Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-12 / 20. szám
?AtMO P 8. OLDAL ÖQAAIH flATDAM MAGYAR HÍRADÓ CSALÁDI HÁZ — BEÉPÍTETT TÁMADÓVAL Irta: VAJDA ALBERT Nem tehetek róla, de ahogy az amerikai lapokat olvasom, az az elképzelés alakult ki bennem, hogy az Egyesült Államokban a lakosság főfoglalkozása a támadás, merénylet, bankrablás, megerőszakolás és a többi ehhez hasonló társasjáték. Mivel az óceán innenső oldalán élek, ahonnan a kilátás nem elegendő ahhoz, hogy tökéletes képet kapjak az amerikai életformáról, kénytelen vagyok az újságok hasábjairól, az USA politikusok nyilatkozataiból, a rádió és televízió riportokból képet alkotni magamnak az amerikai mindennapokról. Nem szégyelem kimondani; a kép meglehetősen izgalmas. Hogy ne mondjam; megdöbbentő. Hogy még ennél is többet mondjak; elrettentő. Minden percben vagy megölnek, vagy megmerényelnek valakit, az el- és ki-rablásokról nem is beszélve. Az én visszamaradott európai szemszögemből úgy tűnik, hogy az amerikai állampolgárnak mindennapi életéhez ugyanúgy hozzátartoznak a bűntények, mint a fogmosás, vagy az adóhatóságok szidalmazása. A tengerentúli sajtóközlemények alapján, az én teljesen tökkelütött közép-európai fantáziám a következőképpen képzeli el a világ első hatalmának hétköznapjait:----Az ország 250 milliós lakossága két főcsoportra oszlik. Az elsőbe tartoznak a kirabolandók, vagy megmerénylendők, a másodikba pedig azok, akik kirabolják, vagy megmerénylik őket. A két csoport közti határvonal nincsen sziklaszilárdan megmerevedve, hanem hullámzik. Ez annyit jelent, hogy akit ma kirabolnak, az holnap visszarabolhatja mástól a tőle elorozott összeget. Ez annyit jelent, hogy aki hétfőn áldozat volt, kedden attól még lehet tettes és forditva. Az ország lakosságának e két csoportja között állnak a rendőri szervek, amelyeknek feladata ugyancsak kettős; meg kellene védeniök az áldozatokat és el kellene fogniok a tetteseket. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok területe óriási, óhatatlan, hogy a kettős feladatkör kissé összemosódik. így adódhatnak elő azután olyan esetek, hogy az áldozatot fogják el és a tetteseket védik meg. Az átlag amerikai polgár, — az én bizonyára teljesen téves és elkorhadt közép-európai elképzelésem szerint, — annyira megszokta már, hogy ki- és elrablási veszély, támadás, merénylet, ledöfési lehetőségek között él, hogy ezek nélkül már nem is tudná elképzelni az életét. Bevallom, saját szememmel ugyan még nem láttam ilyen hirdetést, de az amerikai sajtóközlemények alapján el tudom képzelni, hogy egy építési vállalkozó igy hirdet: Családi ház, négy hálószobával, két WC-vel, külön gardrobe-szobával, beépített támadóval, jutányos áron eladó.” Csodálom, hogy az annyira élelmes amerikai üzletemberek erre a megoldásra még nem jöttek rá. Hiszen a házba beépített saját támadónak óriási előnyei lennének. Az izgalom, a rémület, a kirablást, vagy megerőszakolást követő sokk megmaradna, tehát nem kellene attól félni, hogy az amerikai életforma belesüpped a bünnélküliség unalmába. De ugyanakkor, mégis csak más érzés az, ha az ember tudja: styát támadója merényelte meg! Saját, beépített gengsztere szedte el tőle dollárjait, vagy vágta ugv állón, hogy még egy hét múlva is dagadt tőle a feneke. Azt is meg lehetne beszélni a különbejáratu támadóval, hogy éppen olyan váratlan időközökben rontson rá a ház lakóira, mintha vadidegen merénylő lenne. Néha két-három napot kihagyhatna. Ez már abból a szempontból is fontos, mert humánus társadalomban banditáktól sem lehet megkívánni, hogy éjjel-nappal dolgozzanak, nekik is szükségük van egy kis pihenésre. Engedjük, hogy lehajtsák dolgos fejüket az előzőleg elrabolt pénzeszsákokra és igy aludják a gazok álmát. Ha minden második családi háznak meglenne a maga beépített támadója, sokkal meghittebb, sokkal barátibb légkör alakulhatna ki a tisztességesek és a tisztességtelnek társadalma között. Lakva lophatja A „FIRST LADY” Rosalynn a Fehér Házban (AZ U.S. NEWS-BAN MEGJELENT INTERJÚ ALAPJÁN) — Mrs. Carter, hogyan szándékozik ellátni az ország első asszonyának szerepét? — Igyekszem teendőimet a magam módján elvégezni. Nem néztem utána, hogyan látták el feladataikat a korábbi elnökök feleségei, hanem arra