Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-10-01 / 19. szám
I A tengeren túl évtizedek óta széles körben szociális munkát végző Magyar Református Egyesület Bethlen Otthonának igazgató tanácsa az ottani református szeretetmunkák tanulmányozására meghívott ez év tavaszán. Május utolsó hetében indultam, július utolsó hetében érkeztem haza, bő öt hétig tartózkodtam az Egyesült Államokban. Szinte minden percet magyar emberek között töltöttem, hiszen New Yorkban Hamza András, Washingtonban Borshy Kerekes György és Kecskeméthy József református lelkésztársaim kedves vendéglátását élveztem, egyéb tartózkodási helyeimen is sorra-rendre ott élő pap-barátaimnak az asztalánál ültem, hajlékában laktam. Emellett jólesett tapasztalni az amerikai emberek közvetlen, szívélyes érdeklődését, a hatóságok előzékenységét. S önmagában véve azt a tényt, hogy szabadon választott program szerint úgy alakíthattam ki forgolódásom tervét, ahogy éppen a lelkipásztorok, református gyülekezeteink felől az érdeklődés, vagy a meghívás hozzám érkezett. Utam során hatvannégy református lelkipásztorral találkozhattam, ami — bár nem mutatkozik nagy számnak — szemre igen értékes, hiszen az USA területén mindössze száznál valamivel több református lelkipásztor szolgál. Az is felejthetetlen emlék marad, ahogy egyszer az egyik helyen, más alkalommal máshol — csak úgy váratlanul — hajlékukba toppanhattam, és szemlélhettem közvetlen közelről gyülekezetük életét- gondjait, családjuk örömét, baját, összegezve: egyházi találkozás volt ez, amelyet végig kísért vendéglátóim és a velem érintkező amerikaiak jóindulatú, emberi magatartása. A helyzet ilyen jellegét ismerve, látszólag érthetetlennek tűnik, hogy ezt a beszámolót egy viszonylag jelentéktelen emlékkel kezdem. Washingtoni tartózkodásom valamelyik estéjén azt mondja nekem Kecskeméthy József lelkész, az Amerikai Magyar Református Egyesület főtitkára: — Tq Pista, az egyik moziban igen érdekes történelmi filmet játszanak, arról szól, hogy miként vették birtokukba Amerikát az európai bevándorlók. Ma már nem mutatkozik egyéb program, van-e kedved megnézni ezt az előadást? Persze, hogy volt kedvem. Hiszen majd minden napom, estém — s túlzás nélkül mondom,— éjszakáim egy része is foglalt volt, mert munka után ért rá mindenki egy kicsit jobban elbeszélgetni. Mmentünk hát a moziba. Szép, modern helyiség, ahol a vetítés-technika legkorszerűbb eszközeivel igyekeztek térbe varázsolni az egyébként síkban 'mutatkozó filmjeleneteket. Ragyogó színes felvételekben az első generációk sorsa pereg előttünk. Keletről Nyugat felé hatol a civilizáció... Érthető elenállásba ütközik. Kalandorok, szedettvedett portyázó hordák és komoly jóindulatú emberek életének küzdelmes története pereg a vásznon. Mindez eltart vagy három és fél óráig és — mi sem természetesebb — eleitől végig minden szó angol nyelven hangzik el. Van azonban egy jelenet. Nem hiszem, hogy négy másodpercnél tovább tart. S ez a négy másodperc számomra megrázóan összegezte a »szegény magyar nép« Amerikába ívelő sorsát, a »magyar Kolombusok« nehéz útját. Valahol a hatalmas kontinens mélyén vasútat épíLapunk gyakran ad hírt olyan honfitársakról, akik hazatérnek, s mindgyakrabban olyanokról, akik csak látogatóba érkeznek Magyarországra. Ezúttal azonban egy másféle, egy harmadik esetről, mondhatnánk úgy is, rendhagyó esetről lesz szó. Hogyan? — kérdezheti az olvasó. — Harmadik eset? Nem végleg jött s nem is látogatóba, akkor hát milyen minőségben? Nos, úgy, hogy látogatóként indult és itthon minősült át végleg-hazatértté. Hogy ez a mód céltudatosság hiányáról, belső bizonytalanságról árulkodik? Ellenkezőleg. Ritkán lehet találkozni határozottabb, céltudatosabb egyéniséggel, mint Büchler Margó asszony, akinek a maga kategóriáján kívülif a szabályostól némileg