mint a lírai. A „kezdetben volt a kert” (talán Mikszáth „Fekete városkának kivételével) a magyar irodalom legkegyetlenebb regénye. írjuk körül pontosabban ennek tartalmát: semmi köze ahhoz a szadizmushoz, amellyel némely modern író — oktalanul és jogtalanul — megtiporja alakjait, sem ahhoz a moralizáló szigorhoz, mely a jókat jutalomban részesíti, a rosszak számára pedig válogatott büntetéseket eszel ki. Az elbeszélés tárgyilagos modorban, higgadt hangon, kommentárok nélkül folyik, és noha sok tekintetben személyes élményalapjai vannak, a személyes elfogultság alig játszik benne szerepet. Csak éppen — és itt van a kegyetlenség — a higgadt és csendes cselekménymenet, amelyben kifejezetten ritka a drámainak nevezhető epizód, lavina temet maga alá dédelgetett álmokat, félig kiélt ambíciókat, életformákat és perspektívákat: apákat rögeszméikkel, a fiúkat fél vagy egész igazságaikkal. Néhány helyen ez a kérlelhetetlenség a legelső világirodalom rangjára emelkedik: Cserháthy Józsi alakja például a 19. századi orosz epikusok vagy O’ Neill tolla alól is kipattanhatott volna. Az efajta kegyetlenség ítélkezés az élet fölött, tehát mindig költői erény. Ha azonban olyan átfogóan jelentkezik, mint Lesznai Annánál, már több ennél: Lesznai Anna kegyetlensége történelmi koncepció. Az írónő azért viszi végig csaknem valamennyi alakját — egyaránt, ha nem is egyformán — a kálváriák változatos, de mindig tövises útján, hogy az 1867 és a forradalmak közötti egész magyar életről mondjon végső ítéletet. Ennek az ítéletnek nem kell minden részletével egyetértenühk (e sorok írója például egészen más fényben látja 1919-et), summájával mégis azonosíthatjuk magunkat. Mivel Lesznai Anna a leglényegéig megértette a magyar történelem sajátszerűségét, egészen eredeti munkát hozott tető alá, amelyet nem lehet egyszerűen a nagy európai családregények egyik vagy másik típusába: a „Thibault típusba” vagy a „Buddenbrook típusba” besorolni. Az előbbi azt a — valóban igen karakterisztikus — folyamatot ábrázolja, amelynek során az apák polgári értékrendje a fiatalabb generáció lelkén kicsorbul, és a fiúk (legalább néhányan közülük) lázadókká vagy forradalmárokká lesznek. Az utóbbi a konzervatív életeszmény, a patríciusi tartás felbomlásáról szól, amely az egyik ágon játékos tartástalanságnak adja át a helyét, a másikon a modern kultúra iránti — sokszor betegesen felajzott — vágynak, fogékonyságnak és érdeklődésnek. Lesznai Anna könyve egyik mintát Sem követi, mert a kettő vegyüléke. Méghozzá nem tudós laboratóriumi művelet eredménye, amely a receptek gondos figyelembevételével születik: ez a vegyülék azért jöhetett létre, mert magában a századforduló magyar életvilágában — hol eredeti és meghökkentő módon, hol szánalmas provincializmussal — Vegyül egymással a két típus, gyakran egyetlen ember személyiségén belül. Minthogy pedig Lesznai Anna „második természete”, az epikus, végtelenül tiszteli az igazit, a valódit, megfigyelte és felfedezte, kompozíciójának alapjává tette ezt a tfpusvegyülést is, és így írhatott egészen sajátos, az európai hagyományban egyedülálló családi krónikát. Bámulatos a regény szélessége. Bámulatos pedig azért, mert semmi köze a montázstechnikához, amely egy elmosódó pillanatra vetít elénk arcéleket, hogy azok aztán nyomtalanul eltűnjenek a feledésben, továbbá azért, mert a népes szereplőgárdában nincsenek, vagy alig akadnak felesleges figurák. A bőségben, amely már-már túlcsordulással fenyeget, az írónő tudatos célkitűzése képviseli a rend, az összefogás, a szimmetria elvét. Csak a proletárság maradt le az összképről, de mivel Lesznai Annának erről a vidékről nem voltak személyes élményei, igen becsületesen nem is kalandozott el tájaira. A teljességre való vágy ebben a regényben arra is szolgál, hogy erköcsi világokat szembesítsen egymással. Ismételjük: erkölcsi világokat és nem pusztán morális ítéleteket. Tárgyilagossága most sem hagyja cserben; lent