Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-02-15 / 4. szám

Kihúzzák a / ■ dugókat az üvegekből L .ó \ Márláísyné boldogan Síeli a frissen töltött üve- Katonás rendben sorakoznak a futószalagon á geketpalackok Az automata gépsor megtisztítja a palackokat A konyakgyár egyik különlegessége: sziklába épített érlelő bordó KDE LÁTOGATOTT A RI­PORTER, AHOL A LEG­JOBB MAGYAR KONYA­KOT ÉS VERMUTOT KÉ­SZÍTIK. ÍME, EGY CSENDÉLET A GYÁRT­MÁNYOKBÓL ,m Itt fogadják a hazai és külföldi vásárlókat s kínálják kostolóval a különböze választékból (Vámos László felvételei) AZ ORVOS ÜZLETE Vannak dolgok, amelyek nagyon egyszerűeknek és ter­mészeteseknek tűnnek előttünk, s ha valaki nem érti azokat, mégis nagyon nehéz megmagyarázni. Szavamra, harmadszor kezdek már bele és még mindig nem találom a megfelelő szavakat, hogy egészen érthetően válaszoljak önnek, tisz­telt uram, aki pedig igazán cseppet sem ellenségesen, sőt, ki­fejezetten jóhiszeműen fordult hozzánk kérdésével, önnek ugyanis kezébe került valamelyik magyar űjság egy példá­nya, amelyben cikket olvasott arról, hogy egy orvost félévre eltiltottak a magánpraxistól, mert egy kórházi, biztosított beteget »áttanácsolt« a magánrendelőjébe. Mármost ön ezzel nem csupán nem ért egyet, de nem is érti: ki, hogyan és miért avatkozhat bele egy orvos gyógyító munkájába? Vala­mi értelmet azért ön is lát a dologban, s ezt úgy igyekszik megfogalmazni, bogy az orvos valóban vétkes, hiszen »annak a kórháznak, vagy biztosítónak az üzletfelét igyeke­zett a maga privát ügyfelének elcsábítani, amelyiknek ő alkalmazottja... Már pedig az üzlet, minden körülmények között üzlet!« Ha ez utóbbi magyarázatot nem fűzi hozzá, talán köny­­nyebben megérthettük volna egymást. Az üzlet ugyanis nem minden körülmények között üzlet, s ennek számos példáját is sorolhatnám, de most mégis csak egyet: az emberéletet. Vagy egyszerűbben csak: a betegséget. Ebből üzletet csinálni enyhén szólva embertelenség. Jó, tudom, hogy ezek szép sza­vak, mert hiszen világszerte hány szanatórium, orvosspe­cialista, magán-vérgyűjtő állomás és hasonlóak élnek meg, sőt csinálnak nagyon kiadós profitot a betegségből, a szen­vedésből. És mégis, ez a tényen nem változtat, már csak azért sem, mert hiszen van, ahol a tények egészen mást mu­tatnak. i S Itt hadd térjek vissza az ön nyílt hasonlatához: a kon­kurenciához. Valóban, az az orvos, aki munkaadó kórházá­nak betegét magánbetegnek csábítja el, tisztességtelenül jár el, de nem azért — mint ön véli, — mert a kórházat káro­sítja meg, hanem azért, mert a beteget károsítja meg. Azt a beteget, akié mellesleg a kórház is,.. — ugye milyen bonyo­lult dolog ez? De menten egyszerű lesz, ha nem üzleti, hanem erkölcsi kérdésként tekintjük és tárgyaljuk. Mert akkor a helyzet a következő: Először. Magyarországon általános, kötelező, ingyenes betegbiztosítás van, amely kiterjed minden dolgozó emberre, Illetve hozzátartozójára, aki vele lakik, kiterjed a nyugdíja­sokra, és így tovább, gyakorlatilag ma már az ország majd­nem egész lakosságára. Valamennyiüket ingyen vizsgálat, gyégykezelés, kórházi ellátás és majdnem ingyen gyógyszer­­ellátás illeti meg. Ez tehat az első tény, a részleteit ugye el­engedi ezúttal, hiszen nem a betegbiztosításról beszélgetünk most. Csupán ennyi is elég róla, hogy már világos