Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-10 / 11. szám
i . MAGYAR HÍRADÓ /LI I I BÖL VALÓSÁG MEGINDUL A KÖZLEKEDÉS AZ ŰRBE HOUSTON — Az egykori nagy erőfeszítésekkel folyó amerikai űrprogram egy lélegzetvételnyi szünethez jutott. A Mercury. Gemini és Apolló-programok 14 éves. sikeres, óráról órára végrehajtott kísérletei, valamint az Apolló—Szojuz közös űrutak után egy fontos változáshoz érkezett a houstoni űrközpont és a Cap Canaveral rakétafelbocsátó területe. Houstonban az L..B. Johnson űrközpont laboratóriumában. aiu>l az űrhajósokat fogadták eg> egy utazás után. most hivatalok vannak. A központ létszáma is csökkentették 5000- rol óöOO-ra. de a mérnökök és tudósok még mindig fáradhatatlanul dolgoznak a legközelebbi fo témán, az ..űr ingajárat" programján. Az újra és újra használható 7 s/ettiélyt szállító gép. amely ügy száll majd fel. mint egy rakéta cs úgy fog földet érni. mint egy rendes repülőgép, az utasokon kivid olyan berendezéseket is képes lesz magával vinni, amelyeket fel tudnak használni a mii bolygó javításánál, bizonyos ipari kísérleteknél, amelyek végrehajtása sokkal kedvezőbb a súlytalanság állapotában és az atmoszféra hiányában, mint például a fémek hegesztése. Az első ilyen rakéta már kifutott a szerelőszalagról és a repülés betervezett időpontja IdSO A kísérleti repüléseket úgy fogják végrehajtani, már ezen a nyáron, hogy egy Boeing 747 tetejére erősitik rá, majd onnan a levegőben továbbindítva, földre vezérlik a kaliforniai Air Force területén. Ezalatt két űrhajós csoport, akiket az Apollóprogramból tartanak vissza, gyakorolna egy átalakított Gulfstream jettel Houstonban, főleg fel- és leszállási manővereket. A Johnson űrközpont, amely a feltalálója az uj rakétagépnek, tervezett egy un. alakítható urruhát. kicsi, nagy és közepes méretben, igy nem lesz majd szükséges minden ürutasnak k dön készíteni. Már 15Q női alkalmazottal végeztek kísérleti vizsgálatokat, hogyan reagál a női szervezet, szív és vérnyomás az m eltérő feltételeihez. Az 104 tagu leendő űrhajós csapatban IIX nő is lesz A négy első űrhajó az Edward vn 4'orce területen érne újra: földet és a végső repülőtér majd a l l:. Kennedy űrközpontnál lesz Cape Canaveralban. Floridában A világ leghosszabb kifutópályája. 3 mérföld hosszúságban lebetonozva, már elkészült. A központnak az a része, ahonnan a Gemini és Mercury rakétákat bocsátották fel. ma úgy néz. ki. mint a szellemek területe, ugyanis itt megszűnt minden. Sok alkalmazott mérnök és tudós már uj, helyeken dolgozik, akik viszont maradtak. azok maradtak a gáztelepeken és narancsültetvényeken keresik kenyerüket. lelenieg csak négy Air Force állomás 20 kilövötelepe működik Shepard és John Glenn ..Friendship 7" hajóinak álványzata lebontásra került. Ami még maradt ezek közül, a turisták és tv-közvetítések számára, kb. 100 láb magas űrkorabeli komplexumok. a katonaság szakértői azokat is széts/erelték. Sok más felszerelés került az Air Force Ürmuzeurnába Cape Canaveralban. Azok a mérnökök és szakértők, akik a szétszerelési és lebontási munkákat végezték, még a mai napig is találnak a területen olyan történelmi tárgyakat, amelyek az űrprogram hőskorát fémjelzik. Az ingajárat u űrhajói temetkezési vállalkozó is olt áll a látogató mellett fehér zakóban, nadrágban és aranyszínű ingben. Hát nem felemelő? Az egyház színében, a holtak arany-fehér szimbólum színében. A koporsóban fekvő mögött meg ott ragyog a neonfényes kereszt, a feltámadás örök jelképe. Ezt a nagyon is modem temetkezési szokást próbálták már Floridában és Arizonában is meghonosítani, de nem fogadta el a közönség. De ami ott nem sikerüli, az itt már igen szépen bevált jelenti a sárga inges temetkezési vállalkozó. JACKIE ÉS A DIÉTA NEW YORK. N.Y. — Jackie Onassis rendszeres látogatója a hires New York-i étteremnek, a Quo-Vadis-nak. Hogy mind a mai napig megtartotta karcsú, leányos alakját, az annak köszönhető, hogy zsírban gazdag ételeket sohasem fogyaszt és az édességeket is kerüli. Soha, mióta a Quo-Vadis vendége, el nem fogyasztott egy adag fagylaltot, vagy más egyéb édességet. Húsz év óla megmaradt a sole (hal fajta) mellett, melyhez salátát és citromot adnak. Alkalomadtán