Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)

1961-11-01 / 21. szám

Ami

már Csongrádiban is a múlté

Csongrád megye az úri Magyarországon az égre kiáltó ellentétek vidéke volt. Paradicsom a nagybirtokosok és pokol a földnélküli Jánosok számára. Sehol olyan kegyetlenül nem pusztított, égetett a nincs, mint a csongrádi kubikosok, sommások, béresek, napszámosok között József Attila leikébe még kiszombori feukoricacsősz korában döbbent bele a meghökkentő valóság:

Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn..,

... Mert itt a szélkavarta sívóhomok TBC bacilussal volt tele, a bélhurut sohasem szűnő járványként dühöngött, és a »szapora csecsemőhalál« 35%-ot jelentett. Nyers uborkán, dinynyén, tökön éltek itt a gyerekek és országos hírhedtségre tett szert a szentesi »népszokás«: a munkába siető anya ruhába kötözött, megnedvesített kenyérdarabkát gyömöszölt csecsemője szájába, hogy ne sírja végig a napot... Itt házakat veretett szét a gróf, hogy ne születhessen meg a falu, itt nem is a bába, hanem a javasasszony »gyógyított«...

Aki a mai Csongrádot járja aligha ismerne rá a régire. Nincs szegényház. Megszűnt a meztelen nyomornak az az elrettentő fekélye, amelyhez hasonlót csak Gorkij ábrázolt, amikor az »Éjjeli menedékhely«-et megírta. Szociális otthonok vannak szerte a megyében. Sövényházán 5 millió forintos költséggel hozatták rendbe az egykori kastélyt, a nagymágocsira két milliót költöttek. A szegényházban 387 ágy volt mindössze, ma a megye szociális otthonai 1100 ágygyal rendelkeznek.

Az új paraszti nagybirtok, a termelőszövetkezet teremti, szüli az új falvakat, községeket. Kell az orvos, a kórház, hiszen a megye lakosainak 97%-a jogosult ingyenes orvosi kezelésre, gyógyszeres ellátásra, kórházi ápolásra. 333 orvos gyógyít a megyében. Jutott doktor a legtávolabbi falvakba is, Hiszen csak az elmúlt hetekben 32 orvos hagyta ott a kórházat, hogy a termelőszövetkezetekben és a falvakban folytassa hivatását A felavatott fiatal orvosokból Csongrád megyébe október 1-én huszonketten érkeztek meg. Az új diplomásokat kórházi gyakorlatra osztották be, a tapasztalattal és szaktudással rendelkező kollégákat pedig kiküldték a körzetekbe.

Roppant nagy feladatot jelent ekkora területnek és ennyi embernek az orvosi ellátása. Még akkor is, ha a felszabadulás óta óriási anyagi áldozatokkal modernizálták vagy építették újjá az egészségügyi intézményeket és a kórházakat. Csongrád megyében nem volt víz, nem volt elegendő kút. Legelőször tehát az ivóvíz problémát kellett megoldani. A hódmezővásárhelyi kórház — amellett, hogy 3 millió forintos költséggel korszerűsítették — 1 millió forintért kapott kutat. Újjáépítették a makói kórházat is, ahol 18 millió forintos beruházással új kutat létesítették, illetve thermál-fűtést szereltek be. Ebben a költségben nincs benne az izotóp-laboratórium berendezése. A kórházi ágyak száma megnövekedett. Csongrád megye ma e tekintetben első helyen áll az országban.

Az egykor pusztító csecsemőhalandóság a gondos egészségügyi munka és a megfelelő táplálkozás következtében 3,6%-ra csökkent. Az anyák 96,7%-a kórházban, szülőotthonban hozta világra a gyermekét.

Lelkes, kitűnő orvosi gárda küzd és dolgozik a további eredményekért Csongrádban. Szeretik ezt a vidéket. A megyéből mindössze egyetlen orvos disszidált. Panaszkodnak, hogy három orvosi állás betöltetlen. Nincs orvosa Árpádhalmának, Eperjesnek. A szomszédos községek orvosa jár át és látja el a betegeket. Hiányzik egy körzeti orvos Hódmezővásárhelyen is. A megoldás? A pályázatot meghirdették. Bizonyosan lesz jelentkező. De a megye maga Is gondoskodik arról, hogy hozzájáruljon az orvosutánipótláshoz: a Csongrád megyei tanács ösztöndíjával három fiatal végzi az orvos-egyetemet. (Joós F. Imre)

A tbc. szanatórium Deszken

A kakasszéki szanatórium parkja

A kórterem egyik kedvence, Marika

A gyermekszanatóriumokban iskola mflkódlk. A lábadozó kis betegek tanulnak Is <Novotta Ferenc felvételei)

