Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-04 / 49. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL PEREG A BORSÓ Irta: PAPP VARGA ÉVA Könyvek rakosgatása közben egy régi magazin került a kezembe. Lapozgattam és a politikai hírek között megláttam a szenátorok fényképeit. Ha a múltból nem ismerném őket, egyikétmásikát, mindenkinek inkább vélném mint annak, ami... Mikor Washingtonban éltem, volt alkalmam szenátusi üléseken is és néha egy-egy ünnepélyes alkalomra is látni őket. Most, ahogy elnézem a képen, az egyik úgy mosolyog, mintha soha vizet sem zavarna, holott jól tudjuk, hogy milyen viharokat okoz közéleti szereplésével. Egyszer mellettem ült a washingtoni Nemzeti Színházban, amikor a nagysikerű „State of The Union” című darabot játszották. Ez a színdarab a New York-i Broadway szenzációja; Pulitzer-dijat nyert, szellemes párbeszédekkel teli vígjáték, melyben azonban annak a drámának a magja van, amely manapság az életünkben játszódik. A darab főalakja egy politikus, aki hívei biztatására pályázik az elnöki székre. Kortesutjára elkíséri a felesége is, aki nagyon okos, józan gondolkodású nő és igy nem csupán diszkiséret a félje mellett, hanem itt-ott irányitó is. Mikor az elnökjelölt nagy beszédére készülnek, együtt van a társaság az ilyenkor szokásos hírlapíró gárdától kezdve a politikai élharcosokig. Sok-sok probléma kerül szóba, mikor az egyik politikus megjegyzi: „Hagyjuk most a problémákat, azok néha maguktól is megoldódnak...most csak a jövő választásra legyünk tekintettel.” Itt aztán közbeszól a leendő „First Lady” ilyenformán: „Mikor lesznek tekintettel az urak egyszer már a jövő nemzedékre is..?” A művésznő erre a közbeszólásra nyiltszini tapsot kapott. Ott tapsolt mellettem az említett szenátor is, mint aki elismeri a kérdés jogosultságát. Lelkesülten tapsolt a közönség is, csak az a szomorú, hogy a függöny legördül és ezzel nemcsak a színdarab ér véget, hanem az emberek lelkesedése és más ténykedése is. Mert bizony sokkal többet törődnek a következő választással, mint a következő nemzedékkel. A színházból kifelé özönlő nők és férfiak még tárgyalták a darab részleteit, de mint megfigyeltem, szó volt a mese lényegéről, a színészek játékáról, a primadonna ruháiról, még arról is, hogy a jelenlevő szenátor nem először nézi meg a darabot, melynek szövegében róla többször is szó van. Igen, ez érdekes és említésre méltó, de nekünk — a közönségnek — még éreznünk kell az elmúlt háborúk minden nyomorúságát..., mert ugyan ki tudná befogni a fülét a rádióhirek előtt, hogy hány ember éhezik szerte a világban? Ki tudja behunyni a szemét, ha sebesült katonát, ha vakot vagy bénát lát? „Borzasztó...”, mondjuk őszinte részvéttel, de tudomásul vesszük, hogy már is uj háborúk lehetőségéről beszélnek azok, akik pedig tiltakozásukkal talán minden háborús megmozdulást kivédhetnének. Színdarabokat imák a jövő nemzedék érdekében, melyeket nyilván azért jutalmaznak irodalmi díjjal, mert az illetékesek megtalálják benne az igazság ama cseppjét, amely szimbolizálja az egész tengert. De mind az a kétségtelen igazság, amely a darabból kiabálj nem más, tnifU,az a bizonyos falra hányt borsó, amely csődben lepereg... A magyar elemi iskolai tankönyvekben benne állt, hogy mikor a király háborús időben ujrasorozást akart elrendelni, Deák Ferenc, a Haza Bölcse azt felelte a királynak, hogy kétszer nem lehet sorozni, mert a magyar anyák csak egyszer szülnek egy esztendőben...Olyan bölcs és bátor emberre lenne szüksége az anyáknak, akik állást foglalnának a háború ellen, mondván, högy nem azért szülnek fiukat az asszonyok, hogy növeljék a koldusok és a halottak számát a világban. Megnéztem annak idején azt a filmszenzációt is, amelynek cime volt: „The Beginning or the End”. Ez nemcsak kitalált „story”. A Capitol előcsarnokában NAGYVÁROSI ŐSZ Jártál-e már a szemergő esőben idegen városban lehulló ég alatt jártál-e már sose látott folyóknál mikor a viz sötét és zavaros jártál-e már a csapzott parti fáknál rozsdavörös csúcsúk az égig ér jártál-e már a szemergő esőben idegen utcák során egymagad s jártál-e már a szemergő esőben mikor a nyirkos sötét egyre közeleg Hajnal Gábor ARCOK A MAGYAR MÚLTBÓL BERCSÉNYI MIKLÓS Kétszázötven esztendeje halt meg Rodostóban Bercsényi Miklós. Temetvény várában, 1665-ben született. 1686- ban Buda visszafoglalásánál vitézül harcolt. 