egy pohár fehér bort is megiszik utána, de az eszpresszó kávét „Drive-in” temetkezési intézetek NEW ROADS, La., — Egy 7-szer 5 láb ablakon keresztül végbucsut vehet rokonától, barátjától, ismerősétől a Point Coupee Funeral Homeban. Nem kell kiszállni a kocsiból, csak kihajol és beiija a nevét az ablak elé kitett könyvbe, hogy ott volt, megadta a végtisztességet. Az ablakon át utolsó pillantást vethet még a koporsóban nyugvóra a siető, kevés idővel rendelkező barát, vagy rokon. Nem kell felöltöznie az alkalomhoz illően, akár rágógumit is rághat, vagy valamilyen kellemes zenél hallgathat közben az autó rádióján, a Jackie Onassis nem feledi el. A Coup de Fusilban, mely nincs messze a Quo Vadistól, állandóan alacsony kalóriáju menüt rendel. Ez a francia ebéd a szokásos vajas zsemlyét, zsíros szószt, mellőzi. Néha scallopot rendel aszparágusszal, ami nem több mint 220 kalória, noha proteinben igen gazdag. Másik kedvence a csirke, mely 260 kalória és utána megiszik egy kávét amelyben egyáltalán nincsen kalória. Mrs. Onassis nem Ínyenc és éppen, ezért maradt a teste fiatalos, szép formájú. A tányérmosók Jackie tányérját, amelyből evett, mind a mai napig nem mosták el, ereklyeként tartogatják. Egy táplálkozási szakember, dr. Henry Jordan egyetemi tanár azt mondja, hogy a sok hal főzve, salátával és citrommal tálalva a legésszerűbb ebéd annak a részére, aki a téstsulyát ellenőrzés alatt akarja tartani. A MARIHUANA MELLÉKHATÁSAI NEW YORK, — Amerikai és francia tudósok csoportja szerint egy olyan ember is hatása alá kerülhet a marijuanának, aki csupán a marijuanát szívók közelében tartózkodik. Az ilyen személy is átélhet „valódi, passzív marijuana bódultságol.” Ha a marijuana szívását törvényesítik, akkor elővigyázatossági intézkedéseket kell tenni, hogy a nemdohányzók ne kerüljenek a marijuana hatása alá, közölte a tudóscsoport. A tanulmány dr. Phillip Zeidenberg és dr. Gabriel G. Nahas vezette, akik a New York-i Columbia egyetemen tanítanak; rajtuk kívül részt vett a munkában dr. Raymond Bourdon professzor, a párizsi Rene Descartes Egyetemről. Az utóbbi években a nyilvános helyeken szívott marijuana cigaretta másokon való hatása került előtérbe, mivel bizonyítékok vanna rá, hogy a füst izgatást és allergikus hatásokat kelthet. Ezenkívül pszichotropikus tüneteket okozhat és megváltoztathatja a szívdobogás gyorsaságát. WKONYHASAROK Töltött sertésjava brüsszeli módra. Sertéscombból 10—12 dkg-os szeleteket vágunk, nem túl erősen klopfoljuk, majd félbehajtjuk. A húst vajjal összegyúrt, sóval, borssal, reszelt szerencsendióval Ízesített reszelt sajttal megtöltjük, a szélét felvert tojásba mártjuk és összenyomkodjuk, majd gyengén megsózzuk, lisztben, felveri tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül nem túl forró, zsirban kisütjük. Paradicsomos, gombás zöldborsós rizszsel (rizottóval) tálaljuk. Sült csirke. Hozzávalók. Egy db. csirke, kevés citromlé, só, bors, petrezselyemzöld, olaj. A felbontott és egészben hagyott csirkét (lábát, fejét levesszük) megmossuk kivül-belül. Belsejét citromlével átdörzsöljük, kissé megsózzuk, megborsozzuk, majd egy csomó zöldpetrezselymet teszünk bele. Kevés vizet öntünk alá, és kuktában vagy más edényben puhára pároljuk. Utána szárazra töröljük a .csirkét, vékonyan bekenjük olajjal, és forró sütőben, roston néhány perc alatt pirosra sütjük. Az utolsó pillanatban hideg vízzel öntözzük még, igy még ropogósabb lesz. Az igy sütött csirke Ízletes, és mégis zsirtalan lesz. Tartármártás olaj nélkül. 2 db főtt tojássárgáját simára dolgozunk. Sóval, cukorral, citromlével, törött borssal, mustárral Ízesítjük, majd 2—2,5 dl tejföllel összekevetjük. Paradicsomos karfiol. Hozzávalóké Egy kisebb fej karfiol, diónyi vaj, egy kávéskanál liszt, 2 dl paradicsomlé, só. reszelt sajt. A karfiolt megtisztitjuk, és kb. 10 percig hideg vízbe áztatjuk, hogy az esetleges rovarok eltávozzanak belőle. Utána forró sós vízben hirtelen puhára főzzük. Közben a vajjal, liszttel, paradicsomlével, pici sóval mártást készítünk. A karfiolt leszűrjük, majd melegített tányérra helyezzük, leöntjük a mártással, megszórjuk reszelt sajttal, és azonnal tálaljuk. JO ÉTVÁGYAT!