Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-03-23 / 12. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9 OLDAT, „MASZEK AKAROK LENNIT írta: HALÁSZ PÉTER Halán Péter A budapesti újságíró egy tízesztendős kisfiúra figyelt fel a kisvárosi cukrászdában, miközben limonádéját kavargatta. A gyerek azért keltette fel az érdeklődését, mert újságot árult. Beszélgetésbe elegyedett vele, s ebből aztán színes, szórakoztató és tanulságos rádiócsevegés lett: gondolatok egy kis rikkancsról. A kis rikkancs egyébként jólöltözött, negyedikosztályos iskolás, sicipőben, irhabundában, az ujságárulás nem kenyérkeresete tehát, amit a lapárusitás jövedelmez, azt a takarékba rakja, eddig már több mint 10 ezer forintot gyűjtött össze. Hogy mire gyűjt? Azt a kisfiú maga se tudja, de jó ha van egy kis pénz tartalékban, amire számítani lehet, mert hiszen „mindig történhet valami az emberrel”. S hogy mi akar lenni, ha megnő? Kitanulja az autószerelést és műhelyt nyit. — Maszek akarok lenni! — mondja a gyerek. Ez igen jelentős fordulat ebben a beszélgetésben. Egyszeriben élesen és érthetően előttünk áll a tízesztendős gyermek portréja. Kétféle ambíciója és törekvése: az egyik, hogy pénze legyen, amire mindig és minden körülmények között számíthat, s a másik, hogy „saját” autószerelő műhelye legyen, szorosan összefügg egymással. A két törekvés egyazon vágyban gyökerezik: a függetlenség áhitásában. A kisfiú példája mindennél meggyőzőbben bizonyítja, hogy az embernek ezt a legősibb és legszenvedélyesebb vágyát soha, semmi körülmények között, semmilyen társadalmi rendben nem lehet figyelmen kívül hagyni. A társadalom, amely megpróbálkozik vele, a társadalmi rend, ameí7 előregyártott dogmák és a gyakorlatban sehol sem bizonyított elméletek alapján károsnak deklarálja és törvényen kívül helyezi, csakis a saját kárára teszi. Az ujságárulással zsebpénzt kereső kisdiák a nyugati országokban egyáltalában nem feltűnő jelenség. A legkevésbé Amerikában, ahol a kisvárosok helyi lapjait délutánonként, tanítás után iskolásgyerekek hordják ki és helyezik az előfizetőknek a postaláda mellett külön erre a célra elhelyezett újság-ládájába. Összegyűjtött kis „magánvagyonukkal” a gyerekeknek nincsenek se merész tervei, se nagyratörő álmai, kerékpárt akarnak venni, vagy már egyetemi költségvetésükre gyűjtenek, esetleg ugyanazért, amiért az a tízesztendős kisfiú a magyarországi kisvárosban: nem árt, ha van egy kis tartalék. Ezt a szülők nem veszik rossznéven, nem tartják a lapkihordásra fordított néhány órát elvesztegetett időnek, amit okosabb volna tanulásra, olvasásra használni, a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik megdolgoznak a zsebpénzükért, jobb tanulók is. A törekvés ugyanis ambíciót bizonyít. Az pedig, hogy a kisfiú autószerelő-műhelyt akar nyitni, távolról sem „fakó álom". Talán színesebben, drámaibban, talán izgalmasabban hangzott volna, ha azt válaszolja, hogy színész akar lenni és Hamletet játszani egy napon, űrkutató, vagy űrhajós, aki a „csillagok felé tör", vagy feltaláló... De nem föltétlenül! A világ szabadalmi hivatalai szerint feltalálókban óriási a túltermelés. Színészből is több van mindenütt, mint kellene. Tudományos pályára pedig nem elég csak vágyakozni, aki pedig arra való adottsággal született, nemigen hagyja letériteni magát a tudomány felé vezető útról. Űrhajósra pedig, aki „utrakél a csillagokba", ugyan hányra van szükség? Ellenben ügyes, megbízható, leleményes Es ambiciózus autószerelőre... Hm. Számitani lehet rá, hogy ez a kisfiú, ha megvalósíthatja álmát, és csakugyan autószerelő-műhelye lesz, saját műhelye, maszek-műhelye, soha nem fog elküldeni egyetlen csüggedő autóst sem azzal, hogy „sajnálom, jóember, már záijuk a műhelyt, jöjjön holnap, vagy jövő héten, vagy holnapután kiskedden és különbenis, abból az alkatrészből, ami a maga kocsijába kellene, nem tartok raktáron." Ennek a kisfiúnak olyan műhelye lesz, hogy onnan nem küldik el a kocsiját javításra hozó autóst és ott lesz bőven mindenféle alkatrészből. Ha módja lesz rá. Ha engedik. De őrajta nem fog múlni. És ez itt a lényeges jellemvonás. Maszek akarok lenni! — mondotta a kisfiú a magyarországi kisváros cukrászdájában. Regényt lehetne Írni ezzel a címmel, színdarabot, filmet. Ez az őszinte vágy ugyanis semmi mást nem fejez ki, mint azt, hogy: szabad akarok lenni, független akarok lenni, a magam ura akarok lenni — s mindez beletorkollik ebbe a groteszk szó-képződménybe: maszek akarok lenni. Nem mindenkiben van ehhez erő, ötlet, fantázia s készség, s akiben van, annak se mindig sikerül. De egy bizonyos: szabadságát, függetlenségét és azt a vágyát, hogy a maga ura legyen, ezen a világon