Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-18 / 51. szám
8. OLD AX, MAGYAR HÍRADÓ „ A BETLEHEMEZÉS A KARÁCSONYFA LEGENDAJA Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA ! Sokan tudják már, hogy a karácsonyfa eszméje a régi pogány Németországból ered, de csak kevesen hallották azokat a legendákat, melyek hozzá kapcsolódnak. Ennek a történetnek számos változata van forgalomban, de én valamennyi közül a leghitelesebbnek tartom azt, mely Szent Bonifácius nevéhez fűződik. A nyolcadik században, amikor Németországban még emberáldozat folyt a szent tölgy dicsőítésénél, Szent Bonifác volt a misszioná- záThárnőna rius ezen a vidéken és kétségbeesetten iparkodott ezt a borzalmas szokást megszüntetni. De minden igyekezete csődöt mondott. Végül is egy mentő ötlete támadt. Kivezette híveit, kiket megtérített, az erdőbe és rámutatott egy fenyőfára. Éppen Karácsony ünnepe közeledett akkor. Szent Bonifác kifejtette, hogy ennek a fának felfelé irányuló tűlevelei olyanok, mintha a magasba mutogatnának a kis Jézus, az Isteni Gyermek felé. „Vigyétek ezt a fát” mondta „az otthonotokba, újfajta áhítatotok jeleként. Élve, amikor a föld sötétbe burkolózik. És vigyázzatok, hogy legcsekélyebb vérfolt se legyen rajta! Többé ne dicsőítsétek Isten hatalmát az erdőben, szégyenteljes szokásokkal, de otthonotok szentségében, szeretetteljes vidámsággal!” Ennek az uj eszmének számos követője támadt. A tizedik század elején már csaknem egész Németországban elteijedt a Karácsonyfa tisztelete és alkalmazása. Nemsokára továbbterjedt mindenfelé Európában, majd Amerikában is, noha csak kevéssé vált népszerűvé Olaszországban és Spanyolországban. Viszont amikor Argentínában voltunk, tapasztaltuk, hogy a spanyol szavú, spanyol lelkű lakosság is már teljesen magáévá tette a Karácsonyfa eszméjét. Argentínában karácsonykor irtózatos hőség dúl. A meleg megolvasztja a gyertyákat a megvilágított fán. A fa mégis ott áll a szobában feldíszítve, mig a családtagok áhítattal veszik körül és karácsonyi dalokat énekelve dicsőítik Istent. Az évszázadok alatt a Karácsonyfa mintegy szent Oltárrá vált, ahol az Ur Jézust dicsőítik. Ahol a Megváltóhoz szállt fel annyi gyermek és annyi felnőtt áhítata, lelkesedése, olykor sóhaja, könnye, fájdalma; hol könyörögnek hozzá és dicsőítik őt, hol megköszönik, hogy megemlékezett róluk. A Karácsonyfa oltára mintegy összekötő kapcsot jelent. A múltban bebarangoltuk a világot. De akárhol voltunk is és a Karácsonyfát a szobánkban felállítottuk, egyszeriben odahaza éreztük magunkat. Az idegen hely otthonunkká vált. Emlékezetünkben feltámadt a sok szép, édesbus emlék és ha történetesen szivünk fájdalmasan sajgóit is és könny szakadt a szemünkből, mégis fény és vigasz lobbant a szivünkben, a múlt boldogságán táplálkoztunk. Ha figyeltük a kis fénygombokat, lámpásokat vagy a gyertyákat, melyek lassan, sercegő fénynyel, ünnepélyesen égtek, megtöltve a szobát a fenyő felejthetetlen illatával, úgy éreztük, az életünk lobog itt előttünk, ami annyi változáson esett és esik át, felemelkedik és újból lezuhan, de amely lényegében mégis folyton megismétlődik és visszatér, mint az önmagába visszatérő körben futó vonal, egy nagy és szent életcélhoz — az Ur Jézushoz, a Megváltónkhoz, aki maga is volt gyermek, aki életében annyi keserűséget végigszenvedett és éppen ezért megérti a mi örömünket, bánatunkat és szeretetteljesen nyújtja ki felénk áldó, segítő, vigasztaló és felemelő kezét, hogy vezessen, irányítson, hogy mindig velünk legyen, legfőképpen Karácsonykor, amikor még azok is közülünk, akik megfeledkeztek róla, most lelkesen dicsőítik. ÓHAZAI NÉPSZOKÁSOK ÉV VÉGI ÜNNEPEK ELŐTT Budapest, december hó... Magyarországon érdekes módon újjáéledtek a karácsonyi, újévi szokások. Idézünk néhányat a szokások közül: Debrecen környékén például Karácsony este kifordított bundákba burkolódzó, felszarvazott süvegű legények kopogtatnak a falusi házak ajtaján. Az egyikük szarva között tükör villog. Ö jelképezi a Napot. A vendéglátók előtt társaikkal eljátszszák az ősi rítus szerint, ahogy a Nap lehanyatlik, eltűnik, majd a többiek unszolására „feltámad”. A háziak a szereplőkkel együtt örvendeznek a Nap visszatértén, s a látogatást végül is kínálással köszönik meg. A móka résztvevői a játékkal