Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-14 / 29. szám
JBjLi. éit Mikor a közöny hasznossá válik Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Már sokféle érzésről beszéltünk — hitről, szerétéiről, haragról, gyűlöletről, félelemről, de mostanáig a közöny, az egykedvűség olybá számított, mint egy nagyonis felületes, szinte káros tulajdonság. Az Ur Jézus maga mondotta a Szentirásban, hogy ha valaki nem lehet forró, legyen inkább hideg, de sose langyos, mert számára ez a legcsunyább. Viszont a közönynek van egy foka, amely bizonyos esetekben nemcsak megbocsátható, de egyenesen hasznos. Hasznos, mivel megkímél minket valamilyen szívrohamtól, idegösszeomlástól, gutaütéstől. Ezekben a nehéz időkben, amikor csaknem minden nap hoz valami kellemetlenséget, rossz hirt, bosszúságot, veszteséget, szinte pajzsként használhatjuk, mint valami vízhatlan leplet, hogy beburkolózzunk az élet zivataraiban, és mintegy érzéketlenekké válhassunk az effajta csapások ellen. Saját tapasztalataim vezettek ennek a cikknek megírásához. Ősapám, Kazinczy Ferenc egykoron vérével irta könyveit börtönében, ahol esztendőkig sínylődött. Nekem néha az az érzésem, hogy élményeim késztetnek arra, hogy azokat olvasóinkkal megosszam, talán okulhatnak tévedéseimből és igyekezhetnek a könnyebb, jobb utat választani. Hogy az élményeimre rátéijek, ez a tavasz számomra nagyon keservesen kezdődött. Mintha minden felleg összecsapott volna felettem, egyik bosszúság, kellemetlenség követte a másikat. Végül még az egészségem is megrokkant, ami amúgy sem volt túlságosan jó a télen, és kezdtem úgy elkeseredni, hogy nehéz volt újabb határozatokat hoznom és dolgokban döntenem, melyek pedig elkerülhetetlenek voltak. Nagyon bánkódtam és dühös voltam magamra is, mert sokszor egy-egy határozatom, tettem rántott bele mindenféle bosszúságba, anyagi veszteségbe. Mikor már nagyon le voltam hangolva, felhívtam telefonon egyik barátnőmet, akivel valamikor sokat voltam együtt Imakörünk idején. Nem volt odahaza, HETI NAPTÁR JÚLIUS RÁK HAVA 17— VASÄRNAP: BÁNK 18— HÉTFŐ: FRIGYES 19— KEDD: EMILIA 20— SZERDA: ILLÉS 21— CSÜTÖRTÖK: DÁNIEL 22— PÉNTEK: MAGDOLNA 23— SZOMBAT: LENKE férje volt a telefonnál, aki már tiz év óta vak, mégis mindig derűs, bölcs, minden érdekli és nem egyszer adott már tanácsot nekem, melyet mindig készségesen megfogadtam. Mikor beszámoltam neki az imént történt kellemetlenségekről, kiadásokról, csalódásokról, mindjárt azt mondta nagyon nyugodtan: ,,Váljunk csak. Előbb higgadjon le. És próbálja meg teljesen más színben látni az egész helyzetet. Higgye el, valamikor én is sokat keseregtem dolgokon, melyek fájtak, bánkódtam, ha becsaptak, szomorkodtam, ha veszteség ért. De ma megtanultam, hogy csak úgy lehetek egészséges, hogy mindent úgy veszek, ahogyan jön, ha módomban áll, nagyonis meggondolom, hidegvérrel, hogy milyen utat válasszak. De az ön esetében minden baj feltartóztathatatlanul, magától következett be. Igaz, a határozata nyomán. De lássuk csak — határozhatott másképpen? Nem. Nos, akkor pedig el kell viselnie a következményeket. Mindig azt kell néznie, mi a legfontosabb és érdemes-e érette szenvedni, veszteségeket elviselni. Ha igen, akkor ne panaszkodjon, de vonjon vállat és igyekezzen Szóltam: figyelmezz Túl minden bitangságon, az eláruitatáson, túl megtiportatáson szólok: áigyelmezz rám, uram. Letapogattak kódok, szemétke csók-szatócsok, mérte szivem kis vackát rőfös vigéc-pimaszság. Forgatott lábra, karra, billegni megszakadva, állani megveretve, fölgyulni jégre vetve. Égi szarvakon