Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-11-01 / 21. szám
! « «* /ií\ üfcAf 00I0tónak »Ha fiatal lennék és foglalkozást kellene választanom, nem törekednék arra, hogy tudós vagy tanár legyek, szívesebben lennék vízvezetékszerelő vagy utcai árus, abban a reményben, hogy így megőrizhetem azt a függetlenséget, amely még a jelenlegi viszonyok között lehetséges.« E szavak Albert Einsteintől származnak és az amerikai társadalomra vonatkoznak. Ha Nyugaton a mi rendszerünket illetően értelmiségellenességről beszélnek — márpedig ezt a vádat gyakran felhozzák ellenünk —, akkor számos ilyen és ehhez hasonló idézettel mutathatnánk ki: a nyugati világ legjobb elméinek semmiféle illúziójuk sincs már az értelmiség helyzetéről a tőkés társadalomban. »Ha az agyad kicsit fejletlen, valószínűleg boldog leszel és tovább élsz. Nem unatkozol, nem gyötör az álmatlanság, sőt még autót is jobban tudsz vezetni« — írta például a Collier’s »Divat ostobának lenni« című cikkében. A ránk szórt vádak egy része tájékozatlanságból, illetve félreértésből, más része pedig rosszhiszemű ferdítésből származik. Már a biblia megtiltotta, hogy egy hordó bort összekeverjenek egy zsák búzával. A jelen esetben pedig éppen ilyen összekeverésről van szó. A politikai hatalom, az egy dolog. A termelés szakmai irányítása az egy másik dolog. Ug nis általában összekeverik az .elmiségnek a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyét a politikai és gazdasági hatalom kérdésével. Az értelmiség nem önálló osztály, mert tagjai különböző osztályokból kerülnek ki, s többségükben természetesen ama osztály tagjaiból rekrutálódnak, amely a politikai hatalmat kezében tartja, másszóval a termelőeszközök birtokosa. A polgári államban az értelmiség nagyrészt a polgárságból kerül ki, a szocialista államban pedig munkásokból és parasztokból. Hadd tegyük hozzá, amikor az egyik osztály a másiktól átveszi a hatalmat, azonnal messzemenő programot készít saját értelmiségének kinevelésére. Nézzük közelebbről, hogyan is áll ez a kérdés Magyarországon? A Művelődési Minisztérium 1958. évi statisztikai összefoglalója az értelmiségi foglalkozásúak számát 1930-ban 250 OOO-re, 1949-ben pedig 490 OOO-re becsülte. Ez azonban az értelmiségi foglalkozást igen tágan értelmezte, ide sorolta az alacsonyabb beosztású tisztviselőket is. Nyilvánvaló, hogy az értelmiségi kategóriába tágabb értelemben is csak azok sorolhatók, akik hivatásszerűen szellemi munkát folytatnak. Ezért bizonyára közelebb jutunk az igazsághoz, ha ezek számát a felszabadulás előtt legfeljebb 200 OOO- re, 1949-ben 250—300 OOO-re becsüljük. Azért említjük 1949-et, mert 1960-at megelőzően akkor volt az utolsó népszámlálás. Jelenleg az értelmiség számát általában 550—600 OOO-re teszik. A kérdésre kielégítőbb és pontosabb választ kapunk, ha az iskolai végzettséget vizsgáljuk. Az 1949. január 1-i népszámlálási adatok szerint a szűkebb értelemben vett értelmiségiek, a diplomás emberek száma kereken 97 000 volt, az 1960 január elsejei adatok szerint viszont számuk csaknem megkétszereződött, kereken 170 OOO-re növekedett. A dimplomásokon kívül az érettségizettek száma 1949-ben 250 000, 1960-ban 390 000 fő volt. A 170 000 diplomásnak ma már 43 százaléka 1948 után szerezte meg képesítését. 1941-ben a tizenöt éves és ennél idősebb lakosságnak 12 százaléka, 1949-ben 20,6 százaléka, 1960-ban pedig már 32 százaléka rendelkezett legalábbis az általános iskola nyolc osztályának megfelelő iskolai végzettséggel. Még nagyobb arányban emelkedett a magasabb iskolát végzettek száma. 