Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-01 / 36. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. ÖLJ)AL Miskolc, az avar alapítású város Irta: HALMI DEZSŐ A város fekvése olyan volt, mint egy szalag. Valahol a Bükk-hegység szűk völgyéből indult el, követve a Szinva patak minden kanyarulatát, majd felszabadulva lerázza magáról a hegyek, dombok szorító páncélját és a környező, sik területen terjeszkedik. Miskolc s Bükk-hegységgel szorosan összefüggő tájegység. Természeti szépségei messze földről vonzák a vendégeket. Lillafüred, Görömböly-Miskolc-Tapolca külföldön is emlegetett kirándulóhelyek, melyeknek felejthetetlen képei méltán vetekednek az osztrák-, svájci turistaközpontokkal. Évmilliókra volt szükség, mig a Bükk mészkőrétegei lerakodtak, mig a harmadkori tengerparton, 500-600 méter vastagságban rétegeződjék az agyag és a növényi hordalékkal keveredett szén. A környező bányák dolgozói naponta hoznak fel kagylókat, csigákat, megkövesedett tengeri állatok maradványait, melyek mind az őstenger bizonyítékai. Az ősi Miskolc az Avas hegység öblözetében kezdett épülni, amikor még a Szinva és Pece patakok hordalékkúpokon szétágazva folydogáltak. Még ma is több helyen a házak, vagy úttest alatt bujkálnak. Valóban a Szinva és Pece két kis patak, melynek megzabolázása még ma is nagy gondot okoz a várostanácsnak. Talán egy vidéki városban sincs annyi hid, mint Miskolcon. Összesen 109 kisebb-nagyobb hidat tartanak nyilván. Az ősember már 30 000 évvel ezelőtt felkereste a Bükk-hegység, Szinvameder védett helyeit. A feltárt barlangok nyújtottak menedéket a zord időjárás és a nagyvadak ellen. Három helyen találtak emberi csontokat. Répáshután a Balla-barlangban, hol egy gyermekcsontváz a jégkorszak végéről került elő. Miskolc-Tapolcán a barlangfürdő egyik sziklafülkéje egy nő nyakszirtcsontját rejtegette, pattintott kőszerszámokkal együtt. A Subalyuk-barlangban egy női csontvázrész lelet került elő, mely a neander-völgyi embercsoporthoz sorolható, kb. 50 000 éves. A közép-őskorban az ember nagyobb számban jelent meg a mai Miskolc területén. Ezelőtt 10 000 évvel — amint azt a barlanglakok szerszámai tanúsítják — az Avas-hegy és vidéke elég sűrűn lakott terület volt. A neolit kor gyakran előforduló gabonaőrlőkövei bizonyítják, hogy i.e. 4—5000 évvel a Sajó mentén gabonatermesztés folyt. A megművelt területek lakói falutelepekbe tömörültek és védekezés céljából földvárakat, menedékhelyeket építettek. Vár, földvár, leányvár, sánc, vaskapu néven élnek még ma is a régi erődítmények. A hatalmas szkita nemzet egyik fejedelmi törzse Dél-Borsodban települt. A Zöldhalompusztán talált vezéri jelvény, az aranyszarvas, melyet egy szkita fejedelem sírjában találtak bizonyítja a szkiták földművelési, telepedési és kézművesi magas kultúráját. Az Avar-Birodalom idejéből feltárt sírok bizonyítják a falvakba tömörült, földművelést folytató sűrű lakosságot. A legnagyobb ilyen temető a mezőnyéki, melynek sírjaiból rézkarika, fülbevaló, orsógomb, vaskés, férfi derékszíj bronz vagy ezüst pitykékkel, cserép főzőedények kerültek elő. Az egyik sírban egy avar vitéz lovával együtt volt eltemetve. Miskolc neve feltétlenül avar eredetre vall (nem szlávra, nem germánra, sem latinra) a város már a honfoglalás előtt, mint megerősített avar település szerepel. Anonymus igy ir Miskolccal, Borsoddal kapcsolatban: „Azután a vezér és fejedelmei megindulának Zeremsuról (Szerencs) és áthajózának a Souyoun (Sajó) azon helyen, hol a Honrád (Hernád) vize beleszakad és tábort ütének a Heuyou folyó mellett a Tiszáig és Emeudig (Ernőd) és ott maradának egy hónapig. Hol is a vezér Bungérnek, Borsu atyjának, nagy földet adott a Topulucea (Tapolca) vizétől a Souyou vizéig, melyet most Miskoucy-nak (Miskolc) hivnak és adott neki egy várat, melyet Geurunek (Győr, a mai Diósgyőr) neveznek s azon várat fia Borsu a maga várával, melyet Borsodnak hivnak, egy vármegyévé tette.” Bors-vezér leszármazottainak egyik ága volt a Miskóc nemzetiség. A család tulajdonát képezték: Miskolc, ez volt a nemzetségfő szálláshelye, Hejőcsaba, Szirma, Görömböly, Tapolca, Nyék, Mályi, Kistokaj, Sajópetri, Szirmabesenyő. A család 1312-ben vesztette el birtokait, a nemzetség teljesen kihalt. A Miskócok Csák Máténak hódoltak be s ezért Károly Róbert fej — és jószágvesztéssel sulytotta őket. —■« A Bors-Miskóc család birtokait a Széchyek kapták meg, kik a város régi határdomb jelzéseit felújították, jegyzőkönyvezték. Ezekből tudjuk, hogy Miskolc város határai 1325—1945 között változatlanok maradtak. Nagy Lajos a várost a diósgyőri királyi váruradalomhoz csatolta, s igy a királyné tulajdona lett. A tatárjárás borzalmai Miskolcot sem kímélték meg, hiszen közelében zajlott le a gyászos kimenetelű Mohi-csata. A