Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-19 / 34. szám
MAGYAR HÍRADÓ 18. OLDAL „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt” Irta: TERJÉKI PÁL 1849. julius 31... Döbbenetesen lesújtó gyászhir söpör végig a nemzeten. Petőfi Sándor, a legendás hírű mesterdalnok 26 éves korában, a Segesvár melletti ütközetben hősi halált halt. Petőfi szinte látnoki bizonyossággal megérezte, s csodálatos lantján valósággal megjövendölte korai halálát. Teljék! Pél Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, S én feljövök érte a síri világból Az éj közepén s oda leviszem azt. Letörleni véled könnyűimet érted, Ki könnyedén elfeiedéd hívedet, S a szív sebeit bekötözni, ki téged, Még akkor is, ott is, örökre szeret. Ezeket a szívbe markolóan lángoló sorokat imádott szerelmének, szeretett hitvesének, Szendrey Júliának irta, nemsokkal halála előtt. A drámaian tragikus — a költő számára végzetes csatát megelőzően — életében az események lázasan lüktető gyorsasággal peregnek. Lángtól izzó, „elvakult” hazaszeretetében, nagy fájdalmat okoz az általa atyjaként tisztelt legjobb barátjának, Vörösmarty Mihálynak. Te voltál a nemzet költője? Te irta azt a szózatot? Azt most már szétszakíthatod, Mert hieroglifa lett belőle, Amelyet senki meg nem ért. Nem én tépem le homlokodról, Magad téped le a babért. A fenti sorok miatt elveszíti legjobb barátját és iskolatársát, Jókai Mórt, aki ugyancsak nagyon szerette a Szózat költőjét. A költő halála előtt csak egy hónappal látta utoljára egymást a „két titán” a Nemzeti Kaszinóban. Egy asztalnál ültek, de nem is tekintettek egymásra. A szabadságharc javában tombolt. Görgey csapatai komoly sikereket értek el. Jókai, egy pohár borral a kezében szólásra emelkedett: „Most, hölgyeim és uraim, igyunk azokért a hősökért, akik drága életüket még ezután fogják feláldozni, imádva szeretett hazánkért.” Petőfi pohárral a kezében odalépett Jókaihoz, koccintott vele, s villámló szemeinek tüzével tekintetét keresve igy szólott: „Köszönöm barátom, hogy értem is ittál!”. A végzetes segesvári ütközetet megelőzően pár nappal, egy hihetetlen drámai epizód játszódott le Petőfi életében. A költő ruhája egy vitorlavászon blúzból, ugyanolyan mellényből és nadrágból állt, továbbá egy egyszerű szürke köpenyből és tisztisapkából. Ennek a polgári ruhának egy végtelenül szomorú tragédia lett a következménye. A csatateret tanulmányozó, egyedül bandukoló Petőfi az egyik udvarban kutat látott, szomjas volt és odament, hogy igyék egyet. Az udvarban tüzérek voltak, s közülük egy legény civakodásba bonyolódott a költővel. Ez rendre utasította, miközben tiszti rangjára hivatkozott. Mivel azonban sapkáján kivül ezen állítását semmivel sem tudta igazolni, a részeg katona nem hagyott fel a sértegetésekkel. Bemnek jelentették ezt az esetet, s a tábornok a legszigorúbb büntetést mérte a szegény katonára. Petőfi minden elkövetett, hogy a katona büntetését egyhébbre szállíttassa alá. A tábornok azonban kérlelhetetlen volt, s másnap a tüzért főbelövette. A segesvári csata után a költő haláláról érkező hírek villámcsapásként érték a nemzetet. Mindenki kinzóan fájdalmas együttérzéssel, sajnálkozással s tisztelettel fordult az aranyszáju mesterdalnok bájos, tündöklőén szép özvegye, Szendrey Julia felé. A legjobb barát, a Toldi költője, Arany János gondolatai mindig a szép özvegy körül időznek, aki szerinte kettősen árva: mint honleány és mint özvegy. László fiának egyik levelében igy ir: „Szendén illessed fájdalmát szivének, hogy eszmélése kínzó ne legyen.” Azt beszélték, hogy a hirtelen özveggyé lett ifjú nő férfiruhába öltözve bejárta egész Erdélyt, hogy elveszett férjét keresse. Aki látta, tanúja lehetett a legmélyebb fájdalomnak. Megható sorokban úja gyászát, kétségbeesését egy ifjúkori barátjához küldött levélben: „Egyetlen nyugodt, vagy tűrhető pillanatom sincs. Mihelyt egyedül vagyok, közel érzem magamat a tébolyodáshoz, minden este addig sírok, mig egészen el nem lankadok. Minden életinger ARATÁSI KÉPESLAP Arany parázs a föld, s fönt az égi táj. Fűszál és virág ráborul a rögre. Az ut — mintha a hőtől pöndörödne — meghajol, s nyeli a régi, kis lapály. A kepék