Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-11-27 / 48. szám

Hírek a magyar népi demokráciából

27

is, noha Kodály Háry Jánosát már száznál is többször alakította. Véletlen folytán az Operaház századik Háry Jánosa és Palló Imre századik Háryja egy napra esett, mert ahányszor az Operában más énekelte ezt a szerepet, ugyanannyiszor énekelte ő vidéken, a szegedi, szombathelyi és debreceni szabadtéri előadásokon.

— Büszke és boldog vagyok — mondja, — hogy ennek a nagy magyar sikernek nemcsak első, hanem századik címszereplője is lehettem. Háryt én nem szájhősnek látom, hanem a tehetséges magyar nép megtestesítőjének. Az életben nem mindig adódik alkalom nagy tettek végrehajtására, azért Háry képzeletében éli a kalandokat, mindazt, ami felé képessége és tehetsége hajtja.

1926-ban volt a bemutató és sajátos jelenség, hogy ugyanaz a piros huszár-ruha, amely az első előadáson feszült rajta, ma kényelmesen simul alakjára.

— Kezdő operaénekes voltam, — meséli — amikor hoszszan elbeszélgettem Hevesi Sándorral. A magyar színjátszás egyik hibájának rótta fel, hogy a művészek nem vigyáznak testi kondíciójukra. Kiforrott, megérett művészek nem játszhatnak többé illúziót keltő szerepet, mert elpocakosodnak. Ez annyira meghökkentett engem, hogy másnap mérleget vásároltam és azóta is rendszeresen ellenőrzőm testsúlyomat.

— Hát a művészi érés folyamata?

■— Tehetség, tanulás, gyakorlat — ez a sorrend.

Palló már több ízben kifejtette nekem, hogy mennyire nem hisz az úgynevezett Őstehetség elméletében. „Az őstehetség a lusták eszményképe — mondja, — mert hiszen tehetség nélkül amúgysem lehet senki művész, tanulás nélkül pedig mitsem ér a tehetség.“

Az ő szájából azért is hangzik ez különösen meggyőzőn, mert egész életével bizonyítja, hogy komolyan hiszi, amit mond. Székely falusi földművesek gyermeke, aki azért járta iskoláit, nehogy félúton megrekedjen, hanem tanult ember, művészember váljon belőle. Neve mellett a plakáton ott ékeskedik az, hogy „dr.u.

KÉTSZÁZNÁL TÖBB SZEREPET énekelt életében, az operairodalom kis- és nagy bariton szerepeit és a magyar műveken kívül a Verdioperákat szereti legjobban. Falstaff, Rigoletto, Simone Boccanegra, Don Carlos, Álarcosbál, Traivata ... nagy sikerek sora.

A mátisfálvai gyermekkortól nagy utat tett meg a Falstaffig.

— Az út nagy volt, — mondja, — de nem akkora, hogy ne látnám már a kezdetét. A nyáron, hosszú évek után ismét három hetet otthon töltöttem szülőföldemen. Mátisfalván és Szentábrahámon, két kis erdélyi faluban voltam, ahol minden bokor ismerősöm. Esténként körülvett a rokonság és oly sokan voltunk, hogy be sem mehettünk a házba, csak az ud