Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-05-15 / 10. szám
I /✓I fok vaqty cóőszakaccdú, old láda a •h*l Jé i // • 00 A Londoni Magyar Kultúr Kör tagjai tiszteletére, — akik rokoni, baráti látogatásra érkeztek Magyarországira — a Magyarok Világszövetsége baráti összejövetelt rendezett. A szívélyes légkörben lezajlott baráti találkozón Mr. A. Rosner, a Kultúr Kör főtitkára az alábbi üdvözlő beszédet tartotta: Kedves Honfitársaim! Engedjék meg, hogy ezt az alkalmat ragadjam meg arra, hogy a Londoni Magyar Kultúr Kör nevében megköszönjem a Magyarok Világszövetségének, hogy immár másodszor tette tagjaink számára lehetővé ezt a társasutazást. Akik tavaly vettek részt az utazásban, nem győztek eleget beszélni arról a figyelmességről, kedvezményről és vendégszeretetről, amelyben a Magyarok Világszövetsége őket részesítette. Nos, azt hiszem mindnyájunk nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy bizony mi sem panaszkodhatunk, mert az a vendégszeretet, amellyel a Magyarok Világszövetségének minden munkatársa személyes fáradozást és áldozatokat nem kímélve, bennünket már eddig is elárasztott, máris felülmúlt minden várakozást. Hálásan köszönünk mindent és reméljük, hogy Londonban valamiképpen viszonozhatjuk majd a sok kedvességet. Jómagam immár a. negyedik napja vagyok magyar földön, $ az élmények sokasága zsúfoltan tolong agyamban. Igaz, négy nap tapasztalata nem nagyon elég ahhoz, hogy az ember felmérje azokat a hatalmas változásokat, amelyeken Magyarország keresztülment. De vak kell legyen, vagy rosszakaratú, aki nem látja meg a fejlődést, persze a problémákkal együtt. Vannak még tatarozatlan házak, meg mezőgazdasági és egyéb problémák? Senki sem tagadja. De az sem tagadható, hogy élelmiszerekkel megtöltött üzletek, jól öltözött emberek, sugárzó gyermeikurcak, zsúfolt vendéglők, s jólápoltság fogad mindenütt. E néhány nap elég volt ahhoz is, hogy az ember érezze o légkört: az alkotásvágyat és a gyümölcsöző munkában való emberi örömet. Általában azt tapasztaltam, hogy a légkör Mr. A. Rosner a Londoni Magyar Kultúrkör főtitkára Bognár Józseffel, a Magyarok Világszövetsége elnökével beszélget a fogadáson nyugodtabb, az embereknek a jövőben való bizalma újabb alapot kapott; de főképpen azt, hogy még azok is, akiknek néhány kifogásolnivalójuk is volt és ezek kritikájukat minden félelem nélkül gyakorolták is, a legtöbb intézményről, szociális juttatásokról, jövedelmekről, a nyugdíjbiztosításról lelkesedéssel beszéltek. Valahogy azt érzi Itt az ember, hogy Londoni magyarok a baráti találkozón (Novotta Ferenc felvételei) mindenki, még az is, aki kritizál, tudja, hogy a magyar kormány jó úton halad. A társadalomba való beletartozói érzése, amelynek megnyilvánulásait mindenütt tapasztaltam, az, ami engem a legjobban megkapott. Mert akármilyen jól is menjen sorunk új hazánkban, ahová bármilyen körülmények is sodortak bennünket és amelynek igyekszünk is lojális polgárai lenni, azt hiszem, sokan Önök közül — mint jómagam is — sokszor érzik ennek a társadalmi beletartozásnak hiányát, amely sokszor a magány pszichózisát váltja ki bennünk; persze az ifjabb generációról nem beszélek. Nos, a mi londoni kultúregyesületünk egyik célja az is, hogy anyanyelvűnk, kultúránk és hazai kapcsolatok művelése által visszavarázsolja bennünk ifjúságunk nosztalgiáját. Ha mást sem csinálnánk, csak azt, hogy évente lehetővé tegyük a hazalátogatást, vagy azt, hogy magyar művészeket szólaltassunk meg Londonban, vagy magyar filmeket mutassunk be, ezek magukban is elegendők lennének egyesületünk létjogosultságára; de mi ennél többet akarunk. Magyar újságokat, folyóiratokat olvasni, előadásokat, vitaestéket tartani, teadélutánokat, zeneestéket rendezni és még száz és száz egyéb funkció keretében elégíteni ki azt a bennünk levő lelki szükségletet, amely még mindig él bennünk nyelvünk, dalaink, kultúránk iránt. Hiszem, hogy ez a társasutazás is hozzájárul ahhoz, hogy önök, akik ebben részt vettek, visszatérve Londonba, támogatni fogják célkitűzéseinket.