Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-04-27 / 17. szám
I 8. OLDAL V SZIKLAY ANDOR: MAGYAR LÁBNYOMOK.• • (114.) Zászló, pecsét és üdvlövés (Washington.) — Vallja csak be nyugodtan az olvasó, hogy halvány dunsztja sincs a különbségről chargé és elsőtitkár, nagykövet és tanácsos, miniszter és attasé közt. Korántsem kell mentegetőznie; közéleti emberek legtöbbjének sincs arról fogalma. Ezzel szemben mindenki tudja, és különösen mindenki, akit nem a gólya hozott ebbe az országba, hogy ki a konzul. Nem mintha a tevékenysége minden fajtáját ismernék; de annyit jól tudnak, hogy miféle szerzet. Aki méghozzá már volt konzul, mint pályám egy korai időszakában magam is, az ide vonatkoztatja Heine szivbemarkoló sorát: „Wer nie sein Brot”, stb., „Ki sohasem ette kenyerét könnyel...” Mert a terheken nem könnyít, hogy hatalmas csillagos-sávos lobogó alatt, szobák, személyzet és pecsétek regimentje fölött, hadikikötő látogatása esetén 9 ágyulövés mellett működik az ember. „Ha hirtelen három napra lezárnánk minden épületünket", mondta nekünk Karl Rankin, az annakidejéni belgrádi nagykövet, „nem lenne túl nagy baj — kivéve ha a konzulátust is lezárnánk...” Éppen akkor, amikor a Szerbia, Macedónia és a Kosmet tízezrekre menő USA-polgár lakosainak ügyeit-bajait intéztem, ismerkedtem meg Ivó Andric-csal. A „jugoszláv Tolsztoj”, aki később Nobel-dijas lett, a háború előtt szintén konzuli gyakorlattal is ellátott diplomata volt és „Boszniai Történet” c.remekművében egy megradagó epizódot saját élményből merített. A napóleoni idők keretében két ellenséges konzulról Írott, a francia Daville-ről és a német Mitterer-ről, akik egy Isten háta mögötti bosnyák városban kollégák nélkül vergődnek és keresztül néznek egymáson. Egyszer egymásba botlanak az utcán: „Egymás szemébe néztek és kitört belőlük egy végtelen zuhatag, megannyi kényelmetlenségüknek, hányattatásuknak, kinkeservüknek áradata, az egymásénak megfelelő szorongattatás és egyedüllét fölötti bu, a hivatali zsákutcák miatti méreg, két meghurcolt embertárs titkolt háborgása. Csak a kötelesség tilalmának és az etikett erejének tudható be, hogy nem tették egymás vállára a kezüket...” t A State Department könyvtárában régesrégi nyilvántartásokat forgattam múltkoriban. Az amerikai konzulok névlistáit nézegettem; lassan fölhaladtam az utóbbi időkig. Elég gyakran — sőt ha meggondoljuk a kicsiny szülőföld keretében, nagyon is gyakran — merült fel magyar lábnyom amerikai konzuli ösvényen. Ezeket listázom itt, még mielőtt végleg elfoszlanak a külvilág elől amúgy is elzárt termekben. Nem foglalom ide Asbóth Sándort, a volt Kossuth-tisztet, majd amerikai polgárháborús tábornokot, akit követnek küldött Andrew Johnson elnök Argentínába; konzuli funkciót nem végzett. Ide tartozik azonban mindenekelőtt két másik előbb otthoni, majd itthoni tiszttársa: Pomutz és Stahel-Számvald. (Utóbbi az egyetlen magyar, aki valaha is megkapta legmagasabb katonai kitüntetésünket, a „Congressional Medal of Honor”-t — és akit ezért, előirásszerűen, állva fogadott az Egyesült Államok elnöke.) ABC-sorrendben haladva jutok el hozzájuk alant; róluk sokmindent tudunk, de a többiekről annál kevesebbet, olykor semmit, személyi vonatkozásban. A nevek, szolgálati helyek és évek a következők: BLACK József, Budapest, 1888-89. — CZAPKAY L.J., Kairó, 1866-70. — FABER Maurice, Budapest, 1874-75. - FIGYELMESSY Fülöp, Demerara (Brit. Guiana), 1865-71, Mainz, 1884-88. — GERSTER Lajos, Budapest, 1867-68. — HILLEBRANDT Hugó, (nem Hillenbrand, a száz évvel későbbi nagykövet családi neve), Kréta, 1869-73. — Andor C. KLAY (Sziklay Andor), Belgrád, 1958-59. - NEMEGYEI Félix, Tabasco (Mexiko), 1862-72. — POMUTZ György, Szent-Pétervár, 1866-77. — STAHELSZAMVALD Gyula, Yokohama, Osaka, Hiogo (Japán), 1877-84. — TENGELY József, Figyelmessy mellett Demerará-ban (lásd föntebb) 1869-től. — TIHANYI László, Rotterdam, 1968-72. - UJHÁZY László (a volt sárospataki főispán és 48-as komáromi kormánybiztos), Ancona (Olaszország), 1861-64. — VÁNDOR József, Tahiti és Pitcairn Island, 1866-68. — XANTUS János, Manzanillo (Mexikó), 1876-78.