Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-07 / 41. szám
KÉRDÉS — Amit most kérdezek, nem egészen az én problémám, hanem a barátnőmé, aki elvált asszony és a 18 éves fia rászokott a marihuánára és most elszökött hazulról. Néhány nappal ezelőtt telefonált az anyjának, hogy soha többé nem jön haza; csatlakozott valamilyen keleti vallásos csoporthoz, s úgy érzi, hogy a világ nem sokat jelent számára. Mindezt azért mondom el, mert sajnálom az anyját és mert nekem is van egy 8 éves kisfiam, akit igen szeretnék megoltalmazni egy ilyen sorstól. VÁLASZ — Hogy a fiatalok csalódtak a felnőttek világában, abban egyetérthetünk velük, hiszen mást sem látnak maguk körül, mint erőszakot és képmutatást. Ha a fiát olyannak szeretné látni, amilyent általában az egészséges fiataloktól elvárna az ember, semmi más egyebet nem kell tennie, minthogy szeresse őt mélyen, anélkül, hogy elkényeztetné. A többit bízza a sorsra, a fia, ha rendezett családi életben nő fel, nem fog guruk után futni, nem lesz rá szüksége, hogy a „perfekt anyát” valaki is helyettesítse az életében. Nem akarom az ön barátnőjét okolni, de ott, amint elmesélte, egy szétbomló családról van szó, ahol az apa nem törődött a gyermekével. Talán még az ő esetében sincs veszve minden, hiszen telefonált az anyjának, ami pozitívum. Sok ilyen fiatalról tudunk, aki megbánta elhamarkodott tettét és visszatért a családi házba. A fia miatt ne aggódjon. Szeresse. Az akit nagyon szeretnek, nem lesz képes lerombolni egy családi életet és széttépni minden lelki köteléket. *** KÉRDÉS: Kedves Mária, én tudom, hogy amit most irok, nem fogja beletenni az újságba, mert maga volt az, aki az én egyéni boldogságomat tönkretette. Hogyan? Hát úgy, hogy megkérdeztem a maga Lelki tanácsadóját, hogy mit csináljak Pistával, aki nem akart megállni az ölelkezéseknél? Maga erre azt mondta, hogy ha Pista csak akkor marad mellettem, ha mindent megadnék neki, akkor jobb, ha odébb áll. Nos az én Pistám találkozott közben egy másik lánnyal, aki nem kérdezte meg magát kedves Benedek Mária és az én Pistám, mármint az ő mostani Pistája feleségül vette és amint hallom, azóta is úgy élnek mint a galambok. Szóval ha én nem kérdezem meg magát, akkor ma .én vagyok a Pista felesége, akit még most is szeretek. Bár tört volna el a toliam, amikor magának tanácsért írtam. VÁLASZ: Amikor ilyen természetű dologban kérnek tőlem tanácsot, mint amilyen az öné volt, kedves ismeretlen haragosom, akkor meg vagyok róla győződve, hogy az illető még nem felnőtt ember, mert különben tudná, hogy mit kell cselekednie. Kérdéséből kitűnt, hogy még a saját életét sem tudja irányítani, hiszen tanácstalan, mástól váija a megoldást. Egyebekben pedig senki sem lát bele mások életébe, nem tudni azt sem, hogy a külszín mit takar. Azt sem mondanám az Ön helyében, hogy a Pista feleségül vette volna, ha enged a kérésének. Tény az hogy én is sajnálom, hogy tanácsot kért tőlem, mert igy egész életében engem okol, holott az élet . minden nagy dolgában az illető egyénnek önmagának kell a döntést meghoznia. Hólepte száiqjegy Néhány hónap, s már hetven esztendő áll mögöttem: — hólepte szányegy — hadjárta sereg! meddig vonulhatok előttetek? Adj Istenem néhány csatateret, hol dübörög a csönd, hol dúl a béke, hol győztesen könyökölnek a rétre a zsold nélkül is mindhalálig csatázó öregek! Zelk Zoltán V magyar híradó Achmed és Mohammed (Folytatás a 8. oldalról) Mohammed, elémcsusztatott egy krigli habzó sört és utánozhatatlanul müncheni bajorsággal igy kiáltott: „Zum Wohl!” Elbámultam egy pillanatra. Mohammedről egy kilométeres körzeten túlra is félreérthetetlenül látszott, hogy valahol a Közel-Keleten látta meg a napvilágot. Hogy mi minden történt vele azóta, mig végül borfiu lett a müncheni Franciskánusoknál, ez valószínűleg regénybe illő, de én nem fogom megírni. Amig ettem a Debrezinert és kortyoltam hozzá a Mohammed által kézbesített halbes Hellest, eltűnődtem az elmúlt néhány óra tapasztalatain. Azon, hogy Mimiről kiderült: Achmed és hogy a müncheni Franciskánusok büfféjében Mohammed száguldozik az asztalok között habzó kriglikkel. Nem