Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-03-01 / 5. szám
Mi vágjunk • riaUU. I.eut: tlyen les/., n miénk I«*/ rövidesen (Novott* Ferenc felvételéi) Jávor Ivánnak mégis lassúnak tűnt. Nagyon lassúnak. Az ausztriai, appenaul lágerbúi a nyugatnémet Singen városkába vetette a sors, ahol a Volkswagen alkatrészeket előállitú Georg Flscher-gyárban talált munkát. Nem érezte jól magát. 0 maga azt mondja erről: »alacsonyabb bért kaptunk, mint a német szakemberek és ezt a tényt megalázónak tartottam«. Hazatérési engedélyért folyamodott — 1957 elejét Írták még csak akkor —, de meg sem várta a választ. Amúgy feketén átszőkútt az NSZK—Ausztria határon és vonattal, autóstoppal, gyalog — ahogy lehetett — Béosbe ment. Egyenesen a magyar konzulátusra Néhány nappal később már otthon Is volt Tatabányán, _ A kórház visszavette »hűtlen fiát«, amint mosolygós arccal mesélik s meséli ú Is. Régi helyére került, az üzemkarbantartókhoz, a régi fizetéssel, havi 1325 forint bérrel. Dolgosé ember vagyok — megbecsülnék (Novofta Ferenc felvétele) Csak tisztességes ember legyen! Honnan tudhatná az ember, amikor a gépkocsi a balatoni műúton Székesfehérvár közelébe ér, hogy az úit szélesítésén dolgozó szorgos, vidám kedvű munkások között ismerőse van? Kiváltképp, ha még nem is látta az illetőt? No, ez fura história, gondolhatja most az olvasó és igaza is van, meg nem is. Fura história, mert az újságíró Pápa meíett, Csóton keresi azt, akivel útközben mér találkozott. A történet úgy kezdődött, hogy levél érkezett Amerika, egyik városából, ahonnan ezt kérte a »Piros rózsa« jeligével levelező honfitársunk: »... nékem egy nagyon jó, gyermekkori barátom ment haza 1958-ban s még idáig nem halottam róla hírt. Ha tehetnék, szíveskedjenek a topjukban képet közölni róla, és megírni, hogy s mini él családjával. A neve Erdős Róbert, Csót, Kis utca, Veszprém megye.« Ennyit tudtunk, amikor a levél nyomán nyakunkba vet. tűk a Dunántúlt és elindultunk a Pápa menti Csót irányába. Erdős Róbert ezerkilencszázötvemnégytg határőr őrmester volt, majd leszerelt. Ekkor visszatért a falujába. Édesapja 13 kataszteri holdon gazdálkodott, otthon ma» hadit hát segíteni Látszólag békésen, nyugodtan élték, amikor a megrázkódtatás bekövetkezett az ország és a család sorsában is. Erdős Róbert ezerkilencszázötvenhat novemberében elhagyta az országot. Nem a szocialista rend elöl menekült, csak egy felelőtlen nő élői, akt feldúlta családi életét. Az történt, hogy pert indított elléne, apasági keresetet. Hiába bizonykodott félesége, családja előtt, egyes körülmények ellene vallották. Ezért ment el. Az Egyesült Államokban rokonai élnek, az ő segítségükkel. jutott ki, szinte soron kívül, Amerikába. Betlehem városában talált új otthont és munkáit. A helyi vasgyárban dolgozott egy ideig, majd munkanélkülivé vált. Egy éven ót csak a segélyből, meg apró alkalmi munkákból tengett-iengeft. Idehaza közben megoldódott a probléma, amely elragadta otthonából: az a bizonyos nő férjhez ment, a gyermeket nevére íratta az új apa. »Miért éljek az enyéimtől távol és miért egyek kegyelemkenyeret?« — tette fel Erdős a kérdést. A választ már a hazatérési kérelem formájában adta meg önmagának, amellyel a magyar külképviselethez folyamodott. Ezerkilencszázötvenkilenc január tizedikén ismét — most már visszafelé — átlépte hazája határát, — Pedig félt! — emlékezik a felesége. — Megzavarták az odakint terjesztett rémhírek. Megkért, menjek ve®e Veszprémbe, a ‘kapitányságra, ahol’ jelentkeznie kellett. — S mii történt? — Semmi. Barátságosan elbeszélgettek a férjemmel és egy óra múltán már utaztunk is hazafelé. Azóta se kérdezett tőle senki semmit! Egy héttel 'később már dolgozott. Nem is akárhogyan. Munkacsapatot szervezett a £a!iubeil!i legényekből és beálltak az Aszfaltútépítő Vállalathoz. Erdős Róbert lett — és maradit máig —■ a brigádvezetőjük. Ezért található jelenleg Székestehémól; ott, ahol az út szélesebbé, korszerűbbé válik dolgos kezük munkája 'nyomán. Átlagosan havi 2000 forint a keresete, de előfordul, hogv a 2700 forintot is eléri. Édesapja ‘szövetkezeti tag 1959 óta. Tavaly — 1961-ben — a teljesített 346 munkaegysége után ítizenegyezerőtszá/. forintot fizetett ki neki a szövetkezet. Ehhez járul még az 1500 négyszögöl háztáji föld termése. Nem csoda, hn két hízót is vágott a télen. Így éldegél a család; a hazatért Hú, az asszony, aki hűségesen várt ró, a nagyapa s az unokák. Mert kettő van már: a kicsi Róbert, 1960 januárjában született. A hatéves Margitka óvodába