Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-20 / 4. szám
14. OLDAL maóVaÜ híradó A TIGRISÖLÖ EMBER Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA A bikaviadalokat mindig rettenetes, barbár, kegyetlen, véres mutatványnak tartottam. Sokszor csodálkoztam azon, hogyan kockáztathatja egy ember mint torreádor az életét ilyen szörnyű mérkőzésben és még jobban ámultam rajta, hogyan akad ember, aki ezt nemcsakhogy végignézze, de még élvezze is. Elitéljük a régi rómaiakat, mert kegyetlen cirkuszi mutatványokkal szórakoztatták a népet, ahol vadállatok tépték szét az embereket és a gladiátorok élethalálharcban mérkőztek. De vajon van-e különbség a régi római és a mai ember között? Sohasem kedveltem a bikákat, mert rettegtem tőlük. De azért mégiscsak állatok, Isten teremtményei és nem bírtam volna végignézni, hogy mészárolják le őket apró döfésekkel, miután nagy kínnal felbőszítették a szerencsétlen állatokat, kiűzve őket a porondra, ahol nincs más választásuk, mint hogy támadjanak és az életüket védelmezzék. Argentínában, amikor huszonöt évvel ezelőtt otttartózkodtunk, tilos volt a bikaviadal. De egy ottani ismerősöm, félje kívánságára elment Spanyolországba megnézni egy ilyen színjátékot és elájult. Úgy kellett kicipelni a padok közül. Ma azonban oda jutottunk, hogy az embereknek még ez a látvány sem elég kegyetlen és vérengző. Vér ~ kell nekik! Vért akarnak látni! És mindig akad, aki csupán azért, hogy pénzt keressen, avagy hírnévre tegyen szert, kész kielégíteni a tömeg rettenetes mohóságát. Nemrégiben híressé, vagy hírhedtté vált Amerikában egy férfi, aki bemegy a ketrecbe, amelyben egy szerencsétlen tigrist tartanak bezárva azért, hogy halálával kielégítse a közönség vérszomját. Csak egy tőrrel és gumibottal van felszerelve, hogy megtámadja a boldogtalan állatot. Nem mintha meg akarná szeliditeni, oh, korántsem. Bántalmazni, kínozni, ingerelni akaija. És meg is gyilkolja a végén. Boldogan hirdeti, hogy győztesen került ki ilyen esetekből és több ezer ember leste küzdelmét. Családját figyelmeztette, hogy egy napon HETI NAPTÁR JANUÁR VIZÖNTÖ HAVA 22— SZOMBAT: VINCE 23— VASÁRNAP: ZELMA 24— HÉTFŐ: ERIKA 25— KEDD: PÁL 26— SZERDA:VANDA 27— CSÜTÖRTÖK: ANGELIKA 28— SZOMBAT: FERENC vl otthagyja a fogát, de ez a kockázat nem változtat a vállalkozásán. Fenséges dolog, ha valaki az életét kockáztatja egy nagy eszme beteljesüléséért. De hogy valaki, akinek családja van, kész legyen ilyen nyomorúságos, visszataszító halállal meghalni, az számomra megfoghatatlan. És még megfoghatatlanabb az, hogy az effajta mutatványnak egy úgynevezett „keresztény” országban ilyen rajongó nézőközönsége akad. A napokban érdekes vitának voltam tanúja egy társaságban. Egy barátnőm tárgyalt valakivel, aki jár ugyan templomba, de kijelentése szerint képtelen volt elhinni, hogy az Ur Jézus valóban a Megváltónk. Az is kitűnt szavaiból, hogy nem hisz az egész kereszténységben. Megjegyezte, hogy neki ne prédikáljanak Krisztusról, mert ő nem hallgat a szavukra, ő inkább azt figyeli meg, hogyan él az, aki prédikálni akar és akkor undorral látja, hogy a legcsufosabb tetteket követik el azok, akik leghangosabbak Isten igéjének hirdetésében. Egyre-másra tapasztalja, hogy a keresztények ocsmányabban viselkednek, mint a A GYERMEK IMÄDÄSA Megrémülő bárány. Baktatok feléd. Bógáncsos a bundám, Kősebzette lábam. Baktatok feléd. Remegő térdekkel Árkon ugrok át.Kiváncsi szememmel Nézem virág-ruhád. Kisbárány szivemmel Baktatok feléd. Meg is melengetlek. Úgy futok eléd. Virágnyi szivemnek Minden melegét Leteszem eléd. Gomola György A CIVILIZÁCIÓ NYOMÁBAN APOLLÓ SZENTÉLY Húsz éve, az önálló vizalatti légzőkészülék alkalmazásával uj felfedező utakra