öszpontositok, amit fontosnak látok. Jimmy kormányzósága idején megtanultam, szinte minden téren befolyással lehet az ember, ahol akar. Pillanatnyilag az értelmi fogyatékosok problémáival foglalkozó bizottság összeállításán dolgozom, és keresem a módját, hogyan lehetne közérdeklődést az idősek problémáira irányítani. — Igaz-e, hogy nagyobb befolyása van az elnökre, mint bárki másnak? Rosalynn Carter — Nem tudom, hogy ez egészen igy igaz-e. Mindenesetre úgy vélem, Jimmy tiszteli a véleményemet mindazokban a kérdésekben, amelyek érdekelnek, és amelyekben tájékozott vágyóik. Mindig érdekelte, mi a véleményem a kinevezésekről, az általa kiválasztott alelnökről... — Előfordul, hogy egyes kérdésekben nem értenek egyet? — Ó, persze, előfordul, hogy vitatkozunk, és az is, hogy az én álláspontom győz. — Észlelt-e bármiféle változást férje magatartásában azóta, hogy elnök lett? — Az egyetlen változás, amit látok — és ez már bekövetkezett elnöki beiktatása előtt —, hogy érzi az országért viselt felelősséget és az Egyesült Államok felelősségét az egész világ iránt. Nem tapasztalok nála (Folytatás a 11. oldalon) meg egymást az ember, — adhatná ki a jelszót az alvilág és ez egyben azt is jelentené, hogy az utcákon biztonságban közlekedhetnének a járókelők. Nyugodtan el mehetne az amerikai polgár este moziba, koncertre, színházba, mert tudná, hogy az utcán nem ugrik elébe senki előretartott bicskával, hiszen a saját beépített gengsztere otthon, a lakásán rabolja össze az őt megillető készpénzt, részvényt, értéktárgyat. És közben ügyel arra, hogy hagyjon valamit, mert gondolni kell a holnaputáni rablásra is. Beépített támadó-ötletemnek csak egy gyenge pontja van. Ha nem lenne többé merénylet, erőszakolás, rablás, fojtogatás az Egyesült Államok utcáin, akkor szégyenszemre visszaesnek a bűnügyi statisztika és a lapoknak nem lenne miről imiok. Az az éizésem, hogy ezzel az érvvel a statisztikusok romokba fogják dönteni javaslatomat. Mert arra még gondolni is rossz, hogy egy napon az észak-amerikai kontinens újságjai, szégyenkezve és szemlesütve számolnának be arról, hogy bűnözés szempontjából az Egyesült Államok a világ-ranglista legeslegutolsó helyén kullog. WASHINGTON — Több mint 2100 beszélgetés nyomán adott ki jelentést a tekintélyes Yankelovich Skelly White közvéleményvizsgáló cég egy mind bonyolultabb kérdésről: Mai szülők és mai gyerekek viszonyáról — és ütköző érdekeiről. A kapott válaszokat statiszkiailag egész lakosságra átvetitve azt találták, hogy a legtöbb amerikai családban nincs igazi megoldás „arra, hogy miképpen lehet a gyerekek önálló személyiséget megőrizni és ugyanakkor a szülő saját személyét is érvényben tartani”. Vagyis: meddig terjedjenek az áldozatok, amiket meghoznak a szülők — és hol van az a vonal, amelyen túl már maga a szülő szenved lelki sérelmet. „A szülőnek megvannak a saját jogai, ezt beismerik a gyerekek; de ugyanakkor, a gyerekek ma azt hiszik, hogy nem tartoznak szüleiknek semmivel — és csak a szülők tartoznak nekik különféle áldozatokkal”, szól az egyik megfigyelés. Egy másik szerint „konfliktust idéz elő, hogy uj szülők régi szinvonalat akarnak betartani, régi felfogást erőszakolnak önmagukra is, gyerekeikre is.” De a másik véglet is csak problémához vezet: „sok szülő úgy értelmezi a modern követelményeket, hogy egyszerűen kimondja: Ő maga elsősorban önmagával kell, hogy foglalkozzék — és a gyerekek vezesse önmagát arra az útra, amelyen a személyiség legjobban érvényesül.” Azokat a szülőket, akiket a jelentés leginkább kiegyensúlyozottaknak tart, három dolog foglalkoztatja legjobban: Az engedékenység következményei, a televízió, és a rendetlen, tápérték nélküli étkezés. A gyerekeket pedig, a szülőkre vonatkozólag: Veszekedés a házimunkák felett, veszekedés anyagi dolgokban, és veszekedés a televízió miatt. A jelentés végső következtetései közt szerepel az, hogy „az ország népe uj érték-elmélet felállításának nehézségeivel küzd:uj felfogások, uj aggodalmak és uj megoldások közt botorkálunk. Viszont: régebbi elgondolásoktól nem lehet egyik napról a másikra megszabadulni. Az amerikai mindig leleményes volt: komoly a kilátás, hogy bizonyos egyensúly belátható időn belül ezeknek a problémáknak a terén is létrejön.”
