Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-11-01 / 21. szám
I» I Mintegy három hónappal ezelőtt végre már bizonyosnak látszott, hogy bútoraink értékesítéséből, néhány jó barát segítségéből valahogyan mégis csak összekuporgatódik az a, legalábbis Dél-Amerikában a munkája áruba bocsátásával élő ember számára fantasztikusnak látszó összeg ami lehetővé teszi számunkra, hogy hazatérjünk, és ezzel egy hosszú évek óta táplált reményt valósítsunk meg, olyat, amely több mint tizenöt éves emigrációm alatt életemnek célt és értelmet, kínlódásaimhoz pedig erőt adott. A készülődés izgalmas heteiben, a hatóságjárás egyik esős délelőttjén az egyik santiagói bisztróban összetalálkoztam egy már hosszú évek óta kint élő honfitársammal, akit kisebb mértékben szorgalma, de sokkal inkább »előkelő kapcsolatai« dúsgazdag em-Eva Six Budapesten bemé tettek. I Budapest— — Eva Six vagyok. Hollywoodból és Velencéből jöttem. Van nálam néhány kép — mondta egy női hang a telefonba, kifogástalan magyarsággal. Arra gondoltunk, hogy valami régen Amerikába szakadt korosabb hölgy, aki lehet, hogy újságíró. Amikor a beszélgetés után belépett a szerkesztőségi szobába egy amerikai filmsztár, aki feltűnően hasonlít Marilyn Monroe-ra, kissé elcsodálkoztunk. Valljuk meg, nem erre számítottunk. Ám hamarosan megoldódott a »■titok«, a fiatal hölgy, mielőtt Eva Six lett, Klein Éva névre hallgatott, s férjével együtt hét évvel ezelőtt hagyta el Budapestet. Filmszínésznő csak ebben az esztendőben lett, addig (Kotnyek Antal felvételei) _ . .... , . . Ez a volt honfitárs a jolérrtesultek bizalmaskodó hangján és a sikeres embe|rt jellem\ ző fölényeskedéssel fordult hozzám, s mimm mm m m m m • közben nagyot nyelt az előtte gőzölgő szilvalé ^ vékonyságúra főzött feketéjéből, ezt kérdez— Mondja kedves Gulácsy doktor, ha magának véletlenül negyven- vagy ötvenezer dollárja »stokkolna« valamelyik New York-i bankban, és nem évek óta róná hol a santiagói aszfaltot vagy dagasztaná az osornoá sarat ügynöktáskával a kezében, azért, hogy az ennivalóját megkeresse, legyen csak egész őszinte, ugye akkor magának esze ágába sem jutott volna, hogy hazatérjen oda a vasfüggöny mögé, régi hazánkba. éttermekben dolgozott, míg a múlt év végén egy filmügynök felfedezte. A próbafelvétel, melyre küldték, sikerült, s alig néhány hónap alatt öt hollywoodi filmben játszott, legutóbb a »Tengerparti randevú« (Beach Party) című filmjével a velencei fesztiválon is szerepelt. Onnét érkezett Budapestre, ahol meglátogatta családját. Elmondta, hogy a SZOT együttesében táncolt 1956 előtt; akkor is színésznő sze-Válaszom egyszerű és félreérthetetlen volt. Megmagyaráztam neki azt, hogyha történetesen nem negyven- vagy ötvenezer dollárom, hanem csak egy negyedrésze »stokkolna« valamelyik erős valutájú ország pénzintézeté nek egyikében, akkor én már réges-régen otthon lennék és a Dunakanyar egyik falujában bükkfával fűtött szobám ablakából figyelném a varjak repülését, karácsonyt jelző, hóhullató decemberi reggeleken. Ez volt a válaszom, de azért, ha most visszanézve önként valami tárgyilagos vizsgálatot tartok, be kell vallani: minél jobban közeledett a behajózás napja, annál erősebben nyugtalanítottak bizonyos kérdések, olyanok, amelyek azt hiszem minden hosszas távoliét, világcsavargás után hazakészülőben akaratlanul is felmerülnek. retett volna lenni, de nem vették fel a főiskolára. Az első évek nehezek voltak, de az indulás sikerült. Csodálkozással vegyes szeretettel és elismeréssel beszél a megváltozott Budapestről, az itt-% honi életről. S elárulta azt a vágyát is, hogy egyszer szívesen lépne fel magyar filmen vagy színpadon... Az viszont bizonyos, hogy hamarosan, lehetőleg férjével és kislányával, újra vissza-0 tér — látogatóba. Percig sem nyugtalanított ugyan egyik itthon élő barátom levélbeli figyelmeztetése, amely így szólt: »Itthoni életed is nehéz és küzdelmes lesz«. Bíztam és bízom úgy az élettársam, mint a magam képességében és munkaicedvében. És tudtam azt is, hogy ha hosszú évekig barát, ismerős és minden segítőkészség nélkül — megtetézve még az ötvenes évek derekáig divatban levő profeszszionista magyar emágiráció