- ZEYK Albert, Párizs, 1871-72; Frankfurt, 1873-74; Kairó,1875; ismét Párizs, 1876; Lyons, 1877; St. Gallen, 1878; Lisszabon, 1882; Torino, 1883. (Utolsó állomáshelyén mellette dolgozott unokahuga, a 18 éves Sarolta, akibe a 81 éves Kossuth — akkor már régen torinói lakos — több forrás szerint „beleszeretett”. Mindenesetre: hosszú időn át lehangolta Kossuthot a lány távozása nagybátyja áthelyezésekor.) (Folytatás a 9. oldalon) FÓKUSZ AZ ELNÖK VÁROSPOLITIKÁJA Carter elnök régóta várt és sokat vitatott uj várospolitikájának terve sok kérdést vet fel aziránt, hogy vajon hogyan fog átmenni először a Kongresszusban és végül a városokban is. Nyilvánvalóan a terv nagyobb és eddig megoldatlan problémákat tett céltáblájává. Az Egyesült Államok nagy városai mélyen vannak, és sokak szerint a bajok egyre növekednek. Az elnök ezt mondta: „A szövetségi kormánynak világos kötelezettsége az, hogy a leromlást megfordító erőfeszítést tegyen, és ehhez a vezetést megadja.” (Folytatás a 13. oldalon) A GAZDASÁGI FRONTRÓL A gyenge dollár és a veszteséges kereskedelem Az Egyesült Államok történetében február hónap a legsúlyosabb kereskedelmi deficittel zárult, ami elérte a 4.5 billió dollárt. Ha ez igy megy tovább egész évben, akkor az 1978-as esztendő kereskedelmi deficitje kétszerese lesz az 1977-esnek, ami egyébként is rekordnak számit. A nagy kereskedelmi deficitek miatt esik a dollár értéke. A februári nagy veszteség után a dollár értéke élesen zuhant a frankfurti tőzsdén. Itt az ideje, hogy Carter elnök és a Kongresszus határozott lépéseket tegyen a dollár értékvesztésének megállapítására. Carter elnök dél-amerikai és afrikai útja előtt azt ígérte, hogy két nagyobb lépést tesz a gazdasági zuhanás megakadályozására: Először is energiaügyi törvényjavaslatát fogja előtérbe hozni, mert csak ezáltal lehetséges az olajimportot csökkenteni, ami a (Folytatás a 15. oldalon) _____________MAGYAR HÍRADÓ___________ GÖRBE TÜKÖR Recesszióban vagyunk? Az amerikaiak nagytöbbsége az árak emelkedéséről arra következtet, hogy a recesszió továbbtart az országban. Éppen ez az inflációhoz hozzájáruló áremelkedés az alapja annak, hogy Carter elnöknek a gazdasági élettel foglalkozó intézkedéseit a nemrégen megkérdezettek 72 százaléka negatívan bírálja, és csak 24 százalék van az elnök mellett. Tíz hónap alatt az elnök iránti bizalom, ahogyan kezeli az ország gazdasági életét, 47 százalékról 24 százalékra süllyedt, mig a vele szembeni bírálat aránya 46 százalékról 72 százalékra emelkedett. Úgy tűnik, hogy Carter most igazán bajban van a nagyközönséggel abban a tekintetben, hogy miként tudja ellenőrzés alá vonni az inflációt. Amikor az emberektől azt kérdezték meg a közvéleménykutatás során, hogy mit gondolnak, vajon egy év múlva hol tartanak az árak, akkor 37 százalékuk a jelenleginél sokkal gyorsabb áremelkedést jósolt. Egy másik 30 százalék a jelenlegi áremelkedési arány megmaradását jósolta. Ezeket a számokat átfordítva, azt találjuk, hogy hárem amerikai közül kettő nem volna meglepődve, ha az ország elérné a két számjegyű inflációs arányt. Mivel az árak minden téren emelkednek, ezért a megkérdezettek 52 százaléka úgy véli, hogy az ország egy újabb recesszióban van, és 48 százalékuk szerint egy év múlva is továbbtart a recesszió. Egy évvel ezelőtt 37 százalékban gondoltak arra, hogy az ország recesszióban marad egy évvel később is. HS-Z-E’M-L-eB Carter elnök elrendelte, hogy terroristákat letörő egységeket létesítenek arra az esetre, ha az Egyesült Államok polgárai vagy külföldi tulajdonai ellen támadást intéznének. Az egység magva az úgynevezett „Project Blue Light”, ami már létezik a North Carolina-i Fort Bragg-ben. Kormányforrások szerint Carter elnök döntése az egység létrehozásával kapcsolatban azután született meg, hogy a nyugatnémet kommandóegység meglepetésszerű akcióval megszabadított 91 túszt Mogadishu repülőterén az elmúlt év októberében. Thomas B. Ross, a Pentagon szóvivője megerősítette, hogy az elnök decemberben adta ki a rendelkezést a terrorizmus elleni képesség fejlesztésére. A szóvivő a részletekről nem nyilatkozott. Vannak azonban adatok arra nézve, hogy a szárazföldi hadsereg gyűjti már a veteránokat, akiknek számát mintegy kétszázra emelik a most következő nyárra. A december 28-i Pentagon-dokumentum szerint különleges fegyvereket és felszereléseket bocsátanak az egység rendelkezésére, ami az Egyesült Vezérkari Főnökség közvetlen ellenőrzése alatt működik. Ez az egység csak az országon kívül lép akcióba, miközben az Egyesült Államok területén előforduló repülőgéprablások és más terrorista cselekmények letörése az FBI hatáskörében marad. Arra számítanak, hogy hónapokba kerül, amíg az egységet begyakorlatoztatják, és legalább két-három év szükséges ahhoz, hogy elérjék a nyugatnémet vagy izraeli kommandóegységek hatékonyságát. T
