Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-21 / 30. szám
2. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ 3RAZILIA: A FURCSASÁGOK FÖLDJE Irta: VAJDA ALBERT Vajda Albert ogyan jussunk be gyorsan az orvoshoz? Braziliában nagy tömeg páciens várakozik az or>sok előszobáiban, órákon, sőt, néha napokon át. Az ;ak természetes, hogy egyesek a legkülönbözőbb ükkökkel próbálkoznak, hogy a irakozás kínos óráit elkerüljék. A gtragikomikusabb esetről braziai tartózkodásom alatt hallottam, io Grande do Sul államban, az otini milícia egyik tagja, Mariano Jves, egészségügyi okokból vissza kart vonulni az aktív szolgálattól, életteseinek utasítására el kellett lennie hivatalos orvosi felülvizsgáitra. Bajtársaitól azzal búcsúzott, hogy most jó éhány óra várakozás és unalom következik. De a sors egyes — vagy kegyetlen? — volt a derék Alveshez. Jtban az orvos háza felé, az egyik kereszteződésnél, gy autó elütötte. A vezető persze kiugrott a kocsiból, s közölte áldozatával, hogy ő orvos, tehát legyen lyugodt, elsősegélyben részesíti. Amikor ez negtörtént, beültette a kocsiba a sebesültet és :órházba vitte. Itt kiderült, hogy Marino Alvest nem ikármilyen orvos ütötte el, hanem pontosan az a loktor, akihez felülvizsgálatra igyekezett. A kórházi így mellett állította ki neki az orvosi igazolványt arról, logy további aktív szolgálatra egészségügyi okokból ilkalmatlan. így állt elő az a furcsa eset, hogy egy brazil orvos jácienst ütött el, a baleset áldozata, Marino Alyes jedig két legyet ütött egy csapásra: egy percet sem cellett várnia a doktor előszobájában és megkapta a 'elmentő bizonyítványt, láb-és kartöréssel egybekötve. Miért nem lehet kihallgatni egy tanút? Érzésem szerint ez is csak Braziliában, a furcsa;ágok földjén fordulhat elő. Rio de Janeiro egyik fővárosában, Cachambiban gyilkosság történt. A rendőrség megkezdte a nyomozást és megállapította, hogy a szörnyű tettnek volt egy szemtanúja, a 45 éves Augusto Brandao személyében. Minden nyomozó szívé-vágya, hogy bűntény esetében legyen szavahihető tanú, aki rábizonyítja a gyilkosra szörnyű tettét. A brazil rendszabályok értelmében a tanúk a gyilkossági vezetője előtt, annak irodájában kell megtennie tanúvallomását. Ez az iroda azonban a rendőrségi épület 8. emeletén van és ide a tanút nem tudták felhozni. Hogyan? — kérdi tágranyílt szemmel a magamfajta európai — hát nincs lift? — De van — hangzik a brazil válasz —, de a tanú 180 kiló és a rendőrségi épület liftje csak 150 kilóig bírja a terhet. Maradt volna az a megoldás, hogy a nehézsúlyú tanú felkapaszkodik a lépcsőn a 8. emeletre. Ezt azonban nem tehette meg, mert szívbajos és a lépcsőmászással életét kockáztathatta volna. Orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy nem szabad ennyi lépcsőt járnia. Elutazásomig nem derült ki, hogy a tanút végül is miképpen sikerült vallomásának megtételére bírni. A riói lapok gúnyos megjegyzésekkel kisérték az ügyet, megemlítve, hogy azért van annyi felderítetlen bűnügy, mert a rendőrség technikailag nincs elég jól felszerelve... Többek között hiányzik például a rendőrségi székházból egy olyan lift, amely elefántok szállítására is alkalmas. Állami tulajdon-e egy női kebel? Ezzel a nem-mindennapi kérdéssel foglalkozott a brazil főváros, Brasilia fellebbviteli bírósága. A történetet annyira furcsának találtam, hogy feljegyeztem, az előzményekkel együtt. A vádlott egy Antonio da Silva nevű ügyvéd volt. Dolga akadt az egyik állami hivatalban és ott az egyik tisztviselőnő, névszerint Weda Pereira de Souza fogadta. Az ügyvéd — saját bevallása szerint — nem tudta levenni szemét a fiatal tisztviselőnő ruhájának kivágásáról, jobban mondva azokról az ingerlő formákról, amelyeket ez a kivágás csak részben takart. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy az elébe táruló látványról kézzel fogható bizonyítékokat szerezzen és szinte önkívületi állapotban cselekedett is. Az állami hivatal vezetője erre feljelentette a kebelbarát ügyvédet. Azzal vádolta, hogy megzavarta az állami ügymenetet és állami tulajdont óhajtott megrongálni. Az ügy a brazíliai fellebbviteli bíróság elé került. Itt úgy döntöttek, hogy ha valaki állami hivatalban megszédül egy köztisztviselőnő bájaitól és megérinti annak keblét, akkor ezzel nem akadályozza az ügymenetet és nem sért meg állami tulajdont. Egy brazil alkalmazott egyetlen testrésze sem tekinthető állami tulajdonnak. Az ügyvédet tehát felmentették, de a jelenlevő tisztviselőnővel közölték: ha óhajtja, polgári pert indíthat a vérbő ügyvéd ellen. A sértett lány erre kissé zavartan azt felelte: „Már késő, bíró úr... Jövő héten lesz az esküvőnk!” ILYEN A LEGTÖBB AMERIKAI VAROS Irta: SIMA FERENC Sima Ferenc Itt, Amerikában, Kanadában néha ránehezedik az emberre, hogy mennyire hiányzanak az európai kis