is mutat éppen elé# szörnyűséget, a szegénységből, a tudatlanságból, az elnyomottságból származót, fent is elismer normális vagy viszonylag normális emberi fejlődéseket. Azonban: mégis különböző világok állnak itt egymással szemben, kibékíthetetlenül és kitéríthetetlenül. Harcuk titkos gyújtópontja, mint Lesznai Anna minden mondanivalójában: a kert, a mesék és az álmodozások felnagyított őserdeje. Csakhogy most már tudjuk, hogy ennek az édennek megformált békéjét éi harmóniáját mások deformált szenvedése biztosítja. A „kegyetlen” poéta asszony, — bár önmagával szemben elhagyja az ítélőerő — a kert igazi történetét, szociális hátterét tolsztoji részletességgel és tolsztoji őszinteséggel rajzolja elénk. Csak egy utolsó szót a nagy elbeszélői teljesítményhek a méltatására: a „Kezdetben volt a kert” egyike az elmúlt évek legérdekesebb regényeinek, nem csupán magyar méretekben. Mégpedig nem fortélyok és technikai bravúrok érdeihéből. Ez a nagyszabású epikus fölötte áll az ilyesminek, és semmit sem akar megújítani, ami nem szorul újításra. Viszont tud egyet, amit manapság kevesen tudnak: az emberrel sokszor, sok minden történik, de igen ritkán van sorsa. Alakjai éppen ezért nem az apró-cseprő történések atmoszféráját hordozzák magukon, hanem mindig a sorsszerű alkalmak, helyzetek és találkozások emelkedett levegőjét. Fehér Ferenc LESZNAI ANNA • V érfelhős ég, tépett este ki a kezemet kereste eleresztett, messze ment ki a szememet kereste elfordult már, elköszönt. Sírhatnék, de nevetnék is aki elment, itt van mégis nem is kell, hogy én kövessem az se kell, hogy megkövessen hogy nyosxolyát nálam vessen. Olyan tágas az én szívem akármilyen messze járjon nem veszhet el, amíg várom. Mert akit én megszerettem azt mélyen magamba vettem mély vermembe bevetettem verem kulcsát elrejtettem. Tudd meg, tudd meg kósza párom köd előttem, köd utánam, köd és álom hét határon kedved csókod, álmod nálam belém nőttél arany száron. Kósza utad visszalesem várom, hívom kényszerítem szerelmedet rám terítem mosolyomat rád derítem körbe-kőrbe örök ölbe kedvre kelve csókba ölve vissza vissza visszacsallak úgy szeretlek, majd felfallak. Hozzám értél, foglyom vagy már, elhagyulnál, ha elhagynál, megölnélek, meg Is halnék, temetőben veled hálnék. Az én vérem a te véred, italodban ízét érzed, a te ajkad az én ajkam, ha akarom, itt ég rajtam. Ezer közül ezt kerestem: a te tested az én testem. (Illuiztrició a -Boszorkány daj- című költeményhez.) (Pogány Sándor rajza) M,ért torpanok könnybe ázva bensőm rettenet mért rázza? Jaj varázsom nem sajátom rámvetődött egy tisztáson hársak alatt bükkök alatt ott ahol a szarvas szalad ott ahol fácánok futnak mielőtt vesztükre jutnak. Ahogy rám szállt el is szállhat rólam szegényről leválhat. Jaj jaj ha boszorkány-erőm levedlenék a tél élőn, varázs vágyás elfakulna, parazsamra hamu hullna, bűvös vonzás elernyedne, szerelmed csáléra menne. S mire másért gyúlnál kedvre magas hegyek mozdulnának nagy templomok pusztulnának nagy tengerek kilépnének viharok tölgyet tépnének. ...Ajkaim megrezdülnének pilláim nedvesednének elhallgatva hívó ének énnekem szegénynek vénnek koporsót készítenének. De még koporsó se kéne volt boszorkány teste-vére földi jószág, rögbe vész varázs múltán veszni kész. Lekókadnék a mezőre telik ott gaz szemfedőre, maró csók csalán-csipkébe mézem farkastej mérgébe tövis nőne tenyeremben maszlag csurogna eremben, holt hűségem bogáncs horga senki gondja senki dolga fennakadna felöltődben szél onnan is kisodorna... Én kedvesem ha meghalok el nem megyek itt maradok álmot látni itt hagyjatok. Míg nem száll meg új varázs szálljon felettem darázs bagoly, dongó, denevér fény sem ér és szó sem ér. Varázs múltán jó a semmi nem kell többé inni enni rima reményekbe hinni mókás meséknek felülni seprűnyélen felrepülni holdban ázni, napon fázni lidércekkel rongyot rázni legényekkel kacarásznl. Lekókadok a mezőn gaz meg gyom a szemfedőm. 10
