Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-03-15 / 6. szám
■ Meghívott előadásra egyik ■ Tisza menti vidéki város • gimnáziuma. Már elküldtem 1 a válaszlevelet, az tdőpont- J tál, amikor a fejemre csap-2 tam: a fene egye meg, el■ felejtettem, hogy abban a 1 gimnáziumban tan árkod ik ■ -Savanyú Jóska«. Savanyú 2 Jóskát nagyon szerettem, 2 kedvelem még mindig, nem 2 tudna olyasmit kérni tőlem, ■ amit ne igyekeznék meg■ tenni, csak éppen évek óta • kerülöm. Hozzáteszem mind- J járt, hogy Jóska sohasem ■ kért semmit, minden mind• egy volt neki, mert — őt ! idézem most — -én úgyis el- 2 rontottam az életemet, a 1 részletkérdések nem számí-2 tanak«. Természetesen nem • Savanyú Jóska a neve, még • csak nem is Jóskának hív• ják, mi neveztük el, barátai ! a mindig lógó orra miatt, jó 2 két évtizeddel ezelőtt, ami- J kor azt hittük, hogy ugra- J tással, szeretettel, együttér■ zéssel, baráti légkörrel meg ■ lehet váltani egy embert. ■ Jóska egyébként jóval fia- 2 talabb ennél a baráti kör- 2 péd, még iskolába járt, ami- 2 kor megismertük, a két há• ború kőzett Tisza^yörökön. ■ Akikoriban úgy próbáltuk ■ kipuhatolni a nép életét és 2 életmódját — ez ma már 2 kissé történelem, vagy leg- 2 alábbis irodalomtörténet —,- ■ hogy iskolái dolgozatokat * H ■ írattunk ilyen címekkel: i -Mit ettünk a múlt héten?« í Vagy: -Mi szeretnék lenni, | ha megnövök?« A györöki; tanító, a drá| ga • jó Mészáros bácsi — | nyugodjék békében, sokat i piszkálták miattunk és -lá! zító« dolgozataink miatt — | somolygott a bajusza alatt, i amikor átvettük a füzeteket. 1 Figyelt, mikor érünk el egy [ bizonyoshoz, leste, mert elő- i re tudta, hogy földerül az | arcunk, és felkapjuk a fej jünket. -Ki ez a gyerek?« — i kérdeztük. Savanyú Jóska | igazi nevét mondta. -Guszti 1 bácsi«, mondtuk, -hiszen ez i a fiú .. ebben a fiúban ...« | -Tudom«, vágott közbe. • -Ebben a fiúban szikra ! van.« [ Jóska nyolcadik elemibe ■ járt akkor. Valamennyiünk S együttes erőfeszítése kellett | hozzá, hogy apja gimná■ ziumba, engedje. A ciszter! etek vállalták volna a taní[ tását, de Jóska kedves, min• dig csodálkozó kisfiú-arca ! elborult, a hangja is mint- J ha férfiasán döngött volna: » -Papnak nem megyek«, és 1 közben szeme oly ártatla- J nul és oly sekatmondóan té■ vedt a lányok oldalára a kö! zős tanteremben, hogy meg- J kerestük azt a két szőke haj» fonatot, ahol megállapodott. ! Katinka volt. Ismertük őt ■ is: kaptunk tündéden fill nőm, galambos, szíves, vio- J lás kézimunkáiból. • A történet folytatásét in-2 nemtől kezdve, az a gyanúm, J kitalálják, akik átélték afel• szabadulás előtti világot, de 2 még azok is, akik elgondol• kozva olvastak róla. Katin■ ka apjának hét holdja volt, 2 éjt nappallá téve, belegebed■ ve szerezte. Amikor Katin; ka tizenhét éves lett, kérő 2 jelentkezett; a szomszéd Da■ ni. Nyolc hold örökség várt ! rá. Hiába volt sírás, rívás 2 könyörgés, az apa nem tá■ gítelit, Danii feleségül vette • Katinkát. Aki azt kérdezi J hát miért ment hozzá, as ■ nem ismeri azt a világot 2 Katinka összeszorította a fo■ gát, Jóska érettségizett ép■ pen, utána városba költözött 2 A falu sajnálta őket, d< J nem sokáig. -Majd beletö■■ ■ t!J Hinfolttal gazdagodott Miskolc váron. A Széchenyi utca éz Szemére utca keresztezédélénél újforméjú forgalmi Irénylté működik rődnek, vagy beleitömek«, mondogatták.