is annyira Mohammed szereplését találtam figyelemre méltónak és jelentősnek, mint inkább azt a hangsúlyt, amellyel a bajor pincémő rendelkezett: — Mohammed, ein halbas Helles! — Számára ez volt a világ legtermészetesebb dolga. „Lajos, egy sört a bal kettesbe.” Ki más hordja végeredményben a sört a müncheni Franciskánusoknál, mint Mohammed? Ha a sör nem megy Mohammedhez. Mohammed megy Münchenbe, hogy vigye a sört a vendégnek. De ezzel még nem ért véget a nap. Ugyanazon az estén a város egy külső kerületéből hazafelé villamosozva. arra lettem figyelmes, hogy mögöttem két idősebb bajor asszony beszélget. Arra hamar rájöttem, hogy uj ismeretség, bajor szokás szerint leültek egymás mellé és szóba elegyedtek. Egyszerre csak az egyik bajor asszony azt mondta: — Nekem is van egy fiam, Amerikában él. Már tiz esztendeje. A két megálló hosszig, amig mögöttük ültem — mert aztán egyszerre szálltak le —, erről az Amerikában élő fiúról diskuráltak. És akkor arra gondoltam, hogy van valahol Amerikában egy fiatalember, ki tudja hol, merre, amerika 50 állama közül melyikben, orvos vagy mérnök, tanár vagy fűszeres, akinek a mamája itt ül mögöttem a müncheni villamoson. Aki, ha most idelátna, nagyon megörvendene, nekem meg mindössze annyiba kerül mamájának a megpillantása, hogy félfordulatot teszek az ülésen. Dehát, jutott erre eszembe, az én szülőhazámban is vannak még néhányan — igaz, hogy már csak nagyon-nagyon kevesen —, akik szívesen vennék, ha megpillanthatnának engem, aki viszont itt ülök ennek a müncheni néninek a tőszomszédságában, akinek a fia Amerikában él. És igy szövögethetnénk ezt a lánc-lánc-eszterláncot, akár napestig, az embernek valahogyan az az érzése: ennek a világnak egy nagyon jelentős része: nincs otthon. Mindenki másutt van. Nem vagyok történész, évezredek tapasztalatainak mérlegképes könyvelője, de homályosan az a sejtésem, hogy ez jó fejlemény. Az, hogy a világ egyik részének számos országa készséggel kínál otthont, munkát, kenyeret a világ másik részében élő embereknek. Nem különösebben és nem is mélyrehatóan érlelem magamban ezt a gondolatot, biztos, hogy vannak ellenérvek, negativ motívumok is, de inkább csak úgy hagyom magamrahatni akár egy távoli hangfoszlányt, vagy illatfelhőt — az érzésem az, hogy egyáltalában nincs ellenemre. Tulajdonképpen jobban örülök a szivem mélyén Achmednek, mint ahogyan (Egyed egykori hasonlatát idézve) a „vontcsövű” Miminek örülnék. Még álmatlan éjszakáimat is könnyebben viselem azóta, a Wurlizer bömbölését. Jók van, Achmed, csak keresd azt a kis pénzt és küldd haza valahová Ankarába a mamádnak, aki most talán egy ankarai villamoskocsiban meséli a szomszédjának: — Nekem is van egy fiam. Münchenben él, hires, divatos lokálja van. Azt is elhatározom, hogy gyakrabban térek be a Franciskánusokhoz. Valószínű, hogy Mohammed mamája is utazik olykor a villamoson. Koccintsunk rájuk egyet. Ezekre a mamákra. — Ein halbes Helles, Mohammed! 11. OLDAL MOSOLY CSALÁDI VITA Nagy családi vita közben a feleség egy napon azt veszi észre, mintha már nem járkálna olyan sötét arccal a férje. — Kibékülünk? — kérdi reménykedve. — Nem, Csak pihentetem a vonásaimat. LEHET VÁLASZTANI Ezer dollárt kér a műtétért?! — kérdi a vizsgálat után a páciens a doktortól. — Nem lesz nagyon drága? Az orvos megvonja a vállát. — Kérem, idehivhatom Dupont kollégát, ő nem fizettet önnel egy dollárt sem. — Ingyen operál? — No nem, csak neki általában a hátramaradottak fizetik ki a honoráriumát. HORROR Az egyik börtönben egy különösen kegyetlen őrről beszélgetnek a foglyok: — Ez olyan gonosz, hogy ha valakit villamosszékbe ültetnek, még rajzszöget is szór alája. FELHÁBORODÁS Egy meglett korú férfit korhol a barátja: — Öregem, öregem... A gyerekeid már egyetemre járnak, s te még futsz a nők után. — És? Talán ne engedjem a gyerekeket egyetemre járni? PÓTLÁS Egy este a papára hárul a feladat, hogy megfürdesse kislányát. Utána, miközben fürdőlepedőbe burkolja, megelégedetten mondja: — Látod, tudunk mi boldogulni a mama nélkül is. — Igen — mondja a kislány —, csak a mama, mielőtt a kádba tesz. le szokta venni a cipőmet...