Menekült kérdés

A két világháború közötti időszakban nemzetközi szerződések a menekültek helyzetét átfogóan nem szabályozták, hanem csak egy-egy állam területéről elmenekült személyekre (pl. a Törökországból menekült örményekre, majd a fasiszta Németországból menekültekre) voltak tekintettel. A II. világháború után a menekültek nagy száma a kérdés széleskörű szabályozását sürgette. Ezért az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1946. december 15-én elfogadta a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (International Refuges Organization!, IRO) Alapokmányát. A Szervezetet az ENSZ egyik szakosított intézményeként hozták létre, hogy a menekülteknek és hontalanoknak a hazatélepülésben vagy a letelepedésben segítséget nyújtson és érdekeit védje. A Nemzetközi Menekültügyi Szervezet azonban arra összpontosította tevékenységét, hogy megakadályozza a menekültek visszatérését hazájukba. Megszüntetését már az ENSZ 1949. évi IV. ülésszaka elhatározta, majd az V. ülésszak határozata alapján 1951 nyarán konferencia ült össze Géniben. Az egyezményt, amely 1954. ápr. 22-én lépett hatályba — 24 állam írta alá. A menekültek ügyeinek további intézésére és szabályozására az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1951. január 1-i hatállyal létrehozta a Menekültügyi Főbiztosságot és megállapította a Főbiztosság Státuitumát. A Menekültügyi Főbiztosság felállításának időpontja már a hidegháború teljes kifejlődésének időszakára esik.

Mint az azóta eltelt idő eseményei is bizonyították, az egyezmény nem oldotta meg a menedékjoggal és a menekültek helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Mi a menedékjog és kiket kell menekülteknek tekinteni? Jogi értelemben a menedékjog az államok joga arra, hogy menedéket nyújtsanak a politikai okokból üldözött személyeknek.

A menekült személy szempontjából ez csak annyit jelent, hogy ha valamely államban már egyszer jogszerűen menedéket kapott, akkor ennek alapján az illető államban bizonyos* jogokat élvezhet. Azonban senki sem léphet fel azzal a követeléssel, azaz jogi igénnyel, hogy valamely állam őt menedékben részesítse.

A menekült fogalmát a nemzetközi jog nem határozza meg általános érvénnyel, de kétségtelenül létező nemzetközi jogi elv az, hogy menedékben részesíthető személyek kizárólag politikai menekültek lehetnek. Semmilyen körülmények között nem tartozik a menekült fogalmába a közönséges, köztörvényi bűncselekmény elkövetése miatt üldözött vagy ilyen bűncselekmény miatt elítélt és börtönből megszökött egyén. Ugyancsak nem lehet a nemzetközi jog alapján menekültnek tekinteni azokat, akik gazdasági okokból hagyták el hazájukat. Mindenesetre megfigyelhető a kapitalista államoknak az a törekvése, hogy a menekült fogalmát egyre inkább a lehető legtágabb módon határozzák meg. A menekült fogalmának széleskörű kiterjesztése ugyanis lehetőséget adott és ad számukra, hogy a szocialista országokból bármely ök miatt eltávozott személyeket minden további vizsgálódás nélkül menekültnek nyilvánítsák.

Az 1951. évi menekültügyi egyezmény első cikke szerint menekültnek kell tekinteni azokat a személyeket, akik 1951. január 1. előtt bekövetkezett események miatt és politikai üldöztetéstől való alapos félelem miatt hagyták el hazájukat, és nem tudják vagy nem merik hazájuk védelmét igénybe venni. Ha egy állam az egyezmény alapján valakinek menedékjogot nyújt, köteles előbb meggyőződni arról, hogy valóban üldözött személyről van-e szó, s ha igen, az üldözés politikai okokból történt-e. A kapitalista országok azonban — a közöttük érvényben levő egyezmény rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva — elegendőnek tartják a menekült jelleghez annak megállapítását, hogy valaki szocialista társadalmi berendezkedésű országot hagyott el, de hogy milyen okból, azt már nem vizsgálják. így történt ez az 1956-os magyar ellenforradalom leverése után is.

