Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-01 / 36. szám
8. OLDAL MAGVAK HiHADÓ VILÁ GNYEL V írta: VAJDA ALBERT Mimiit» is vallottam. hogy a legjobb humorista maija a/ clot. Hogy e/ mennyire van így. arra ér/ésem s/erint .1 legjobb példa a/ a/ ina/ történet, amit most mesélt el nekem egy otthonról érke/elt látogató. Amikor álnvúj tolta a III tv 11 léi üveg baranekpálinkál. a kis csomag édes-nemes s/egedi paprikával és apró. kerek maivó népi hím/éssel egviilt. közölte. hogy hozott egy storit is. amit megírhatok. íme. c/enncl lel - jesitem kérését. Vajda Albert Egy l’ekingben szolgálatot teljesítő magvar újságíró kínai feleséget vitt haza magával Magyarországra A törékeny kínai asszonyka lermés/elesen megtanult magyarul, mert percek alatt rájött arra. hogy enélkiil nem tudja megérteni mindazt a zamatos s/akkilcjc/ésl. amit villamoson, ruhatárban, élelmiszerüzletekben alkalmaznak a/ udvarias pestiek. Tartozom annyival az igazságnak, hogy elárulom: a kínai menyecske már Pekingbcn elkezdte a magyar tanulását és így magyarországi életét már szép szókinccsel kezdhette el. A Magyar 'Távirati Iroda egyik munkatársának már régebben volt egy japán felesége, akit Tokióból importált. A japán asszony, anyanyelvén és az angolon kívül, ugyancsak kitűnően megtanult magyarul. Az csak természetes, hogy a két ázsiai nőt össze ho/ták egymással. A kínai és a japán nyelv teljesen más. szót tehát csak a kö/ös magyar segítségével érthettek egymással. Nem is volt semmi baj. a japán asszonyka és a kínai menyecske ízes magyarsággal tárgyalta meg a világ eseményeit éppenúgy. mint a mindennapi élet apróbb-nagyobb örömeit, bosszúságait. történt azonban egy napon, hogy mindketten hazaindultak, rokoni látogatásra. A kínai-magyar lelcség Pekingivé, a japán-magyar nej I okióba. Teheránig egviilt repüllek, ott azután a pakisztáni légitársaság egyik járatával kellett továbbmenniiik Peking, illetve Tokió felé. A két nő. kézipoggyásszal felszerelve odasétált a leheráni repülőtéren a pakisztáni légitársaság puhához. Mivel a kínai asszony egy szót sem tudott ingóiul, természetesen .1 japán feleség beszélt a vakis/táni tisztviselővel. Legnagyobb meglepetésére 1/ közölte vele angolul, hogy a gépen nincs hely. Dohát mi előre lefoglaltuk ", méltatlankodott a apán nő. ,,Sajnálom, asszonyom”, mondta a pakisztáni isztviselő. ,,u gép zsúfolt, minden hely foglalt, az nők neve nem szerepe! a listán, valószínűié)’ tévedés mént. ” A japán asszony levegő után kapkodott. Kínai irsnője. aki egy szól sem értett az angol beszédből, -.ük azt látta, hogy valami baj lehet, tehát a közös vélvén, magvarul, megkérdezte japán barátnőjétől: ,,Mondd, szívem, c sak nincs valami zűr?" A japán asszony erre ezt felelte, ugyancsak ékes agvarsággal: .. I zl mondja ez a hülye, hogy nincs helyünk a •pen... " Ebben a pillanatban a pakis/táni légitársaság ,/(viselője alha|nh a pulton és lelkesen ezt mondta, agvai ni: . Micsoda ' Hat a hölgyek magyarok ? Miért nem •oifltak clit/il)... Két pere múlva volt két üres hely a ..zsúfolt” repülőgépen, hála annak a világnyelvnek, amelyet a kínai és japán feleség, valamint a pakisztáni légitisztviselő egyformán kitűnően beszélt. FÓKUSZ CARTER DÖNTÉSE VITA TÁRGYA Carter elnök talán hibát követett el, amikor a B—1 jelű bombázókat halálra Ítélte. Az elnök azzal érvelt, hogy a B—1-esek túl drágák és szükségtelenek az ország védelmi rendszerében. Aztán azt mondta, hogy a cirkáló rakéták tulajdonképpen a B—1-es bombázók olcsóbb változatai. De úgy tűnik, az elnök összetéveszti az almát a naranccsal. Legalább is egyes szakértők szerint, akik a B—1-es bombázó mellett törnek lándzsát. Az önirányitós, vagy cirkáló rakéta egy nagyszerű uj fegyver, kicsiny, olcsó, pontos és feltehetően megbízható, óránként 500 mérföldes sebességgel repül mintegy 300 lábnyira a föld felett, ezért a legtöbb radarsugár elől el tud bújni. A föld hajlamait követi, igy élvezi a hegyek, völgyek, dombok védelmét. Az önirányitós rakéta azonban rakéta. Nincs benne ember. Nincs senki vele, aki a helyszínen döntsön. A rakétát többé nem lehet visszavinni a kiinduló pontra. Az ember irányította bombázó azonban visszatérhet, mihelyt bombáit, vagy rakétáit lebocsátotta. Akkor lehet elindítani őket, amikor csak számítunk az ellenség támadására, és nem csupán akkor, amikor az már megtörtént. A cirkáló rakéta csak óránként 500 mérföldes sebességgel repül, lassabban, mint a