Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-07 / 28. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ AZ IGAZI NEMZETI IDŐTÖLTÉS Irta: SIMA FERENC Amerikában 13 millió golfozót, 7 millió tekejátékost és 9 millió rögbizőt tartanak nyilván. Erre a három sportágra használják Amerikában azt a kifejezést, hogy nemzeti időtöltés, országos szórakozás, amerikai mulatság. Ennek figyelembevételével minden bizonnyal komoly meglepetést okoz az olvasónak, ha elárulom, hogy az Egyesült Államokban jelenleg több, mint húsz millió motorkerékpáros koptatja a gumit és ez a statisztikai tény a . ,, , , , , , , Sima Ferenc motorkerekparozas szamara érdemelné ki az „igazi nemzeti időtöltés” becenevet. Persze, ez a szám messze lemaradt az amerikai országutakon futó, több mint százmilliós gépkocsitól, de világviszonylatban igy is vitathatlanul az első helyen áll. Az Egyesült Államok a világ vezető motorkerékpárpiaca. Egyre több amerikai, főleg fiatal csap sisakot a fejére és szökken a motorkerékpár nyergébe. A motorkerékpárok márkáinak légióját Írhatnánk össze. De minek? Munkábaérkezés után motorkerékpárok sokadalma parkol úgy a gyárak körül, mint a kormányzati és egyéb hivatalok körül. A motorkerékpárosok között vannak olyanok, akik zakóban, nyakkendősen feszítenek, vagy olyanok, akik az építkezéseknél dolgoznak. Egyetemihallgatók, biztosítási ügynökök, katonák és természetesen rendőrök berregte tik a motorokat. Motorkerékpáron bonyolítják le a látogatásokat, bevásárolnak, újságot hordanak ki: és általában ezzel közlekednek. Uj színfolt az európai tipusu motorok megjelenése, amely főleg az idősebb korosztály, a nők és az egyetemisták körében hódit. Vannak, akik csak a sarki üzletbe igyekeznek motorkerékpáron. De sokan vállalkoznak országos, többhetes túrára kétkeréken. Nagy általánosságban véve minden negyedik amerikai családban van valaki, aki motorkerékpár tulajdonos. Átlagkoruk 21 és 35 év között mozog. Foglalkozásukat nézve szakmunkások, vagy, felfelé ívelő karrierrel rendelkező emberek. Háztulajdonosak legalább egy gyerekkel. És a motorkerékpáron kívül legalább egy kocsi is áll a garázsban. A motorkerékpárosok átlagos évi jövedelme 13 000 dollár körül mozog. Egy kisköbcentis motorkerékpár ára 450—600 dollár. A tulajdonosok több mint fele üzletember, 4 százalékuk vállalatvezető, 9 százalékuk kormányalkalmazott, a többi pedig diák, rendőr, egyetemista, háziasszony, vagy gyári alkalmazott. Ennek ellenére a motorosokra sokan még ferde, sőt kimondottan rosszaló pillantást vetnek. Talán azért, mert néhány évvel ezelőtt még a motorkerékpárosoknak kimondottan rosszhírük volt Amerikában. Az úgynevezett motoros klubok tagjai többnyire büntetett előéletű huligánok voltak, akik gyakran szerepeltek a keresett bűnözők listáján. Szinte mindannyiat visszaemlékezünk ilyen „motorkerékpárosokra.” De az is lehet, hogy maga a motorkerékpár vált ki ellenszenvet. A berregő és turáztatott motor nem a legkellemesebb koncert. Az Egyesült Államoknak még mindig vannak olyan vidékei, ahol az autóhoz, a négy kerékhez szokott társadalom csak nehezen tudja eltörni, vagy pláne befogadni azokat, akik a kétkerekű kultúrában hisznek. Példa a néhány évvel ezelőtt Magyarországon is bemulatott „Szerény motorosok” című, nagysikerű, amerikai film tragikus leckéje. Ez azonban kivétel volt a szabály alól és a szabály ma az, hogy Amerikában valósággal hemzsegnek a motorosok és a vasparipás versenyek is egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert. Nem is beszélve arról az iparágról, amelyet ez a népszerűség tart életben. Ami engem illet: én továbbra is kitartok az emberi erővel hajtott kétkerekű jármű: a bicaj mellett. Mégis meg tudom érteni egy motoros lelkivilágát. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a motorkerékpáros kizárólagos élevezete az arcába vágó szél, a zaj és gépének feszülséggel, robbanással, várakozással teli rezgése, berregése, dübörgése. De egy kellemes nyári napon, alig félórás motorozás után az arc már érzéketlen a széllel szemben. A zaj eltompul, megsemmisül, elolvad. A rezgés, rázkódás ringató dübörgéssé tompul. Az idő és a tér mintha egybeolvadna. Beköszönt a megnyugtató egyedüllét. A percek, majd az órák úgy tűnnek el, mint egy jeges sör egy forró vasárnap délután. Az ut, ez a hosszú szürke sáv, amely a végtelenbe vész, szüntelenül hívogat. Van egy barátom, aki igy fogalmazta meg szenvedélyét: — A motorkerékpározás számomra a civilű ició vasárnapja. És ebben talán van is valami igazság. A több, mint húszmillió amerikai motorkerékpáros valóban megtalálta a