Az egyezmény és a nemzetközi jog, de a humanitás eszméjének is súlyos megsértését jelenti a nyugati államok magatartása a kiskorú »menekültek« kérdésében. Ha a dolog nem lenne komoly valóság, nevetségesnek tűnne, hogy a szüleik tudta nélkül, sőt a legtöbb esetben szüleik akarata ellenére

i menedék-jog •. •

külföldre szökött gyermekeket politikai menekülteknek tekintik. Józan ésszel senki nem állíthatja, hogy Magyarországról az 1958-os ellenforradalmi események kapcsán szüleik nélkül külföldre távozott többezer 14 éven aluli gyermeket Magyarországon politikai okokból üldözték. Pedig ezek a gyermekek a menekültügyi egyezmény alapján »politikai menedékjogot« kaptak. De ugyancsak politikai menekültnek tekintették és a menekültügyi egyezmény hatálya alá vonták az ellenforradalom idején börtönből kiszabadított és külföldre szökött közönséges bűnözőket is, akik azután a befogadó országban tovább folytatták betörésből, rablásból, prostitúcióból, gyilkosságból összetevődő »politikai tevékenységüket«.

Az egyezménynek bevallott célja az, hogy biztosítsa a menekültek számára az alapvető emberi jogokat, szabadságjogoik szabad gyakorlását, és elejét vegye annak, hogy a memekültkérdés az államok közötti feszültség forrásává váljék. Ezt a célt azonban sem az egyezmény rendelkezései, sem az abban részes államoknak az egyezmény alkalmazása során követett gyakorlata nem érte el. Az egyezmény csak nagyon kevés területen biztosít a menekülteknek a befogadó állam polgáraival egyenlő jogokat, és a legtöbb kérdésben az idegenekéhez hasonló jogi helyzetet teremt számukra (Pl. az ingó és Ingatlan vagyon feletti tulajdon megszerzése, a munkavállalási jog, a szabadfoglalkozás folytatása, az egyesülési jog, a lakáskérdés területén a menekültékkel szemben is alkalmazzák mindazokat a korlátozásokat, amelyek az idegenekre vonatkozóan érvényben vannak.)

A menekültek helyzetének rendezésénél azt az alapelvet kellene szem előtt tartani, hogy a menekültkérdés megoldásának fő eszköze a menekültek hazatérésének minden lehetséges módon való elősegítése és ösztönzése. Az ENSZ Közgyűlésének 1946. február 12-i határozata kifejezetten le is szögezi, hogy a repatriálás csak akkor nem kötelező, ha a menekült saját hazájának kormányától kapott tájékoztatás után megfelelő okokat tud felhozni annak megindoklására, miért nem kíván hazatérni. Ez az elv azonban lényegében csak papíron maradt. Ezt tapasztalhatjuk a magyar menekültek vonatkozásában is.

A szocialista államok felismervén a második világháború után létrejött menekültügyi szervezetek jellegét, és valóságos célkitűzéseit, nem vettek részt azok munkájában, és az ismertetett okok miatt nem vettek részt az 1951. évi menekültügyi egyezmény meghozatalában sem. Ez természetesen nem azt jelenti, mintha a szocialista államok nem Ismernék a menedékjog intézményét vagy nem akarnának a menekültek nyomorúságos helyzetén segíteni. Sőt, éppen a szocialista államok azok. amelyek megőrizték a menedékjog intézményének tisztaságát, e jognak a humanitásból táplálkozó lényegét. A szocialista államokban a menedékjogot a legmagasab rendű jogszabály, az alaptörvény szintjére emelt alkotmány biztosítja. A menedékjogot a Magyar Népköztársaság Alkotmánya is deklarálja. Alkotmányunk 58. cikke szerint azok az idegen állampolgárok, akiket demokratikus magatartásukért, a népek felszabadítása érdekében kifejtett tevékenységükért üldöznek, a Magyar Népköztársaságban menedékjogot élveznek. Az Alkotmányban rögzített menedékjognak hathatós biztosítéka a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény 8.'§ (3) bekezdésének b.) pontjában foglalt rendelkezés, amely szerint kiadatási viszonosság esetén nincs helye kiadatásnak, ha olyan személy kiadatását teérik, akit demokratikus magatartásáért vagy a népek felszabadítása érdekében kifejtett tevékenységéért — tehát az Alkotmány 58. cikkében említett, a menedékjog nyújtásának alapjául szolgáló okok miatt üldöznek. Alkotmányunk tehát — a többi szocialista ország alkotmányához hasonlóan — a menedékjog nyújtásának alapját és a menekült fogalmát új, haladó tartalommal tölti meg.

Befejezésül megállapíthatjuk, hogy a menekültek kérdésének jelenlegi nemzetközi szabályozása korántsem megnyugtató, és föltétlenül szükség lenne e probléma átfogó, a nemzetközi jog elveinek tisztelet bentartásán alapuló részletes rendezésére. Dr. J. Gy.