függni, holdfény-dobot dübögni és lecsusszanni végül, ha semmit: azt vitézül. Leszel te feketében éh-varju a vetésen, leszel még csontfehéren csontnyelű, könnyű késem! Ne féy: tanultam adni, hét sebből fölfakadni bőséggel, hiú, hiánytalan. Szóltam. Figyelmezz rám, uram. egykedvűen elsiklani felette. Szép és nemes az indulat, de sokszor káros is. Ezért próbáljon meg néha közönyös lenni. Ahogy esik, úgy puffan.” Ilyenkor tehát bizonyos közönyre van szükség. Semmihez sem szabad túlságosan ragaszkodni, semmin sem kell túlságosan felindulni. Ha mások becsapnak, nem tehetünk róla. Megtörtént. Minek izguljunk és legyünk még betegek is tetejében miatta? Félni sem szabad, hogy ennek vagy amannak valamilyen káros következménye lehetne. Múlt hónapban annyit rettegtem valami miatt, ami be sem következett. Aztán ma hallom, hogy egyik barátnőm éjfélkor felriadt az ágyában, mert valami robbanásfélét hallott teljes közelében. Kisült, hogy egy autó, melyet egy részeg nő vezetett egy még részegebb ember oldalán, felrohant a járdára, áttörte a kerítést és ott megtorpant. Alig néhány lépésnyire a házától, melynek fala az ő hálószobájának fala volt. mindjárt mellette az ágya. Most már nem lenne életben, ha a kocsi ott robog fel. Pedig erre igazán nem számíthatott. így hát ismét az a legjobb, ha bizonyos fokig közönnyel tekintjük az életet, a veszedelmeket. És megtehetjük. Mert hiszen legtöbbször úgyse tőlünk függ a dolog. így hát inkább erősítsük meg hitünket és bizalmunkat abban, aki segíthet, aki mindent a kezében tart és aki megteheti, hogy minden balsors jóra váljon, és hogy minden rossz, keserű élményből végül is valami jó származhasson. Ha más nem, legalább tanulság. Mint ahogyan a költő mondja: ,,Gyermekszívvel, öntudatlan nyugszom meg e gondolatban, hogy övéit el nem hagyja, ki mindnyájunk Édesatyja.”____________________ FURCSASÁGOK ÉS TITKOK A NAPTÁRBAN (Folytatás all. oldalról) Végül a XVIII. század vége felé Anglia is alkalmazkodott, és 1751. szeptember másodika után azonnal 14-e következett. Persze ez nem ment simán: tüntetések, zavargások voltak, a polgárok feldühödtek, és azt kiáltozták: „Adjátok vissza a 11 napunkat!” Angol szerzők ugyan azt szokták Írni, hogy „az életükből elvett 11 napot” követelték vissza — azt hiszem azonban, hogy közelebb járnak a valósághoz azok a rosszmájú amerikaiak, akik azt írják, hogy all napra járó járadék kiesése bőszitette fel a derék polgárokat...A már idézett Brian Gee viszont arra figyelmeztet, hogy tulajdonképpen nem is 11 napol veszítettek el, hanem — a huzakodás, halogatás eredménye! — 12-t, ugyanis a Gergely-féle reform miatt 1700 nem volt szökőév! Ha az angliai naptárreform előtti — és természetesen a pápai naptárreform utáni — éveket nézzük, akkor január elseje és március 25-e között a napok más évbe tartoznak, aszerint, hogy melyik naptárat használjuk. (Sok tekintetben hasonló ez ahhoz, hogyan Oroszországban csak 1917. a szocialista forradalom után fogadták el a Gergely-féle naptárreformot: ebből adódik az, hogy a forradalom napja „régi naptár szerint” október 25-e, ezért októberi forradalom, viszont a ma használatos, világszerte alkalmazott naptár szerint november 7-re esik az évforduló.) Mellesleg megjegyezve, Angliában a régi (március 25-i) évkezdet emlékét még őrzi valami, mintegy bizonyítva, hogy a dolog tényleg — igy volt: a pünzügyi, illetve adózási év most is április elsejével kezdődik. Ilyen tréfákkal és rejtélyekkel is szolgál az a mindennapinak és jelentéktelennek tartott valami, amit naptárnak nevezünk. Raffai Sarolta Petőfi Gábor Pál