indulnak a régészek. A Földközi-tenger partvidékén az antik görög és római kultúrák emlékeit fedezték fel, amelyeket mintegy kétezer éve az emelkedő tengerszint borított el és hódított meg a szárazföldtől. A közelmúltban kis görög városállam maradványait fedezték fel az Argoszi-öböl délkeleti csúcsán, az egykori Halieist (magyarul „sós helyek”, mert lakói sót termeltek a tenger ^izéből). Halieis lakóinak száma a virágzása idején sem legmegátalkodottabb pogány. Iviég a saját családjukban sem képesek békét tartani és áldást árasztani. Mire való hát akkor a kereszténység? Elismerem, hogy erre nem lehetett mit válaszolni. Mert tény és igaz, hogy körülöttem is azok, akik egykor együtt imádkoztak velem az imakörben és verték a mellüket, hogy csak Krisztust akaiják követni, egyre-másra követik el az olyan tetteket, melyek mindenkit megbotránkoztatnak. Miért van ez igy? Azért, mert a keresztény is csak ember. Nem várhatjuk tőle, hogy tökéletes legyen. Maga Krisztus is tudta, hogy itt-ott beadják majd követői a derekukat az ördögnek. Maga Péter is megtagadta az Üdvözítőt, mégis ő vált a leghatásosabb térítővé, a kereszténység legbuzgóbb hirdetőjévé, mig végül is a keresztfán végezte az életét. Olykor a leghívebb keresztény is megtántorodik, megbotlik és ez nem is csoda. Viszont a hit hatalma éppen abban áll, hogy aztán újból talpraállítsa. Okul hibájából, tévedéséből, bukásából és igyekszik azt soha többé el nem követni. Sőt, azáltal, hogy ő maga megtántorodott, képes megérteni a többiek gyengeségét és botlását és elnézéssel van velük szemben, ahelyett, hogy nagy hangon, a magas trónról Ítélkezne felettük. Mert valahogy úgy van az, hogy minden nehézséget, bajt, nyomorúságot át kell magunknak szenvednünk, hogy aztán átérezhessük azok helyzetét, akik hasonló kínban vergődnek. Minden kornak megvan a maga szelleme. A mai kor szellemére rányomta bélyegét nemcsak az istentelenség, erkölcstelenség, nyughatatlanság, nagyravágyás, de ugyanakkor a kegyetlenség is. lehetett több négyezernél. A só kereskedőkön kívül főleg halászok voltak, akik a vízben bőségesen találtható biborcsigákból az ókorban értékes biborfestéket állítottak elő. Védőfal rendszert építettek ki a tenger felől támadó ellenség elhárítására, amit szárazföldi ásatások tártak fel. Ha a napfény kora hajnalban bizonyos szögben éri a sima tengerfelszínt, mintegy két hektár területen elsüllyedt utcák és lakóházak falai csillognak a vizben. Az elsüllyedt városrész mintegy 5 méter mélyen alszik a tengerfenéken. A görög építkezések alapja terméskő volt, amelyre napon szárított vályog téglákból emelték a falakat. A szárazföldön az elhagyott házak téglái elporladtak, az alapköveket pedig a későbbi nemzedékek hordták el saját házépítésükhöz. A tengervíz jól konzerválja az épületeket, még a fát és egyéb szervesanyagokat is, mindössze magasnyomású vizsugárral kell lemosni róluk a rárakódott iszap- és homokréteget. Egy poliphalász hívta fel a kutató régészek figyelmét arra, hogy fél mérföldnyire a régi városfaltól egy nagy épülettömb körvonalai sejthetők a tenger mélyén. A búvárok a már begyakorolt technikával tárták fel a város határain kívül épített szentélyt. A kihalt ókori város helyén települt mai görög város Porto Cheli lakóinak fogalmuk sem volt arról a kincsről, amelyet a tenger elborított. A régészek feltárták a szabadtéri áldozati oltárt és az istenségnek, akinek az áldozatot hozták. 27 méter hosszú márványoszlopokon nyugvó, három hajóból álló templomát a tenger mélyén. Az ie. IX. században épített templom oldalfalai mészkőlapokból készültek. Meglepetésre a templom mellett egy futópályát találtak, ennek kőből kirakott start- és célvonalait (Folytatás a 15. oldalon)
