Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-07 / 41. szám
10. OLDAT. MALYAH HÍRADÓ A KOH-I-NOOR ÉS EGYEBEK Irta: KUTAS! KOVÁCS LAJOS Ali Bhutto, pakisztáni miniszterelnök levelet intézett az angol kormányhoz, melyben visszakérte Pakisztán számára a hires gyémántot, a Koh-i-noort. Néhány nappal később az indiai hírügynökség közölte, ha valaki, hát India egyedül jogosult á Koh-i-noor birtoklására. Az angol kormány a kérést elutasította. A Koh-i-noor a világ egyik leghíresebb gyémántja. Amikor 1849-ben angol birtokba került 191 Kutast Kovács karátos volt, azonban 1852-ben, Lajos amikor Londonban átcsiszolták 108 karátos lett. A Koh-i-noort. mely a ,,Fényesség Hegyét” jelenti legendák övezik és korai története homályba vész. Egyes írások szerint 1526-ban történik róla említés először, amikor is a panipati ütközet után Gawilor rádzsája Humayannak adja. Más források szerint 1656-ban Mir Jamla ajándékozza meg Jahan Sahot a Krishna folyó menti Kollur bányában talált mesés gyémánttal. Azt már a történeti források igazolják, hogy 1793-ban, Delhi ostroma után Nadir iráni sah viszi magával, majd az afgán Durrani-dinasztitát megalapító Ahmad sah birtokába kerül, akinek utódja Shunja sah magával viszi, amikor Indiába menekül. 1849-ben Pöndzsáb meghódításakor angol kézbe kerül és amikor Lord Dalhousie Viktória királynőnek ajándékozza angol koronaékszer lesz. VI. György koronázásakor a királyné koronáján helyezték el a Koh-i-noort, mert azt tartja a fáma, hogy a hires gyémánt a férfi uralkodóknak szerencsétlenséget hoz, csak királynék viselhetik. A Koh-i-noor visszakérése vagy követelése akár Pakisztán, akár India részéről érdekes problémát vet föl. A függetlenné vált egykori gyarmatok kormányai ugyanis mind gyakrabban fordulnak az európai múzeumokhoz azzal a kéréssel vagy követeléssel, hogy a gyarmati időkben elhurcolt ősi kincseket szolgáltassák vissza. A kérdés vagy követelés jogossága elvileg aligha vitatható. Nyilván, azok a nemrég még gyarmati sorsban élő népek, melyek most függetlenné válva nemzetekké alakulnak, saját múltjukat is keresik. S az se vitás, hogy a gyarmatosítások korában az európai gyarmatosítók számtalan értéket egyszerűen elhoztak erőszakkal a fegyverrel meghódított gyarmatokról. Akadtak természetesen szép számmal tudósok, akiket a tudomány , a művészet, a kultúra tisztelete és a múlt megbecsülése, a kultur-kincsek megőrzésének szándéka vezetett, de sokkal többen voltak a számitó, kapzsi kalmárok. Gondoljunk csak az inka birodalom hírhedt, véreskezű meghódítójára, Pizarrora. Amikor Atahualpa inka a válságdij fejében követelt 22 láb hosszú és 17 láb széles termet színükig telehordatta mesés szépségű arany-tárgyakkal, szobrokkal, fegyverekkel, kultikus eszközökkel és edényekkel, a hódítók mitsem törődve e tárgyak művészi szépségével és értékével, egyszerűen beolvasztatták azokat és aranytéglaként szállították el Spanyolországba. (Megjegyzem, a válság-dij megkaparintása után Pizarto Atahualpa inkát megfojtotta — ígérete ellenére.) Kétségtelen, az európai és amerikai múzeumokban felmérhetetlen értékű kincseket őriznek, melyeket a legtöbb esetben minden ellenérték nélkül zsákmányként vagy nevetséges viszontszolgáltatás ellenében hoztak el Afrikától, Ázsiából, Közép-és Dél-Amerikából a gyarmati időkben. Jogos tehát a kérdés vagy követelés, hogy ezeket vagy ezek egyrészét visszaszolgáltassák az iletékes országoknak. Ám, ez az éremnek csak egyik oldala. A másik az, hogy ezeket az értékeket az európaiak és az amerikaiak megőrizték és megbecsülték. Gondoskodtak arról, hogy az emberi művelődés közös kincsei megmaradjanak. Ma is őrzik őket. De vajon mi lett volna a sorsuk, ha nem hozzák el őket igy vagy úgy? Líbiában a tengerparton egy egykori, csodálatos szépségű római város márvány romjait megőrizte a sivatagi homok és a száraz, forró afrikai kiima. A régi isten-szobrok is ott állnak talpazatukon, csak éppen a fejük, vagy az arcuk hiányzik. Nem a sivatagi szél, a számum csonkította meg ezeket a szobrokat, hanem EMLÉKEK SZÁRNYÁN EGY EMLÉKEZETES Irta: PAPP Ezt a cikket nem csupán az olvasónak, hanem magamnak is irom. Ha már nem vezetek naplót a világ fővárosában, ilyenmódon kell rögzítenem a történelmi eseményt. Truman elnöki beiktatását 1949-ben. Számomra ott kezdődtek a beiktatási események, hogy a nagy napot megelőző este lementem a város főbb utcáiba szétnézni. Éttermekben, mozik várócsarnokaiban, hotel-lobbykban zsúfolt volt minden hely. A statler Hotel egyik termében nagy betűkkel volt