jár, ahol a napi ellátásáért — hús, főzelék, cukor, kakaó, csokoládé — két forintot fizetnek Erdősék; annyit, amennyit a családfő tizenkét percnyi munkájával keire«. Napjaik ismét békések, nyugodtak, de korántsem egyhangúak, őket is elérte a mai magyar falura oly jellemző építkezési láz. Már megvan a házhely s nem is kicsi: 1180 négyszögök Elkészült a tervrajz is, amely nyomán rövidesen felépül kétszoba összkomfortos új otthonuk. Megvették már az anyag nagy részét, a telken hever a kő, tégLa, deszka, parkett, mész, egyszóval minden hozzávaló. Az állam hatvanezer forint kölcsönnel támogatja őket, amelyet 25 év alatt fizetnek vissza majd. Ennyi az egész De hát elég is ennyi, ugye, kedves »Piros rózsa«? Szabó Miklós Érdekes: mostanában szaporodnak az olyan levelek, amelyekben már korábban hazatértek sorsa felől érdeklődnek a még kint levők. De az érdeklődés nem mindig konkrét személynek szól. A levélírók gyakran meghatározott foglalkozásokban levők, vagy bizonyos rétegek helyzete felől kérdezősködnek. Ez utóbbiak közé tartozik a levél Is, amelyet Nyugat-Németországból hozott a posta. Két hónapig kapott ennyit; akkor általános fizetésrendezés következett. Ettől kezdve 1550 forint a fizetése, de nem a keresete. Ugyanis túlórákkal, ügyeleti dijakkal és egyéb juttatásokkal együtt átlag, havonta 1800—1550 forint bújik meg borítékjában. Családi élete Gyorsan forgott az idő kereke, „Deklasszált elem" Jeligét irt rá feladója. Elmondta benne, hogy Nyugat-Németországban él. 1956 telén hagyta el hazáját. A régi rendszerben, Horthyék hadseregében hadnagyként szolgált. A felszabadulás után gyárban helyezkedett el, kitanulta az autószerelő szakmát. Később »öreg fejjel újra Iskolába járt« — esti technikumot végzett. Arról nem szól a levél, mit csinál ma, odakint, csak azt Irta meg, hogy »a honvágy és egyéb körülmények mind gyakrabban vetik fel benne a hazatérés kérdését«. Dönteni azonban nem tud, nem mer. Tőlünk kérdezi: ml a sorsa azoknak a hazatérteknek, akik korábban »deklasszált elemnek« számítottak. És még egy kérés: »ha lehet, szülőföldemről, Tata vagy Tatabánya vidékéről kérem a példát«. íme, a »példa«, aki mindössze huszonhat esztendős és nem Is 6 maga szolgált a Horthyék tisztjeként, hanem az édesapja volt csendőrszázados. A fiatalember nem végzett magasabb Iskolát, hanem a Komárom megyei kórház üzemében vízvezetékszerelő és hegesztő szakmát tanult. Jávor Ivánnak hívják. Vékony, mozgékony, csupa-ldeg ember, aki örökké tenni, javítani, dolgozni akar. Szeretik Itt a kórházban és ő Is szereti a kórháziakat. Mégis elment 1956 november elsején. Nem a rossz sor elöl menekült és — szinte azt mondhatnám — nem jobb világot keresett. Elcsalták. Ez úgy esett meg vele, hogy abban az időben új munkatársat vett fel a kórház, egy, a börtönből szabadult fiatalember személyében. ö vette rá Jávor Ivánt egy italozás végső akkordjaként, a disszidálásra. is örömteljesen alakult. 1961. március 18-án volt az esküvője. Felesége — mindössze 17 éves, pontosabban csak e cikk megjelenésekor lesz annyi — nincs állásban. E téren Is a kórházra várnak, a kórháziakban bíznak, akik megígérték, hogy amint a fiatalasszony betölti tizennyolcadik életévét, egészségügyi szakiskolára küldik és annak elvégzése után módot adnak rá, hogy hivatásának éljen. Apósáéknál laknak, Tatabánya harmadik kerületében, a Kis utca 3—6. szám alatt. Ónálló otthon m álmuk. Ennek beteljesülését egyrészt a tanácstól várják, másrészt ők sem maradnak tétlenek: gyűjtik a holmit meg a pénzt. Vettek már szekrényt, háromezerhatszáz forintos lemezjátszói világvevő rádiót, lemezeket. Négyezerhatszáz forintjuk kamatozik a takarékban. Az a kétszáz kilón felüli disznó is a »megszerzett javak« rovatba könyvelendő, melyet nemrég vettek és vágtak le. Az »gykori csendőrtiszt édesapa is él és él az édesanya is, akikről szeretettel beszél. Az édesapának agyérelmeszesedése van, nem dolgozhat már. Az elmúlt években végzett hasznos munkája alapján havi 550 forint rokkantsági nyugdíjban részesíti őt az állam. Mert a szocialista állam ma már elég erős ahhoz, hogy csak mai magatartásuk, törekvésük, munkájuk alapján értékelje és becsülje polgárait. 8 *■—’ A modern norvég képzőművészet legnagyobb alakjának és egyben a korabeli európai festőművészet kimagasló egyéniségének, Edward Munchnek grafikai munkásságából rendeztek kiállítást Budapesten. Képünk címe: »Bohémia« LfJwn/wiiHwwiiiwwwwwwwiiwMww/MiwwwiwiiiWHiiiiniwiiwiwwmwwiwiwwiwm Aki után érdeklődtek: Erdői Róbert brlgádvezetfl