Sajótól keletre, az alsó Hernád két oldalán helyezkedett el a tatár főerő. A magyarok a Sajó jobboldalán, egy szekérsánc védelme alatt foglaltak állást. A tatárok a tábort bekerítették, a magyar sereg sorsa megpecsételődött és teljes vereséget szenvedett. Mohács után 1554-ben a budai basa csapatai feldúlták Miskolcot, a várost felégették. Ekkor égett le az avasi gótikus templom. A nagy csapást nemsokára kiheverte a város, mert a török által kirótt adót megfizették, amiért Mehemed szultán oltalomlevelet adott Miskolcnak: „Győzhetetlen Török Császár szultán Mehemed egri beglerbégséghez tartozandó Miskolc városa, jőve alázatos supplicatiója hatalmas füleinkben, megértvén nyavalyájukat és elviselhetetlen különféle terheket, summájukban, meg szolgálatjukban meg nem tartásokat, vevén ezen erős parancsolatomat, megirt Miskolc városába lakott jobbágyságainkat, köntösükhöz ragaszkodó szegénységnek igaz ügyét felvettük, hogy az régi summájukban, szolgálatjukban őket megtartván, summájukat és szolgálatjukat fejjeb ne verjék, hanem lajstromukban felkeresvén, elébbeni Végeger várához elsőbben behozott summájukban megtartassanak. Többel ne is tartozzanak, sőt eddig való helytelen adófizetéseknek dolga világosságra menvén derék summájukból nekiek refundáltassék és az 1000 forintokat letevén semminemű ajándékokkal ne terheltessenek, régi adójukban őket megtartván, ezen erős parancsolatom ellen vakmerőképen tusakodó, szófogadatlan pasáknak és kajmakámöknak is méltó büntetéssel megbüntettetik és életének elveszítésével fizet érte. Költ Jeniser városában..” A kuruc szabadságharc idején, II. Rákóczy Ferenc fejedelemnek — 1704.jan.18—márc. 15-ig — Miskolcon volt a főhadiszállása. 1706-ban a császári seregek közeledésére a kurucok a várost kiürítették, s a város lakói minden elmozdítható vagyonukkal együtt Szendrő vára közelébe menekültek. 1706. szept. 25-én Rabutin generális az üres várost kiraboltatta és felgyujtatta. 1711 után a város békés fejlődésnek indult. Több templom, iskola épült, mint a Mindszenti, Minorita templom, a ref. gimnázium. 1750-ben felépült a város első, emeletes vendégfogadója — A mai Széchenyi és Kossuth u. sarkán. Nemesi kúriák épültek, legszebb volt az Almássy kastély (Tanácsház tér 13 sz.), a Szathmáry-Király kúria. (Hunyadi u 6.sz.) A reformkor két kimagasló egyénisége, Szemere Bertalan és Pálóczy László, mint a város követei, Kossuthnak voltak segítőtársai az országgyűlésben. 1848 telén Szemere Miskolcon szervezte meg a Felső—Tiszai—Hadsereget, mely Szolnoktól a Lajtáig üldözte a menekülő császáriakat. 1859-ben a város belekapcsolódott a vasúti forgalomba. 1868-ban felépült a diósgyőri vasgyár. Az egykori csizmadiaváros fejlődését sem az 1873-as kolerajárvány, sem az 1878-as pusztító árvíz sem tudta megtörni és ma az ország második városa Érdemes Miskolc utcáit egy séta keretében végigjárni és megcsodálni a múlt és jelen műemlékeit, értékeit, melyek összeforrtak, illetve belenőttek a városba. SZENT ISTVÁN KORA ÉS SZEMÉLYE < Folytatás a 14. oldalról) 80 százalékban földműveléssel foglakozó társadalom volt. Ezért lehetett képes Géza fejedelem, majd István a roppant vállalkozásra: a feudális államszervezet kialakítására. Meg volt hozzá a gazdasági alap. István államszervező zsenialitására vall a felismerés és a megvalósítás. István király nemcsak a nyugati kereszténységet, hanem a bizáncit is beengedte az országba, a bizánci császárral való szövetsége idején. Elhatározásai sohasem ötletszerűen születtek, hanem hosszú fontolgatás után. Ilyen gondos mérlegelés alapján döntőit a nyugati kereszténység mellett, nem vetvén el más formákat sem. A maga korában haladó, szuverén uralkodó volt, aki nem engedte át hatalmát másoknak, az egyháznak sem. Példa erre a koronázás. — A koronázást — mondotta a régész — két egyházi személy végezhette. Az egyik a mindenkori esztergomi Érsek, a másik a mindenkori veszprémi püspök. István koronázásának idejében már mindkető létező jogi személy. A középkorban az esztergomi érsek a királyt, a veszprémi püspök a királynét koronázta meg, ez utóbbit nem királynévá, hanem királynővé; nem elhanyagolható államjogi különbség. Közös jellemzőjük, hogy egyik főpap sem fehérvári. István király bölcsességét, előrelátását, nagyvonalú monarchista koncepcióját, valamint utódának okosságát mutatja, hogy a saját kápolnájában koronáztatta magát, az ott őrzött koronázási jelvényekkel. *** Az istvánikor, az államalapítás, s az államalapító király személyének alaposabb tudományos megközelítése ki nem meríthető témakör, folyamatosan beépül majd a köztudatba, s hozzájárul ahhoz, hogy mind sokoldalúbb, árnyaltabb képünk legyen I. István királyról, aki az állam megszervezésével immár egy ezredévre biztosította a magyar nép fennmaradását.
