Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ SZIKLAY ANDOR: MAGYAR LÁBNYOMOK... Washington — Még pesti elemista koromban hallottam először a Lánchíd kő-oroszlánjainak bizonyos különleges sajátságáról, amely olyanféleképpen tett szert hírnévre, mint Sherlock Holmes egy nevezetes esetében az éjjeli kutyaugatás. A kutya tudniillik nem ugatott az ott szóbanforgó éjjelen; a Lánchíd oroszlánjainak pedig nem volt nyelve. Idegenvezetők lelkesen gesztikulálva magyarázták a goulash-fokosch-czardash-báráck tipusu romantikát elváró turistáknak, hogy a hídfőket őrző oroszlánokon elkövetett szarvashiba hogyan vitte a szobrászt öngyilkosságba. Négy évtizeddel és két élettel (magyarral és amerikai-magyarral) később, már amerikai diplomáciai szolgálatban tengerentúl, időnkint visszanyomoztam egyes nyitvamaradt köz-, vagy magántörténeti kérdésekhez. Ezek egyik legrégebbike és legkisebbike jutott eszembe, elsétálva a Lánchíd mellett egy pesti utam alkalmával: „Lánchíd...oroszlánok...öngyilkosság...” Csakugyan, mi is van igazában azokkal az Andersen-mesére emlékeztető („nini, a király meztelen!”) nyelvekkel, azzal a már egy évszázad óta dédelgetett anekdotával? Úgy is szándékoztam elmenni a Nemzeti Múzeumba, hogy a Lehel kürtjének nevezett bizánci elefántcsont kürt és a már akkor (néhány évvel ezelőtt) nem igazán névtelen Anonymus tényleges háttere iránt érdeklődjem egy később a „Foreign Service Journal” számára megirt cikkhez. Így tudtam aztán meg, jegyzeteim szerint Korek József igazgatótól, a tényeket. Egy régi, vaskos, kapcsos kötetből olvasta fel nekem mindenekelőtt a következőket: „Mikor a Lánchíd négy sarkára odatették a négy hatalmas kő-oroszlánt, Pest és Buda csudájára járt. A magasztaló sokaság között azonban felrúgja papucsát a levegőbe egy vargainas: ,Hahó, nem érnek ezek annyit sem, mint a macska, mert — nincs nyelvük!’ Az emberek odapillantanak. Hát szent igaz, amit a vargainas kurjantott. A szobrász elfelejtett nyelvet faragni. Kacagással lett teli a város. No még ilyet nem pipált Európa! A szegény szobrász, ki abban a rettentő feledékenységben leledzett, úgy elröstelte a dolgot, hogy beleugrott a Lánchidról a Dunába. Ő volt a hid-avató, a Lánchíd első öngyilkosa.” A Pesti Napló 1914. február 26-iki száma következett, amelyben egy visszapillantó öreg riporter megnevezte a suszterinast: eszerint Frick Jakabnak hívták. De más is sorra került: a „Művészettörténeti Értesítő” egy éppen csak néhány hónappal látogatásom előtt megjelent száma (IX., 1960; 123—127. o.), ahol már az igazság frissítő, de kiábrándítóan hideg levegője kezdett megcsapni... „Marschalkó János szobrászművész bosszantóival fogadást kötött 500 forintba, hogy hasonló helyzetben az élő oroszlánnak sem látható a nyelve. A fogadást egy cirkusz oroszlánjának megfelelő helyzetben történ bemutatásával megnyerte — és az összeget jótékony célra ajándékozta." A szobrász életrajzát is megnéztük s az végleg elintézte az ügyet. Marschalkó, aki 1819-ben született Lőcsén, pontosan egy negyedszázaddal élte túl az oroszlánok megjelenését: 1877-ben halt meg Budapesten. A hídfők szimbolikus őrei teljes három méter magas talapzatra kerültek. A gyalogjáróról fölfelé nézve a nyelvük nem látható. A talapzatról lefelé nézve ők hiszékeny idegeneket és romantikus pestieket látnak. Az ember beletörődik a dolgokba; nincs Santa Claus, a Hold nem sajt, a gólyának nics köze a gyermekáldáshoz — a lánchidi oroszlánhistoria kedves, ötletes és szemenszedett koholmány. *** Utóirat gyanánt. Fodor Nándorról, akitől 1954-ben a Felletár professzorral kapcsolatos (és aug. 24-én itt közölt) rejtélyes esetet hallottam, egy másik kartotékomban találtam még néhány adatot. Amikor New Yorkban találkoztunk, már nemzetközi hírű „parapszichológus” volt. Elmondta, hogy 1921-ben jött Amerikába, cikkeket irt az Amerikai Magyar Népszavának, interview-kat készített közéleti személyiségekkel — és megismerkedett Hereward Harringtonnal, akivel azután közösen irt könyvet „természetenkivűli és természetfölötti tüneményekről”. (Már akkor a margóra írtam: „ezek is a Természeten belül vannak, minden odafér.”) Harrington meghívta Angliába Fodort, aki ott a magyar revizionizmus révén híressé vált Lord Rothermere magyar titkára lett. Emellett egy „Encyclopedia of Psychic Science” c. munkán dolgozott, amelyből hatalmas kötet lett és az előszavát Sir Oliver Lodge, a világhírű fizikus és nevezetes spiritiszta irta. Fodor később visszaköltözött Amerikába, előadó körutakra ment, kisebb-na-KÖRKÉP NŐK, AKIK ELHAGYJÁK OTTHONUKAT Egy 34 éves könyvelő a szokásos túlórázás után este 9-kor tért haza. Kinyitotta a ház ajtaját, már