Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-18 / 51. szám
magyar híradó 11. OLDAL KÉRDÉS — Férjem egész életében keményen dolgozott. Mindig fáradt volt arra, hogy a ház körül segítsen, ettől eltekintve kedves, figyelmes férj és apa volt. Két lányunk férjnél van, fiunk most fog érettségizni. Férjem 65 éves korában — két hónap múlva — nyugdíjba megy. Ha nem is élünk nuyd úgy, mint eddig, de megleszünk. Férjem tervezi, hogy bejárjuk az országot, aztán gyakrabban meglátogatja lányait és unokáit, aztán otthon marad, hogy élvezze a pihenést a hosszú, kemény munkaévek után. Néha azonban aggódik, mit is fog csinálni, hogy kitöltse szabad idejét. Nekem sok barátnőm van. Napközben gyakran összejövünk, elfoglaljuk magunkat. Mit fogok csinálni, ha a férjem egész nap itthon lesz? Adjam fel barátaimat és legyek mindig vele? VÁLASZ — A mai világban a korhatár 75 évre tolódott ki. A régebbi felfogással szemben ma azt tartják, hogy azok élnek tovább egészségesen, jó kedélyben, akik aktivak maradnak, dolgoznak, társasági életet élnek. Gyakran van az, ha egy férfi nyugdíjba megy és nincs semmi, amit csinálhatna, aminek értelme van, úgy érzi, hogy nemcsak a munkából, de az életből is nyugdíjas. Tehát az utazás egy jó ötlet, mert kikapcsolódás, uj és érdekes, ami egyúttal vérpezsdítő. Aztán ha visszatértek és megpihentek, mindegyik találjon magának valami értelmes elfoglaltságot, pl egy félnapos munkát. ***KÉRDÉS — Tudom, hogy legtöbbször fiatal szülők kérnek tanácsot, hogy mit tegyenek kiskorú gyerekeikkel. Én meg ugyancsak felnőtt, középkorú gyerekeimmel vagyok bajban. Kérem segítségüket. Nyolcvannégy éves vagyok és gyerekeim úgy bánnak velem, mint egy kisgyerekkel, mint aki képtelen bármit is egyedül, segítség nélkül megtenni. Pedig, hála Istennek, én még mindig teljesen egészséges vagyok, még mindig szeretek olvasni, lehajtani esténként egy pohárral, és általában szeretek ,»független” lenni. Soha senki nem kéri ki a véleményemet, mintha nem is lenne. Amikor együtt leülünk a vacsora mellé, s ők vitatkoznak, ha én akarok akármit mondani, úgy tekintenek rám, mintha azt mondanák: ,Jól van, beszélj csak, mi úgysem hallgatjuk”.Arról hallani sem akarnak, hogy elhagyjam őket és egyedül éljek. Ők akarják megmagyarázni, hogy nekem mi a jó. Mert ugye én már nem tudok gondolkodni és egyedül semmit sem tudok csinálni! Mondtam, hogy ha valamire szükségem van, s egyedül nem tudom elintézni, akkor inkább Hzetek egy ápolónőt, aki segit, abból a pénzből, amit én örököltem férjemtől és az ö apjuktól. Erre meg azt válaszolják, hogy az pénzkidobás lenne... VÁLASZ —Gyerekeinek meg kell értenie, hogy valaki, aki idős, sokszor nagyon hasznos tanácsokat tud adni. Jó lenne, ha együtt meg tudnák vitatni mindezeket a problémákat, például a vacsoraasztal körül. Teljesen egyetértünk önnel abban, hogy szüksége van a függetlenségre, s csak folytassa a saját dolgait, ahogy a legjobbnak látja. Természetesen joga van ahhoz, hogy a saját pénzét elköltse, arra amire jónak látja. Azonban talán mégiscsak jobb lenne a gyerekeivel megvitatnia mindezt, mivel ha elköltözne, bizonyára igen sok kiadása lenne, amivel ma nem is számol. KÉRDÉS — Nemrég plasztikai műtéten mentem keresztül. Mielőtt a műtétre sor került, az orvos megkért engem, hogy menjek a szobájába, ahol fényképet akar készíteni rólam. Mint mondotta, szüksége van a műtét előtti és utáni kép összehasonlítására. Amikor a rendelőbe érkeztem, a nővér megmutatta a privát szobába vezető gjtót és mondta, hogy vegyem le a blúzomat és a melltartómat, hogy az orvos meg tudja hallgatni a szívverésemet. Az