Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-16 / 7. szám
íVíA ^(ÍXAB.HIBADÓ *ítfC At.3 •' «•«•» ‘T.5T 16. OLDAL-ú. MAGYAR VIDÉK ŐSEINKRŐL ÜZEN A RÉGI FALU mfiVÖ, Csongrád megye — Vándorló pásztorok voltak-e honfoglalás kori őseink, kik méneseiket, nyájaikat, gulyáikat terelve költözködtek legelőről legelőre? S ha ez igaz, miért oly gazdagok a feltárt sírok, leletek? A válasz régóta foglalkoztatja a régészeket, kutatókat. Csongrád alatt, Felgyőn, igen fontos ásatásokat végeznek, amelyek jócskán módosithatják az őseinkről alkotott korábbi elképzeléseket. Most László Gyula professzorral, az ásatások-feltárások vezetőjével erről beszélgettünk. — A felgyői ásatások nyomán egészen uj oldalról ismerhetjük meg a honfoglaló és a kora Árpád-kori magyarok életét — mondta a tudós. — Még az 1950-es évek közepe táján Szőke Béla szerkesztésében számvetés készült a honfoglalás kori emlékeinkről, s már akkor több mint ezerszáz helyről ismertünk leleteket. Ezek azonban kivétel nélkül mind temetőkből, temetkezésekből kerültek elő. Egyetlen falut vagy települést sem sikerült addig felkutatnunk, bár bizonyosan voltunk benne: a korabeli magyarság a falvakban élte mindennapi életét. — Volt olyan feltételezés is, hogy hiába keressük a telepeket, a nomád pásztornépek nem építkeznek, hanem sátorozva vándorolnak, követve legelő állataikat. De figyelmeztető volt, hogy mind több helyen tártak fel földbe ásott kis lakásokat-kunyhókat, amelyekben e korai időkre jellemző cserepeket találtak. Következésképpen eltetjedt az a felfogás, honfoglaló őseink földputrikban laktak. Nekem már akkor is elképzelhetetlen volt, hogy a mives-diszes ezüstöves, tarsolylemezes, szablyás magyar, avagy ékes ékszerektől pompázó felesége ilyen kezdetleges putrihajlékban élt volna. A válaszért a legkönnyebb s a legnehezebb feladat várt ránk: ásatásra alkalmas helyet találni. Szerencsére éppen abban az időben dolgozta fel Szentes környékének régészeti településtörténetét Kovalovszki Julia. Közlései hívlak fel a figyelmünket, s mentünk Felgyőre, a Gedahalom mellé. Ez feltehetően őskori nagy halomtemetkezés emléke, amelyre a kora Árpádkorban templomot építettek. Ezen a területen sok cserépbogrács-töredéket találtunk. Olyan cserépedények ezek, amelyek jellemzők a hajdani magyar időkre. Ettől a helytől nem messze X. századi temetőt tártak fel régebben, tehát szemünk elé tárult a szinte hihetetlennek tűnő csoda: a temető a település — egy helyben. — Itt végezzük az ásatásokat, bár nem túl bőséges az anyagi támogatás... A feltárások alapvetően megváltoztatták Árpád-kori őseink földputris lakhelyéről alkotott korábbi elképzeléseinket. Hasonlattal élve azt mondhatom: rábukkantunk egy csodálatos oklevélre, amely egy honfoglalás kori falu mindennapi életét, ritmusát rögzíti, csakhogy ez a kincset érő dokumentum nyolcszáz méter hosszú, négyszáz méter széles, hetvencentis földréteg van rajta, sajnos, nem tárhattuk fel az egészet, hanem csak egy-egy kisebb részterületét... Felgyőn borona, Vertfalu- és téglaházmaradványok, kerek nemezsátor — a jurta — lakhely építésének nyomait találtuk, vagyis igazolódott a honfoglaló magyarok figyelemre méltó építő tudása. Természetesen mindezt csak következtetésekkel sikerült bizonyítani, hisz ezeket az épületeket egykor a talaj szintjére emelték, nem ásták a földbe, hulladékok maradványaiból, az agyagfoltokból, a négyzetes házalaprajzokból vezethettük le, hogy ilyen és hasonló házakból állt az egykori falu, amelyet árkok és erős sáncépitmények védtek. Meglepő méretű — 3,5 méter széles — árkok és sáncok övezték a nemezsátrakat, s ezek az erődítések nem költözködő nomádokra, hanem a már letelepedett magyarokra jellemzők. A lakhelyek körül húzódó árkokban búza-, árpa és kölesszemeket találtunk, s igen sok malomkődarabot. Mindez a letelepedett, földműves magyarságról vall. Hasonlóképpen erre utalnak az állatcsontok: ló-, szarvasmarha-, juh-, sertés-, baromfi- és kutyamaradványok. Most azt mondhatom: munkatársaim — többek között, Matolcsi János és Füzes Miklós — segítségével sikerült feltárnunk a honfoglalás kori magyar falu életét, bár a hajdani településnek talán tiz százalékához sikerült hozzáférnünk. Kócsag Piroska ÓHAZAI FOGLALKOZÁSOK A GOBELINESEK TÁPIÓSZŐLŐS, Pest m. — A Tápió-mente nem a táncairól vagy a