-Ilyen az élet.«-Nem ilyen!« — kiáltotta Jóska. -Nem lehet, hogy ilyen!« Nem tudott belenyugodni. Tanult, első volt, házltanitott, írni kezdett, mindenáron pénzt akart keresni, hogy... Maga sem tudta pontosan. Nincs most idő elmondani Jóska egész életútját, elég annyi, amennyit a neve kifejez. Néhányszor visszament Győrökre, megpróbálta Katinkáit válásra bírni, de ez nem sikerült, Dani egyszer a kertek alatt meg is verette a cimboráival. Megpróbált más lány után nézni, udvarolt, el is hitette magával, hogy szerelmes, de nem volt igaz. Agglegény maradt, abbahagyta az írást, nem tett meg mást, mint a legkeskenyebb kötelességét, besavanyodott, vagy inkább bezápult a kisvárosban, alig húsz kilométerre Győröktől. Reméltem, hogy talán nem jön el az előadásomra, de már a pályaudvaron várt, integetett, felém szaladt. Mi az, mi történt? Mintha kevésbé ernyedt volna a mozgása. Mintha feloldódtak volnék zord arcvonásai? öreg este lett, mire kettesben maradhattunk. Nehezen bányásztam ki belőle, mi történt. Még tavaly télen Jóska eljárt a többi tanárrali, orvossal, egyéb értelmiségiekkel a környező falvakba a szövetkezetről beszélgetni. Egy nap behívatta az igazgatója. Nagy kérésük van hozzá. Menjen le vasárnap Győrökre. Jóska szinte hátratántorodott. -Hát nem tudod?« — meredt rá az igazgatóra. -De tudom. Éppen azért. Téged ott ismernek, szeretnek, becsülnek. Hallgatnak rád.« Jóska habozott. -Oda természetesen nem kell bemenned.« Jóska vállalta, évek óta nem járt otthon, örült is a viszontlátásnak. Mindenütt oly szívesen fogadták, hogy ettől a bánata még mélyebb, a kedve komorabb lett. Kiderült, hogy a falu vezére nem más, mint Dani. Ha ő belép, nyomában a falu. A többiek: egy tanárkolléga, egy orvos, egy tanácsi ember dél felé kérdőn néztek Jóskára. A tanácsháza és a templom között álltak, a falu közepén, kőhajításnyira attól a tornácos háztól. Mind arrafelé néztek, Jóska is. A tornácon megjelent egy asszony, városias ruhában, bekötetlen fejjel, szőke volt a haja. -Gyerünk« — mondta Jóska, s beléptek az orvossal. Daniék éppen végeztek az ebéddel. Hármuk közül egyiknek sem, rebbent meg a szeme. Katinka hellyel kínálta őket, Dani borral. -Hát csak tanyázzanak«, mondta. -Tudom, miért jöttek. Ne fárasszák magukat.« Hallgattak. Egy kislány szaladt be valahonnan az udvarról, megijedt az idegenektől, odasimult az anyjához. Tizennégy éves lehetett. Jósika halántékán pattogni kezdték az erek. -Márpedig mii azért jöttünk-, mondta, és Katinkára nézett. Dani nehézkesen megmozdult. -Vidd ki a gyereket, Kata. Te is maradj kinn.« A kislány kiszaladt, Katinka maradt. -Nem hallottad?«-Rólam is szó van«, felelte Katinka. -Hét hold a földből az én nevemen van.« Dani vállat vont. -így is jó.« Csöndesen beszélgettek, tempósan. Az orvos és Jóska elmondták érveiket, Dani válaszolt. Olykor Katinka is, még >rá is duplázott Danira. -Nem alkarunk mi senki kutyája lenni! a földünkkel«, mondta. Mindig az orvoshoz szólt, sose Jóskához. Az orvos a gazdasági érveket magyarázta Dani ivott, nevetett. -Én vagyok a legjobb gazda a faluban, doktor bácsi«, mondta. -Mégse hallgatna az én tanácsomra, ha én ajánlanák magának valamit hascsikarás ellen.« Az orvos nyelt egyet. Jóskára nézett, de Jóska hallgatott. Az orvos a gazdasági érvekről áttért az emberiekre. Több szabad idő, több könyv, több szórakozás. A fiataloknak több idő a szerelemre. Dani felnevetett. -No, azt eddig is találtak maguknak.«-Nem számit, kinek menynyi a földje«, folytatta az orvos. Katinka még jobban kihúzta a derekát a széken. Jóska az asztal alatt sípcsonton rúgta a doktort. Az elhallgatott.-Akkor igyunk«, mondta Dani. -Isten, isten.« Jóska nem emelte fel a poharát.-Ez annyit jelent«, kérdezte Katinka, -hogy a lányom ahhoz mehet férjhez, akit szeret?«-Ahhoz«, felelte az orvos, mert Jósika néma maradt. Dani fésZkelődött. -Hallgass már, asszony. Beleszokhattál volna.«-Csak a jószág szokik öszsze azzal, akivel egy jászol elé kötik!« — kiáltotta Katinka. Dani felugrott. -Takarodj! És magúik is menjenek! Ki innen!« — ordította. Az orvos is fölállt. Nagy darab, falusi ember ő maga is. -No csak«, mondta, és hátrább tolta székét.-Várjanak«, mondta Katinka egészen halkan. -Hol a belépési nyilatkozat?« Dani fölhorkant. Az orvos elővette a papírlapot, Katinka nem mozdult. Jóska még ült, nem érzett elég erőt a lábában. Katinka ránézett. Ekkor elvette az orvos elől a cédulát és odatolta Katinka elé. Dani el akarta kapni, de senki sem mozdult, keze a levegőben maradt.-Mutasd meg, hova írjam a nevemet,« Katinka először szólt Jóskához. Jóska mutatóujja táncolt a levegőben, amíg leereszkedett a papír jobbsarkába. Az orvos nyújtotta a golyóstollát.-Az én kislányom...« mondta Katinka, miközben lassú, rajzolt betűkkel a nevét írta, -akkor az én Iá-' nyom majd...« Nem tudta folytatni. Kirohant a szobából. Dani földhöz csapta a poharát, és utánaeredt.-Menjünk akkor«, mondta Jóska az orvosnak. Még aznap este aláirt az egész falu.-És Dani?« — kérdeztem Jóskától.-Az is. Alelnök lett a szövetkezetben.« Sokáig hallgattunk. -Jóska«, mondtam, aztán elnevettem magam, -ne vedd zokon, már csak így szólítunk.«-Persze«, mondta. -Itt maradsz nálam éjszakára, ugye?« Keveset aludtunk, sokat beszélgettünk, mai dolgokról és régiekről, a fiatalságtól, az egykori iskolától, Mészáros tanító úrtól. Már majdnem elnyomott az álom, amikor Jóska azt mondta, lehet, hogy inkább önmagának, mint nekem: -Az a szikra ... Mostanában megint sokat jár az eszemben. Gondolod, hogy nem aludt ki egészen?« Boldlxndr ivón . »«■»■i'vufivÁír nnBKLiN Pekárv litván Munkácsy-dijas festőművész alkotta i93«-ban. Középun, , *Sí.^k«fehé*rvár *m«ea belőle kínöv# életfa választja el é. köti egyben össze négy mo ivumáti , M m rnm É m m em m a ■ Molnár Viktória gimnazista, a politechnikai oktatás keretiben tiriat- 2 val együtt rendizereien látogatja Dél-Alföld legnagyobb é» légkor- a •zerűbb keltető állomását, melyet a hódmezővásárhelyi állami gazda- - •ágban rendeztek be. (Alsó kóp) a a
