Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-30 / 44. szám
MAGYAR HÍRADÓ 7. OLDAL ÍRÓASZTALAIM szilánkok Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Kutasi Kovács Lajos Első íróasztalomat anyai nagyapámtól örököltem, aki saját maga tervezte és készítette azt, lévén igencsak ügyeskezű ács és kőműves mester. Sokféle fiók, retesz, polc volt ezen az Íróasztalon. Lehet, hogy még egy titkos retesze is volt , de olyan titkos, hogy meg sé találtam. Nagyapám halála után évekig senki se használta az íróasztalt, ám amikor én belekóstolván az irodalomba Írónak hittem már magam, nagyapám házából elhozattam a gazdátlan Íróasztalt, s beállittattam az egyik szobánkba, mely eddig afféle lomtárul szolgált. Ezzel az aktussal a lomtár egyszeriben előlépett ,,dolgozószobává” — bár a lomok is bennmaradtak. Ezen az első íróasztalomon nem sok érdemleges dolgot irtani, az bizonyos. Általában csak sehol meg nem jelent novellákat, verseket körmöltem és három regényt, melyek — szerencsémre — ugyancsak — nem jelentek meg nyomtatásban. Első novellámat, mely nyomdafestéket látott egy antológiában, nem íróasztalon írtam, hanem a budai (akkor) Uj-Szent János kórház egyik különszobájában az ágyban. Aztán sokáig nem volt saját Íróasztalom, ha csak nem tartom annak a ,, Veszprémi Hírlap” szerkesztőségében azt az Íróasztalt, amelyen dörgő, lelkiismeretet tetemre hivó vezércikket írtam arról, hogy Balatonalmádiban miért nem készült el már a második strand; helyszíni tudósításban számoltam be a Vöröskereszt jótékonycélu tea-délutánjáról; ötsoros hírekbe szoritottam az ügyészségen, rendőrségen, városházán ANYÁM KINÉZ AZ ABLAKON Anyám reggelenként Ablakán kinéz: Fiam, künn hideg van, Ügyelj, ha kimész. Máskor szól: no lám, hogy Begyújtott a nyár — . Nehogy fölheviijj és Melegen igyál! Mindig igy figyel rám, Törődik velem — Most ne legyek lassú, Most ne hirtelen. S teszi ezt, mióta Megszülettem én. És folytatja most is. Hogy már rég nem él. Mert a lelkemben ő Velem van ma is. Anyagondja rajtam Varázsing, paizs. Ezért rám akármi Rossz is agyarog, Nem verhet le, érzem, Megvéd egy halott! Tompa László fölcsipett érdekességeket; költői tárcában jelentettem be olyan meglepő eseményt, hogy a ,,vénasszonyok nyara” után immár beköszöntött az ősz; javítgattam a kefelevonatokat, miközben behallatszott a nyomdagépek monoton és mégis oly izgalmas muzsikája. A következő Íróasztalra már csak Brazíliában tettem szert. Tizenhét éven keresztül egy behemót, öreg íróasztalon szerkesztettem a „Dél-amerikai Magyar Hirlap”-ot. Kényelmes, forgatható karosszék tartozott ehhez az Íróasztalhoz, melyen elfért a Révay kislexikon, néhány nélkülözhetetlen könyv, az öreg Underwood Írógép, s az a hatalmas szabász-olló, mely egy szerkesztőségi asztal tartozéka. Ám a könyveimet otthon Írtam, hosszú évekig egy kicsi irógép-asztalon. Az ötvenes évek végén szép, könyvespolccal összeépített Íróasztalt vásároltam. Ezen sorakoztak a fontosabb könyveim s a polc tetején állt a szobor-portrém, melyet Zinner Laci szobrászművész, a Sao Paulo-i Mackenzie egyetem tanára készített rólam az ötvenes évek elején, amikor még nem volt professzor és a „műterme” egy garázsban volt. Ezen az Íróasztalon Írtam meg azt a három regényemet, melyet másfél évtized után is szívesen vállalok. Mert furcsa mesterség az irás. Az iró sokszor úgy érzi. hogy ezt vagy azt a könyvét tizenat-husz évvel előbb másképpen vagy egyáltalán nem kellett volna megírnia. Ennek ellenkezőjéről még az egykori kedvező kritikák se tudják meggyőzni. Az ilyen könyvek afféle „mostoha-gyerekek” lesznek, akikről szülőjük az iró. szívesen megfeledkezik. Már ha tud. A hatvanas évek közepén Ildikó lányomtól kaptam egy finomművű, értékes trópusi fából készült Íróasztalt. Ez az Íróasztal olyan volt, amilyenről nagyapám egykori öreg Íróasztalánál álmodtam- S furcsa módon, ezen a szép. Íróhoz méltó Íróasztalon, mely alkalmas lett volna arra, hogy remekműveket Írjak rajta, nem született meg uj könyvem. Néhány félbemaradt regénytöredék hevert csak a fiókban. Pedig