Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-06-09 / 24. szám
,TA»T.Y»> er 12. OLDAL magyar híradó ANGLIAI BARANGOLÁSOK: BRIGHTON Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Kutasi Kovács Lajos gyúrja, Mindig szívesen megyek a tangerpartra. Úgy szeretem a tengert, mintha nem is a Dunántúlon ringott volna a bölcsőm, hanem az óceán vagy a Földközi-tenger mentén. Ha tengeri nép fiának szüleiek, biztosan felcsapok tengerésznek, legalábbis 2gy időre. Nincs izgalmasabb álmény annál, mint a horizonton egyszerre felkéklő föld, mely határt •ajzol a végtelennek. Erre gondolok, amikor Brighton egyik monológjának végéről íézem a szikrázóan kék eget s a röldes árnyalatú tengert, mely szüntelen íömpölygeti hullámait a part felé. Az első igazán verőfényes tavaszi nap s London itán különös a varázsa Brightonnak, Dél-Anglia egnépszerűbb fürdőhelyének, a „Tengerparti xmdonnak” — ahogy nevezik. A hosszan benyúló széles móló végén hatalmas .fapalota”, színház, mutatványos bódék, szellemvaut, céllövölde, ,,fish and chips”-árusok és kávézók, i korlátnál horgászok eregetik le hosszú zsinóron a lorgot; csak halat nem látok sehol. Fürdetem arcom a sós szélben s a szikrázó ényben. Igaza lehetett Russel doktornak, aki a [VIII. században „felfedezte”, hogy Brightonban lilyen frissítő ereje van a napnak, a levegőnek, a íznek. Persze, fürödni a tengerben kissé korai lenne. Innen a mólóról végig láthatni a nyolc kilométer osszu tengerparti sétányt. A két móló között magas pületek, előkelő szállodák, arébb olcsóbb szállók és isebb penziók bámulnak bele a napsütéses jgtelenbe. Lejjebb, ahol olyan vakítóan,függőlegesen Lihan le a tengerpart, akárcsak Dovernél a hires fehér sziklák”, arra van a Brightonnál lényegesen serényebb Eastborui nem messze tőle Hastings, hol a Normann-öbölben 1066-ban partra szállt óditó Vilmos és hóditó normann serege. Azóta se nették meg lábukat hódítók ezeken a partokon; ikább innen indultak el az angolszász hódítók a fél lág meghódítására. A tengerparton, az Aquárium és a Delfinárium izeiében forog már az óriáskerék. Az egyik kis ívilon feliratára felfigyelek: itt jósol Miss Julia, a res tenyéijós, aki a kirakatban kifüggesztett ságcikkek és fényképek tanúsága szerint immár irmadik leszármazottja egy hires oláh-cigány nyérjós családnak. Miss Julia megmondja a múltat, jelent és a jövőt... Nem messze tőle Miss Viktória isonló meggyőző dokomentumokkal, de nevezetes aládi pedigré nélkül jósol tenyérből. Nem tudok nteni, Miss Júliával jobban rokonszenvezek;gyerekromból oláh-cigányok bukkannak elő emlékeimből talmas termetű vajda, fémgombos mellényben vagy bátban... Nem megyek be egyik jósnőhöz se, hisz a ♦ ilt előttem se titok, a jelenben benne élek, a jövőben :g épp az a szép, az izgalmas, hogy nem tudni: mit •tógát? A móló cölöpjei között cuppog a tenger. Ezt a )lót a múlt század végén építették, mert éppen ?6-ban — amikor a magyar ezerévet ünnepeltük — irnyű vihar vitte el az elődjét. Viktória királynő tykora volt s ez lehetett a legnagyobb vihar, mely grázta a birodalmat. Azóta másfajta viharok odorták a birodalmat s maradt csak az, amit ditó Vilmos meghódított... Ilyen a történelem. Brighton vonzó, érdekes hangulatú város. Már a római időkben lakott hely, később csendes halászfalu, amig Russel doktor fel nem fedezi s nem lesz „királyi fürdőhely”. 1783-ban az akkori walesi herceg, a későbbi IV. György bizarr keleti palotát építtet Brightonban. Ma is a város egyik különös látványossága, kupolákkal, tornyokkal csipkézett indiai kastély, a Royal Pavilon, mintha Agrát, Benarest varázsolná ide. A herceg — mint Írják — amikor itt-tartózkodott,igen gyakran maga is kinai ruhát viselt. A királyi pavilon 1850 óta a város tulajdona s pompás keleti muzeum. Délután nemcsak a mesés, felbecsülhetetlen értékű kinai porcelánokat, szobrokat, bútorokat, festményeket csodálhatom meg, hanem résztveszek a brightoni szimfonikus zenekar társaságának teadélutánján is, a királyi pavilon dísztermében. A kívülről indiai kastély belső terme darabnyi Kína. De nem a valóságos Kina, inkább egy európai képzeletben megszületett Kina, a faliképekről rámnéző barokk figuráknak húzott mandulaszemük van. Aranysárkány tartja az óriási csillárt, aranysárkányok tekeregnek girlandként a mennyezet körül. Keleti hangulatú világ ez, de nem az igazi Kelet. Semmi nincs benne, ami hiteles lenne. Hirtelen az villan át rajtam: mintha csak a „Mosoly országa” díszletei között lennék s várom, mikor csendül fel Lehár muzsikája, lép be Szu-Csong s énekli a tea-áriát:„Illatos a mi teánk...” Brightont úgy őrzi emlékezetem a teadélután óta, mint egy valóságban élő operettvilágot. (London) A