másznak, mint soklábu bogár, m^jd elnyúlnak fáradtan, félaléltan. Odébb — a vadrózsás, tört dombkaréjban — egy aratógép mélázón orgonái. Húszán ülnek a nagy-sátru tölgy alatt, felárnyban — látom — tányérra hajlanak; kanaluk, mint a kisharang csilingel. A láthatár szélén, a sárga-kopár lankán most gyiyt föl egy falucskát a nyár. Nini! Láng és láng mindenütt a zsindely! Káldi János (Folytatás a 8. oldalról) A szenvedélyesen vitázó csoportot azok képezik, akik semmilyen körülmények között sem követnének el gyilkosságot, még akkor sem ha nem létezne törvény és megtorlás. A középső csoport tagjai a mindent reszkírozok, akik a legszigorúbb törvények ellenére is ölni fognak, ha az érdekük úgy kívánja. A törvényeket nem ezeknek Írták. Ezek hidegen kalkulálnak, akik tudják, hogy elkaphatják őket, de mégis elkövetik a bűntényt. A harmadik, a másodiknál is nagyobb csoport az, akik mindent számításba vesznek, azt is, hogy mit várhatnak a törvény megsértéséért, s ha azt látják, hogy életért élettel kell majd fizetniük, valószínűleg meggondolják kétszer is a gyilkosságot. Erre aharmadik csoportra kellene leginkább koncentrálni azoknak, akik a törvényeket megfogalmazzák és akik a törvényeket törvényerőre emelik. Ezeket az embereket vissza lehet riasztani a gyilkosságtól, mert nem egészen úgy van az, hogy azért gyilkolnak, mert betegek. Dehogy! Azért kihalt, elenyészett belőlem. Már sokszor tettem szivemre tőröm éles, hideg hegyét, de mindannyiszor a reménynek egy meleg szikrája lobban fel — hátha megláthatom, csak egy pillanatra is Sándort...hátha lábainál halhatok meg. És csodálatos... minél betegebb és nyomorultabb a lelkem, testem annál épebb, egészségesebb, mintha mindennap az egészség tengerében fürödném.” Alig három hónapra rá, hogy e levelet irta, alig egy évre Petőfinek a segesvári csatában történt eltűnése után, Julia Horváth Árpádnak, a budapesti egyetem egyik tanárának nyújtotta kezét. Csak éppen a hivatalos idő kitelését várta be, hogy Petőfi imádott fiának mostohát adjon. Júliát nem kímélték meg a vádak, szemrehányások, hogy miért nem őrizte meg özvegyi fátylát, s miért nem élt annak a magasztos büszkeségnek, hogy ő Petőfi özvegye. Tévedett...megbűnhődött! A világ, mely egykor Petőfiért bálványozta, hidegen fordult el tőle, s talán megvetéssel. Lelkifurdalásai eléggé megkinozták. S ha ő nem is lehetet boldog, de...boldogított! Tiszteljük e szerencsétlen asszonyban a nagy költő emlékét! (Los Angeles) gyilkolnak, mert kifizetődő. A régi „bölcsességet” okos, hidegfejű számítás váltja fel, akkor, amikor Isaac Ehrlich közgazdasági professzor a chicagói egyetemen kijelenti, hogy a bűnöző nem betegségből kifolyólag öl, vagy mert nem beszámítható, hanem mert gazdasági érdeke úgy kívánja. Gary S. Becker professzornak is az a véleménye, hogy a gyilkosságokat nemcsak a beteg emberek követik el. Még a részeg emberben is marad annyi józan ész, hogy nem gyilkol, mert tudatalattijában ott van elraktározva a félelem. A józan emberben még inkább érvényesül a halálbüntetéstől való félelem. Ehrich a National Observernek adott interjúban kihangsúlyozza: „Hét vagy nyolc ártatlan ember életét mentjük meg azáltal, ha egyetlen egy gyilkost villamosszékbe ültetünk.” Felsorolunk néhány ellenérvet is azok részéről, akik ellenzik a halálbüntetést: A halálbüntetés nem riasztja vissza a gyilkost. Az emberi életet semmibe veszik a halálbüntetést szorgalmazók. A tizparancsolat kimondja, hogy ne ölj! Az erkölcsi törvény ellen vétenénk a halálbüntetéssel. Ártatlan embert is sújthat a büntetés. A társadalomnak nincs joga Isten szerepét játszani. Rehabilitálni kell a gyilkost, nem villamosszékkel büntetni. Nos, mindenki vegye fontolóra az ellenérveket, de azt se feledje, hogy a gyilkosságot általában előre megfontolt szándékkal követi el a gyilkos. Tehát mindaz ellen vét, amit a halálbüntetést ellenzők felsorolnak. nevessünk VASUTAS Egy vidéki állomáson a vasutas tájékoztatja az utasokat: — A gyors tiz perc múlva érkezik, a személyvonat három óra múlva. Azt tanácsolom, hogy a személyvonattal utazzanak. — Miért? — kérdik az utasok. — Mert a gyorsvonat itt nem áll meg. KIT NEM SZABAD MEGÖLNÜNK