1960-ban a tizennyolc éves és idősebb népességnek 8,8 százaléka legalábbis érettségizett (1949-ben ez az arány még 5,5 százalék volt) és 2,1 százaléknak volt egyetemi vagy főiskolai oklevele. Mint statisztikai érdekességet megjegyezzük, 1960-ban az alkalmazásban álló keresők kategóriájában a szellemi dolgozók száma 1949-hez viszonyítva csaknem megkétszereződött, míg az alkalmazásban álló fizikai dolgozók száma lassabban, 54 százalékkal nőtt. Ezek után mindenki maga is megválaszolhatja a kérdést: lehet-e értelmiségellenes az a társadalom, amelyben alig valamivel több, mint tíz esztendő alatt megkétszereződött az értelmiség? Jó, jó, mondhatják erre egyesek, a számok akrobatikájával sok mindent ki lehet mutatni, még azt is, hogy Achilles sohasem érheti utói a teknősbékáit. Szűkítsük le a kérdést a régi értelmiségre. Vajon nem állítható-e, hogy a rendszer bizonyos tartózkodást, hogy ne mondjuk, bizalmatlanságot tanúsít a régi értelmiséggel szemben? Aki tárgyilagosan és nem torzult nézőpontból tekinti a kérdést, az természetesen nem állíthat ilyesmit. Világosan látja ugyanis a kérdés két fővonatkozását. Az egyik, hogy a mi értelmiségi politikánk célja a szocialista értelmiség létrehozása — jó messze előrehaladtunk már ezen az úton —, s csakis ezen belül beszélünk régi vagy új értelmiségről. A másik, hogy a régi értelmiség — hívjuk segítségül ismét a statisztikát —, 30 százalékban úgynevezett jogászértelmiség, amelynek nagy része a régi állami, illetve megyei apparátusban dolgozott. Ez valóban bonyolultabbá tette helyzetüket. Hadd emlékeztessünk itt arra, hogy bár tizenkét év alaitt kereken hatszor annyi mérnököt képeztünk ki évente, mint jogászt, a szakágankénti megoszlásban a pedagógusok után 1958-ban léptek csak a mérnökök a második helyre, s a jogászok 28 500-as számmal ma is messze megelőzik az orvosokat, közgazdászokat és agronómusokat. A szocializmus építése közben természetesen nagyobb mértékben növekednek azok az értelmiségi csoportok, amelyeknek vállán leginkább nyugszik a tudományok, a technika fejlesztése, a tömegek kulturális színvonalának emelése, a nép egészségének védelme. Az állami és megyei vezető szerveket választás útján töltik be, s ez a folyamat szükségszerűen olyan irányban fejlődött, hogy a jogászértelmiségnek a horthysta apparátusban dolgozó része fokozatosan lecserélődött, csökkent az ügyvédek száma, általában kevesebb lett a jogász-hely. A régi értelmiség e csoportjával szemben nem beszélhetünk a rendszer oldaláról valamiféle ellenszenvről. Pusztán maga az élet változott meg, s az értelmiség e részének átképzéssel kell hozzáilleszkednie a változáshoz. A majdan egységes szocialista értelmiség négy főforrásból tevődik össze: a felszabadulás előtti marxista—leninista értelmiség, a régi polgári értelmiség, az értelmiségi munkakörbe állított, előzőleg kiképzett munkások és parasztok, a közép- és főiskolát végző ifjúság. A régi polgári értelmiség tehát az új szocialista értelmiség szerves alkotó része. Tegyük hozzá, nagy többsége saját tapasztalatai alapján ma már meggyőződött arról, hogy a legfontosabb: milyen célok érdekében áll az alkotó emberi elme és milyen távlatok nyílnak tehetségének szabad kibontakoztatása előtt. S éppen, mert ezt látja, nem törekszik vízvezetékszerelői, vagy utcai árusi pályára, és a jobb autóvezetés érdekében sem hajlandó fejletlen aggyal leélni életét. Pethő Tibor A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség V. közgyűlése, amely Bécsben két héten át 77 ország 350 küldöttével ülésezett, Magyarországot a kormányzótanács tagjává választotta. A tanács egyik alelnöke a választás alapján Jánossy Lajos professzor, az Országos Atomenergia Bizottság alelnöke lett. A ti zenkilences emlékmű Újpest kapujában ÚJPEST Szegényes motyónkat cipelve, erőtlenül, elcsigázottan, éhesen, megtorpanva és újra nekilendülve, vánszorogtunk mi, három menekült, kihaltnak tűnő falvakon, a rcmos Erzsébeten, a didergő Wekerle-telepen, a soha véget érni nem akaró Hungária úton át, tovább, egyre csak tovább, toronyiránt Újpest felé. Szorongó félelemmel közeledtünk a városhoz, amelyet olyan jól ismertünk. Vajon milyen lehet? S élnek-e azok, ak‘k a célt jelentik nekünk a keserves út végén, anyám, a nővérke, meg a többiek? S ekkor a berozsdált vasúti sinek mögött, túl az apró házakon, a vigasztalan téli alkonyaiban, kissé eltakarva a Chinoin épületsorától, feltűnt a vjllanytelep füstölgő kéménye. Mint a megbűvöltelk, néztük a csodát. Hát él a város, talán a mieink is élnek! Később megtudtuk: újpesti partizánok védték meg a villanytelepet, nékik köszönhető, hogy nem repült levegőbe a víztorony, s helyükön maradtak a gépek. A munkások óvták meg e várost, amelyet huszonöt esztendőn keresztül elvitattak