1687-ben grófi címet kapott, majd — több más tisztség betöltése után — Felső-Magyarország hadbiztosa lett. A Habsburgok mind nyíltabb elnyomó politikája miatt rangjáról lemondott és visszavonult felvidéki birtokára. Itt összebarátkozott közvetlen szomszédjával, a nála kilenc évvel fiatalabb Rákóczi Ferenccel. Együtt szervezték a nemesi függetlenségi mozgalmat. Rákóczit elfogták, Bercsényi Lengyelországba menekült. Később Rákóczit utána szöktették. S innen tértek haza 1703. junius 16-án Magyarországra. Megkezdődött a szabadságharc. A küzdelemben mindvégig Rákóczi társa Bercsényi Miklós. Hangadó szerepe volt a Rákóczit vezérlő fejedelemmé választó, 1705-ös szécsényi és a Habsburgok trónfosztását, továbbá Magyarország függetlenségét kimondó 1707-es ónodi országgyűlésen. Ez utóbbin hangzott el szállóigévé vált mondása: Eb ura fakó! Kezdettől az orosz szövetség hive. 1707-ben ő a cárhoz induló magyar követség vezetője. I. Péter Varsóban fogadta. Személyesen tárgyalt az oroszul jól beszélő Bercsényivel, s megkötötték a titkos egyezményt. A tragédia, a gyászos szatmári béke napjaiban Bercsényi Rákóczival együtt Lengyelországban volt. Nem követte a fejedelmet Franciaországba. Előbb Brezán várában élt, majd 1716-ban — az osztrák—török háború kitörésekor — a szultán hívására a nagyvezir táborába sietett. Magyar hadat szervezett. Magyarországon hírek jártak: „Bercsényi az ungvári krajnyán jő ki nyolcvanezer emberrel a Szepességre, az fejedelem penig az Duna mellett közszemlére voltak kitéve azok a megkövesedett darabkák, melyek a hirosimai atombombától kaptak rádióaktivitást. Nemcsak az embereket ölte meg az atombomba, de a föld belsejében is csiraölő rombolást végzett. Ott szinte mellékes volt a nézők számára a story, tipert a közönség igazi érdeklődését csak az kötötte le, ami annak a rémdrámának már ismert része. lEmberek százezrei jöttek ki onnan rémülten, azzal a tudattal, hogy gyermekük és az ő életük is attól függ, hogy az atombomba a kezdet-e, vagy a vég... Csak az a szörnyű, hogy a nagybetűs élet nem vesz tudomást a mi szörnyű félelmünkről. A nagy szavak leperegnek, mint a film és a falrahányt borsó! Az elrémitő képeket elhalványítja a múló idő és azok közül, akiknek részük van az életünk irányításában, többet törődnek a jövő választással, mint ahányan a „jövő nemzedékre” gondolnak. masíroz Bécs felé.” A magyar nép hiába várta Rákóczit. Az osztrákok és a törökök békét kötöttek. Bercsényi — Rákóczival és több emigráns társával — Rodostóba került. Száműzetésben halt meg. Hamvait — Rákócziéval együtt — 1906. október 30-án hozták haza. A kassai székesegyházban temették el. MOSOLY Feleség: öh, drágám, ha befizetnél engem egy tengeri nyaralásra, a tenger partján mindig rólad álmodnék. Férj: Én azt hiszem, legjobb lesz, ha itthon maradsz, és itthon álmodozol majd a tengerről. «** A vonat a nyílt pályán megáll. Egy utas izgatottan megkérdi a kalauztól: — Mi történt? — Valaki meghúzta a vészféket, egy kocsi kiugrott a sínekről és emiatt négy órát késünk. — Az lehetetlen! Nekem egy óra múlva lesz az esküvőm! — Aha — feleli a kalauz. — Ezek szerint maga volt a tettes! *** A hires párizsi Pasteur Intézet előtt egy kutya megharapott egy járókelőt. A férfi rémülten rohant az intézetbe, nyomában a tett elkövetője. A garázda ebet megkötözték. Az ügyeletes főorvos kezelésbe vette a sérült embert, s ezalatt a négylábút is vizsgálatnak vetették alá. Rövid idő múltán megállapították, hogy az állat veszett. Az orvos természetesen azonnal intézkedett: az áldozat veszettség elleni szérumot kapott, majd ágyba fektették. Az injekció beadása után a sebesült sápadtan fordult a doktorhoz: — Legyen szives, adjon nekem papirt és tollat. Hosszan bámulta a mennyezetet, aztán felsóhajtott és reszkető kézzel Írni kezdett. Az ügyeletes főorvos azon igyekezett, hogy megvigasztalja: — Kedves barátom, ha nem tudná, önt a hires, nevezetes Pasteur Intézetben ápolják. Igaz, hogy veszett volt az eb, de ön hat nap múlva épen, egészségesen távozik, kutya baja sem lesz. Semmi értelme tehát, hogy pánikba essen és megiija a végrendeletét. A sebesült felült az ágyon és haloványan elmosolyodott: — Drága főorvos ur, én nem végrendeletet készítek, hanem egy listát a „jóakaróimról”, hogy ha mégis rám ragad a kutya veszttsége, tudjam, kiket kell majd megharapnom...!
