Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-07-10 / 28. szám
18 Hírek a magyar népi demokráciából „A SUHAJDÁK ISKOLÁJA" „— Szervusz. — Szervusz. — Te hova mégy? — Hivatalba. A három fiú majd meghalt a rájött röhögéstől. — Hova? ' Suhajda azt mondta: — írnok lőttem a városházán a végrehajtó mellett. — írnok? —• Roppant mulatságos volt. —■ Fizetésed is van? ■—• Három hónapig nincs, de akkor már lesz. —• Mennyi? — Kezdő fizetés harminc korona egy hónapra. — Szemmelláthatólag büszke volt rá. —■ Harminc korona? — mondta Langschein. — Az szép fizetés. — És nem tanul tovább? — kérdezte Kiss Pali, aki már megérezte, hogy világok szakadnak közé és a Suhajdák közé. Önkénytelenül nem tegezte tovább a fiút. —• Nem tanulhatok tovább. A szüleim nem bírják . . .“ A beszélgetés' a századfordulón játszódik az érettségi bankettet követő reggelen, három „maturált ifjú“, IAmisekéin, Sarkú, Kiss Pali, illetve a negyedik, Suhajda között. — Móricz Zsigmond „Forr a bor“ című regényében, a második kötet végén. Az olvasónak innen már csak egyet kell lapoznia. Az örömteli, szép diákéletnek — s vele a történetnek is — vége. AZ APRÓ KUNHEGYESI HÁZAKAT szelíden fürdette a koranyári napsugár. 1925-öt írtak. A hepehupás földút szélén még harmat csillogott a fűszálak derekán. Zajongó libasereg igyekezett a kis patak felé. Nyomában tizenkétévesforma barna kislány baktatott. Odaát, az iskola kopottas zöld padjaiban ma is üresen marad egy hely. Az övé. Pedig ma senkinek sem szabad hiányoznia: vizsga van a hatodikban. Szomorúan lépegetett a gágogó csapat után. Ha nem is tudta — érezte, hogy örökre el kell temetnie legszebb álmát, legtitkosabb vágyát: azt, hogy egyszer ő is fehér köpenyben, csillogó műszerekkel a kezében hajolhasson a beteg gyermekek, felnőttek fölé — amint odabent a szolnoki kórházban teszik — s gyógyíthassá őket. Mert nem lehet annál szebb mesterség . . . Szemét homályba vonták a könnyek. Fájt, hogy megint elvettek tőle valamit. Valamit, ami a piros labdánál, de még a legszebb hajasbabánál is drágább .. . A történet itt — nem • ér véget. Lapozzunk hát tovább. ETELKA FELNŐTT, s egy abádszalóki nincstelen parasztlegény, Bartha Gyula felesége lett. A kis Mariska még alig tipegett, amikor a fiatal apát elragadta a szívbaj. Keservesen vánszorogtak az évek. A kislány felcseperedett, szorgalmasan járta az iskolát, .sok minden érdekelte. Amikor először rakta teli az asztalt préseltszirmú virágokkal, s az első skatulyákat töltötte meg ~a lepkék, bogarak tarka sokaságával — anyja még ném gondolt semmire.
