Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-19 / 34. szám
. 14. .OLDAL MAGYAR HÍRADÓ küldöttség jön a kolostorba, hogy személyesen meggyőződhessenek erről a csodáról. Szegény Ambrose fráter elsápadt és megtántorodott rémületében. A fiatalember újságot is nyújtott át neki valami cikkel, de ő haragjában és kétségbeesésében földhöz vágta, mire az ott gubbasztó kutya azonnal felkapta azt és mancsába vette, mintha olvasná, ami benne áll. Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zachar Ilona Kezdhetném ezt a cikket úgy is, hogy ,,hol volt, hol nem volt”, viszont Neil Miller, ennek a furcsa kis eseménynek a szerzője szerint igaz történet. Állítólag tényleg élt Rougemont falucskában, ez ősrégi kolostorban egy | Ambrose nevű szerzetes, aki csakhamar közkedveltté vált társai | között nemcsak azért, mert kegyeletteljes és jámbor volt, de mert j vidám természete lévén, nagy \ érzéke volt a humor iránt és j szüntelen tréfákkal szórakoztatta környezetét. Ambrose fráter egy ideig a Szent Bemart kolostorban élt és onnan egy kölyökkutyát hozott magával, melyet Oszkárnak nevezett el. Néha, mikor senki se hallotta, Oszkár fráternek is becézte kedvencét. Oszkár valóban megérdemelte gazdája szeretetét, mert mindenképpen kiváló kutya volt. Méltóságteljes, szívélyes, okos, engedelmes, úgyhogy mindenki kedvelte. Azonfelül Ambrose fráter még sok furfangra, meg csintalanságra is betanította és az állat végigcsinálta valamennyit, s a jelenlevők nagy elragadtatására. Ambrose nem szűnt meg dicsérni a Szent Bernáthegyi kutyák hősiességét. Elmondta, hogyan baktatnak ki a hóba, hogy megmentsék a szerencsétlen embereket és számos ilyen hőstettet tárt fel hallgatói előtt, akik csak annál inkább megszerették ezt a hűséges, vonzó, okos, kedves kutyát. Oszkár hamarosan teljesen hozzájuk tartozott. Velük volt, ha imádkoztak, ha elmélkedtek, még a kápolnába is belopózhatott és soha nem botránkoztatott meg senkit viselkedésével. Mindig csendes és tisztelettudó volt. Éppen olyan önmegtartóztató, odaadó életet élt, akár maguk a fráterek. Egyszer az egyik fráter, aki eltávozott valahova, a kerti pádon felejtette az imakönyvét. Kis idő múlva valamennyi fráter körülfogta Ambrosét és elragadtatva vezették a pádhoz, ahol Oszkár feküdt, két mancsában tartva a nyitott imakönyvet, tekintetét a lapokra szegezve, mintha csak olvasott volna. Ambrose fráter úgy tett, mintha nagyon meg lenne lepve és boldogan hallgatta, hogyan magasztalják a kutyáját, hogyan dicsérik, hogy ime egy állat, mely olvasni tud, akár egy ember. Ettől fogva gyakran láthatták Oszkárt, amint egy pádon vagy valamelyik sarokban elnyujtozott egy nyitott könyvvel két mancsában, nemes vonásu képén olyan kegyelettel és áhítattal, mintha csak minden szót megértett volna abból, ami a lapokon állt. Olykor maga Ambrose fráter is megütközve figyelte és arra gondolt, hátha nem is ő tanította be erre a csínyre a kutyát, de valami csoda történt vele és valóban „olvassa” a könyvet, amit a mancsában tart. Még a falusiak is idecsődültek és ámulva lesték, hogyan tud a kutya imakönyvekből olvasni. Csakhamar olyan hírnévre tett szert, hogy egy napon egy falusi fiatalember, aki éppen visszatért Párizsból, ellátogatott a kolostorba, hogy Ambrose fráterrel beszéljen. Egy ideig a párizsi viszonyokról társalogtak, arról, hogy a hőhullámban hány kutya pusztul el mostanában a nagy városban, azután a fiatalember elmondta, hogy Oszkár már ismeretessé vált egész Párizsban. Még az Akadémia is érdeklődött és megígérték a fiatalembernek, hogy a napokban ÖRÖK HARC Az ember és a környező világ Két csodálatos egység, amely egymásnak barátja és ellensége, védője és támadója, ajándékozója és megtagadója. Világukban rend és törvényszerűség uralkodik. Évmilliók megmásíthatatlan rendje köti mind a kettőt. Egyszer kérlelhetetlen harcban állnak, hogy aztán egy-egy félelmes összecsapás után megint mindent újrakezdjenek