Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-06-30 / 27. szám
MAGYAR HÍRADÓ 18. OLDAL MI ÚJSÁG NEW YORKBAN Irta: SIMA FERENC r* Sima Ferenc Este hat óra. A felhőkarcolók kiürültek, takarítónők szállták meg az irodákat, az ablakok világosak, fel az ötvenedik, hatvanadik emeletig. Fénylő pontok rajzolják a toronyházak láthatatlan körvonalait a rőtfekete égre. New York körül sohasem ülepszik le az éjszaka. New York fényével erdőtüzei fest az égboltra, körötte szentjánosbogarak cikkáznak, érkező és távozó Jet repülőgépek. Este hat óra és kutya hideg van. De senkisem megy haza. Hatalmas tömegek hullámzanak a járdákon, vásárolni mennek vagy vacsorázni, moziba, szinházba, korcsolyázni, vagy koncertre. Az arcok esti arcok. Leolvasható róluk, hogy megszabadultak a napi kötelességeiktől. Kinyújtott kézzel szinte tapintani lehet a delejességet, ami áthatja a hideg utcákat. Nincs még egy nagyvárosa a világnak, amely ennyi energiát sugározna. Mi változott, amióta utoljára itt jártam? A kirakatok! — szökik szemembe. A kirakatok rendezői többé nem érik be merev bábukkal, mozgásban örökítik meg alakjaiat. Egy tenniszruhás, szőke viaszkisasszony, mélyen előrehajol, ütőjének tartásából érezni az erőt, amellyel visszaütötte a labdát. Két sportruhás fiatalember búban heverő vadászkutyát biztat valamire. Egy nagyáruház vagy negyven kirakatából mindegyikben nagytakarítást ábrázol. A kirakatrendezés egyik New York tudományainak, amelyet egyetemeken tanítanak. Miről beszéltek New Yorkban ezen a héten egy csésze kávé mellett az emberek. Először is a kávé áráról. A háziasszony 3-4 dollárt fizet a háztartásra szánt pénzéből porkávéra, háromszorosát az előbbi árnak. Eszpresszókban a torzonborz ifjú titánok majdnem egy dollárt kénytelenek leszurkolni egy csészényi ihletért. A polgármesteri hivatal fogyasztói érdekeket védő biztosa kávé-sztrájkot ajánlott a metropolisz millióinak. Azt hogy igyanak teát, levest, vagy bármi mást, amig a kávé árát nem sikerül elfogadhatóra leszorítani, amint ez korábban történt, amikor a metropolisz a megdrágult cukrot bojkottálta. A fenyegetés hírére Brazília, a legnagyobb kávétermelő ország kijelentette: katasztrofális termés a kávé magas ára, bojkott ide vagy oda, de ezen változtatni nem lehet. New Yorkban azonban mégis tetszett a bojkott ötlete és a kávé-nemivás széles körökben terjed. Bolivia a másik kávétermelő ország ezt annyira szivére vette, hogy elnöke két-hatalmi csúcskonferenciát javasolt a brazil elnöknek, hogy vitassák meg — nyilván egy csésze kávé mellett — kávéik összehangolt világpiaci árát. Egy angol történész pár évvel ezelőtt, amikor a kávéárak nem izgatták igy a New York-i kedélyeket, azt ajánlotta az amerikaiaknak, hogy igyanak kevesebb kávét, térjenek át a teára. Évszázadokon keresztül szerinte a tea tette a brit birodalmat olyan tartóssá. A kávé-mondotta — izgató ital, elhamarkocselekedetekre ösztönöz, ezzel szemben a tea meggondoltságot vált ki, higgadt cselekedetekre ösztönöz. A tea a flegna forrása. Egy kis flegma elkelne még New Yorkban is. TALÁLKOZÁS Egyszer nuyd én is hazaérek de előbb még rám fog köszönni valaki kezetszorit és fogadkozik találkoztunk már valahol köszöntöttük egymást jónapot jóestét jóéjszakát előbb nem emlékszem m^jd semmire milyen ostobaság jónapot jóestét jóéjszakát lebegő nyelvvel bizonygatom mindent fölfalnak a hüllők a cserepek tőlük sikamlósak bele kell btyni a kukoricaszárba az égbolt erős pajzsaival kell védeni mellünk azt mondja nuyd milyen ostobaság elköszön tőlem jónapot jóestét jóéjszakát Apáti Miklós RÉGI JÓ SZOKÁSOK (Folytatás a 12. oldalról) egyedül még egy ifjúsági szinielőadásra sem engedte volna el a kislányt. Hatványozott volt a felügyelet a gyermekszámba menő leánykáknál, akiket a falusi óvodákba is elkísért a nagymama. Az olyan anyát, aki engedte volna, hogy gyermeke az esti órákban is távol legyen hazulról, mint az manapság