Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-01-19 / 3. szám
8 OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A FILM SHAKESPEARE-JE A SZENT KORONA HAZATÉRÉSE írta: MÁRER GYÖRGY A film „technikailag” nem tartozott a legnagyobb találmányok közé. A fényképet már jóval előbb felfedezték, most már csak azt kellett kisütni, hogy lehet a személyeket és tárgyakat mozgás közben lefényképezni és hogy lehet azután levetiteni. Az uj találmány kezdeti gyerekbetegségeit csakhamar meggyógyították, a kisdedet beszélni is megtanították és a természetes színét is megadták neki. Mindez fokozatosan sikerült, de mindez tulajdonképpen csak száraz technikai kérdés volt, ami csak akkor kapott eleven életet, amikor lelket leheltek belé. Először senki sem gondolt arra, hogy a filmből művészet lesz, ahogy később elkeresztelték: a „hetedik művészet”. Eleinte főleg a hírszolgálat használta fel teljesítményének gazdagítására, ezek voltak az un. „híradó” filmek, amelyeknek eleinte még külön mozikat is építettek, azután ezek jelentőségét elhomályosította a televízió. Csináltak kezdetleges játék-filmeket is, szivszakasztó szerelmi tragédiákat és pukkasztó, helyzetkomikummal töltött bohózatokat is, amelyeken mind a kétfajta filmen az akkori közönség halálra nevette magát.. Először arra gondoltak, hogy az élő színpadot helyettesítik be az olcsóbb és a tömegszórakozásra alkalmasabb mozival. Később rájöttek, hogy a mozi sok más előnye mellett sem tudja pótolni az élő test vonzó hús és vér valóságát. A filmnek ezzel szemben az volt az előnye, hogy mozgási tere végtelen, ahol a cselekmény pillanatok alatt helyszint tud változtatni és ahol az egyáltalában nem mellékes külsőségek is helyet kapnak. Kiderült, hogy a film tulajdonképpen nem annyira a színház versenytársa, mint inkább a regényé, amelynek minden akcióját és minden filozófiai okfejtését híven és tömören képes visszaadni. A következő lépés az volt, hogy megtalálják azt a módot, hogy kell kimondottan a film számára írni, hogyan kell film szerepeket eljátszani, hogyan kell filmet rendezni, ami még annál is fontosabbnak bizonyult, amit a szerző irt. Bebizonyosodott, hogy az irodalmi mű, amelyet a film felhasznál, csak nyersanyag, akár a celluloid tekercs, amire a képeket felveszik és a rendező az a varázsló, aki szinte önhatalmúlag formálja ki a művet. Az irodalomnak, művészetnek nem minden terméke remekmű. Shakespeare csak egy volt, Michelangelo is csak egy és Beethoven is csak egy. És ha a film szintén a művészet igényével lépett fel, neki is ki kellett termelnie a maga zsenijét. És ez igen gyorsan meg is történt egy nyeszlett kis angol fiatalember személyében, aki London egyik szegénynegyedéből indult el világhóditó útjára. Ezt a fiatalembert úgy hívták, hogy Charlie Chaplin. 1914-ben csinálta az első filmjét és 1967-ben az utolsót, összesen 80-at. Pályája kezdetén kialakított egy furcsa figurát, a kis csavargóét, három számmal nagyobb csoszogós bakanccsal, nagy kövér emberre szabott gyűrött, buggyosodó nadrágban, szűk kis kabátkában, fekete kemény kalapban, amely a feje búbján ült, vékony bambusznád pálcával a kezében, kis fekete kefe-bajusszal az orra alatt, igy indult el a dicsősség utján. Alakja, furcsa kopott öltözéke ellenére sem hatott sajnálatraméltónak, sőt inkább kecsesnek; rongyait méltósággal viselte, amint nyomorult sorsát is, amelyet nem a szegénység és elnyomottság jellemzett, hanem a gyerekes elfogulatlanság, amellyel szinte álomkórosan mozgott az élet veszedelmes meredélyein. A „Little Tramp”, a kis csavargó, az embert példázta, aki megkérdezése nélkül beleszületett ebbe a zűrzavaros világba és ha valami csalafintaság segítségével nem tud a napos oldalra kerülni, ide-oda hányódik a kiszámíthatatlan sors markában, és csak vak véletlen, ha ez a vasmarok nem szorítja őt össze. (Folytatás a 12. oldalon) 38 GOMBOS ZOLTÁN SZERKESZTŐ ASZTALÁRÓL iáá A 4 A SZEMTANÚ JELENTÉSE Karácsony előtt néhány nappal cseng a telefon a szerkesztőségünkben. „A White House keresi Gombos Zoltánt.” Egy másik vonalon éppen washingtoni szerkesztőnkkel, dr. Sziklay Andorral találgattuk, hogy Carter elnök kiket kér fel a Szent Korona hazakisérésére. Félbeszakítottam beszélgetésemet dr. Sziklayval és átkapcsoltam a másik vonalra, amelyen a Fehér Ház embere