népviseletéről lett hires. Jóval inkább a sebesen forgó, villanó varrótűről... Tápiósülyön, Zsámbokon, Tápiószőlősön, Dányban, Kókán még mindig több száz asszony él belőle. A környéken igy emlegetik őket: gobelinesek. Kedvükért a tengeren túlról is ide utaznak az üzletemberek. Japánok, kanadaiak. Amihez ezek az asszonyok értenek, azt a földgolyón alig csinálja más utánuk. A magyar gobelin fogalom a nagyvilágban. S mégis idehaza könnyedén születik az Ítélet: „Édeskés! Giccses!” Mielőtt a Tápió-vidékre utaznék, érdeklődöm. A gobelinvarrás iparművészetnek számit? Népművészetnek? Egyiknek sem. A varró asszonyok a budapesti Gobelin Háziipari Szövetkezet egyszerű bedolgozói. Kis házimuzeumok bűvölnek el a falvakban. Két-három szekrény mindössze: de telistele kincsekkel. Sülysápon Bálint József né nyitja meg a szekrényt, hogy lássam jól: milyen varázslatot A gobelines Harang a fatoronyban NYÍRBÁTOR, Szabolcs- Szatmár megye — Az idei idegenforgalmi szezonban már uj „köntösében” fogadja látogatóit Kelet-Magyarország egyik legérdekesebb műemléke, a nyírbátori gótikus református templom szomszédságában álló, fából készült harangtorony, amelyet 1640-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, István építtetett. A harangtornyot legutoljára 1923-ban javították. Az akkor készült mellvédek azonban azóta elkorhadtak, a galéria padlózata életveszélyessé vált. A mostani teljes felújítás során kicserélik az elkorhadt, elavult faszerkezetet. Egyedejűleg speciális vegyszerekkel telitik, tartósítják a gyönyörű torony faanyagát. A helyreállítás májusra, az idegenforgalmi idény kezdetére befejeződik. iiiiuniiiii HIRDESSEN LAPUNKBAN! imiinnii] rejtegettek az ujjaikban az idevalósiak. Női táskák, főkötők, cipellők, jegykendők, bugyellárisok — gobelinből. Az egyik vállkendőn az évszám: 1854. A varró asszonyt Nagy Júliának hívták. Kérdezem mindenfelé: miért éppen itt, a Tápió vidékén maradt meg ilyen teremtő szépséggel a gobelinkészités? Az asszonyok tanácstalanul vonogatják a vállukat. így maradt ez rájuk az édesanyjuktól, az öreg szüléktől... Végül Marcsóka nénitől — Lakatos Jánosnétól — tudom meg, hogy a hagyomány fölvirágzása a véletlennek köszönhető. Valamikor, a század eleién Franciaországból megrendelés érkezett nagy gobelin szőnyegekre. Alighanem kastélyok ékesitésére vitték őket. Kókán az egyik család ráállt erre a munkára, s hamarosan követőik is akadtak. Volt idő, amikor a környékbeli falvakban több ezren gobelineztek. A gyerekek már hatéves korukban megtanulták, hogyan kell bánni a tűvel. A fiuk sem voltak kivételek. Századunk első felében a Tápió vidékén a férfiak is varrtak. Versenyben az asszonyokkal, s nem lemaradva mögöttük ügyességen... Mára csak néhányan maradtak — talán azért is, mert manapság megmosolyognák őket, de azért is, mert a téeszekben, az iparban nagyobb kereset kínálkozik. Fogy a gobelines asszonyok száma is. A nagy türelem, a szemet erőltető figyelem nem vonzerő a lányoknak. A fizetés is alig haladja meg a kétezer forintot. A gobelinesek mégsem adják föl. Fiatal elnöknőjük van — Kéki Ilona — aki uj erőket toboroz a régi mesterséghez. Hirdetést adott fel a rádióban, az újságokban: várják a bedolgozókat, akik szabad idejükben, nyugdíjas esztendőikben szívesen varmának. Már eddig több mint másfél százan jelentkeztek. Meglepetésre férfiak is. — Fel kell vennünk a kesztyűt! — mondja az elnöknő. — A portugál gobelinesek az utóbbi időben komoly ellenfelek lettek. Állni kell velük a versenyt a világpiacon. Az országnak ez valutát jelent. Jövőre egyébként is huszonöt esztendős lesz a szövetkezetünk. Nem illene, hogy éppen most halványuljon meg a mesterség hire. Az elnöknő, aki nemrég még a Békéscsabai Kötöttárugyár bemutatótermét vezette, maga is faliszőnyegeket készít. A fővárosban már két kiállítást rendeztek a munkáiból. Azt mondja: — Aki egyszer nekiáll egy faliszőnyegnek, amelyet hat négyzetméterre tervez, s két esztendeig varr, varr szakadatlan, mire elkészül, sejti, hogy mi is a gobelinezés... És nem legyintget fölényesen. Mutat egy női táskát, nincs belőle sok a világban. — Egyetlen család készíti Magyarországon. Hogyan, miként — az ő titkuk, nem is firtatjuk... Ezen a kis gobelintáskán minden négyzetcentiméterre 333 öltés jut. Megszámolni csak nagyítóval lehet. Hát akkor megvarrni?
