Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)

1977-08-11 / 33. szám

I6,tOJ,pAL ÖUKADÖl MAGYAR TÁJAK Barangolás a mogyoródi határban MOGYORÓD _ Pest megye (gödöllői járás) julius hó....... Egy csizmás férfi tapos lassan fölfelé a mogyoródi szőlőhegyen. Vállán kapa, olda­lán tarisznya, derekára madzag­gal kötve az összehajtogatott báránybőr-mellény, kezében szi­­jas, avitt irattáska. Kellő fölszerelés az egész napos szőlőkapálásra. Egymagám ballagok Mogyo­ród felől a fóti Somlóhegy innenső oldalán. Utunk a permetleves hordónál kereszte­ződni fog. Kölyök-vidámsággal harsan a jó szagu május, vastag kortyokban nyelem a kristály levegőt. A díszlet előírásos: kakukk, rigó, pinty, bodzavirág illat, lengő árvalányhaj, akác­lomb, galagonyavirág, távoli vonatsip. — Álljon meg! — szólt föl a csizmás férfiú —, egyedül rossz menni. Ez nem is nekem hanem önmagának biztatás. Engedel­meskedem. A hordó az Oktogo­nunk, mellette állunk meg. Felmérjük egymást: egykoruak lehetünk, csak az ő arca keményre cserzett, ujjai kapához görbültek: viszont a haja még most is ifjontian barna, egyetlen ősz szál sem árulkodik benne. Kezet fogunk, lódulunk hegy iránt testvéri egyetértésben, szótlanul, nesztelen, a füves homok, viharvert cseresznyefák, tiszta és gazos szőlősorok, gazdátlan tőkék, elsatnyult gyü­mölcsösök, üde paradicsompa­lánták tavaszi világában. Itt látszik meg kereken, melyik gazda hizlalja értő kézzel a jószágát. Utitársam végre megszólal: — Egymagám élek, egyedül. A feleségem három hónapja ha­gyott el. A szél ütötte meg. A szél tudja? Még nyolc percig élt. Igyunk. Ez váratlan befejezés volt, de hosszú gyötrődés kezdete. A teli üveg irattáskából került elő. — Huzza meg! Saját! Mind a nyolc hektót magam iszom meg. Igyunk. Az asszony emlékére. Nem szívesen teszem, az illem azonban nem tűr kibúvót. Pohár nincs, a termés amolyan mogyoródi. Fáy András is hasonlót szüretelhetett egykoron a Somló-hegy túloldalán. Mon­dom is a csizmás ismerősnek. Helyesli: — Akkor igyunk erre a Fáyra. Meg a feleségemre. Se testemnek, se lelkemnek ez az ital, étel nélkül kora délelőtt. Fáy Andrásra mégis megemelem, kortyolom keserve­sen. Utitársam ellenőriz nehogy csaláson érjen. így érünk célhoz, nyolc sornyi ápolt tőkéhez. Katonás1 glédában várják az ápolást: félig kiszáradt öreg cseresznyefa vet rájuk árnyékot. Leteszi bugyrait az ember, zörgő vesszőket gyűjt össze délesti szalonnasütéshez. Tiszta a homok, mintha söpör­ték volna. Átellenben tavalyi ökörfarkkórók zizegnek, gyom­má vált alattuk a hajdani vidám szőlőtőke. Vajon élt-e, halt-e tulajdonosuk? Borgazdám kezé­be markolja a kapát, habozás nélkül áll neki a puha homoknak Rászegezem a gépet, megáll, belemered a lencsébe. És kérdi: — Ki is volt az a másik? — Vörösmarty. Fótról is irt egy szép nótát. — Isten éltesse őt is. Igyunk reá, meg a feleségemre. Ezt már megtagadom, egye­dül mélyed az üvegbe. — Még egyet mondjon ebből a kompániából! — Berda Jóska. — Arra is iszunk. Meg a feleségemre. Jóska emlékét megint csak nem tagadhatom meg, a magas­­ságos felhők közül is felém rázta volna zöldpaprikás öklét, ha nem tisztelem meg