elrugaszkodott esetéhez megvan a nagyon is megalapozott teóriája: — Az ember nem akkor indul el, amikor a repülőjegy o kezében van, — mondja meggyőzőn — hanem már sokkal előbb, hetekkel, sőt hónapokkal előbb, amikor elhatározza s miközben készül rá. Nos, így van ez a megérkezéssel is. Amikor leszáll a gép a ferihegyi repülőtéren, az ember akikor már itt van ugyan ...de még nem érkezett meg. Ahhoz, hogy ne csak fizikailag ,hanem belsőleg is megérkezzünk, időre van szükség. Büchler Margó asszonynak volt mit megfontolnia, mérlegre tennie. Huszonöt évig élt Angliában és Kanadában, a nyugati világ otthonává vált. Magyarországon minden új, minden idegen, mindennel ismerkednie kell. Odakint a maga erejéből komoly egzisztencián teremtett, nyugdíjas állami tisztviselői állása volt. Magyarországon mindent elölről kell kezdenie. Odakint »beérketenek. Emberi érdekek harcolnak egymással, bajt vív változó sikerrel az erkölcsi piszok és a becsület. A küzdelem során legnagyobb mértékben az ember pusztul, aki az akkori Amerikában a hódítás legértékesebb, nélkülözhetetlen, értelmes eszköze volt. Történik aztán, hogy a vasútépítés munkájának folytatására és biztosítása végett újabb emberszállítmány érkezik Európából. Napokig kecmereg kezdetleges pályáján az ősi vonat, míg végtére elérkezik odáig, ameddig alkalmasint éppen a sínek tartanak. Özönlik is mindjárt a számtalan ember, egymás hegyénhátán, tülekedve szállnak, esnek le a szerelvényről: ez a megérkezés. A zsivaj bábeli, egyszercsak ... magyagyarul ennyit hall az ember: — De örülök, hogy látom kendet, azt hittem, már sohasem találkozunk. Az utolsó szavakat elnyomja a lárma, de egy magyar embernek untig elég, ennyi is ahhoz, hogy könny szökjék a szemébe, s megértse az Amerikába áradás sajnálatos és szégyenletes okait: új hazát — de be^széljünk értelmesebben — betevő falatot keresni esimegy a »szegény magyar nép« tengeren túlra, az itthoni pusztulás és éhhalál elől. Soha jobban át nem éltem, meg nem értettem azt a reális tényt, hogy a hazaszeretet j emberszeretet. Az eddig elmondottak értelmében vett első generációval én már nem találkozhattam. Csontjaik szétszórván valahol Nevada sivatagában, a Rocky Mountains bércei között, a Mississippi vidékén és ki tudja megmondani, hogy az új haza mely pontjain még. A Század elején elszakadt magyarok közül néhánnyal még találkozhattam. Egyikkel épp a halálos ágyán. I Batthyányi Jánosné nyolcvannégyéves asszonytestvéremet élete utolsó napján köszönthettem az óhaza /nevében. A század első éveiben vetődött messzire. Igen egyszerű, agyondolgozott aszszony volt. Hamza András úrvacsoráztatta, mert ő volt lelkipásztora, de nekem is adatott alkalom arra, hogy elbeszélgessek vele. Vele, aki ott a kilencedik évtized- í ben visszaemlékezett falujá- \ ra, az édes anyaföldre, látta gyerekkori pajtásait a kút körül... ott a falu közepén. Pedig elmúlt hatvan éve már annak, hogy kivándorolt. Vajon átérzik-e olvasóink ezt a megrázó percet? Az élet végső pillanataiban hi telesítette ez az én öreg aszszonytestvérem Világszövetségünk emberséges munkáját, amikor teljes öntudatánál, lesoványodott, csontos kezével szorongatta jobbomat, egyre csak ezt hajtogatva: — De jó, hogy eljött tiszteletes uram, de jó, hogy elmondta, mi van otthon. Lehet-e munkánknak megrázóbb indokolása, emberibb méltatása, ösztönzőbb ihletése? Amikor elhagytam ezt a hajlékot és elbúcsúztam a haldokló leányától, Gyüre Lajosnétól, barátaiktól, Márta Istvánnétól és a többi ott élő nyugdíjas idős, reformé tus hittestvéremtől, úgy éreztem, csakugyan küldetés ben járok, s azt vittem el ennek az öreg asszonynak, amit a szülőföld küldött. Ahogy a verőfényes New York-i utcán hazafelé roboggott autónk, megfogant bennem a tapasztalatból éledt vallomás, hogy a lélek nem alszik ki. A református egyház hété« lápjában