Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-18 / 51. szám
10. OLDAL MAGYAK HÍRADÓ AZ EMIGRÁCIÓ ARCKÉPCSARNOKÁBÓL: A MÉLTATLANKODÓ Irta: KLAMÄR GYULA Az autóbusz egyik megállójánál asszonyok szállnak föl. A megállóhoz közel esik a „magyar-telep”, igy nem csoda, hogy rövidesen magyar szó üti meg fülünket. Két asszony beszélget, azaz hogy csal$ az egyik beszél, a másik mélyen hallgat, csak időnként hallat egy ,,ja” szócskát jeléül annak, hogy figyel és hallgatja a másik mondanivalóját. Az asszony halkan kezdi, aztán mind szenvedélyesebb hangon folytatja, valósággal beletüzeli magát a beszédbe és azt sem veszi észre, hogy lassanként csak az ő hangja hallatszik a kocsiban, minden zajt túlszárnyalva. Az utasok kapkodják a fejüket, nem értik ugyan, hogy miről van szó, de az izgatott hangsúlyból világosan kivehető, hogy az asszony valakit szidalmaz, mégpedig nem éppen válogatott szavakkal. Ha nem is akarnánk tudomásul venni, hogy miről van szó, akkor is értesülnünk kellene az ügy minden részletéről. A beszélgetés még a megállóban kezdődhetett, most pedig itt folytatódik egy harmadik asszony szidalmazásával, akinek bűnét nem tudjuk, csak annyit, hogy a beszélő az évek során sok jót tett vele. A múlt esztendőben például kölcsön adott neki, illetve a fiának egy pár sítalpat, a kislányának pedig az ő lánya használt, de jó karban lévő korcsolyáját, persze, meg se köszönte a mai napig. S következik a további jótétemények felsorolása, de már bőven fűszerezve szidalmakkal, mocskolódásokkal. Az ember csak ilyenkor tudja meg, milyen gazdag is a magyar nyelv olyan szavakban és kifejezésekben, amelyek a másik ember lepocskondiázására, megrágalmazására, lenézésére, megvetésére alkalmasak. „Képzelje, az a mocsok, az a szemétláda azzal hálálta meg az én segítségemet, hogy...” — és ez igy ment véges-végig, szünet nélkül, csak időnként hallatszott egy-egy „ja” a szomszéd részéről. A busz utasai egy idő múlva kicserélődtek, de a két magyar asszony továbbra is ülve maradt, a szidalomsorozat lankadatlan erővel folytatódott, de most már nem állt meg a szomszédasszony jellemzésénél, hanem kiterjedt és átcsapott most már az egész magyarságra, részesült benne mindenki, ilyenformán: „Tudja, sohasem hittem volna, hogy ilyenek a magyarok, mint amilyeneknek őket idekünn megismertem...Odahaza nem nagyon mozdultam ki a házunkból és keveset érintkeztem magyarokkal... Sohasem hittem volna, hogy ilyen népség, mint amilyennek itt megismertem őket. Egyebet se tudnak, mint egymást ócsárolni, csepülni! Csupa gyűlölködés a magyar, nem tudja megérteni egyik a másikát. És ha segíteni kell? Hát azt hiszi, hogy segít? Mind irigy és rosszindulatú, örül, ha a másik bajban van...” Roppant mulatságos lett volna, ha egyúttal nem olyan szomorú: egy magyar asszony magyarul pocskondiázza a magyarokat és olyasmit vet a szemükre, amit éppen maga is elkövet: tajtékozva szid mindenkit és vádol olyasvalamivel, amiben ő maga jeleskedik, méghozzá a legmagasabb szinten. Röstelltünk hátrafordulni és szemügyrevenni a szitkozódó hölgyet, valamiféle szemérem visszatartott attól, hogy szemébe nézzünk... Talán szégyelltük volna magunkat helyette. Nem akartuk megismerni villogó szemével, gyűlölettől eltorzult arcával — avagy talán csinos, de komisz vonásaival. Féltünk volna szemtől-szembe kerülni vele és — habár nem volt könnyű — nem fordultunk feléje akkor sem, amikor felállt és leszálláshoz készülődött. Még a lépcsőkön is folyt belőle a szidalom, a hosszú utón nem volt képes mindent kiönteni magából. Leszállt és nem úgy maradt meg bennünk, mint egyetlen létező személy, hanem mint egy típus, amilyen mindenütt feltalálható, ahol magyarok élnek, ahol emigránsok laknak. Mint jellegzetes típusa a méltatlankodó, gyűlölködő, szitkozódó embernek, aki mindig mást okol abban a vétekben, melyet saját maga követ el. ELŐRELÁTÁS „Minálunk már karácsony van...” Hirdetik az áruházak Karácsonyi izgalomban, S ajánlatot tesznek