még soha, senki önként föl nem adta. Legfeljebb kényszer alatt. De ha kérdik, s ha veszély nélkül válaszolhat rá, feltartózhatatlanul és elfojthatatlanul kitör belőle a sóvárgás, amivel született és ami végigkíséri életén: — Maszek akarok lenni! HÚSVÉTI KISLEXIKON (Folytatás a 8. oldalról) mások a feltámadás eseményének egyik-másik többé-kevésbé központi-közeli sajátosságából formáltak ünnepnevet. Magyar nyelvünk — talán ne vonjunk le ebből túlságosan messzemenő következtetéseket — husvétot azért nevezi husvétnak, mert a hívők a feltámadás ünnepét megelőző böjti időszak után e napon kezdhették meg a hús fogyasztását. A husvét régi szava nyelvünknek. A XIII. század elejéről való kódexeinkben már ezzel az ünnepnévvel találkozunk. Sokféle húsvéti szokás alakult ki az idők során. Némelyik szoros összefüggésben a feltámadás örömhírével, mások magukon viselik a pgány múlt természet-, tavasz és termékenységünnepeinek számos vonását. Legismertebbek: a húsvéti bárány Jézust, az Isten bárányát, a kalács az emmausi tanítványokkal vendégeskedő Feltámadottat, a tojás pedig a belőle kikelő madárral a siijából feltámadó Krisztust jelképezi vagy jelképezheti. Husvét megünnepléséhez a koraközépkortól hozzátartoztak vallásos szójátékok, amelyek eredeti rendeltetése ugyanaz volt mint e korban a templomok képeinek: az írástudatlan nép számára igyekeztek érthetővé tenni az egyház tanítását, szertartásait és szokásait. Első időkben csak a Jézus sírját felkereső három Mária és az angyal énekét adták elő a templomok előtti téren. Később a papok jelmezt öltöttek magukra és bemutatták az egész húsvéti történetet. A cselekmény és a szereplőgárda egyre bővült, komikus elemekkel keveredett, egyoldalúan kiemelve olyan mellékszereplőket, mint a kenőcsárusok, sirőrző katonák; vagy a mindig póruljáró ördög nemegyszer ugyancsak vaskos népi’ humorral eljátszott alakjait. Húsvéti ünneplés. Szokások, hagyományok. Szépek, régiek, elmúlok, időtállók, furcsák, torzak, különösek. Idők és alkalmak. Keretek és lehetőségek. Kincsei akkor az egyháznak, ha sajátos módon megőrzik és továbbadják a feltámadás evangéliumát. Schreiner Vilmos A telkibányai Szent Grál A Zemplén-hegység északnyugati lankáján, ahol a Csenkő-patak völgyet vág a valamikor aranyat és ezüstöt rejtő érchegyek közé, bújik meg a hajdanában messze földön ismert bányaváros, ma nagyközség: Telkibánya. Tárnáit, aknáit egykor Árpád-házi királyaink nyitották meg a pénzverdék számára és az egykori kisváros a XIV—XV. században élte virágkorát. A régi dicsőség hírmondója az a középkori templom, amely a hazánkban ritka néprajzi emléket képviselő kopjafás temető közepén áll. Valószínűleg ebből — a ma református eklézsia tulajdonát képező szentegyházból — származik az a kettős, kis méretű táblakép (dyptichon), amely 1933-ban vásárlás utján került az Esztergomi Keresztény Múzeumba. A fára festett két temperakép keletkezésének idejét a művészettörténészek 1480 körüli időpontra helyezik. Egyikük a Kálvária jelenetet, a keresztre feszitett Jézust ábrázolja. Ez formájában követi a középkorban gyakran megfestett és közkedvelt passió-jelenetek egyszerűbb típusát. Párdarabja azonban — „Az öt sebből vérző Krisztus angyallal” — ennél sokkal figyelemre méltóbb, mivel a későgótika ritkább témái és elvontabb tartalmú ábrázolásai közé tartozik. Ezen — a muzeum állandó kiállításán szereplő és katalógusaiban reprodukált — képen Jézus elemyedt, lemeztelenített testét egy angyal tartja. Két karjával a halott Üdvözítő hóna alá nyúl és a lankadt testet mintegy felemeli. Arcát résztvevő fájdalommal kissé félreforditja, mintha maga is megriadna a szörnyű látványtól. A középkori festő a kép hátterét mesterien tölti ki az angyal szép ivű, széttárt szárnyaival. Nem szokványos, fehér tollú galambszámyak ezek, hanem egy tarka tollú, énekes anyamadáré, amely óvó mozdulattal vigyázza halott fiókáját. A bibliai történetben háromszor találkozunk — közvetlen Jézussal kapcsolatos — angyali jelenéssel. Első ízben Jézus negyvennapos böjtjét követő megkisértése után, amikor „angyalok szolgáltak neki”, majd a Getszemáni-kertben, ahol angyal erősiti meg a halálra készülő Üdvözítőt, végül pedig a feltámadás napjának hajnalán, amikor angyalok adják hírül a legnagyobb örömhírt a sirhoz érkező szent asszonyoknak. Ennek a képnek a színes szárnyú , angyala, mindhárom angyaljelenés elvont, teológiai „képviselője”, az isteni Részvét és a jó Hir megtestesítője. Ami ezt a kis méretű táblaképet sajátosan egyedivé és ábrázolását tekintve ritkasággá teszi, az a kép bal sarkában álló kehely. Ez a kerek taplu, gótikus edény nem csupán a kép szerkezetiségének ad (Folytatás a 13. oldalon)