tőlük, ahol az élet perifériájára szorították őket, holott ők teremtették Itt az életet. Nemrég kezembe került egy vaskos, díszkötéses könyv, Újpest története. Dr. Ugró Gyula, a város egykori polgármestere írta a századik évfordulóra. Benne van ebben a kötetben gróf Károlyi István ódal magasságokig szárnyaló dicsérete — az ő jó pénzért átadott földjén épültek Újpest első házai —, meg hogy milyen sokat köszönhet a város Wolfner bárónak, meg Mauthner bőrgyárosnak, Aschnemek, a virilista nagyságoknak, csak egy nincs benne, az, hogy a munkásoknak mit köszönhet. Pedig hiú próbálkozás a nyolcvanezer lakosú várost megérteni munkásai nélkül, akik vagy hatvan nagyüzemet — gyár gyárat ér Újpesten — építettek ott, hol százharminc évvel ezelőtt még csak három viskó állott. Ezért annak aki egyszer majd megírja a város Igazi történetét, a gyárak történetével kell kezdenie, nélkülük nem boldogul. S írnia kell a sztrájkokról is, mert itt az is az élethez tartozott. A szinte minden tavasszal-ősszel megújuló fás-sztrájkokról, a bőrösök sztrájkjairól és a cérnagyárl, pamutipari lányok merész, öntudatos harcairól. S a Munkásotthon nélkül szintén hiányos lenne a történet, hiszen ez a Kolozsvári utcai szürke ház (ma művelődési otthon, jól felszerelt «kultúrkombinát«) maga is egy darabka történelem. S írnia kell majd annak a histórikusnak Schrank bácsiról is, a fűszeresről, meg a piactéri kofákról, azokról, akik "■hozómra-« adott zsírral, krumplival "vettek részt« a bérharcokban. * Onnan, hol Újpest első házai kezdődnek, a javításra váró, vagy pihenőben levő hajókkal telt öböl partján, mint a mesében, háromfelé visz az út. Jobbra a testvérváros, Angyalföld gyáraihoz, balra a régi, kopott kis házak között Megyemek, a bőrgyárak, az-Egyesült Izzó felé. S a Dunával szemben, ahol dombra kapaszkodik fel a villamos, meg a valaha errefelé ismeretlen, ma sűrűn elrobogó autóbusz, ahol a Tanácsköztársaság bronzba öntött katonája int, és két nagy emeletes palota fogja közre az utat. kezdődik Újpest "belvárosa«. Új állami áruházat, ragyogó üzletsorokat, éttermeket, nagy könyvtárat, hétemeletes rendelőintézetet mondhat a magáénak. Szembeötlő a változás a Papp József téren is, ahol a négyemeletes vidám színű házak karéjában park és játszótér díszük. Egyébként persze mélyebben kell kutatni a változást. Be kell nyitni az üzletekbe és megnézni, kik a vásárlók és mit visznek haza (elárulhatjuk, egy-egy nap vagy ötven mázsa cukrot, negyven mázsa zsírt, kétszáz mázsa húsféleséget). Be kell kopogtatni az otthonokba Is, megnézni n. szépen cserélődő bútorokat, melyek között mindenütt ott van a könyvespolc, s a rádió mellett néhol a televízió is. S végig kell böngészni a statisztika rubrikáit: 0,05 százalékos a tbc-ben megbetegedett gyerekek aránya Újpesten, ahol tizenhat évvel ezelőtt még majdnem 3 százalék volt. Hogy örülne, ha élne, dr. Gárdi Jenő, a tüdőbeteggyógvítás egykori újpesti apostola! De mindenekelőtt a gyárak kapuját kell átlépni. Mert itt a legnagyobb a változás. A gyár adja á kenyeret, a jólétet, mindent, a gyárral kellett tehát kezdeni, elsőnek átformálni. Már amennyire lehetett ezeket a régi gazdáik által össze-vissza ragasztott üzemeket. De azért ma már automatasorok öntik az Izzóban a lámpákat, televíziós képcsövek és félvezetőik indulnak külföldi útra, a Chinoin új épületei fokozatosan elnyelik az egykori barakkok helyét, s új öltözők, mosdók, gyerekotthonok, sportpályák sokfelé. Hatszáztíz millió forint állami beruházás gazdagította Újpestgyárait a legutóbbi hároméves terv alapján. iNe ítéljünk hát könnyelműen, ha Megyer felé tartva ma még egy-egy útszakaszon, például a külső Vád. úton kopott házak mellett visz el az utunk, vagy a lombhullató poros akácok alatt baktatunk a Rákóczi utcában. A munkásváros -melynek neve is szinte gúnyként hatott régen: — új Pest? — valóban újul, szépül. Nem kitaszított, nein messzire szakadt kis város többé a nagyváros peremén, hanem egyik kerülete Budapestnek, amely gyengéden magáihoz öleli. Csatár Imre Az újpesti nagyáruház Árpád úti ház Oj csemegebolt a Deák Ferenc utcában. Lent: ez is OJpest: a Papp József tér (Novotta Ferenc felvételei) 5