legyen, bármilyen további probléma merül fel gyógyításról, orvos­ról, betegről, az minden lehet, csak nem üzleti. Sőt még »minden« se lehet. Kizárólag erkölcsi probléma lehet. Hanem ugye azt is tudjuk — hiszen egyikünket se ma költötték ki a tojásból —, hogy a tisztesség nem minden ember veleszületett adottsága, legalábbis egyelőre. Az orvos is lehet haszonleső, s a beteg is gondolhatja azt, hogy hama­rabb gyógyítják meg, ha a tárcájába nyúl. Hiszen olyan régen azért nálunk sem múlt még el az az idő, amikor ez többé-kevésbé magától értetődő volt. De ma semmiképpen sem az. S ezért: Másodszor. Három esztendővel ezelőtt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet alkotott az orvosi rendtartásról, amelynek alapgondolata az, hogy a betegek az őket megillető magas színvonalú egészségügyi ellátást telje­sen díjtalanul kapják meg. A rendtartásnak ennek értelmé­ben számos pontja, részlete van, amelyek védik a beteg érde­keit, de védik az orvosét is. Nem gátolja a magángyakorla­tot, de megkívánja, hogy az orvos elsősorban a köz szolgá­latába álljon, állami, vagy társadalmi szervnél, s ntegtiltja, hogy az ott kezelt betegektől pénzt fogadjon el, vagy magán­­rendelőbe »csábítsa« azt a hitet keltve, hogy ott jobb orvosi ellátást kap. A rendtartás betartása fölött a töhbi között a szakszervezet irányítása alatt levő orvosetikai bizottságok őr­ködnek. Kiemeltem e bizottságokat, nem csupán azért, mert fel­adatuk és jelentőségük kiemelkedő, hanem azért is, mert ön kifelejtette őket. A szóban forgó ítéletet ugyanis nem a bíró­ság, a rendőrség, vagy a »boss« hozta, hanem az orvosetikai bizottságok egyike. Egy olyan szerv, amelyben az orvosok maguk őrködnek afelett, hogy legszentebb hivatásukat — gondolom egyet ért azzal, hogy az életet mentő, az élet felett őrködő orvosi hivatást szentnek nevezem —, tisztán, mente­sen minden üzleti, vagy más személyes érdektől gyakorol­hassák. S ezek a bizottságok nemcsak az »üzleteskedő« orvost ítélik el, s büntetik is magunk módján, hanem a tapintatlan orvosi is, a betegekkel gorombáskodó orvost is, a hozzáfor­duló beteget kellő ok nélkül elutasító orvost is. De ezek a bizottságok ugyanakkor védelmet is nyújtanak minden tisz­tességes orvosnak a rágalmazó, rosszindulatú, megvesztege­tést kisérlő, erőszakos -betegek« ellen is, akik ugyancsak akadnak mindig és mindenütt. Nos, így állunk Uram. Sok szép, vagy legalábbis tetsze- i tős frázist puffogtathattam volna el az orvosi hivatás ma­gasztosságáról, az emberszcretetről és így tovább, de nem hiszem, hogy velük közelebb kerültünk volna egymáshoz. Inkább tényeket mondtam el, amelyek biztosítani kívánják az emberszeretetet. Mert tudja, legyünk egészen őszinték: amíg az emberek szeretete, a betegek és szenvedők Istápo­­lása csupán óhaj, legyen bármily buzgó és kegyes óhaj Is, addig üzlet is marad, amelyhez az erkölcsnek ritkán, s akkor is vonakodva van köze csupán. De ha az emberek szeretete, a betegek, elesettek gyógyítása törvény, amely fölött az egész társadalom őrködik, akkor bármilyen üzleti hasonlat — legyen szemre tetszetős is —, csak sántíthat, hiszen a dolog lényegével ellentétes. S ha ebben egyet tudunk érteni Uram. akkor hiszem, hogy további magyarázatomra már nincs is szüksége: már érti is a dolgot. BOGÄTI PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom