Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-08-01 / 15. szám
'JCa az eHihet' menyasszony... Nagy figyelmetlenségre vall, ha csak negyedórás beszélgetés után konstatálja az ember valakiről, hogy menyasszony és a csillogó karikagyűrűt ott, a balkéz gyűrűsujján nem veszi észre már az első percekben. Így jártam én is a napokban a 16 éves Horváth Marikánál, a Béke út 124-ben, akihez azért mentem, hogy megtudjam, mivel foglalkozik, amióta ismét itthon él édesanyjánál. Igaz, már több mint két esztendeje annak, hogy Brüsszelből visszatért az európai »kirándulásm után, ahová édesapja vitte még 1956-ban. Jól megtanult Horváth Marika ott franciául és megtanulta azt is — ami miatt hazajött —, hogy mindenütt jó, de a legjobb itthon. Pedig Marikának jó dolga volt Brüsszelben. Szorgalmasan tanult az iskolában és ha a legmagasabb osztályzathoz, a 70-hez viszonyítjuk Marika előmenetelét, a 54-es osztályzattal egyáltalán nem volt oka szégyenkeznie a brüsszeli osztálytársak előtt. A dolog kellemetlenebb része most következik, amikor jelenlegi tanulmányi eredményei iránt érdeklődünk. Csak forog, forog az a csillogó karikagyűrű Marika ujjún, kis zavart pillantások az éppen ott tartózkodó vőlegény felé meg én rám, s a vőlegény megrovó tekintetéből arra következtetek, hogy bizony Marika a tudás fájának gyümölcséből amióta hazajött, csak keveset csipegetett. Persze ez egyáltalán nem csoda, mentegetjük magunkban, nem könnyű dolog matematikát meg földrajzot tanulni, ha az ember menyasszony! Pedig Marika megpróbálta: ősszel beiratkozott a dolgozók iskolájába, ment is minden, mint a karikacsapás, aztán az év második felében betegeskedett, (kicsit -lazsált- is), nem tette le a vizsgákat, nem kapott bizonyítványt, Marika a Rákospalotai Növényolajgyárban, ahol édesanyja a munkaügyi osztály hivatalnoka, a margarin-csomagolóban dolgozik, s kétszer hetenként járt iskolába. Persze, olyan nagy baj nincs, Marika még fiatal s még mint Albert Miklósné is vígan vizsgázhat (mire e sorok megjelennek, már így hívják) egy év alatt, ha szorgalmas, két osztályt is végezhet... Megígérte édesanyjának, fogadalmat tett Miklósnak is. Mert —, pestiesen szólva — »mese« nics, az általános iskolát le kell tennie, ha -tovább« akar jutni. S ha 64-es nem is —, mert nálunk csak öt osztályzat van —, de reméljük legalább 4-es lesz! H. M. ZSUZSIKA ORYQS AKAR LEMNI Pekárdy Zsuzsika a halványsárga ujjatlan blúzban és világoskék szoknyában olyan, mint egy színes pillangó. Röpköd egyik szobából a másikba, aztán kicsit megpihen, hogy néhány pillanat múlva a tizenhat évesekre jellemző nyugtalansággal újra nekilendüljön. Fiatal kis barátnőnk mégsem az Igazi tizenhat évesek közül való. Gyerek még. De mivel a tizenhat évnek mégiscsak tartozunk valami tisztelettel, mondjuk inkább így: bakfis. Igazi bakfis. Legkedvesebb témája az iskola. S ez annál is inkább szép vonás tőle, hiszen most szünet van, vakáció, ilyenkor szokták még azt is elfelejteni az iskolások, mennyi kétszer kettő. Nos, a mi Zsuzsikánk egy percre sem felejti el az elmúlt éveket, amelyek komoly tanulással teltek el, s nagynagy várakozással tekint az elkövetkezők elé. Édesanyja állítása szerint a kislány túlságosan szerény, csöndes. Ámde, ami a jövőjét illeti, nagyon határozott. Orvos akar lenni, sebész. Eltökélt szándéka ez, s bár még három év gimnázium van hátra, céltudatosan készül erre a hivatásra. A Barcsay utcai Madách Gimnázium reáltagozatán például nem kőtelező a latin, a ő külön tanulja, mert ha orvos akar lenni, természetesen latinul is tudnia kell. S hogy miért nem iratkozik át a humán tagozatra, annak az az oka, hogy