kacskaringós utcák, a vidám, mozgalmas, emberekkel teli üzleti részek, színes kis boltok és butikok, kávéházak. Van valami báj a kisvárosok boldogságában, évszázados épületeiben, templomaiban. Ha kimegyünk az utcára, mindjárt emberek között vagyunk, habár egyedül a tömegben, de mégsem elhagyatottan. Az amerikába visszatérő hazalátogató mindig nosztalgiát érez az európai élet után. Itt meg kell szokni, hogy az emberekkel leginkább kocsivezetői minőségben találkozunk és az autóból nemigen sikerül szemügyre venni a szomszédunk elegáns szabású kabátját, vagy ruháját. Nem tudjuk megfigyelni, hogyan sétálnak idősebbek, fiatalok karöltve, enyelegve, a kirakatokat nézegetve. Ha kint vagyunk az utcán itt, Amerikában, észre vesszük, hogy a városok a gyárok körül épültek, amelyekben a lakosság munkát talált. Ezek a gyárak a mai napig is ott vannak a legtöbb nagyváros központjában. Az egészen kivételesen nagy városokon kívül a város központját egy tér alkotja. Körülötte magas épülettömbök, bankok, áruházak, adminisztrációs és kormányirodák vannak. Ugyancsak a bíróság, a városháza és esetleg egy szálloda. Mozik, városi könyvtár, katedrális. Ez a leírás ugyan hasonló egy európai város központjához is, de Amerikában még a nagyobb, egymilliós városban is, mint pl. Clevelandben az egész belváros egy pár utcából és körülbelül 2-3 tucat keresztutcából áll. Ott az is jellegzetes, hogy a Cuyahoga folyó mentén, mely átszeli a város közepét, homokbuckák és olajfinomító gyárak vannak. Az utcák általában számozva vannak, mint például 34. keleti, nyugati, déli vagy északi utca. Gyalogjárókat inkább csak a belváros utcáin találunk, mig a belvárosba vezető utcák az országúihoz hasonlók és teljesen hiányzik a járda. Nappal a belváros megtelik dolgozókkal, vásárlókkal, de este hat óra után az utcák elhagyottak és csak a reklámok sziporkáznak a kivilágított estében. Ha kijövünk a belvárosból, egy másik fajta utcára találunk. Itt a külvárosban olyan érzésünk van, mintha egy óriási kertben járnánk. Kétfelől szép pirostéglás villák, vagy fenyőházak emelkednek. Minden ház előtt kerítés nélküli füves kert terül el. És a ház mögött még egy nagyobb kert, esetleg fák is. Az utak itt is gondozottak, és az autó nagy elterjedése miatt a várostervezők több mellékutcában kihagyták a járdát. A kocsik részére viszont cementezett ut vezet a garázsba. A fák olyan magasak helyenként, hogy szinte eltakarják a házak tetejét. A külvárosban sok erdő területről irtották ki a fákat, hogy házakat építhessenek, de a házak mellett meghagytak szép fákat a kertekben. Itt nyugalom uralkodik, hallani a madarakat, és igen gyakran látni mókusokat, ahogy szaladgálnak a kertek között és a fákon. A mindennapos munka után itt tényleg el lehet felejteni a város rohanó élettempóját. A külváros másik részében mozgalmasabb az élet. Itt üzleteket találunk hosszú, széles utcákon keresztül. Ezeknek is megvan a jellegzetességük, Autószalonok és autókiállitások egymás mellett. Majd önkiszolgáló élelmiszerüzletek, mint a „Válogass és Fizess”, vagy a ,,Giant” vagyis óriás, amelynek találó a neve, mert itt tényleg mindent meg lehet kapni a vésőtől a piperecikkekig. Egymás után sorakoznak a vendéglátóipar vendéglői, a „Palacsintaház”, vagy az egész országban közkedvelt hamburger falatozók. Ne felejtsük el természetesen a rengeteg benzinállomást, amelyeken nemcsak legalább hat benzinpumpa van, de egész autójavító műhely is. Ezen a környéken találjuk a bevásárló központokat is, amelyeknek legtöbbje nyitott jellegű, de a nagyobbak csukottak, előnyösebbek és érdekesebbek is. Álljunk meg egy percre egy ilyen vásárlóközpont mellett. Európai ember számára majdnem elképzelhetetlen látványt nyújt. Az utca mellett parkolóhely és egy tömbben sok kisebb-nagyobb üzlet. Mosoda, patika, vaskereskedés, virágüzlet, élelmiszerüzlet, italüzlet, pék, cipész, kávéház stb. A nagyobb vásárlóközpontok nemcsak azért érdekesebbek, mert zártak, de azért is, mert ott többfajta üzlet és nagyobb áruház, előkelő mozik, vendéglők találhatók. Igen kényelmesek, mert télen fűtve, nyáron hűtve vannak. Általában szépen vannak kiképezve, szökőkutakkal, növényekkel. Ezek a vásárlóközpontok emlékeztetnek legjobban az európai utcák népes forgalmára. Az amerikai utcák kétségtelenül visszatükrözik az amerikaiak rendszeretetét, jó szervezőképességét, életrevalóságát. Elsőrendűek, szélesek, tiszták és igen jól világítottak. Főleg a gyakorlati életet szolgálják és úgy épültek, hogy autóval bárhova könnyen el lehessen menni. Érdemes még megemlíteni, hogy a belvárosi utcák elhagyatottságát egyes amerikai művészek próbálják kiküszöbölni. Uj irányzatukkal csökkenteni szeretnék az autók használatát, éz ezáltal barátságosabbá tenni a belvárost. Brenda Hunt művésznő például élénk, (Folytatás a 13. oldalon)