gáncs ve lésével — meg tudtunk élni ott kinn, az idegenben, akkor idehaza is jut számomra kenyér és egy meleg szoba. De igenis, féltem attól, hogy úgy járok, mint »A lélek kialszik« című Zilahy-regény hőse, aiki bár Ausztráliát sosem tudja megszokni, amikor hazatér, itthon is mindent idegennek talál. Hazánk az ENSZ-ben % Az ENSZ közgyűlés politikai bizottsága Csatorday Károly nagykövetet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ képviselőjét egyhangúlag alelnökévé választotta. • Az ENSZ úgynevezett felajánlási konferenciáján dr. Kőmíves Imre magyar delegátus bejelentette, hogy 1964-ben kormányunk 750 ezer forinttal járul hozzá az ENSZ kibővített^ technikai segélyprogramjához és 500 ezer forinttal az ENSZ különleges alapjához. f Mert hiába volt számomra az egész Dél- Amerika Punta Arenastól a Panama-csatornáig, a La Guayra-i kikötőtől az argentin pampákig, döbbenetes kiterjedésével, buja őserdeivel, mélyvízű és sebes sodrású folyóival, ezer kilométereikre nyúló kopár meszettáival és vashegyeivel, sok színű embereivel, dollárhajszolásával a »cuantó tienes tanto vales« (amennyi a pénzed, annyit érsz) interkontinentális értékítéletével mindig és teljesen idegen, mégis féltem, hogy minden belső tiltakozásom dacára ez az életforma talán Gulácsy György (Novotta F. felv.) észrevétlen is a bőröm alá rágta magát, mint rossz kullancs a pampa juhaiba, hogy a csontom velejéig hatott, átnyirkosított, mint a dél-chilei eső. Nos, most három hét elmúltával, itthon új és nyílt önvizsgálatot tartva, itt a Magyar Hírek hasábjain meg kell állapítanom, hogy a lélek, az a lélek, amelyet ezer éve itt élő elődeimtől kaptam örökségként. Hennem nem aludt ki, a hosszú évek az idegenben sem alakították át, legfeljebb a szarfcalábak nőttek meg a szemem alatt. És azt szeretném remélni, hogy így érez majd a világban szerteszórtan élő több mint egymiiliónyi magyarság jobbik és túlnyomó fele is, ha akár látogatóba, akár végleg hazakészül. Mert egy népbe csak bele lehet születni, annak jó és rossz sorsát vállalni kell és osztozni is kell benne, akár itthon él az ember, akár odakünn. Santiagói gazdag ismerősömet pedig, mert remélem, hogy a kezébe kerül ez az önvallomás, kénytelen vagyak kiábrándítani a makacsul terjesztett vasfüggöny legendából. Mert bármily különösen is hangzik, hogy ez már évek óta csak a propagandagyárak termékeként létezik, erről az ember nem Hegyeshalomnál, de már sokkal korábban, a Magyar Népköztársaság bécsi, Bankgasse-i barokkpalotája előtt győződik meg, ahol tudniillik egymásnak adják a kilincset a vízumkérők. És hogy mi is van idehaza? Hadd számoljak be, egyelőre persze csak benyomásokról, itt Pesten, hiszen három hét rövid idő, kivált tizenhat év után. Az újrakezdés lázában és problémái közepette még Budakalászi^ sem jutottam el. De azért látok és tudok már sok mindent. Igaz, hogy nincsenek milliomosaink, de nem is akaszkodik minden húsz lépesnél reád egy toprongyos, beesett arcú, kiéhezett gyerek koldulásra nyújtva feléd kezét. Mert koldusok sincsenek. És nincsenek munkanélküliek. A mai fiatalok a »munkát, kenyeret« követelést, amit tragikus ütemességgel kiabáltak éhségtől sápadt munkástömegek a körúton, a Horthyuralom sötét napjaiban, legfeljebb a történelemkAyvből ismerik. Nem vagyunk gazdag ország, nagyok a problémák, de dolgozunk, és aki dolgozik, az megél. Eltűnt a parancsoló nyegle orrhang, de vele együtt az alázatos szolgalelkűség is. Az emberek emberiek és kedvesek. Gulácsy György \ Kulturális Kapcsolatok Intézete az Ernst Múzeumban kiállítást rendezett a jelenkori brit festészet anyagából. A tárlat az utolsó hatvan esztendő anyagát öleli fel. Ezen idő alatt a brit festészet több szakaszra bontható fejlődésen ment át és a budapesti kiállítási anyag valamennyi szakaszból ad néhány jellemző példát. Bognár József dr., a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke megnyitó beszédében méltatta a kiállítás jelentőségét. BRIT FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS BUDAPESTEM W. R. Sickert, zöldruhás táncosnő (Marie) william Goldstream, Lebombázott utcarészlet Londonban, 1946 Paul Nash, A napraforgó napfogyatkozása, 1945 10