nyomban Vásárlásra, jó pár százat. Készültem a karácsonyra, Gondolom, ezt bölcsen tettem, A tolongás nem lesz vesztem, Amiket most kinálgatnak, Én már régen beszereztem. Megsúgom, már a nyár végén Megvettem a karácsonyfát, Ezután sem leszek dőre, Karácsonykor jó előre Veszek egy húsvéti sonkát. Hidvéghy Ferenc APRÓ-CSEPRŐ pályadíj — Hol van, Jane? — érdeklődtem Montrealban közös barátnőnktől. — Jamaicában. Megnyerte az Encyclopedia Britannica pályázatát. Elájultam. Jane? Aki sexlapon kívül még mást nem olvasott, és a tévében csak a krimit nézi? Akiről az járja, hogy nem tud két dolgot csinálni egyszerre — ha rágógumit rág, akkor már nem tud sétálni. Pedig megnyerte. Négy hónappal ezelőtt egy könyvügynök több órás keserves munkával rásózta az Encyclopedia első kötetét, tiznapi ingyen betekintésre. A lexikon ott maradt az asztalon, Jane belekukkantott, látta, hogy nem szerelmes regény, és máris megfeledkezett róla. Tiz nap eltelte után követelték a pénzt. Aztán pereltek, Jane persze a többi kötetet nem kérte, de az elsőt kifizette. így került fel az Encyclopedia vevőlistájára. És sorsoltak és nyert egy kétszemélyes jamaicai utazást. Ö, aki a térképen sose találná meg Jamaicát. FÉRFIAK Az amerikai férj sokat segít a háztartásban. de nem nagyon büszke rá. íme, egy ifjú félj igy magyarázta, miért mosogat: — Ha a felségem mosogatna, meggondolná, hogy mennyit főz. Nem venne elő még egy tálat, még egy lábast, még egy palacsintasütőt. így tobzódhat, piszkithat. ahogy tetszik. Többet mosogatok, de többet is eszem. A másik félj: — Nálunk mindig enyém az utolsó szó. Azt mondja a feleségem, Alex, levinni a szemetet! Mire rá vágom: igen. ÜZLET Mindent lehet kapni és mindent el kell adni. A kirakatok árutornyain minden csillog, forog, csábit. A legmeglepőbbet tegnap láttuk egy áruházban. Óriási felirat: Ha itt vásárol függőt, ingyen átfutjuk a fülét, garantáltan fájdalommentes. A pulton csinos arany- és aranyozott fülbevalók. Egy fehérköpenyes csinos lány kezében a műszer, fecskendő-pisztolyszerű kis készülék, biztosan novocain van a tűben. Másfél órán keresztül izgatottan lesben álltam, ki lesz az a buta és hiú fültulajdonos, és hogy történik az ilyen operáció? Másfél óra alatt senki sem állt kötélnek. Amerikában is előfordul, hogy egy üzlet csődbe megy. Fehér Klára KARÁCSONYI TÖRTÉNET A CSOMAG Aznap korán kelt és már hajnali ötkor kint volt a piacon. Sétálgatott a „bódé-faluban”, nézegette az őstermelők által kívánatos halmokba rendezgetett hentesárukat, majd vásárolt két kiló házikolbászt, jó fokhagymásat és egy kiló hideg májast. A hideg májast nagyon szereti — gondolta —, azt mindig is szerette. Emlékszem, már diákkorában is az után kutatott először és ha nem találta, akkor az egész disznótoros csomag majdnem értéktelenné vált. Kis gondolkodás után vett még szalonnát és tepertőt, majd később eszébe jutott, hogy a hurka sem maradhat ki. Májas meg véres hurka nélkül elindithatatlanul sután mutatna a disznótoros csomag, akár egy autó, amibe a motort elfelejtik beletenni. Vásárolt hát hurkát is. így felpakolva villamosozott haza. A kapuban a házmesternével találkozott. — Mi az Török bácsi, csak nem házibulira készül? — Ugyan, Margitka— mosolygott halvány, kicsi félszeg mosolygással a ritkás bajusz alatt —, én meg a házibuli..? Csomagot küldök karácsonyra. — Csomagot? Már ne vegye tapintatlanságnak, de úgy tudom, maga egészen egyedül él. Vagy mégis vannak rokonai? Az öregember nem szólt erre semmit, csak finoman biccentett, amit akár vehetett beleegyező válasznak, de köszönésnek is az asszony. Amikor otthon kipakolt, az illatok szinte szárnyalni kezdtek a konyhában. Űzték, kergették egymást, bebújtak az orrába, a hajába, a kabátjába, ahogy nagyon régen, diákkorában. Úgy keringték, hizelegték most is körül, mintha általuk az otthoniak üzennének. Ez most már rendben van — nézte az Ínyencségeket, nagyokat szippantva az ismerős illatokból —, de (Folyt, a 11. oldalon)