magány nagyszerűségét és a függetlenség újjászületését — két keréken. BELGRÁDI RIPORT Kommunista útvesztők Amit ma eurokommunizmusnak neveznek, az bizonyos értelemben itt kezdődött 29 évvel ezelőtt, amikor Tito visszautasította Sztálinnak azt az igyekezetét, hogy rájuk nyomja a nemzeti eretnekség bélyegét. Azonban sok különbség van az eurokommunizmus és a titoizmus között, mind elméletben, mind gyakorlatban. Maga Tito elnök mondja, hogy az egykori Trotzkista formula az „állandó forradalommal” kapcsolatosan éppen a Szovjetunióban szenvedett vereséget — Sztálin miatt — és uj utakat nyitott a szocializmus előtt a különböző országokban. Tito már többször kijelentette újságírók előtt, hogy amit a világ titoizmusnak nevez, az tulajdonképpen az egyik ilyen elkülönült ut, Jugoszlávia múlt történetével és jelenlegi szükségével összefüggésben. Amióta Tito vakmerősége megalázta Moszkvát, azóta a nemzeti kommunizmus variációi eléggé elterjedtek. Kínában, úgyszintén Albániában Sztálin továbbra is fenntartotta marxista bázisait. Románia viszonylag fenntartotta független külpolitikáját, jóllehet belső centralizációja hasonlít az oroszokéhoz. Manapság valószínűleg már nem létezik az „eurokommunizmusnak” nevezett uj szekta. Némely szakértők szerint a titoizmus nem más, mint kommunizmus Sztálin nélkül, és az eurokommunizmus pedig kommunizmus Sztálin és Lenin nélkül. Más szóval, csak Marxot ismerik el tekintélynek. A most 85 éves Tito sohasem kötelezte el magát ideológiailag vagy politikailag egyik oldalról sem, amióta győzelmet aratott Sztálin ellenében. Mégis Tito szakszerűen játssza a játékot minden irányban. Az öreg jugoszláv elnök elmegy Moszkvába és Pekingbe ezen a nyáron, sőt első emberét, Edvard Kardeljet elküldi Jimmy Carterhez Washingtonba. Ez politikai el nem kötelezettséggel azonos, de ugyanakkor nem kötelezi el magát a marxizmus belföldi ideológiájának sem. Ö egyszerűen visszautasítja a szovjet szigorúság és kinai bizonytalanság dogmáit. Most azonban már saját rendszere is a végét járja és úgy tűnik, hogy a nemzetközi el nem kötelezettség visszahatása negativ eredményekkel jár együtt belföldi vonatkozásban. Belgrád, junius hó... Molnár Róbert KANADAI LEVÉL Fejfájások a kétnyelvű Kanadában Kanada jelenlegi és jövő problémái szoros kapcsolatban vannak a francia nyelvű Quebec tartomány elszakadási törekvéseivel, és ez jó leckét ad az Egyesült Államoknak is, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha példát mutató északi szomszédunk még kétszáz évvel a francia nyelv hivatalossá tétele után is küzdelemben van a kétnyelvűség miatt, miért engedjük, hogy minket is ugyanaz a fajta probléma kisértsen. Amióta az Egyesült Államok létezik, több mint 51 millió, főként nem angolul beszélő emigráns érkezett az országba. Csaknem mindegyikük igyekezett olyan hamar elsajátítani az angol nyelvet, amilyen hamar csak tudta, és különösen a gyermekek angol nyelvtanulását sürgették. Most azonban bírósági határozatok, a bevándorlási eljárások változásai, a feltámadó nemzetiségi öntudat és politikai, valamint a rosszul alkalmazott szimpátia rohamosan a kétnyelvűség felé sodorja az országot, tekintet nélkül az igazi következményekre. Ebben az országban körülbelül nyolc millióan nem beszélik az angol nyelvet mint első nyelvüket, jóllehet csak öt millióan ismerik el, hogy bajban vannak az angol beszéddel vagy értéssel. A spanyol az első idegen nyelv az országban a mintegy négy millió spanyol ajkú bevándorolt számára, mégis csak a felének okoz nehézséget az angol nyelv. És éppen ezektől a kis csoportoktól kapjuk a legerősebb nyomást a kétnyelvűség irányában. A nyomás különösen az iskolák felé irányul. Hat évvel ezelőtt például egyetlen állam sem adott rendelkezést a kétnyelvű oktatásra és 22 államban egyenesen törvényen kívül iktatták ezt. Most azonban legalább tizenegy államban van szükség kétnyelvű oktatásra. Iskolák tucatja ajánlják nemcsak a spanyol, hanem a tagalog, punjabi, aleut, inupik, ilocano, tewa cs walapai nyelvek oktatását is. Az Egészségügyi, Nevelési és Népjóléti Minisztérium dollárok millióit áldozza kétnyelvű programok létesítésére, amiben 68 nyelv szerepel. Az erre fordított állami és szövetségi alap eléri az évenkénti 200 millió dollárt. Nekünk azonban abba kell hagynunk az erőfeszítést azért, hogy egy második nyelvet is hivatalossá tegyünk. A célunk legyen az, hogy hangsúlyozzuk, ami egyesit, nem pedig azt, ami elválaszt bennünket egymástól. Kanada esetéből tudjuk, hogy a kétnyelvűség egy állandóan jelenlevő veszélyt jelenthet az országnak. Fodor János (Montreal)