előre „rettegve” a szokásos kis napi perpatvartól. Ma este azonban nem volt perpatvar. Felesége nem várta. Helyette egy kis levélkét talált, amelyben felesége közölte, hogy elege volt a házicselédkedésből és két gyerekét is a férjére hagyva, végleg elhagyta a középosztálybeli feleség kényelmes, de unalmas életét. A gyerekek a szomszéd házban aludtak. A félj teljesen meghökkent. Egyáltalán nem értette, hogy mi a baj? Mit csinált ő rosszul? Miért hagyták ott? De mit tehetett? Először egy szervezetet hivott telefonon, amelynek neve: „Házasságmentő Iroda, Inc.”, s telefonon elmagyarázta a helyzetet. Az irodában senki sem lepődött meg, amit ő különleges esetnek tartott: naponta hallanak hasonló történeteket, nem is egyet! Egyetlen országos szervezet sem vezet statisztikát a kényelmes életből elmenekülő feleségekről, de különböző szociális irodák és egyéb hivatalok, amelyek házassági problémákkal foglalkoznak, számos ilyen esetről tudnak. S arról is tudnak, hogy az ilyen esetek száma növekszik. Egy vállalat azonban mégis adhat megbízható számadatokat; ez pedig egy országos nyomozó iroda, amely az eltűnt személyek után kutat. Az iroda adatai azt mutatják, hogy a családi fészket elhagyó nők száma a hasonlóan döntő férfiak számának duplája. Egy manhattani nyomozóiroda igazgatója megfigyelései alapján úgy véli, hogy „sok feleség unatkozik és úgy érzi, mintha csapdába került volna. A női egyenjogúságért fellépő csoportok és azok programjai pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy végül is egy nőnek más hivatása is lehet, mint a gyerekekre (Folyt, a 9. oldalon) gyobb tanulmányokban s néhány könyvben is foglalkozott érdeklődési és kísérleti körébe vágó esetekkel. Jegyzeteim ott érnek véget, hogy 1959-ben megjelent „The Haunted Mind” c. könyve. Ma már legalábbis New Yorkban nincs Fodor Nándornak nyoma — de a telefonkönyvben Park Avenue-i címmel található „Mrs. Nándor Fodor". A Felletár-eseten kivül Fodor elmondott egyetmást a világhírű balett-táncosról, Vaclav Nizhinski-ről, Márkus Emilia lányának, Romolának férjéről. Jegyzeteimből: ,,N„ aki húsz évig volt elmegyógyintézetben és 1950-ben meghalt, F. szerint valóságos levitációra volt képes. Romola maga irta meg, hogy a , Spectre de la Rose’-ban N. szinte megállt a levegőben, és a ,Les Sylphides’ egy jelenetében valósággal elszállt az ablakon át...F. szerint hinduk tanították bizonyos lélegzési módokra, kiképezték nyugaton ismeretlen irányokban. Ugrásnál visszatartotta lélegzetét; izomrendszere a tigriséhez volt hasonló, nagy színpadot két szökkenéssel birt átugrani. Kontrolálni bírta a fölemelkedést, pl. 3 lábnyi magasságban szinte mozdulatlanul megállt a levegőben. F. szerint megőrü lését az okozta, hogy hindu előírások szerinti állapotokat sikertelenül próbált elérni. , Aki a kozmikus energiák központjában, a szívben, előtérbe hozza az u.n. Anchata Chakra-t, az képes a levegőben megállni, sőt a levegőben járni. David-Neel ugyanerről beszél a tibeti Lung-gom-pa eseteiben. Vannak, mondja, akik percek alatt képesek saját testsúlyukat szabályozni s ehhez képest futni, vagy ugrani, pl. 10—15 font egyszerre valahogyan eltűnik.’ F. azonban kiemeli, hogy utóbbi dolgok nem tartoznak közvetlen megfigyeléseihez; viszont tekintélyes tanukra hivatkozik.” Úgy adom tovább, ahogy kaptam. i S'Z'E'HT'E■ ______ Freud a neurózist a következőképpen magyarázta: a jelen realitását csapdába ejti a múlt fantáziája. Vagyis, egy felnőtt úgy reagál dolgokra, mint ahogy gyermekkorában tette. Néha elgondolkoztatja az embert az, hogy vajon embereknek, nemzeteknek van-e „kollektiv neurózisuk”. Bizony úgy tűnik, hogy néha a nemzetek korábbi történelmükhöz fordulnak. Valószínűleg ez az amerikaiak ragaszkodása is a fegyverhez. Talán még sokaknak az a fixa ideájuk, hogy még mindig vadakkal és idegenekkel kell megküzdeni ismeretlen környezetben. Japánban például, ahol az életszínvonal és iparosodás a legjobban megfelel az itteninek, csak tizedrész annyi gyilkosság van, mint itt. És abból kevesebb, mint négy százalékot követnek el fegyverrel. Senki más, csak a rendőrség akar ott fegyvert. Amerika nemcsak tízszer gyilkosabb, mint Japán, de még az öngyilkosságok nagy részét is revolverekkel követik el. A fegyverviselési törvény makacs megtartása okozza ezt a törvénytelen atmoszférát. Angliában, ahol a polgárok abszolúte fegyvertelenek és még a rendőrségnek is külön engedélyt kell kérni, szintén van egy bűnöző- réteg, de legnagyobb részt fegyvertelenek. Minden nemzet olyan bűnözőket kap, amilyeneket nevel és megérdemel. Mindaddig, amig Amerika folytatja a múltban élést, a jelen problémái nem megoldhatók.