annyira ragaszkodik az osztályfőnökéhez, Závodszky Ferenc tanár úrhoz, aki olaszra és magyarra tanítja, hogy inkább külön latinra jár és majd különbözetit tesz, semhogy otthagyja az osztályát és Feri bácsit. S egyáltalán: ebben az Iskolában olyan szeretettel veszik körül Vörös igazgató úr is meg a többi tanárok, de IcgesleglnkábB az osztályfőnök. Jelesre végzett Zsuzsika és 46 gyerek köPekárdy Zsuzsiim zül első lett a kémiai versenyben. Az atomsúly, a molekulasúly, az anyagmegmaradás elvét, az Avogadro-tőrvényt s még sok egyéb tételt csak úgy -fújja-, p >ez azért is dicsérendő, mivel Zsuzsika két évvel ezelőtt tanult meg magyarul, jobban mondva tanult meg újra magyarul. Három és fél évig svájciak között élt, Genfben, franciául tanult az V., VI., VII. elemiben <a VIH-at már itthon járta). 1956-ban vitte ki édesanyja ismerőse gyógyulni a kislányt, s egy svájci orvosházaspámál helyezte él. Nékik köszönheti Zsuzsika, hogy a szívidegességnek már nyoma sincs, és gyenge tüdeje megerősödött. Gondosan nevelték, meggyógyították, úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére — alig akarták hazaengedni Zsuzsi is nagyon megszerette őket (ezért is akar orvos lenni). -Mami és Papi- megszólítással sűrűn mennek most 'is a francia nyelvű levelek Genfbe. A kislány pontosan beszámol nékik mindenről, arról is persze, hogy magyarul lett jeles a gimnáziumban, meg arról is, hogy édesanyja, aki kisiparos — miniatűr mágneses sakk-készleteket készít exportra —, milyen gyönyörűen berendezett lakással várta haza De a legizgalmasabb beszámoló majd csak ezután fog következni: a kislány szive vágya teljesedett be ugyanis azzal, hogy a Madách Gimnázium igazgatója közbenjárására augusztusban egyhónapos szakmai gyakorlatra hívják be a Péterfl Sándor utcai kórházba, hadd ismerje meg a kórház életét, az orvosok és az ápolók áldozatos munkáját. Mert orvos lesz Zsuzsika is bizonyosan, tudják ezt Pekárdyék, tudja a Madách Gimnázium tanári kara és tudja a -Mami meg a Papi- is, Genfben ... (hernádi) EQY PINCERTANV7LÓ -Tudija a magyar, hogy miért szereti hazáját...- — írta Kazinczy Ferenc. Ez a mondáit jut az eszembe, valahányszor külföldről hazatért honfitársakkal hoz össze a sors és a munkám, így ás van ez, mert minden' beszélgetés mélyén ez az igazság lapul, ha nem is ilyen szépen megfogalmazva, vagy így kimondva, de mégiscsak ez a lényeg. Tizennyolc éves fiú, Soós György jött nemrégiben haza Svájcból, ahová gyerekfejjel1 az érthető kalandvágy és a házbeli -srácok- rábesizélése 'hajtotta ki. A Rózsa utcában (ma Róz:1a Ferenc utca) még vannak olyan kas földszintes házak, amelyeknek leanderes vagy akácos udvara a falusi házakra emlékeztet. Egy ilyen zöld zsalus és zöld kapujú ház kicsiny lakásában egy szikár, mély hangú, egyenes derekú öregasszonyt találtam, ö a nagymama, a -mami-. IÉrdeklődőm a fiú után. Hát majd ő elmondja, hogy is volt, mint is volt, mert az öcsi most éppen dolgozik. — Riport? — kérdi. — Lehet kérem, hiszen nekem is van közöm a betűhöz, nyomdász voltam, hatvan éve szervezett munkás. Magabiztossága megható és tiszteletet ébresztő. Elnézem mély ráncait, foghíjas száját. Nehéz élete lehetett. — ölt unokát nevöltem fel egyedül — folytatja. Ez a Gyuri otthagyott 58- ban. Kért tőlem ötven fillért és aztán már csak levél jött tőle Svájcból. Kijárta az iskoláit, dolgozott is, tavaly kimentem utána, nem Ibírtam ki, hogy ne lássam. Életemben először jártam külföldön, nem is éreztem magam jól ott. A fiú apja is külföldön van, de ő is ikészül 'háza. Az elnéptelenedett kis lakás újra tele lesz. Megérkezik köziben a fiú, aki. pincértanuló a volt West End kávéházban