-« A Magyarok Világszövetsége székházának termeiben a londoni magyar vendégek meghitt, baráti hangulatban maradtak együtt a késői órákig. Ami a legfontosabb: Judit boldog — írja meg Judit történetét — ajárolotta egyik ismerősöm. — A kislány most talán tizenhét-tizennyolc esztendős, évekkel ezelőtt került ki Angliába az egyik nagynénijéhez. — És most mi vám vele? — Itthon él Pesten, a másik nagynéniénél. * A 13 éves Hoffmann Judit és kis húga, a 10 éves Mairiika angliai útját szomorú esemény indította fel. Édesanyjuk 1955-ben meghalt, édesapjuk még abban az éviben újra nősült Az édesanya utolsó kívánsága az volt, hogy a két gyerek közüli az egyiket Angliában élő testvére nevelje fel. 1957-ben kivándorló útlevéllel és több nyelven — »Vigyázzanak a gyerekekre!« — szövegezett cédulával mindkét kislányt útnak indították. Az angliai nagynéni és született angol férje sok szeretettel fogadták kis rokonaikat. Mindenük meg volt, semmiben nem szenvedtek hiányt. Juditnak az angol iskola sok kedves élményt jelentett, hiszen a tanuláshoz hozzátartozott az úszás, a hoki, a kosárlabda, a főzés és a varrás tudománya. Judit most is büszke arra, milyen remekül készíti az angol nemzeti ételt, a »Chips and fish«-t. Így telt el egy esztendő. S ekkor valami furcsa, megnevezhetetlen érzés nehezedett egyre erősebben a serdülő lány lelkére. Hazavágyatit. A nagynéni megdöbbenéssel fogadta a számára érthetetlen hazavágyódást és sók szó esett közöttük a hála és a hálátlanság fogalmáról. De Judit nem tágított. Amíg a kisebbik lány, Marika, nagyszerűen érezte magáit a nagynéni otthonában, Juditban annál mélyebben gyökeredzett az elhatározás: hazamenni. S amidőn a kislány az elutasítások miatt reménytelennek látta a hazatérést, meggondolatlan gyerekfejjel kinyitotta a gázcsapot... Szerencsére komolyabb baj nem történt s noha Judit maga is megbánta könnyelműségét, tervéről nem tudott lemondani. Később egy amgali intézetbe került, amelynek igazgatónője megértéssel fogadta a magyar kislány szándékát és egyengette visszatérését Magyarországra. Közben a Budapesten élő rokonok, élükön a másik nagynéni határozott közbenjárására 1959 áprilisában Judit megérkezett). Hoffmann Judit (Vámos László felvétele) Hazatérése örömére naplót kezdett írni, s az első bejegyzés ez volt: »Most jöttem Angliából, nagyon boldog vagyak. Szeretnék ezentúl mindent leírni, ami velem történik.« Judit úgy él, mint sok más fiatal, tanulmányai befejeztével. Angol iskolai bizonyítványát elfogadták és azonnal elhelyezkedett. Bérelszámoló a Budapesti Villanyszerelő Vállalatnál. Változás legfeljebb annyiban történt, hogy aimíg a három évvel ezelőtt megkezdett aingoinyelvű naplóba azelőtt naponta kerültek bejegyzésre az apró kis titkok, ma legfeljébb hetenként egyszer nyitja ki. Inkább élőszóval mondja el egy rokonszenves fiatalembernek — magyarul. S hogy ne feledje az angol nyelvet, ősszel továbbképezi magát. Ami a legfontosabb: valóban boldog, kiegyensúlyozott. Ég ha a pesti nagynéni, akit végtelenül szeret, nem betegeskedne, ő lenne az egyik legmegelégedettebb tiizennyolcéves lány Magyarországon. — S az' angliai nagynéni és Marika? — Tavaly itt jártak mindketten látogatóban. S ha az angliai nagynéninek talán még most Is fáj Judit »hálátlan» sága«, bizonyára vigaszt lel Marikában, a Grammar High School harmadik legjobb tanulójában. . H. M. Négy régi jó barit Ismerkedik fővárosunkkal: Bartus Bálint feleségével a kanadai Port Colbome-ból érkezett látogatóba Budapestre. Szőke István és Hoó Bernit társaságában megtekintették a budai Várat VENDÉGEINK Több mint száz franciaországi magyar látogatott el hazánkba. Felvételünk az esztergomi kiránduláson készült