az örök egymás mellett élés békés medrébe térve. Az utóbbi évtizedek ezt a régi harcot megint kiélesitették. Szerte a világban tudósok, orvosok, bölcselők, jót akaró emberek figyelik. Modem látnokok, előre érző médiumok arról beszélnek, hogy ez az összecsapás végzetes lehet. Meg kell előzni, mert elpusztulhat mind a kettő, az ember éppen úgy, mint a világ. Az egész csak idő és sorrend kérdése. Tiszta szándékú bölcsek azt mondják, az ember megy rá először, mert a világ már régen elhúzott mellőle és hiába próbálja követni, hiába próbál alkalmazkodni, képtelen rá, belepusztul. AZ EMBER ÉS A KÖRNYEZŐ VILÁG! Államférfiak és lelkipásztorok arról beszélnek, hogy még a legegyszerűbb dolog, az éhező ember kérdése sincsen megoldva. A feszültség, amely az éhezők és a jóllakottak, a nyomorúságos szegénység és a túlzott jólét között van, szakadék, amelyben a jövő veszélye nyugszik. Percenként 120 emberrel gyarapszik a föld, ami naponként 172 000 embert jelent és ez a felhalmozódó embertömeg a robbanóanyag, amely lángbaboritjhatja a világot és elpusztíthatja önmagát, az embert. ARRÓL HALLUNK, HOGY MEG KELL KEZDENI A KÖRNYEZŐ VILÁG ELLENŐRZÉSÉT, amennyiben az az emberi egészségre ártalmas. Ki kell küszöbölni az emberi szervezet és a környező Ambrose fráter tisztában volt vele, hogy most majd mindent felfedeznek azok, akik az Akadémiáról jönnek és őt közönséges sarlatánnak fogják bélyegezni. Amellett milyen lehetetlen helyzetbe juttatta az ártatlan kutyát, hűséges társát, aki semmiért se volt felelős, hiszen csak neki engedelmeskedett. Kétségbeesetten hívta, hogy legalább megsimogassa, de ezúttal a kutya nem jelent meg. Nem is vakkantott a távolban, ahogyan a hívásra szokta. Ambrose rohant a cellájába, de a kutya nem volt sehol. A földön még ott hevert az újság, rajta Oszkár orrának nyoma, ahogyan az a mancsában tartotta. De ő maga eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el és Ambrose fráter szive majdnem megszakadt a fájdalomtól. Azután szórványos híreket hallott, hogy egy hatalmas Szent Bernáthegyi kutyát láttak loholni Párizs felé. Nemsokára azt hallotta, hogy egy csodálatosan szép, pompás kutya rója a párizsi utcákat, képéről bölcsesség és végtelen kimerültség sugárzik. Szelíd és szeretetteljes, és számos embernek nyújtott segítséget, vagy vigaszt. Ez volt minden, amit Ambrose fráter hallott és ami pontosan ráillet Oszkárra. Igyekezett megnyugodni. Egyben azonban biztos volt: soha többé nem tanít kutyát „olvasni”. világ kapcsolatából azokat a betegségeket, amelyek a környező világ tényezőitől függnek. Melyek ezek? Elsősorban azok, amelyeknél a halálozási szám, különösen a nagy, ipari államokban, igen magas. A Világ Egészségügyi Szervezete arról tudósit, hogy a rákos megbetegedések 2/3-ában a környezeti tényezők komoly szerepet játszanak. Beszélnek a táplálékról, amelynek nemcsak a mennyisége fontos, de a minősége is. Különösen a nyugati országokban, a táplálék mintegy 10 000 meghatározott és syntetizált kémiai anyag hatásának van kitéve, amelyeknél igen kis hányadában végezték el a toxikológiai vizsgálatokat. Ismert tény, hogy a terhes anyák a dohányzással gyermekük növekedését nehezítik meg. A szív- és keringési megbetegedések száma egyre nő és egyre ifjabb évjáratokat támad meg. A vizek többsége ___________(Folytatás a 15. oldalon)_____________ A SÖTÉTSÉGBEN „Maradj velem, mert mindjárt este van” A nappal minden perce úgy nyüzsög „Nő a sötét, ó el ne hagyj, Uram” Mert senkim és a vigaszt nem lelem” A fényben mindenki jóbarát volt Hogy oszlanak most, s mind önmagához pártolt „Gyámoltalannal, ó maradj velem” „Kis életem fut, s hervadásba hull” És úgy tűnik, hogy gyorsabban, mint másnak „Bu lesz a vigság, fényesség fakul” És hosszúkásra nőnek mind az árnyak „Csak változást és romlást lát a szem” Valami örök kellene, végtelen, bizony... s ha már létezésed vakon is tudom „Változhatatlan, ó maradj velem!” Dobos Hajnal