legtöbb személyszállító repülőgép. A B—1-es bombázó sebessége eléri az óránkénti 1650 mérföldet is. A cirkáló rakéta hatótávolsága is korlátozott, és csak 2000 mérföldnyi távolságon belüli célpontok ellen irányítható. A B—1-es bombázó kétszerte távolabbi célpontokat is elér. A cirkáló rakéta atomfegyvert szállít, amely elég nagy ahhoz, hogy bármilyen célpontot elpusztitson. A B—1-es bombázó azonban 24 rövid hatótávolságú rakétát szállíthat, amelyek mindegyike olyan atomtöltetet juttathat a célpontba, mint amilyent a cirkáló rakéta szállít. Valójában a B—1-es bombázó 24 cirkáló rakétával ér fel. A rakéta keveset ér atombomba nélkül. Tehát nem nagyon alkalmazható egy hagyományos háborúban. Az ember irányította bombázót azonban minden esetben be lehet vetni, akárcsak a B—52-eseket a Vietnami háborúban. Az oroszok is éppen egy szuperszonikus lökhajtásos bombázót kezdenek gyártani, ami hasonlít a B—1-es bombázókhoz. Spectator ORVOSLÁS A gyógykezelés és az orvosi költségek John. H. Knowles, a Rockefeller Foundation elnöke szerint, ameddig az amerikaiak orvosokra bízzák egészségüket, addig mindig többet fizetnek, kevesebb és kevesebb szolgáltatásért. Az orvosok egyre inkább kis üzletemberekké válnak, és ha az emberek jó egészségben akarnak élni, akkor a felelősséget saját magukra kell vállalniuk. Dr. Knowles szerint nem több pénz, hanem egyéni felelősség a legjobb recept az országos egészségügyi rendszer betegségeinek az orvoslására. Az országos egészségügyi biztosításra irányuló bármilyen program csak összegezné a jelenlegi rendszer elégtelenségeit, mondotta Knowles. Bölcsebb akció lenne az, ha módosítanák az egészségügyi biztosítást, akárcsak az autóbiztosítást. És ahogy a rossz autóvezetőknek többet kell fizetniük az autóbiztosításért, ugyanúgy a rossz egészségi szokásokat gyakorló személynek többet kellene fizetniük a kórházi ápolásért. Az orvosok túl sok pénzt akarnak, egyre kevesebb szolgáltatásért. Vannak radiológusok, pathológusok, sebészek, akiknek a keresete évenként 120 000—250 000 dollár között van. Ez egyenesen nevetséges. Ha az ember az ország egészségügyi kiadásait számításba veszi, amely ebben az évben 140-165 billió dollárra emelkedik, akkor azt találja, hogy mintegy hetven százaléka ennek az összegnek a kórházakra, az orvosokra és a gyógyszerekre megy. Mindhárom területen nagy mérvű visszaélés tapasztalható. Dr. Knowles különösen sürgeti, hogy minden operáció előtt hallgassanak meg egy másik véleményt is, hogy vajon szükséges e az operáció. Ilyen módon minden ötödik,vagy esetleg minden negyedik operációt el lehetne kerülni. Ezáltal a sebészeti és kórházi költségeket 10-20 százalékkal lehetne csökkenteni. Ami az egyén felelősségét illeti, szükséges, hogy ki ki tornásszon, vigyázzon az étrendjére, ne dohányozzék, ne fogyasszon túl sok szeszesitalt, és igy tovább. Angliában a háború után már jónéhány dolgot megvalósitottak. A szeszesitalok után járó adót felemelték, és csökkentették az árusítási időt. Azután támogatást adtak azoknak az iparágaknak, amelyek más termelésre tértek át a szeszesitalok gyártásáról. Idővel, az alkoholfogyasztás aláesett. Az alkohollal kapcsolatos májbetegségek aránya az Egyesült Királyságban csak tizedrésze az Egyesült Államokban mért aránynak. üS'f H H M E, s Csak röviddel este tiz óra után történt, amikor a barátok felhívtak bennünket: ,,Mit szólnátok hozzá, ha áthivnánk benneteket egy pohár borra, gyertyafény mellett? Villámcsapás érte a transzformátort a környékünkben és nincs villanyunk egyáltalán.” Ugyanezen a napon, több mint 15 000 négyzetmérföldnyi területen Dél-Floridában csaknem három millió ember maradt elektromosság nélkül. A villanyhiányt egy 50 dolláros kapcsoló hibájának „köszönhetük” és bizonyos területek áram nélkül voltak majdnem hét órán keresztül. Ilyen események elkerülhetetlenül emlékeztetnek minket arra a nagymérvű áramhiányra, ami az Egyesült Államok északkeleti részén és a szomszédos Kanadában fordult elő. Még az a szerencse, hogy mi nem voltunk azok között, akik hat héttel ezelőt bennrekedtek New York városában a földalatti villamosokban és személyfelvonókban, mintegy 800 000-en. Sem azok közé nem estünk, akik a fodrászüzletekben jártak pórul, mert nem működött a száritógép, vagy akik a bankokban hiába várták, hogy az automatagépek működjenek. Ilyenkor látjuk, milyen tehetetlenek vagyunk, pedig csak a villám csapott bele a transzformátorba.