a Körúton. Most övé a szó. — Hát igen, úgy volt, ahogy a mami mondja. De egy hasznom volt, hogy megtanultam jól németül és ebben a szakmában ez különösen jó. Meg aztán beszélek egy kicsit olaszul és franciául. Szeretném a vendéglátóipari technikumot elvégezni. — És a szórakozás? — Nagyon szeretem a zenét, sok lemezem van — és szeretek nagyon táncolni. A rádió német adását is rendszeresen hallgatom, hogy ne jöjjök ki a német nyelv gyakorlásálból. — Hogy jött haza? I — Egyszer Bernben a magyar konzulátus előtt mentem el. Megdobbant a szívem. Eszembe jutottak az otthoni barátok, az otthoni ótelek szaga és minden. Bementem. Este már vonaton is ültem s jöttem haza. Más a hazai szó és minden, ami magyar. Tüzes, fekete szeme ragyog, amint ezt mondja.-Tudja a magyar, hogy miért szereti a hazáját...- Még ha néha hűtlen is hozzá. Korolovszky Klári Soós György (Novotta Ferenc felv) ITTHON KÖTÖTTEK HÁZASSÁGOT Egy darabka mesevilág ez itt Pécs mellett. Nem hiába keresztelték Aranyhegynek. Minden hajlat, minden dombhát megtermi a maga aranyát, amit aztán ősszel gyűjtenek nagyhasú hordókba a szőlősgazdák. A házak is úgy Baranyai Rozika épültek errefelé, ahogy a dombok szeszélye megengedte. Az egyik kijjebb, a másik beljebb. A Kozmáék háza is dombra telepedett. A fiatalasszony árnyék alá vezet és széket töröl a vendégnek. Aztán mesélni kezdi rövid élete történetét. Lassan, nyugodtan, ahogyan csak azok beszélnek, akiknek minden napjuk boldogságban telik el. És ők azok. — A Pista jó ember... nagyon is jó! És lesüti a tekintetét az asztalra. Szemérmesen, nehezen szokja meg, hogy dicsérje az urát, akivel alig néhány hónapja kötötte össze az életét. Rohrschachban ismerkedtek meg. Hogy hol van ez a Ms városka? Valahol Svájcban, a Bódeni tó partján. Minden utcáját bejárta Rozália, minden házát jól ismeri... és mégis hazajött. Hét esztendő után ... Amikor Nagynyárádród Jugoszlávián keresztül elindult a Baranyai család, Rozika még csak tízéves volt Ma tizennyolc és asszony... kilenchónapos kislánya van. És az utolsó nyolc esztendő alatt sok minden történt. Sok szép! Mert igen szép az a táj, a hósapkás hegyek, kék tavak és a városok furcsa utcáikkal. — Nehéz volt megszokni — és elém teregeti emlékeit. Az iskolát, ahol németül tanult és csak közepesen tudta elvégezni, aztán egy magyar szobrászt említ, aki a télen a szikrázó hőből szobrot csinált. — Nehéz volt megszokni — ismétli és érzem, sohasem szokhatta volna meg. Esténként a jövőt rakosgatták össze a szerelem apró mozaikjaiból, azt is tervezgették: hol rakjanak fészket? OdaMnt? Idegenben? Vagy idehaza, ahol minden és mindenki ismerős... rokon. Aztán határoztak. Először Rozika tért haza ... még tavaly szeptemberben és az idén jött utána a férje. Itthon 'kötöttek házasságot. Magyarul mondták mind a ketten: — Igen, akarom férjemnek... akarom feleségemnek. Hát eddig a történet. — És most hogyan élnek? Azt mondja, jól. Rozika nem dolgozik, tanul. A csöppséget — Tündikét — elvitte a nagymama Kalocsára, hogy ő könnyebben tanulhasson. Kesztyűvarrást mutatja neki a szomszédasszony, ha majd aztán ért hozzá — hiszen néhány hét az egész —, akkor felveszik a kesztyűgyárba szakmunkásnak. Pista először segédmunkás volt idehaza. Annyi szent, nem várták azonnal szakmunkás beosztással, de megígérték neki, ha lesz hely a szakmájában, odateszik. Ez februárban volt és ma már új 'beosztása van. Olyan, amihez ért is és kedve is odahúzza. A Vasas Szövetkezetben villanyszerelő. Rozika szülei még mindig Rohrschachban élnek, de nem sokáig. Esztendő múltával talán együtt lesz az Aranyhegy tövében a Baranyai család ... Gáldonyl Béla