várakozott. „President Carter is asking you to be a member of the Presidential Delegation for the return of the Crown of St. Stephen to Hungary” („Carter elnök kéri önt, hogy legyen tagja az Elnöki Delegációnak, amely Szent István Koronáját visszaviszi Magyarországra”). Egy kicsit elállt a lélegzetem, de azért nem kellett kétszer kérni, mert ha fátyolos hangon is, gyorsan, habozás nélkül elfogadtam a meghívást. Bevallom nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy fogadott hazám elnöke felkért, hogy vegyek részt a történelmi küldetésben. A formaságon túlesve, az elnöki megbízott informált, hogy Cyrus Vance külügyminiszterünk fogja vezetni a delegációt. A külügyminisztérium főtisztviselői és a Kongresszus néhány tagja, köztük Adlai E. Stevenson szenátor (Illinois) és vagy tiz, Carter elnök által meghívott érdemes amerikai polgár viszi haza a Koronát az elnök repülőgépén. Január 4-én találkozás Washingtonban a Mayflower szállodában ismerkedés és tájékoztatás céljából. Másnap, január 5-én indulás az Andrews Air Force Base-ről (Washington) az elnöki repülőgépen Budapestre. Párizsban megállunk és felvesszük Cyrus Vance külügyminisztert, aki a közel- és távol-keleti túráról jön Carter elnökkel a francia fővárosba. Hangsúlyozta, hogy a meghívásról és a küldetés részleteiről nem szabad beszélni amig a szövetségi bíróság nem dönt a Korona visszaadása ügyében. Mint az utazás napján kiderült, az eredeti útiterv csak annyiban változott, hogy Párizs helyett Angliában (Folytatás a 9. oldalon) Cyrus Vance külügyminiszterünk koronaátadási beszéde a magyar Országházban Budapest, január 6. Mélyen tisztelt elnök úr! Magyarország népe! Amerika a népek nemzete. Ezt sokszor mondják, hiszen mi a világ minden tájától érkezett emberek hozzájárulásával nőttünk és gyarapodtunk. Bátorítást és ösztönzést lnerítettünk mindazoktól, akik más nemzetekből jöttek, hogy Amerikában telepedjenek le, vagy segítsenek bennünket. Két évszázad során a magyar és az amerikai nép sorsa gyakran összefonódott. Fiatal köztársaságunk, amely függetlenségi harcát vívta, hálával fogadta Kovács Mihály ezredest, aki segített George Washington tábornok lovassági alakulatainak megszervezésében és kiképzésben. Kovács ezredes életét áldozta az amerikai függetlenségért Dél-Carolinában, a charlestoni csatában. A korabeli magyar lapok részletesen beszámoltak Amerika függetlenségi harcáról. Alig fél évszázaddal később az amerikaiak tanúi voltak a magyar köztársaság megalakulásának. Köztársaságunk nemcsak elismerte a magyar köztársaságot, hanem az egyetlen ország volt, amely diplomáciai követett küldött kormányához. A köztársaság eltiprása után Amerikába tárt karokkal fogadta e harc legnagyobb hősét, Kossuth Lajost. E nagy férfiúnak és eszméinek hatása érezhető az ő büszke nevét viselő megyékben, városokban és falvakban. Egy évszázaddal ezelőtt az új föld és az Egyesült Államok által kínált új lehetőségek vonzása jeladás volt Magyarország sok lakója számára. Valóban az Egyesült Államokba irányuló kivándorlás első nagy (Folytatás a 14. oldalon) jjS'M' Ha valaki nem régen látta Carter elnököt a televízióban, azonnal rájöhetett, hogy az elnökség egy esztendeje alatt túlságosan megöregedett. Legközelebbi munkatársai is hasonló következtetésre jutottak és úgy gondolják, hogy pihenésre van szüksége Carter elnöknek. Dr. Peter Borune orvos, aki már régóta bizalmas munkatársa az elnöknek, ezeket mondja: „Nem hiába hívják a legnagyobb energiát igénylő tisztségnek az elnöki tisztséget. „Bourne különösen akkor figyelte meg Carteren a gyors öregedés jeleit, amikor Bert Lance költségvetési igazgatónak, az elnök barátjának távoznia kellett hivatalából. Miután meglátogatta az elnököt Charles Kirbo atlantai ügyvéd, úgy találta, hogy az elnök jóval idősebbnek néz ki, mint korábban. Kirbo nyilvánvalóan aggódott Carter felől: „Úgy gondolom, hogy arcvonásaiban megöregedett. Igazán szükséget van rá, hogy félrevonuljon és pihenjen.” Más elnököknek voltak kedvenc üdülőhelyeik, ahova elmentek időközönként, hogy feloldódjanak az ovális iroda terhei alól. Gerald Ford Vail, Coloradóba ment síelni, Richard Nixon a napsütötte Key Biscayne, Floridába és San Clemente, Kaliforniába ment felüdülni. Carter azonban mindeddig nem választott ilyen pihenőhelyet.
