Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-21 / 30. szám
EGYESÜLT MAGYAR HETILAPOK • UNITED HUNGARIAN WEEKLIES lUw Brunswick MAGYAR HERALD, Perth Amboy HERALD, Passaic FREE PR ESS, Trenton FÜGGETLENSÉG and JERSEY HERALD, Bethlehem, Pa. HXBADÓ VOL. 69. ÉVFOLYAM — No. 30. SZÁM SINGLE COPY 30c — NEW BRUNSWICK, N. J. — Thursday, July 21, 1977 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KAPCSOLATA KÍNÁVAL A szovjetek Tóth Róbertét kémkedéssel vádolják NEW YORK - Cyrus Vance külügyminiszter mondotta, hogy az Egyesült Államok határozott lépéseket akar tenni a Pekinggel való kapcsolatok normalizására, ami „központi részét képezi az ország külpolitikájának.” Az Asia Society-ben tartott beszédében Vance hangsúlyozta, hogy ,,az előrehaladás nem lesz könnyű és nem hoz azonnali eredményeket”, de ezen a nyomon kíván haladni azokon a tárgyalásokon, amelyeket augusztus 22-től folytat a kommunista Kína vezetőivel öt napon át. Vance így szólt: ,,Ugy tartjuk, hogy a Kínával való baráti kapcsolatok központi kérdéssé WASHINGTON — Még nem ültek el a B—1 bombázó repülőgép körüli nagy viták hullámai — és máris új feszültség uralkodik katonai és politikai körökben. A B—1 tudvalevőleg nem kerül gyártásra; az óriási beruházásokat igénylő tervet Carter elvetette. Most az ún. ,,N-bomb” ügye fekszik előtte. Ez a legújabb fajta nukleáris bomba a leírások szerint nem pusztítja el az épületeket; az embereket öli különleges fény és gáz alkalmazásával. Fehérházi körök szerint Carter elnök néhány héten belül meghozza döntését. Sokan azt hiszik, hogy a jóváhagyás előnyös lenne, mert valószínűtlenebbé tenné a pusztító atomfegyverek alkalmazását. Mások nézetei szerint éppen ellenkezőleg: az N-bomba, lévén nem stratégiai, hanem taktikai eszköz, praktikusabb — és így jobban félne az ellenség az alkalmazásától, mert valószínűbbnek tartaná, hogy sor váltak külpolitikánkban. Kína szerepe a világbéke fenntartásásában életbevágó. A kínaiakkal való kapcsolatunk kiépítésébel egyidejűleg nem lépünk egyezményre más országokkal, amelyek a Kínai Népköztársaság ellen irányuló politikát folytatnak.” A külügyminiszter nem tett közvetlen említést Taiwanról, Peking riválisáról, sem az USA—Taiwan közötti védelmi egyezményről. A Kínai Népköztársaság azonban azt tartja, hogy az USA-nak meg kell szakítania kapcsolatait a taipei kormánnyal, mert csak ezen az alapon lehet normalizálni a Washington és Peking közötti viszonyt. kerül rá. A most folyamatban levő vizsgálatok eredményeit a jövő hó közepén terjesztik az elnök elé. Azt követően egy-két hét alatt meghozza határozatát. Politikai körökben főként azt vitatják, hogy milyen kihatással lenne a döntés a fegyverkorlátozásra és azon keresztül az amerikai— szovjet diplomáciai párharcra. Tovább tart Los Angeles vízkorlátozása LOS ANGELES - A városi tanács által elrendelt 10%-os vízhasználat csökkentés bizonytalan ideig életben marad. Most már az állam mindkét nyugati szegélyének kulcspontján vízszűkében él a lakosság: San Franciscóban már tavasz óta van korlátozás. Los Angelesben most már a vízcsökkentési rendelet második szakaszát léptették életbe; ez lehetővé teszi, hogy a visszaélők házában kikapcsolják a vízszolgáltatást. MOSZKVA — A Szovjetunió azzal vádolta az országból a múlt hónapban eltávozott amerikai újságírót, hogy kémkedett Washington számára. Ugyanakkor arra figyelmeztették Tóth újságíró kollégáit, hogy tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, aminek semmi köze nincs az újságíráshoz. Újabb jelei vannak annak, hogy a szovjet hatóságok nemtetszésüket fejezik ki a nyugati újságírók tevékenységével szemben. A napokban például letartóztatták a CBS televíziós csoportot és egy órán át fogva tartották. A