Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-30 / 44. szám
6. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ SZIKLAY ANDOR: MAGVAR LÁBNYOMOK... (Washington) — A szimfonikus költeménynek nevezett zenei forma megalapitója, Liszt, szenzációt keltett ,,Les Préludes”-ével, amelyhez egy Lamartineversből nyert inspirációt. A költő (és ki hinné: külügyminiszter) úgy jellemezte abban a földi létet, mint — innen a cim — előjátékok sorozatát a halál utáni örök élethez. ,,Kezdet és vég csak egy-egy állomás a végtelen utón...” Ezzel a lapszéli jegyzettel, mintegy kézrátétellel, adta tovább Abbé Liszt a muzsikává vált gondolat kottáját Berlioz-nak (utóirattal: ,,Köszönet a Rákóczi-indulóért, átiratomban játszom”). Lisztről néha Bartókra gondolok, és viszont. Egy e rovatban már vázolt ideáti beszélgetésünkben Bartók Lisztet nevezte meg, mint legfontosabb útmutató mesterét. (Akkor még nem tudtam, hogy már régen és gyakran mondta ezt muzsikusoknak, kritikusoknak.) Természetesen nem a jól ismert Liszt-művek szerzőjére s éppenséggel nem az aránylag kevéssé jelentős, noha elragadó rapszódiák Lisztjére utalt Bartók, hanem az utolsó, jobbadán ma is csak kéziratos művek szerzőjére, aki ezekben messze a jövőbe sejtett és vakmerőén uj hangzatokkal és technikával fordult az Ígéret olyan zenei Földje felé, amelyre már nem juthatott el öröklétének ebben az , ,előjáték”-ában. Oda már Bartók vezet el bennünket, aki a maga meredek, verejtékes utjának első fordulóiban nemhogy a későbbi értetlenséggel és rosszindulattal, hanem annál is rosszabbal: hangtalan elvetéssel, süket csönddel találkozott. Egyszerűen nem Írtak munkáiról. Csak mint nagyszerű zongoraművész kapott elismerést; külföldről hozott babért — 1905-ben az első nagy európai pályázat második helyezettje lett. Két megkapó kivétel bizonyítéka fekszik előttem lapkivágás-másolatok formájában: mindkettőt Bartók műveinek egyike legnagyobb terjesztőjétől, Szigeti Józseftől kaptam svájci otthonában néhány évvel ezelőtt, három évtizedes barátságunk sajnos utolsónak bizonyult találkozója alkalmával. Az első hivatásbeli oldalról származik, 1904-ből, amikor Bartók 23 éves volt; a másik ugyanabból az évből s ami különösen érdekessé teszi, „népszerű” oldalról: „Lapunk, a ZENEVILÁG, volt az egyetlen lap, amely már tavaly kimondta, Bartók első szereplései után, hogy Bartók Béla nagyszabású, elsőrangú tehetség, fényes zseni, akire nagy és jelentőségteljes jövő vár. Első művével arról a pontjáról indul ki a tartalmi mélységnek és technikai tudásnak, ahová a modernek legmodernebbike, Strauss Richárd, csak pályafutása delén jutott el. Amire mi, magyar zenészek, csak sejtve vágytunk, azt ő látnokian megérezte és tettre váltotta.” Kopott ruhás, nyeszlett aktatáskás, kisfizetésű számtantanár irta a cikket; szabadidejében előbb klasszikus formájú s később könnyű természetű kompozíciókban élte ki álmait. Félévszázada halt meg; ugvlátszik örökké fog élni az egyetlen nagyobbszabásu műben, amire hétköznapi életéből futotta...a „János vitéz” muzsikáját irta Kacsóh Pongrácz tanár ur... „Uj zseni jelent meg a magyar zeneirodalom terén”, irta meg nem nevezett munkatárs a TOLNAI VILÁGLAPJA Bartók-képpel díszített oldalán. „Egy fiatal zeneköltő, aki alig hagyta el Zene-Akadémiánkat. már is meghóditott. Fölmérni a kérdés, hogy az iskola padjaiból kikerült ifjú tollát mi késztette oly partitúra megírására, amelyhez egy keserves élet által nyújtott tapasztalatokból megedzett mester alkotó ereje szükséges. A Kossuth Szimfónia isteni tehetség ihletett pillanatban való megnyilatkozása. Bartók Béla lelkének magas szárnyalásu gondolatait szólaltatja meg nagy zenekarban...” A szimfónia belső program-címeinek elsorolása és a tételek jellemzése után ezzel zárul a cikk: „Alkalmat kellene adnunk Bartóknak, hogy művészetét itthon értékesítse. Miért sietne tőlünk elszakadni — miért nevelte fel ez a hon, hogy idegen népek, országok csodálják s nekünk ne maradjon más, csak tisztán az, hogy egy magyar születésű zeneköltő ismét ájnulatba ejtette a világot...? Mint Liszt...” Prelúdiumok... Állomás a vég előtt: 1940 november 25-én a fizikailag már hanyatló, de alkotások elgondolásaiban titáni Bartókot diszdoktorrá avatta a Columbia-egyetem. Gyűlölte a hiúságot, a külsőségeket, a rangokat FELVONT SZEMÖLDÖKKEL A WARREN-BIZOTTSÄG MUNKÁJÁRÓL Washington, október hó... A Watergate-esetről azt tartották, hogy az csak akkor válhat veszélyessé, ha kiszivárog a szűk kormánykörök berkeiből, s ha az amerikai nép megérti annak lényegét. A hírek kiszivárogtak és az amerikai nép megértette azok lényegét. A Kennedy elnök rejtélyes gyilkosságát nyomozó Warren Bizottság esetében