azóta is ilyen cím alatt írom sorozatos beszámolómat. (Folytatjuk) zett« embernek számított, Kanadában egy »Emigráció, integráció« címmel meghirdetett nemzetközi pályázaton az emigránsok beilleszkedéséről írt tanulmányával harmadik díjat nyert. Itt azonban a hazatértek magyarországi beilleszkedéséről nem volt semmiféle elképzelése. Odakint voltak angol és amerikai barátai, akik szerették és becsülték. Itt... nos, ez az a pont, ahol a mérleget az érzelmi erők Budapest felé billentenék, de 6 nem engedte billenni másfél esztendeig... igen, itt él a lánya, veje s két unokája. Büchler Margó azonban csöndben valami végleges érvényű, megdönthetetlen válaszra várt. Ez a válasz azonban nem egy csapásra érkezett, hanem lassú érlelődési folyamat formájában. Tizennyolc hónapon át hagyta, hogy a cseppkő türelmével s finomlen, naludapesti A külföldi \ le mond- \ Büchler Margó (Novotta Ferenc (elvétele) ságával rakódjon a lelkére ezer és ezer apró jelből, tényből, tapasztalatból a bizonyosság: itthon kell maradnia. Nemrég angol vendége érkezett, aki Londonban évekig a legjobb barátnője volt. Együtt rótták a várost, de nem mint két idegen, hanem. .. mint egy budapesti f\ lakos és mint egy látogató. Vendégének ta el Büchler Margó azt a bizonyos ezer apró jelt, tényt, tapasztalatot is, amely végül válasszá érlelődött benne. Elmondta például, hogy máris elhelyezkedett, angol nyelvet tanít. Sok embert ismert meg, s hogy ezek az emberek milyen mély hatást tettek rá. Megragadta az érdeklődésük, öntudatuk, emberi méltóságuk, büszkeségük arra vonatkozóan, amit elértek. Beszélt az emberekből áradó szuggesztív erőről: érzik, hogy amit csinálnak, annak értelme van. Elmesélte egyik legnagyobb élményét, amely még az első időkben érte: a Brankovics premierre ment az Operába s az első ember, akibe a már-ványoszlopos előcsarnokban beleütközött, egy fejkendős parasztnéni volt. Beszélt arról a nagyszerű érzésről, hogy: lehet tervezni. Az ember nyugodtan mondhatja, hogy két év múlva mit vásárol, hova utazik, mert tudja: ugyanúgy, ugyanott fog dolgozni. Igen, a biztonságérzet, az a legnagyszerűbb! S miközben meghitten sétáltak, mint egy pesti lakos, s mint egy külföldi látogató, és miközben mindezekről beszámolt londoni barátnőjének, egyszer csak rájött, hogy... a régóta érlelődött választ fogalmazta meg. Döntését nem befolyásolja senki, semmi, csak az a tény, hogy egy csöndes folyamat végére ért. Belsőleg is megérkezett. SOÓS MAGDA HISZ ORSZÁG STATISZTIKUSAINAK RÉSZVÉTELÉVEL ENSZ-SZEMJNÁRIUM NYÍLT BUDAPESTEN Az ENSZ és a magyar kormány rendezésében 50 külföldi és 15 magyar részvevővel kéthetes statisztikai szeminárium nyílt szeptember közepén Budapesten. A szemináriumon 20 európai ország statisztikusain kívül a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a Világegészségügyi Szervezet, valamint az Európai Gazdasági Bizottság szakértői is részt vettek. Az Igazgatói tisztet Péter György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöké és B. N. Davies, az Európai Gazdasági Bizottság statisztikai osztályának vezetője töltötte be. A kéthetes ülésszakon felmérték és értékelték az úgynevezett reprezentatív statisztikai módszer alkalmazásának tapasztalatait. Ezek a reprezentatív mintavételi eljárások igen jelentősek, mert helyettesítik a széles körű adatgyűjtéseket és mégis megbízható képet nyújtanak a gazdasági élet változásairól. A szemináriumon a bevezető módszertani előadást R. G. D. Alien professzor, a londoni School of Economics statisztikai tanszékének vezetője tartotta. i ktydfozofosztói* A 4M ágyas hajdúsz i ibosziói »Béke« g)' igyüdülőt csaknein 90 mUUó forinté.» beruházással épített ék Dull Dezsó ép I tőmüvész tervei alléján.A hajdúszoboszlói »Béke« gyógyüdülő homlokzata ■ Vari: a Imre szobrászművész alkotása a fürdő csarnokában
