Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-11-27 / 48. szám

Hírek a mágpar népi demokráciából

3

DÉRY TIBOR FELSZÓLALÁSA

A béke-világtanács stockholmi ülésszakán

ngedjSk meg, hogy az úgynevezett német kérdést egyetlen szemszögből vegyem szemügyre. Magyar vagyok és író vagyok. Ebből az egymásba fonódó, kettős pozícióból nézve, életem során különböző tények gyűltek fel, amelyekből különböző következtetések adódnak. Engedjék meg, hogy ezeket röviden vázoljam.

Magyarországnak kerek ezer esztendeje közös határai vannak a német nyelvterülettel. Történeténék utolsó két évszázadában az első világháború végéig németajkú fejedelmek kormányozták, a XIX. század közepe óta pedig közös hadserege és közös külügyminisztériuma volt a németajkú Ausztriával. Nemcsak az ipart és 1kereskedelmet, hanem a nyugati kultúra sok más ajándékát is a teremtő és közvetítő német szellemtől kaptuk, bár igaz az, hogy puszta jelenléte gátat emelt határainkon más európai lehetőségeknek Nem térek ki azokra a különböző körülméiiyekre, amelyek a magyar történelem fenti menetét irányították, csak röviden utalok arra a tényre, hogy a magyarság lélekszámban körülbelül egytizede a német népnek. Az ebből folyó következtetések világosak. Németország része volt a magyar múltnak és a magyar jelennek, akár akartuk, akár nem. Adódott közöttünk nem egy ellentét, nem egy öszszetűzés, de ez nem változtat a tényen.

Jl/Jennyire volt hasznunkra a német szellem, és mit kellett tőle eltűrnünk? Ez az a kérdés, amellyel minden dolgozó magyarnak számot kell vetnie, ha vállalja népe és nemzete sorsát.

Engedjék meg, hogy kimondjam e rövid elmélkedés végső következtetését, és ez az, hogy: a német történelem szélsőségei nyugtalanítják és joggal nyugtalanítják a világot.

Abban á különleges helyzetben vagyok, hogy külföldi létemre érteni és méltányolni tudom a német nép nagyságát. Gyermekként, majd később ifjú- és férfikoromban sok évet töltöttem Németországban. Műveltségemet olyan anyától kaptam, aki még ma, 92 éves korában is betegágyában előveszi Goethe köteteit, s naplójába a háztartási kiadások mellé bejegyzi egy-egy szeretett verssorát. A világirodalmat s a kultúra történetét német 'közvetítéssel ismertem meg, a forradalmi gondolatot, amelyben hiszek, német kéz oltotta belém. Azt hittem, jól ismerem a német szellemet.

Tévedtem. Történetének csak egyik oldalát ismertem. Már az első világháború, amelyet kamaszként éltem meg, meghökkentett. Lassú gondolkodási folyamat indult meg bennem, amely ugyan sohase fordított szembe a német szellemmel — erre nem került, soha nem is kerülhet sor —, de amely a németség reálisabb vizsgálatára 'kényszerített. Az 1917-es orosz forradalom, amelyet rövidesen követett az 1918-as magyar forradalom és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság, sok mindent megmagyarázott, amit eddig nem értettem és pontos célokat adott. Arra is megtanított, hogy helyesen becsüljem fel az első világháború német eseményeit. A Szovjetunió, amely ennek a forradalomnak élő eredménye, puszta léte révén utat nyitott nekem ehhez a felismeréshez is, másókhoz is. Az első világháború német részről csakúgy, mint ellenfelei részéről szabályszerű imperialista háború volt, iskolai példa egy történelemkönyvből. Mondhatnák, „köznapi“ háború volt, melyet az akkori haditudomány szabályai szerint vívtak a rendelkezésre álló legújabb technikai vívmányokkal, s az ezekből adódó lélektani következményekkel.