Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-11-27 / 48. szám
28 Hírek a magyar népi demokráciából varon fértünk el. Harmincnál kevesebben egyszer sem gyűltünk össze. Együtt énekelgettünk öcséimmel és bátyáimmal és figyeltem, mennyire felfrissültek az énektől a napi munka után. Végigsétáltam az erdőt, a mezőt, felkerestem azokat a földdarabokat, ahol fiatal fiúkoromban szántottam, kapáltam, kaszáltam. Feleségem és fiam is velem volt. Fiam, aki már városi gyerek, egész nap együtt dolgozott öcséimmel a mezőn és olyan otthon érezte magát, mintha mindig köztük élt volna. A FIA. Élete nagy büszkesége. A kis Palló Imre 13 éves múlt. Szőke, ábrándos kékszemű, tehetséges gyerek. A Szent István-téri általános iskola nyolcadik osztályának kitüntetett tanulója. Muzsikusnak készül. Alighanem karmester lesz belőle. Nem könnyű a dolga: Palló Imre fia és Kodály Zoltán keresztfia. Igényes szemmel és füllel vigyázzák fejlődését. Megforgatom az asztalon a kitüntetésről értesítő táviratot. Kik kapták még ugyanezt az Operában? — A „szülői“ testület — feleli Palló. — Szülőknek nevezem magunkat, akik legalább huszonöt éve dicsekedhetünk rázzál, hogy Operaházunk tagjai vagyunk. Saját hazánkban akartunk próféták lenni és azokká is lettünk. Gách Marienne Benamy Sándor.- „Közigazgatási“ emlékeim XIV. Lajos francia király hírhedt mondása: „Az állam — én vagyok!“ — amely oly jellemző volt kormányzási módszerére — teljes mértékben ráillett a tíz évvel ezelőtt végleg, csúfosan levitézlett magyar uralkodóosztályra is. Ez a szellem működtette hivatalaikat: a dicstelen emlékű „megyeházát“, a városházát, a legkisebb jegyzőséget. Ennek az öntelt, népellenes felfogásnak a levegője csapta meg a „felet“, ha bármely hatóság ajtaján belépett. Nem változtatott ezen, hogy akadt nem is egy rendes, emberséges állami tisztviselő. Az úri gőg ott fészkelt szinte a falakban. És előtte ott sepert, térdelt az alázatoskodás. * Elöljáróban csak két esetet mondok el, \annak jellemzésére, hogy az urak mit gondoltak általában a hivatalról: hogy az nem egyéb, mint kastélyuk, birtokuk egy része és hogy az ottani „személyzet“ éppúgy őket köteles szolgálni, mint „belső cselédségük“. Biharban az egyik Tisza grófot felhívták pl., hogy valamilyen ügyben jelenjék meg a megyeházán. Nos, mit gondolunk, mit üzent vissza? Hogy szívesen látja magánál az urakat ... Az ügyet intéző refe-