MEGHALÄS JOGÁRÓL AKINEK KEGYELEM ÉS MEGVÁLTÁS A HALÁL Irta: TERJÉKI PÁL Teljék! Pál Meghalni méltósággal, — mindenkinek az alapvető emberi jogához kell, hogy tartozzon, — mondja dr. Milton Hifitz idegsebész orvos, — a „Right to die” című könyvnek szerzője, írója. Ennek a jognak alkalmazása azonban rendkívül sok, — végtelenül kényes erkölcsi felelősséget és beláthatatlan következményeket vonhat maga után. Nem eléggé óvatos, — nem a legalaposabban megfontolt, nem a legőszintébb, legtisztább lelkiismereti érzésből fakadó határozat ebben az esetben —, a törvény által biztosított és a törvény által engedélyezett tömeges emberöléshez vezethet. Jerry Brown, — Kalifornia kormányzója, — nemrégiben törvényerőre emelte az embernek a fájdalommentes, csendes kimúlásra való jogát ebből az árnyékvilágból. A törvény megszületése keresztül kasul az államokban, — rendkívül éles vitákra adott alkalmat, — főleg orvosi és ügyvédi körökben.. Jogásznyelven ezt a törvényt, — „mercy killing” — „kegyelemből élésnek” is nevezik. A halálra való jog, a kegyelemből való ölés gondolata már régen foglalkoztatja az emberiséget. Az utóbbi évtizedekben főleg a jogászi és orvosi köröket. 1962-ben egy belgiumi fiatal asszony, a 24 éves Suzanne Vendeput, — egy nyomorék bébit hozott a világra. A csecsemőnek semmi reménye nem lehetett normális életre. Kis arcocskája eltorzult állati figurára hasonlított. Hiányzott a két kaija, — székletét csak a vizeletlevezető csatornán tudta elintézni, — miután végbélnyílása egyszerűen nem volt. Az édesanya egy marék altatót kevert a bébi cuclis üvegébe. A csecsemő másnapra meghalt. Egy másik esetben, — New Jersey-ben, — egy orvos, akinek felesége rákbetegségben haldokolt, — egy pisztollyal halántékon lőtte nejét, utána a 49 éves, — tolókocsiban ülő nyomorék fiát, s végül revolverét saját homlokára irányítva húzta meg a ravaszt. A családfő igy rövidítette meg szeretteinek évekig tartó kínlódását, — gyötrelmét. Mindkét fent említett epizód szereplőit a világsajtó annakidején, — cinikus kegyetlenséggel, — hevesen, élesen támadta. A belgiumi asszonyt bíróság elé állították, elitélték és börtönbe zárták. Nagyon kevés embernek van meg az a lelki ereje, emberi mér ekkel mért merészsége, adottsága, — hogy a legnagyobb szenvedések közepette, a legkétségbeejtőbb reménytelenség ellenére is, — saját maga vessen véget életének. A legtöbb beteg orvosának könyörög, hogy vessen véget pokolin kínzó szenvedéseinek, — földi pályafutásának. A nyomorék gyermeket világrahozó édesanya, — ugyancsak orvosától váija a segítséget a bébi megsemmisítésére. Az orvosi etika, az általános emberi morál, erkölcs, ezt minden esetben vissza utasítja. Mindenfajta élet többet ér az elmúlásnál, mondja dr. Jim Carly egyetemi tanár. A professzornak ezzel a véleményével nem mindenki ért egyet. Egy nyomorék bébi születése után nemcsak a csecsemő szenved. Vele együtt kínlódik az édesanya, — az édesapa, a testvérek, sőt az egész rokonság. A csöppségnek semmi reménye nincs egy normális életre. A szülők viszont az égbekiáltóan magas orvosi és kórházi számlák miatt végül is a szegényházba kerülnek, — „welfare” ellátására, — állami segélyre szorulnak. A törvény által védett jog a halálra (right to die law) következtében nagyon gyakori lesz a kívánság a csendes, fájdalommentes elmúlásra, halálra, mondják Kaliforniában az egészségügyi vonalon, valamint a törvényben jártas szakemberek. A törvény legkényesebb, legvitathatóbb pontja, ki határozza azt el, hogy ki fog meghalni? Az orvos, a beteg és a beteg családja együttesen hozhatja ezt a döntést, — javasolja dr. Heifitz, — a „Right to die” című könyvében. A leglényegesebb azonban, — egyedül a beteg, a szenvedő személy kívánsága, mert mindaddig értékes az élet az ő számára, — ameddig ő maga élni akar. Az orvos bírája lehet a beteg helyzetének. Tudatában van az agonizáló reménytelenül pokolin kínzó fájdalmával, — gyötrelmével. Tanáccsal szolgálhat. A szülők és rokonok is segíthetnek ebben az orvosnak de a végső, — a döntő szó jogát, — a törvény egyedül egy személyre — a szenvedő betegre ruházza. A beteg szellemi képességeinek teljes birtokában kell, hogy legyen, amikor a halál utáni vágyódását, kívánságát, — mint döntő határozatot meghozza. A törvény által védett, — „szabadalmazott” jog a halálra még nem nagyon ment át széles körökben a gyakorlatba. Az idő múlásával, erre azonban egyre jobban lehet számítani. A könyv szerzője dr. Heifitz idegsebész, a visszaélések (Folytatás a 13. oldalon) va ny va ele sá ek ke ve la; mi sa itf bi sz el „1 P< te M re di tő 1‘ g} té le ki cs ír g; 01 ah. le k Ói Sí 95 P te fi C b k U h U k 1 k n n a h n t