közben Zsolt fiam egy uj Olivetti Írógéppel ajándékozott meg a régi Remington helyett. Minden adva volt a munkához: huszonhatodik emeleti dolgozószobám ablakából ráláttam a Jaragua-hegyre és egész Sao Paulóra. S a mindig tervezett nagy-regény helyett csak vagy félszáz rádióelőadás és néhány száz tárca-cikk Íródott a nevezetes íróasztalon, melyet Szabolcs fiamra örökítettem, amikor átjöttem Európába. Az elmúlt öt évben nem volt „hivatalos” Íróasztalom. Első brazil-könyvem „szülőszobája” Tamás vejem Finchlev-i házának ebédlője volt. Az „elveszett világról" szóló könyvemet összecsukható kis asztalkán kezdtem el Írni Svájcban, igaz úgy, hogy az ablakon benézett rám a Dents du Midi havas-csipkés csúcsa és a Lac Leman tükre. A vaskos kéziratra Bécsben tettem pontot, a Bécsi-erdő otthonos kis penziójának apartment jében. Most egy szép nagy asztalon dolgozom, afféle tipikus londoni ház kiöblösödő ablakánál. S ennél a jobb sorsra érdemes egykori ebédlő-asztalnál sokkal több az irói tervem, célom és munkám, mint a Sao Paulo-i íróasztalnál volt. Természetesen, amikor egy iró már több mint három évtizede kattogtatja az Írógépét, mint egy eszelős harcos a géppuskáját, s a betűkkel és sorokkal jó néhány ezer iv papirt tele „lő”, tudja már. hogy az íróasztal, a „díszlet" nem is olyan fontos. Sokkal lényegesebb az — irás! (London) Mindenképpen előnyös, ha az ember okos. Ez megóvja attól, hogy valami ostobaságot kövessen el, de ha mégis elköveti, meg tudja indokolni. * Az érveket csak egy darabig lehet hangoskodással pótolni. * Minden statisztikai adat ellenére a legveszélyesebb háztartási eszköz a dugóhúzó. * Némelyek már csak a kórházban ismerik el a kötelező elsőbbségadást. * * A mi gyengeségeinkből azok húznak hasznot, akik be tudják beszélni nekünk, hogy ezek a mi erősségeink. (garabonciás) MAGYAR LÁBNYOMOK i !' a (). oldalról) i költözött. Régen meg kellett volna jelölni a házat; ha már ez mindmáig nem történt meg, legalább Bartók halálának 30. évfordulójával kapcsolatban kellene elhelyezni emléktáblát a ház bejárata mellett.” Dec. 27-én visszatérve a tárgyra, a ház (309 West 57th St.) fényképét is közöltük itt. Eltartott egy ideig, amig az apartment-ház tulajdonosaitól engedélyt kaptam arra, hogy valamely alkalmas kultur-intézmény emléktáblát helyezzen el a bejárat mellett. Ezt követően értesített a washingtoni „America.i Hungarian Cultural Center” arról, hogy készíttetni és elhelyezni óhajt megfelelő táblát. „Annál is nagyobb örömmel tesszük meg ezt”, irta Hám Tibor, a Center elnöke, „mert természetes összhangban áll azzal, hogy 1968-ban .Béla Bartók Chair’-t állítottunk fel a .John F. Kennedy Center for the Performing Arts’-ban itt Washingtonban.” Az emléktábla külsejének, szövegének és elhelyezési körülményeinek ismertetésére rövidesen sor kerül ehelyütt. *** Életének abban az utolsó időszakában, amelyet a házbeli lakásában töltött el, Bartók a nagy hegedűszóló-szonátán, a 3-ik zongoraversenyen, a brácsaversenyen és a Mozart Esz-dur zongoraversenyéhez irt kadenciákon dolgozott. „A halálos ítélet, amelyet az emésztő kór mondott ki fölötte”, irta Menuhin „Theme and Variations" c. könyvében Bartókról, „csak kölcsönként engedélyezett időt a számára. És azon a napon, amelyen Bartók Béla meghalt, New York városában hiába kereste volna az ember a jelét annak, hogy ott most egy nagy ember, egy nagy teremtő szellem, eltávozott...pedig művei időállóbbak a római fürdőknél és a Kínai Falnál. Munkássága és muzsikája tovább halad korszakokon át, bevilágítva és ösztönözve az emberiséget a maga nehéz, rögös vándorú tján...” A ház közel esik a Carnegie Hall-hoz, Bartók bár túl késői, de már egyre nagyobb sikereinek színhelyéhez. Az utcában szakadatlanul hullámzanak a járókelők tömegei. Mindig akad majd felfigyelő helybeli, bámészkodó vidéki, hegedűt cipelő kisfiú, próbára siető zenész, zongorakottát hordozó kislány, akivel tudatja a tábla, hogy a zenetörténelem egyik legnagyobb alakja ott bent lakott haláláig, azaz addig, amig halhatatlanná nem vált...