orvos belépett, m^jd meghallgatta a szívverésemet hátulról. Ezután megtapogatta a melleimet, „biztos, ami biztos”, mondta. Nem tudom, mindennek mi köze volt egy, az arcomon végzendő plasztikai műtéthez? VÁLASZ — Mi úgy gondoljuk, hogy valamennyi páciens alapos vizsgálata csak hasznos lehet. Maga „kissé gyanakvó”, pedig az orvos csak megvizsgálta, ahogy írja. Mindenesetre, ha az orvosok mindig alaposan megvizsgálnák az összes beteget, ha azok úgy is érzik, hogy nem minden vizsgálat szükséges, akkor évente több halálesetet előzhetnének meg. HÓTALAN A HEGYEK INGE Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan, se hó, se hold nem világot — amig fölragyog a jászol hordjuk szivünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tön\jén — rí Boldizsár, Menyhért meg én. Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge — el kell érnünk Betlehembe! Nagy Gáspár ÁLLATMESÉK — Könnyelmű vagy! — korholta a gerlice a prücsköt. — Mindig csak vigadsz! Hallod én milyen busán nyögdécselek? — Sajnállak — ciripelte vissza vidáman a mezők dalosa —, mert egyformán terhel minket a gond. Ha meghaltál, igen egyre megy, hogy eltűnt életedben örökké sírtál vagy kacagtál. * A medve elszabadult láncairól, hazatért és a rabságban tanult tánccal mulattatta atyafiságait. — Hagyd el koma — mondta egy régi barátja —. kénytelenségből jó lehetett a táncod, de tehetséged semmi nincs hozzá! * A gólya felröppent egy vadász-ifjonc elől. — Ugyan mitől ijedtél meg — bátorítja a nádas védelméből egy réce —, a húsod ehetetlen, a tollad semmire se jó, maradj csak nyugodtan, rám les az a puskás! — Az ám, csakhogy ez a vadász túl fiatal — felel az előrelátó gólya — még képes kipróbálni rajtam a fegyverét. Hidd el pajtás, a legjobb indulat sen véd meg a féktelenségtől vagy az ostobaságtól. A CSOMAG (Folyt, a 10. oldalról) mi legyen az ajándék? Mi az, amire a legnagyobb szüksége lenne? Sokáig töprengett, mig végül eldöntötte, hogy valami praktikusat vásárol. Egy jó meleg gyapjupulóvert, meg egy sálat. Aztán vesz könyvet is, valami izgalmas útleírást messzi tájakról, emberekről. Alkonyodott már, amikor az újabb bevásárlásból visszatért. A földszinti lakás sötéten közönyösen várta, mint a házasságba beleunt feleség, akinek már teljesen mindegy, hogy otthon vagy máshol alszik a félje. De az illatok elébeszaladtak, ahogy kinyitotta az ajtót. Közrefogták, belecsimpaszkodtak, mint a rakoncátlan, lefeküdni rest gyerekek és vidáman terelték befelé. Az este csomagolással telt. A doboz aljára rakta katonás rendben az élelmiszert, vagy ahogy apja nevezte régen: ,,a menázsit” és felülre helyezte az ajándékokat. Aztán leült az Íróasztalhoz és egy kitépett füzetlapra öreges, nagy, szálkás betűkkel megírta a levelet. ..Kedves jó Fijam! Mi Istennek hála jól vagyunk, amit néked is szívből kívánunk. Levágtuk a nagyobbik sertést, küldünk egy kis kóstolót, fogyasszad egészséggel. Sokat gondolkoztunk apáddal, hogy mivel szerezzünk neked örömet karácsonyra, aztán ezeknél a meleg holmiknál állapodtunk meg, mert hátha hideg lesz a tél. Kisfiam, vigyázz nagyon magadra, meg ne fázz, öltözz mindig jó melegen. Isten adjon neked kellemes ünnepeket! Sokszor csókolunk, szerető szüleid ” Másnap a csomagot elvitte a postára és feladta önmagának. Aztán várta, hogy karácsonyra megérkezzen és újra kiszökjenek belőle az ismerős illatok, mint az elmosódott diákkorban, amikor még előtte nyújtózkodott az egész élet. És amikor még azt hitte, hogy a csomagok sora végtelen, akár a téli égen felsziporkázó csillagok. Tóth-Máthé Miklós Az egészet fesse be őszre, felvet tek Santa Clausnak.