Tass nevű szovjet hírügynökség egy hét oldalas cikkben azzal vádolta Robert C. Tóthot, a Los Angeles Times volt moszk-DICKINSON, Texas — A texasi városkában, ahol Lefebvre francia érsek templomot avatott, azt a hirt kapták, hogy a következő éven belül az érsek szemináriumot akar nyitni az Egyesült Államokban. Továbbra is hirheti azokat az elveit, amelyek miatt VI. Pál pápa több Ízben megintette. A helyzet a pápa és az érsek közt odáig fajult, hogy kiközösítésről lehet szó. Lefebvre nem hajlandó eltérni a XVI. században meghatározott miseszolgáltató módozatoktól. Nem fogadja el azokat a modern szabályokat, amelyeket XXIII. János és VI. Pál vezetett be. Többek közt misét csak latinul hajlandó celebrálni. Lefebvre érsek a templom-avatás után, mint most kiderült, Mexikóba is át akart menni abból a célból, hogy hívek csoportjait a maga pártjára állítsa. A mexikói hatóságok azonban ezt nem engedték meg. vai levelezőjét, hogy kémkedést folytatott a szovjet fővárosban. Tóthot junius 11-én letartóztatták, majd néhány napon keresztül vallatták a Lefortovo-börtön egyik irodájában. Később megengedték neki, hogy elhagyhassa az országot. Főleg afelől kérdezgették, hogy milyen módon jutott Valery G. Petukov révén egy a parapszichológiával foglalkozó cikkhez, amiben a szovjetek titokban tartott tudományos eredményei találhatók. Tóth, a Los Angeles Times és az Egyesült Államok kormánya ismételtek tagadta a szovjet állításokat, és a Fehér Ház is erősen tiltakozott az ellen, hogy Moszkva részéről Tóthot kémkedéssel vádolják. így a 71 éves főpap visszatért Franciaországba. FELMENTA FŰTŐGÁZÁRA WASHINGTON — Clevelandban a házakat fűtő gáz ára 1976 februárjától 1977 februárjáig 48,5 százalékkal emelkedett. A százalékos emelkedés a második legnagyobb volt az ország negyven városában. A vezetést Dallas szerezte meg 52.6 százalékos emelkedéssel. Egy clevelandi háztartásban, ahol 1976 februárjában 39,39 dollárt fizettek a fűtésért, 1977 februárjában 58.49 dollárt kellett fizetni. A gázdij felemelése miatt Cleveland a 32. helyről a 24. helyre jutott 40 város között a földgázért egy hónapban kifizetett összeg tekintetében. A legolcsóbb Little Rock, Ark.-ban volt a gáz dija. Dióhéjban... WASHINGTON — Carter elnök intézkedett annak érdekében, hogy enyhítse közeli barátjának és tanácsosának, Bert Lance költségvetési igazgatónak pénzügyi nehézségét. Azt kérte a szenátustól, hogy oldja fel Lancet egy ígérete alól, amely szerint sok millió dollárt kitevő bankrészvényét eladja ez év végéig. Ha Lance az alacsony piaci áron adná el részvényeit, akkor 1,6 millió dolláros veszteségre számíthatna. Éppen ezért meghatározatlan időre terjesztették ki a részvényeladás határidejét. STOCKHOLM — A vüág olajárait 1978-ig akarják fagyasztani az olajt exportáló országok konferenciáján. Ezt támogatja Szaud-Arábia, Irán, az OPEC két legnagyobb olajtermelője. Ellene van azonban Libia, és további olajáremelés mellett száll síkra. WASHINGTON — A nedvességhiány ellenére is, a Mezőgazdasági Minisztérium azt jelenthette, hogy az amerikai farmerek az eddigi legnagyobb kukoricatermést takaríthatják be ezen az őszön. Éppen ezen az alapon, további gabonaár-csökkenést jósolnak, ami kedvezőtlenül érinti a farmereket. Ugyanakkor azonban az várható, hogy végre stabilizálódik a marhahús és baromfihús ára, a következő tizenkét hónapban. WASHINGTON — Japán nagymennyiségben olajat kért az alaszkai uj olajhálózatból. Carter elnök, mint Schlesinger energia-kormánybiztos közölte a sajtóval, letiltotta a szállítást. Nem látta megokoltnak még kereskedelmi előny ellenében sem, hogy mai olajhelyzetünkben kiküldjük innen az olajat. Lesz N-bomba gyártás? Szemináriumot nyit az USA-ban Lefebvre érsek?