nem akarnak mást, mint szórakoztatva vendégeskedni; ma ez a tartalma az úgynevezett „kecskejárásnak”. Valaha, a karácsonnyal csilagászatilag nagyjából egybeeső téli napfordulón az emberek valamilyen hasonló szertartással „temették” és újra üdvözölhették napisteneiket. KARÁCSONYI LAKOMA Ha az etnográfus rákérdezne bármelyik nagyhírű étterem főszakácsára, vagy akár művelt háziasszonyokra, hogy karácsonykor miért éppen hal és mézes-mákosguba, Szilveszterkor és Újévkor pedig a sült malac a hagyományos ünnepi fogás, a sok más egyéb finomság közepette — alighanem zavarba jönne, a hagyományokra hivatkozna. Persze, ma már az asztal köré telepedők számára csak kuriózum ezeknek az ételeknek a mágikus jelentőségű háttere. A halpikkely a pénzt szimbolizálta (jó ha minél több fordul meg belőle a háziasszony kezén), s egyben bojtos étel; a méz a boldogságot, a mák a nyugodt álmot jelképezi. A malac vagy süldő nemcsak ropogós-pirosra sütve, hanem eleven megjelenésében is hozzátartozik a szerencse-csalogatás éwégi szelíd mágiájához. Az ősi babona szerint ugyanis a disznó a szerencse állata, és aki megérinti vagy fogyasztja, a szerencse részese lesz. A többmázsás kocát kifürdetve sem volna ajánlatos beszabaditani a szilveszteri esti vendégsereg, az éttermek, vendéglők elegánsan felöltözött közönsége közé. De a rózsaszín kismalacnak mindenki szívesen húzogatja meg a fülét, farkát és ha visit, tudnivaló, hogy a jámbor állat is csak a hangulatot akaija fokozni. A karácsonyi betlehemesek ma is élő hagyománya a XV. században még az egyházi szertartáshoz fűződő ős-misztériumból alakult ki. Ahogy az idő múlott, egyre több profán elem került a játékba, szereplői száma csökkent, végül is a betlehemezés gyermekek karácsonyi „jutalomjátéka” lett. Magyaros módjának több mozzanata a pásztorkodó pogány ősmagyarság napfordulós ünnepségeire utal. Ez a játék is hozzátartozik az. éwégi ünnepek különös varázsához. A nemzetközi házasságkötési statisztikák szerint az európai országok többségében tavaszra, a húsvéti ünnepekre esik a legtöbb esküvő, lakodalom. Magyarországon a fiatal párok egybekelése a karácsony-újévi ünnepek hangulatát gazdagítja. Tál'In azért, mert már kiforrt az ujbor, vagy az amugyis vendégeskedéssel járó disznóölésnek is ez ez időszaka? A régi öregek azt tartják, hogy a karácsonykor kötött házasság szerencsés lesz. Tény, hogy távoli falvakban még ma is dívik a „regölés” szokása, a fiatalok karácsony-táji egy párrá éneklése. A pogány korban a sámán funkciója volt, hogy ráolvasással ébresszen hajlandóságot a fiatal szivekben. Ma vidám játék az esküvő előtt. A falusi magyar lakodalmak fergeteges boldog légkörét még elképzelni sem tudja, aki sohasem látta. Szerencsére ilyen alkalommal az idegent is szívesen látják vendégül. KARÁCSONY A CSALÁD ÜNNEPE A fenyőfa, vagyis az örökzöld, ma már nél(Folyt, a 9. oldalon) ...11:1:111. J Karácsony az embert szerető, a gyermek alakjában megjelenő Isten, valamint a jóakaratu emberek ünnepe. A jóakarat talajából nő ki az egyetértés és az egyetértésből fakad a reményteljes béke, amely az alkotó szeretet jegyében a jelen beteljesitője és a jövő hordozója. A békéért sikraszálló keresztény magatartás egyéni, személyes ügy, ami minden keresztény ember kötelessége. A béke gondolatának ápolása, a béke igazi tartalmának szem előtt tartása és megvalósítása a keresztény erkölcsi rend legmélyebb gyökeréből táplálkozik és ez a szeretet. Igaz karácsonyi gondolat van emögött. Mi mindannyian az egész emberiséggel együtt keressük és akarjuk megvalósítani a békét, s tudjuk, hogy ezt csak a szeretetben éljük el. Abban a szeretetben. amelyből nem hiányozhat egyéni állásfoglalásunk. személyes bevetésünk, saját egyéni áldozatunk sem. Csak szeretettel bizonyíthatjuk hitünket. A háborút, a nyomort, a nélkülözést, a kizsákmányolást, az emberek megvetését és az igazságtalanságot sohasem igazolhatjuk, hiszen az isteni gondviselés nem a háború igazolására, hanem ennek legyőzésére serkent bennünket, nem a nélkülözések és a megvetés elfogadására, nem a kizsákmányolás elviselésére, hanem ezek visszautasítására és kiküszöbölésére buzdít. E felemelő és gyógyító gondviselés mellett teszünk ismét hitet karácsonykor és reménykedünk az igazi embertestvériség megvalósulásában.