az ajtóra Írva: MISSOURIAK TALÁLKOZÓHELYE. A terem virágokkal volt díszítve és a hosszú asztalon óriási nyitott emlékalbum, melybe nevüket írták be azok, akik odavalók, ahová Truman elnök. Mrs. Smith, a Congressman felesége estélyi ruhában fogadta az érkezőket, kik olyan büszkén járultak a könyv elé, mintha saját kiváló voltukat örökítenék meg aláírásukkal. A nagy nap igazi bevezetése, mintegy előjátéka az ünnepi ceremóniának, melyre hónapok óta készült a főváros népe. a Mayflower Hotelben játszódott le. Ott tartották meg az ,,INAUGURAL DINNER”-t, Harry S. Truman elnök és Alben W. Barkley alelnök tiszteletére. Könyvnek is beillő fehér füzetet adtak ki a jelen voltak névsorával, jelölvén az asztalt is, amely mellett helyet foglaltak a magas vendégek, mindazok, akiknek neve, rangja, kiemelkedő az amerikai életben. Az estélyi ruhák pazar pompája, az ékszerek szikrázó fénye mutatta, hogy itt ma mindenki a maximumot akarja adni, úgy erszénye tartalmából, mint ötletességéből. Ámde minderről a részletes leírást átengedem szintén jelenvolt amerikai kollégáimnak, a női képes magazinok számára... Hazafelé jövet még láttam a fény tobzódását, de már nem ékszereken és ruhákon, hanem a monumentális emlékműveken, melyeknek szinpompás kivilágításával vetekedtek az ünnepi tűzijáték vakító fénykévéi. Későn feküdtem le ezen az estén, de alig szunnyadtam el, már társzekerek dübörgésére ébredtem. Mivel köztudomású volt, hogy a főváros VARGA ÉVA amikor a muzulmánok elfoglalták Líbiát, a Próféta tanítása és a Korán betűi szerint csonkították meg a szobrokat barbár módon. Az egyiptomi piramisokat nyilván azért nem hordták szét, hogy karaván-szerályokat és kalyibákat építsenek a kövekből, mert egyszerűen képtelenek voltak rá. Az emberi múlt mennyi kincse esett a korlátoltság, a szűklátókörűség, a múlt értékei semmibevevésének áldozatául! S ha igy nézzük az európai és amerikai múzeumok kincseit, egyetemes, emberi szemszögből, azt mondhatjuk: szerencse, hogy oda kerültek! Hogy megőrizzék azokat! Végső fokon nem egy nemzet, nép vagy ország kincsei az egyiptomi bálványok, az asszir-sumer domborművek, az indiai elefántcsont-faragványok, a kolumbiai arany-maszkok, az afrikai fétisek, a kínai porcelánok s mennyi minden még, hanem az emberi művelődés egyetemes értékei. (London) ELNÖKI BEIKTATÁS VARGA ÉVA forgalmát a korareggeli órákban leállítják, a szállítást már hajnalban kezdték a pékek, a jeges, a tejes és a fűszeresek szállítói. Ébredezett az alvó város. Mig alkudoztam magam, al, hogy felkeljek-e. vagy forduljak a másik oldalamra, eszembejutott egy riporter előző napi cikke, amely igy kezdődött: ,,Ha erős vagy és órákig tudsz állni a hidegben, ha bátor vagy. hogy egy talpalatnyi helyért ökölharcot vívj, vagy ha a kíváncsiság erősebb benned, mint a kényelemszeretet, akkor kelj fel korán reggel és menj ki az utcára. De ha ezekből a jótulajdonságokból egyik sincs meg benned, csak lelkiismeretes újságíró vagy, akkor is fel kell kelned: történelmet élünk és te vagy a szemtanú...” ..Mit tagadjam, a kolléga által előirt erényekből egyikkel sem rendelkezem, de az előírás szerint már reggel 9 órakor a Blair House előtt voltam. Ott már rendőrök sora vigyázott arra, hogy senki se menjen keresztül az utcán, bár a villamosok és más járművek odáig még közlekedtek. Az útvonal ezen a részen még üres volt. épp ezért tűnt fel nekem egyik kapualjban egy öregasszony. Ócska szőrmekabátba burkolva ült a kövön a reggeli csípős hidegben. Lábait zsákba csavarta. Mellette nagy üveg thermosban kávé, szalmakosárkában kenyér és egy üveg lekvár. Jóízűen iszogatta első reggelijét , miközben diadalmasan motyogta: „Nekem jó helyem lesz...!” Uram, Istenem, — gondoltam magamban — reggel 9-től délután négyig (mert legalább annyi lesz egy kapunyilásban a földön... Ezek a történelem szemtanúi, akik mindent áldoznak azért, hogy lássanak... és, hogy ez a feltevésem helyes, igazolta a következő eset: Pontosan tiz órakor tiz fekete limousin kanyarodott a Blair House elé, hog az elnököt, családjával és kíséretével a közeli templomba vigye. A Fehér Ház előtti hangszórók ünnepi zenét szolgáltattak és a várható látványosságra pillanatok alatt összegyűlt a nép. A rendőrök távoltartották a bámészkodókat, de egy nagyon öreg négerasszonyt nem lehetett eltávolítani a Blair House oldalától. Két sovány karjával átfogta a kerítést és azt mondta a rendőrnek: „Látni akarom az elnököt, mert én egész éjjel érte imádkoztam hogy nagy elnök legyen. Én öreg (Folytatás a 15. oldalon)
