Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-01-19 / 3. szám
9. OLDAL A „KÉK SZALAGÉRT A FÖLD KÖRÜL írta: KUTASI KOVÁCS LAJOS _______________________________________________________________MAOYAK HÍRADÓ_____________ Amig a rendszeres repülőgép forgalom meg nem indult Európa és Amerika között, az óceánjáró óriáshajók versengtek az Atlanti-óceán „kék szalagjáért”. Az a hajó kapta meg a „kék szalagot”, amelyik a legrövidebb idő alatt szelte át az óceánt. Tulajdonképpen a „kék szalagért” folyó verseny okozta a „Titanic” emlékezetes tragédiáját. A hajó kapitánya meg akarta szerezni a „kék szalagot” s kellő elővigyázatosság nélkül hajózott Kutasl Kov“c’ L^J®» veszedelmes vizeken. Ifjú koromban nagy figyelemmel kisértem a „kék szalagért” folyó versenyt, amikor hol az angolok, hol a franciák, vagy a németek egyik vagy másik hajóóriása — a „Normandie”, az „Europa", a „Queen Mary” — szerezte meg azt. Az érdeklődés mellett természetesen ott lappangott az a vágy, hogy egyszer én is átszeljem az óceánt egy ilyen óriás-hajóval. A személyszállító óceánjárók kora lejárt. A tenger óriásai éppúgy kipusztultak, mint valaha a dinoszauruszok. Az olcsóbb és gyorsabb légiközlekedés legyőzte a hajózást s az óceánjárókkal manapság már csak tengeri-körutakat szerveznek. Egzotikus országokba, szigetekre látogatnak el ezeken a hajókon a turisták, vagy éppen földkörüli útra viszik a kedves utast, akinek van elég ideje és pénze rá. S nyilván elég sok embernek van, mert a hajóóriások rendszeresen járják a tengereket gondosan és ötletesen megszervezett, romantikus körutazások során. Nemrég olvastam, hogy hét olyan angol, olasz, norvég, holland és szovjet óceánjáró van, mely keleti vagy nyugati irányba körülhajózza a Földet. Az ileyn földkörüli kirándulás 78—89 napig tart, a rekordot azonban az ,,Eugenio C” nevű olasz óceánjáró tartja, mely 71 nap alatt tette meg az utat Southamptonból— Southamptonig, s kiérdemelte a földkörüli hajózás „kék szalagját”. Az Eugenio C” egy kicsit személyes ügyem. Amikor 1968-ban Brazíliából először látogattam át Európába, Santosból Cannesig ezzel a több mint harmincezer tonnás óceánjáróval hajóztam. Életem legszebb élményei közé tartozik ez a tíznapos hajóút. Az „Eugenio C” ugyanis tiz nap alatt tette meg azt az utat, melyhez a többi óceánjárónak legalább két hét kellett. Olasz hajó — latin világ. Valahányszor olaszok közé kenilök, úgy érzem magam, mintha valami neo-realista olasz filmben játszanék kisebb szerepet. Mindenki ismerős a Fellini, Carlo Ponti, Antonioni és de Sica filmekből. Megannyi Sica-szerű öregedő gavallér, Gasmannszerű amorozóhimpellér, Peppino, Toto és Sordiszerű sete-suta kispolgár. Az étteremben még a pincért is úgy hívták: Rómeó. Nyugodtan megkérdezhettem volna tőle: „óh Rómeó, mért vagy te Rómeó? Mert semmiben nem emlékeztetett a shakespeare-i tragikus sorsú szerelmesre, öregecske, megroggyant térdű, alacsony és vézna kis hajóspincér volt ez a Rómeó. Igaz, talán Rómeó is ilyenné lett volna, ha a Montague és a Capulet család nem veszekszik annyit, beleegyezik a házasságba és Rómeó Júliával megéri az — aranylakodalmat... Az olasz utasok, a „Turista C”-ről — a legolcsóbb osztály a hajón — esténként összegyűltek a „Ponte Soggiomo”-n és énekeltek. Akadt kiváló szólista köztük, felcsendült a „Santa Lucia” és az „O sole mio”. De valamennyinek jó hangja volt. Született énekesek az olaszok, hisz a nyelvük is, akárha ének lenne... Az ,,Eugenio C”-én vettem részt először a hagyományos „egyenlítői keresztelőn”. Sajnos nem mint „noefita”, hisz amikor kivándoroltam Brazíliába, már átmentem az Egyenlítőn, minden szertartás nélkül (még azt se tudtam pontosan, mikor?). Pedig szívesen vállaltam volna a mulatságos szertartás, amikor is vidám muzsika mellett karcsú és kacér szirének kisértek volna a tenger vattaszakállu istene, Neptunus (vagy Poseidon) elé. Igaz, ez a Neptunus olybá tűnt, mint TÉLI CSILLAGOK Hány kitartón égő utca-lámpa. S a város halott. Éjszakáról éjszakára mind kigyull a mérnöktábla szöge, köre, pontja: távja. Mit terveztek még, hiába égő csillagok? Hűlt hely az ország, a bolygó. Mi élt: fagyhideg. Minek volt jó, mire volt jó képlet és szám, szorzó s osztó? Mit szolgáltok egyre, olcsó lámpák, égiek? Megmaradtam, nem került más, ősz éjjeli őr. őrzöm, mi volt az indítás ünnepe: a félig kész ház. Fülembe holt ebvonítás álom-messziről. Illyés Gyula A SZEMTANÚ JELENTÉSE (Folytatás a 8. oldalról) szálltunk le a benzin-tartály feltőltésére, mig Vance csak másnap csatlakozott a delegációhoz Budapesten. Közben teltek a napok és egymást követték a bírósági döntések. Én megőriztem a titkot. Fehér házi kapcsolatunk azt sem akarta elárulni, hogy lesznek-e más magyar tagjai a küldöttségnek. Az óvatosságra, mint későbben megtudtam, biztonsági okokból volt szükség. Végre január 3-án, kedden délután a Legfelső Bíróság döntése után hívtak Washingtonból a Chief of Protocol osztályról, hogy másnap, szerdán délután jelentkezzek a Mayflower szállodában. Szobám már le van foglalva, regisztrálnom sem kell és a szobakulccsal együtt megkapom a történelmi ut programját delegátus társaim névsorával. így is történt. Csak amikor felértem szobámba és alkalmam volt a programba beletekinteni tudtam meg, hogy rajtam kívül még négy magyar születésű tagja lesz a küldöttségnek: Professzor, dr. Szent-Györgyi Albert, a világhírű Nobel-dijas tudós, régi jóbarátom, Charles gyerekkorom Mikulása. Rég meghalt Hellasban a „Nagy Pán” s az Olimpuszról kihaltak az istenek. Valóban kihaltak? Hisz Neptunus is él, ha kissé megváltozott formában is. Igaz, az istenek korában más volt a világ. Esténként az Opál-szalonban táncoltunk szmokingban és estélyi ruhában, ahogy illik. Közben volt műsor, jelmezverseny, Atlantis mester, a bűvész kápráztatott bennünket trükkjeivel, brazil tánccsoport lépett fel és nápolyi népünnepélyt rendeztek. Műsor és tánc után felmentünk a „Ponte Lido”-ra, a legfelső fedélzetre. Cudarul fújt a szél, de varázslatos volt, ahogy a hajó roppant fehér teste szétszakította a sötét éjszakát és a fekete vizet. S tizenkilenc év után innen láttam meg először a Göncöl szekerét. Megvallom, nem változott semmit. Szívesen vállalkoznék rá, hogy az ,,Eugenio C”-vel körülhajózzam a Földet. Ismerem a hajót. S azt se bánnám, ha nem döntenénk meg a rekordot s nem kapnánk meg a „kék szalagot”. (London) Elemér a világ legnagyobb magyar testvérsegitő intézménye, a William Penn Association országos elnöke, dr. Deák István a rangos Columbia egyetem tanára és egy Mary Ann Sprague nevű buffalói háziasszony. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, egyikünk sem az amerikai magyarságot képviselte ezen a misszión. Azonkívül csak ketten, Charles Elemér barátom és szerény személyem tartoztunk az úgynevezett „amerikai magyar” közösségbe. A küldöttség személyenként és együttesen Carter elnököt és az amerikai nemzetet képviselte a Szent Korona-átadási ünnepségeken. Az ismerkedési koktél partyt információs jellegű megbeszélés követte William H. Luers külügyi államtitkár (az európai osztály vezetője) elnökletével, majd vacsora. Este 9 órakor azzal az utasítással küldtek szobáinkba, legyünk készen hajnali 4 órai indulásra. A Protocol -főnök megbízottja, Miss Chris Hathaway egy igazolásra szánt külügyrainisztériumi jelvényt adott minden delegátusnak és a State Department névtábláját a bőröndünkre. A hivatalos küldöttség tagjai a következők voltak: Cyrus Var.ce külügyminiszter, Carter elnök elsőszámú személyi képviselője, Mrs. Cyrus Vance, Philip M. Kaiser az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Mrs. Kaiser; Matthew C. Nimeth a külügyminisztérium jogtanácsosa; Rév. Msgr. Geno Baroni helyettes-államtitkár; Albert W Sherer, Jr. a belgrádi konferencia amerikai delegációjának helyettes főnöke; William H. Luers helyettes államtitkár, az európai osztály főnöke; Robert R. King a National Security Council főtisztviselője; Adlai E. Stevenson szenátor (Illinois); Lee H. Hamilton képviselő (Indiana); Fortney H. Stark képviselő (Kalifornia); Theodore S. Weiss képviselő (New York); Richard R. Allen (Fayettville, North Carolina); Elmer Charles (Springdale, Pa.); dr. István Deák (New York); Edward E. Elsőn (Atlanta, Ga.); George Green (Oceanside, New York); Zoltán Gombos (Cleveland, Ohio); Rev. Msgr. George Higgins (az amerikai püspöki tanács ügyvezető-titkára, Washington); Mrs. Robert L. Rattley (Newport News, Virginia); Arthur Schneier főrabbi (New York); Mrs. Mary Ann Sprague (Buffalo, N.Y.); dr. Prof. Albert Szent-Györgyi (Woods Hole, Mass.); Andrew Valucheck (Potomac, Maryland). (FOLYTATJUK)