olyan gyakran történik, nagyon elitélte volna a közvélemény. Én még egész élénken emlékszem arra, hogy gyermekkoromban édesanyám esetefelé úgy ült ki a ház elé, mintha az lenne az esti elfoglaltsága, azután kiadta nekünk a parancsot: ,,Játszhattok, vagy sétálhattok, amig besötétedik, de csak odáig mehettek, ameddig én ellátok: felfelé a nagyhidig, lefelé a patikáig. Tovább nem!” Mikor pedig nagylány lettem, ami akkor vidéken a 17 esztendős kort jelentette, korai féijhezadásomat azzal hagyta jóvá édesanyám, hogy mivel én voltam a ,.vakaró”, (a legkisebb gyerek) ő már fáradt ahhoz, hogy egy nagyleányt bálba kisérgessen, vagy annak kedvéért társaságba jáijon. Mikor aztán évek múlva meghalt az édesapám, akkor anyánk hozzánk költözött és nevelte, őrizte az én két kisfiámat úgy, ahogyan a fejlődő gyermekekre minden időben, a kor divatjára való tekintet nélkül vigyázni is kell. Igen, lássuk be, hogy az anya és nagyanya szeme a legjobb őrzője a fejlődő gyermekeknek, és ha ez a nagyvárosokban nem is követhető a régi módon, van rá más lehetőség is. Mert ahogyan szokásos lett a „baby sitter” a kisgyermekek mellé, úgy válhat általános divattá ismét a kisérőnő. Ezen a téren azután majd megint hasznos szerep jut az áldott nagymamáknak, akiknek a mai unokák melletti tevékenykedését a modern anyák már nem is méltányolják eléggé. Az aggódó, vagy a megrémült szülők talán ráébrednek arra is, milyen hasznos szolgálatot kaphatnak azoktól az idősebb magyar ,,D.P.” asszonyoktól, akik nehezen tudnak beilleszkedni az Újvilág megváltozott körülményeibe. Kitűnő felügyelőnők lennének ezek az asszonyok az amerikai szellemben nevelt gyermekek mellé is, mert ők olyan világból kerültek ide, ahol nem az volt az irányadó, hogy mit akar a makacs és elkapatott gyerek, hanem az, hogy mit lát jónak a szülő, vagy a nevelő a gyermek érdekében. Tény az, hogy a régi szokások közt sok van olyan, amelynek gyakorlása ma már nevetséges túlzás lenne, de ami a gyermekek őrzését illeti, annak szükséges volta soha nem mehet ki a divatból. Ha a szülők összefognak az amerika életbe beilleszkedni még nem tudó ,,D.P.” asszonyokkal, kialakulhat egy átmeneti védelmi front, amely biztonságot jelent gyermekeink számára, addig is, amig a honátyák meghozzák a szükséges szigorú törvényeket, amely a társadalom kötelessége legdrágább kincseink megőrzése érdekében. VIDÁM SAROK — Mondja, megbízható ez a Walter? — kérdi az igazgató egyik beosztottjától. — De mennyire! Az életemet is rá merném bízni! — Jó. jó, de valami értékeset is rábízhatnék? (((()))) A paradicsomba vezető egyik kapu felett tábla: „Bejárat azoknak a féijeknek, akik egész életükben a feleségük papucsa alatt nyögtek”. Hatalmas sor vár bebocsátásra ez előtt a bejárat előtt. Tábla van a másik kapu fölött is: „Bejárat azoknak a férjeknek, akik soha nem kerültek a feleségük papucsa alá”. Itt csak egyetlen sovány, csüggeteg emberke várakozik. Odamegy hozzá Péter apostol és megkérdi: — Te miért ide álltái? — Én nem is tudom — feleli félénken a férfi. — Nekem a feleségem megparancsolta, hogy álljak ide. (((()))) A skót apától megkérdi egy barátja: — Milyen ember a lányod jövendőbelije? — Nagyon rendes fiatalember — mondja áradozva a skót —, minden este lecsavaija a villanyt, és az ölébe ülteti a lányomat. — És ez nekem rendes fiatalember? — Na hallod! Nem fogyasztja az áramot, és két szék helyett csak egyet koptat. (((()))) Gyerekekről esik szó. — És, hogy tanul a maga fia? — Ne is kérdezze. Álnéven járok a szülői értekezletekre. (((()))) Fiúnak vesz cipőt a mama. Kiválasztják az egyiket. Az eladó megkérdezi: — Becsomagoljam, vagy itt helyben kinövi? (((()))) A titkár belép főnökének dolgozószobájába. — Monsieur, az egyik munkatárs fizetésemelésről szeretne beszélni önnel. — Mondja meg, hogy nem vagyok itt. — Lehetetlen, ez az ember pontosan tudja, hogy ön a helyén van. — De hát ki az? — Én vagyok monsieur.