emlékét egy kortyintással. Bizonyos, hogy szomjas vágyódással nézte. Az üvegben még mindig lötyögött vagy két deci. — Kinek a borát issza az a Jóska? — A Németh Kálmánét szerette. — Az is nótákat ir? — Az szobrot farag, hordót is metszett. — Akkor igyunk reá, meg a feleségemre. Hálistennek, Kálmán tiszte­letére akkorát nyelt, hogy nekem már csak a fináléja jutott. Hej, Kálmán, Kálmán, de megemle­gettelek a Somló oldalában, ennen mogyoródi csatám keserű­ségében! Cimborám magasra emeli az üveget, immáron átlátni rajta. Elszomorodik. Most jut eszébe, hogy nagy mohóságunkban mindent kiittunk, holott kelő beosztás szerint esti szalonnáig kellett volna tartania a nedűnek. De lám, jött ez a pesti ember, valami fényképész s vele együtt a nótairók tiszteletére, nemkülön­ben a felesége emlékezetére fél NAGYHARSÄNY, Ba ranya megye — A régi Baranya megyei — boronyai, mondják az aranyat érő szőlős vidékekről — emlékiratoknak mind igazuk van: „Vörös boraink között igy tűnik elő, mint a százados agg tölgy a bokrok fölött”. Itt az ördögszántotta hegyol­dal, a villányi borvidék legimpo­zánsabb hegyét, a Nagyharsányi hegyet hívják igy, a legenda szerint azon élt egy világcsuf boszorka, kinek világszép, a­­ranyhaju lánya volt. Oly gyönyö­rű, hogy megtetszett az ördög­nek. A boszorka — mert félt az ördögtől — olyan feltétellel adta volna a lányát, ha az ördög hajnali kakasszóig felszántja a hegyet. Már éjfél is elmúlt, mikor az ördög fogata majd­hogynem végzett a szántással. Ekkor a lány anyja kétségbeesé­sében a tyúkólhoz futott, s onnét kezdett kukorékolni. Megtévesz­tette az ördögöt is, meg a kakasokat is: hajnalodik, kuko­rékolni kell — elszaladt az ördög, s a szép, jó bort termő hegy ott maradt félig felszántot­­tan — az eldobott ekevasról lehullott göröngyökből való a siklósi dombvidék, s Harkány­nál, ahol az ördög eltűnt, forró vizű, kénes forrás fakadt. Az ördögszántotta hegy, s környéke a hazai vörösborok egyik leggazdagabb vidéke, s mert történelmi borvidék, most szemünk láttára újjáéled, rang­ban hamarosan azzá lesz, mint fehér borban a tokaji. Már a rómaiak idejében szőlő termett e vidéken, a római villákhoz tartozó nagy kerteknek egyik legkedvesebb növénye a szőlő volt. A törökjárás után ide költöztek hazájukból a rácok, s hozták a kadarkát. A villányi vörös alapja a kadarka. A fejlődő szőlőművelés sok mun­káskezet kívánt: német vincellé­óra alatt ért le az üveg végéig. Kapájára támaszkodik, letör egy száraz ágat, tekintete kissé párás, mint távol a gödölői dombtetők, aztán súlyos ujjaival belebök a mogyoródi rétek smaragdzöld totáljába: — Az a Vörösmarty egyszer feljöhetne ide, ha olyan szép nótát ir, s nem restelli a bort! reket telepítettek a vidékre. Ök is hozták otthoni szőlőiket: meghonosították az oportót. A táj igazi virágzását, hírne­vét azonban csak a múlt évtize­dektől, a nagyüzemi szőlőgaz­dálkodástól számíthatjuk. A Villányi Állami Gazdaság fejezte be elsőként az országban a második szőlőrekonstrukciót. Rác kadarka, német oportó, burgundi, most meg a franciák is jelentkeznek, hódítanak: Ca­bernet, Medoc Noir... Az állami gazdaság igazgatója azt