éppen az ellenkezőjét mondhatjuk. A bizottság jelentését megkérdőjelező álláspontok egyáltalán nem tűntek veszélyeseknek mindaddig, amig azokat „csupán” az amerikai nép ismerhette. Ellenkezőleg, azok akkor kezdtek el igazán „veszélyessé” válni, amikor azok nem ki, hanem „beszivárogtak” a szűkebb kormánykörök berkeibe: helyesebben az amerikai Kongresszus, a bíróságok és a Fehér Ház köreibe. A HÍRSZERZŐ szervek szerepe És ma az anyagot egyre többen vitatják. Mindenekelőtt nézzük a két hírszerző szerv, a CIA és az FBI szerepét. A Warren Bizottság jelentése nem tartalmazott számos alapvető fontosságú részletet, mivel azokat állítólag a CIA vagy az FBI nem adta ki. Még ha nem is kételkedünk a Warren Bizottság jelentésének végső következtetésében, abban nevezetesen, hogy Oswald egyedül, s nem egy bűnszövetkezet ölte meg Kennedy elnököt, akkor is az amerikai népnek joga van választ kapni néhány kérdésre. Ilyen kérdések például a következők: Mi volt az FBI és a CIA szerepe az egész ügyben? Volt-e Oswaldnak kapcsolata bármilyen forrással? Kapott-e esetleg azoktól utasításokat? De miért is foglalkozik a Kongresszus és maga a kormány ennyi év, ennyi vita és publikáció után ismét komolyan a Kennedy-üggyel? Ennek fő oka a CIA-val kapcsolatos újabb nyomozások eredményeiben keresendő. A CIA-ról többek között az állították, hogy résztvett külföldi vezetők elleni merényletek szervezésében. A kérdés ugyanis az, hogy amennyiben a Warren Bizottság olyan részleteket tudott volna, mint amelyeket ma tudhat a CIA-nak például Fiedel Castro ellen tervezett merényletéről, akkor nem foglalkozott-e volna komolyan Oswald Kubával kapcsolatos tevékenységeivel? Amennyiben a Warren Bizottság tekintetbe vette (már Pesten idegesítette, ha „méltóságos ur”-azták); a kitüntetés elfogadására azzal a csakugyan nyomós érvvel beszélték rá barátai, hogy igy a magyarságot tisztelik meg. A „Doctor of Music” citátumból: „Kiemelkedő tanár, mesteri előadóművésze a zongorának, nemzetközi szaktekintély a magyar, szlovák, román és arab népzene terén. Szerzeményeiben olyan zenei stilus megalkotója, amely világszerte úgy ismeretes. mint a huszadik század zeneirodalmának egyik legnagyobb teljesítménye. Kimagasló művész, aki hazája szellemi életét rendkívüli mértékben gazdagította.” És egyik utolsó megjegyzése az öröklét előtt: „Csak az fáj, hogy tele kofferrel kell elmennem...” *** ..Régi jegyzetek közt mostanában találtam meg”, irtani e rovatban tavaly okt. 11-én, „Bartók annakidejéni new yorki lakásának címét, ahonnan már csak a kórházba, maid a Riverdale-i temetőbe (Folyt, a 7. oldalon) volna, hogy saját kormánya hirszerő szervei Castro elleni merénylet szervezésében vesznek részt, nem szentelt-e volna nagyobb figyelmet Oswald esetleges szerepének egy hasonló, Kennedy ellenes összeesküvésben? Szintén fontos kérdés Oswaldnak a dallasi rendőrséghez Írott levele. Clarence M. Kelley FBI igazgató beismerte, hogy a Kennedy gyilkosságot tiz nappal megelőzően, Oswald egy levelet irt a dallasi rendőrség parancsnokának, amelyben őt azzal fenyegette, hogy az egész épületet felrobbantja. Ezt a levelet az FBI nem bocsájtotta a Warren Bizottság rendelkezésére, sőt később megsemmisítette. Historic«» i S'Z'E'M • L•E !I ____ I „Kifelé Amerikával az ENSZ-ből! Kifelé az ENSZ-szel Amerikából)” olvashattuk valamikor, és: „Kinánák joga van az ENSZ tagsághoz!” Másfél évtizeddel ezelőtt hasonló jelszavakat olvashattunk. A kerék fordult, s Izrael került a viták középpontjába. A Hat Napos Háború óta, s különösen az 1973-as közel-keleti konfliktust követően, Izrael teljesen elszigeteltté vált az ENSZ-ben, majdhogynem kizárták, s a kis országot olyan megkülönböztető bánásmódban részesítették, mintha például Dél-Afrikáról lenne szó. > Nemrég az Afrikai Egység Szervezet képviselőjét, Amin ugandai elnököt az amerikai ENSZ nagykövet, Dániel Patrick Moynihan „fajüldöző gyilkosának titulálta. Azonban Amin lzrael-ellenes szélsőséges kirohanásai nem váltottak ki nagy ellenállást, inkább csendes belenyugvás jellemezte az egykor oly zajos testületet. A 140 delegációból álló testület nagy többsége , közös jellemzője a Nyugat iránti gyűlölet; a szervezet' nyilvánvalóan egyre kevésbé szolgálja a nyugati országok érdekeit és egyre inkább a szocialista országok és a „Harmadik Világ” közös platformja. Nemrég Peruban a „Harmadik Világ" képviselői követelték, hogy a nyugati országok kárpótolják a j kolonializmus áldozatául esett országokat. Ezt követően Norodom Szihanuk herceg szónokolt az ENSZ-ben az amerikai imperializmusról. Egyre többen kérdik, hogy miért tűri az Egyesült Államok ezt? Saját területén? Miért támogatja anyagilag is az ENSZ-et?