mondja: — A francia fajtákat 1964-ben Caemet-vel kezdtük. Hires volt a villányi vörös. Miért kellett hát Montpellier-ből idegeneket hozni? — Idegenek? Tavaly itt jártak francia szőlészek, egy montpellier-i gazdaságból. Nem ismertek a fajtájukra. Ott, náluk a Cabernet kommersz tömegbor, itt az ördögszántotta hegyoldal tábláiról nemes italt ád. Uj fajtákat pedig azért kellett hozni, mert ekkora gazdaság­ban, nagyüzemi termelésben igen kevés 3—4 használható vörösbor-fajta. Ha ezer hektárról szüretelünk, más-más időkben érő fajtákra van szükség, opti­mális időben, néhány nap alatt kell a szőlőt leszedni. Most Ausztriából kapunk két uj fajtát. A Kék Zweigelt és a Blau Burgert. Mindkettő vörös bort ad, természetesen, s mindkettő régiekből keresztezett fajta. A Kék Zweigel előde a kékfrankos és a Szent Lőrinc, a Blau Burgeré pedig az oporto és a kékfrankos volt. Aratás idején szüretről ér­deklődni?... — Tavaly a termésátlagunk 100 mázsa felett volt, jóval magasabb az országosnál. Szőlő­ink állapota most szép termést, igen jó minőséget igér. Az utóbbi feltételezést arra alapozhatjuk, hogy a szőlő fejlettsége két héttel előbbre van, mint tavaly ilyenkor volt. Több az ideje, tökéletesebb lehet a cukrosodása. Az idén, tervezzük, ötmillió palackot töltünk meg, jövőre, az uj palackozó gépsorral ezt a mennyiséget megduplázzuk. TÁJHÁZAK ZALÁBAN ZALAEGERSZEG, Zala m. — A népi, boronafalas,* zsupos, jellegzetes gazdasági épületekkel kiegészítő göcseji házak meg­mentésére évek óta jelentős ösz­­szegeket költenek Zalában. A tavaly átadott kávási tájház máris nagy látogatottságnak örvend. Hasonló épületet újítot­tak fel Zalalövőn. Érdekessége, hogy a korabeli eszközökkel felszerelt házban ma is laknak, s a gazda maga az idegenvezető. Tájház építését tervezik Ga­lambokon is, Dél-Zalában. A községnek és környékének gaz­dag népművészeti hagyományai vannak, a településen dolgozik évtizedek óta Pápai Sándor népi faragóművész, akinek pásztorfa­ragásai országszerte ismertek. A galamboki százéves boro­nafalas ház felújítása nagyrészt befejezdődött. Berendezései kö­zül sok tárgyat a helyi általános iskola ad, ahol az igazgató irányításával gazdag helytörténe­ti és népművészeti anyagot gyűjtöttek össze. A tájház rövidesen Zalakaros fürdőhely környékének egyik látványossá­ga lesz. Régi kínai rézpénzt találtak PANNONHALMA, Győr Sopron megye — A Pannonhal­mai várban több évszázad alatt mintegy 30 ezer érmet gyűjtöttek össze. Az éremtár anyagának egy részét több éves munkával rendezték. Csupán a római kori gyűjtemény hétezer érmét tartal­maz. Az időszámítás előtti VI—VII. századtól kezdődően a császárok és a köztársaságok korából őrizték meg a bronz- és rézpénzek ezreit. Úgyszintén gazdag a római kori arany- és eziistpénzgyfijtemény. A magyar pénzgyűjtemény négyezer dara­bos. Különösen sok tallért őriztek meg. Falbontások, ásatások, lel újítások közben gyakran kerülnek elő újabh ennek. így nemrégiben négy dobozban 200 régi kínai rézpénzt, valamint Napóleon-aranyakat találtak. Szombathy Viktor LEGENDA ÉS VALÓSÁG ÖRDÖGSZÁNTOTTA HEGYOLDAL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom