Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-10 / 28. szám
14. oldal MAGYAR HÍRADÓ KUTYA MUST GYÓGYMÓD Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Már tavaly olvastam egy magazinban, hogy kórházakban, ahol idegbeteg gyermekeket kezelnek, ha minden gyógymód csődöt mond, valamilyen szelid, játékos kutyát hoznak a kicsinyek közelébe és velük hagyják hosszabb ideig. A buskomor gyermek, aki semmi iránt sem érdeklődött, most egyszerre felélénkül és figyelmessé lesz uj játszópajtása iránt; lassanként megszűnnek a kór tünetei és egvre jobban visszatér az egészsége- _ . Dohnanyiné sek világába. Még az is meg volt Zachár Ilona említve, melyek azok a kutyafajok, amelyek legalkalmasabbak erre a terápiára. Most azonban Sydey J. Harrison újságíró cikkéből azt láthatjuk, hogy a kutya immáron felnőttek számára is gyógyító terápiaként hat. Sok ember ragaszkodik állatokhoz — ez voltaképpen egy velünkszületett tulajdonság, legalábbis egyesek számára, hogy érzékünk van ezeknek a magatehetetlen állatoknak a sorsa iránt, akik szintén Isten teremtményei. E- zek közt első helyen szerepel a kutya és macska. A kutya elismerten az ember legjobb barátja, mondhatnám társa. Hűsége rendíthetetlen. Habozás nélkül adja életét gazdájáért, ha valaki ellen meg kell őt védenie. Az én apró poodle kutyám olyan félénk, retteg a villámlástól, a legcsekélyehu zajtól is, de mikor várat,o.nul egy ember betoppant, habozás nélkül nekirohant. hogy engem megvédjen. A kutya szeretete is rendíthetetlen. Akár etetjük, akár nem, akár gondozzuk, akár nem, mindig megbocsát, mindig velünk marad és sohase fordul gazdájá ellen. Sohasem kritizál, sohasem áll bosszút. Ezekért a tulajdonságaiért az újságíró szerint Ohio State egyetem beható tanulmánynak vetette alá, hogy mily módon gyógyulnak meg apatikus, mélabus, rettegő, mindenféle mániában szenvedő egyének a kutya közelléte által. Már csaknem egy év óta kísérnek figyelemmel ötven idegbeteget, akik közelébe kutyát saregődtettek és akiknek az idegállapota ezáltal csodálatosmódon javult. Pedig semmiféle gyógymódra. sem villanyshockra, sem gyógyszerre nem reagáltak. De a kutya szeretete, hűsége, ragaszkodása valamiképpen megindította őket. ”A kutyák”, írja a pszihiáter "felélénkítették a pacienseket, akik bizonyos szeretetteljes viszonyba kerültek az állatokkal és ezáltal készségesebbekké váltak a HETI NAPTAR JULIUS PÁK HAVA) 14 — Hétfő: Örs 15 — Kedd: Henrik 16 — Szerda: Valter 17 — Csütörtök: Elek IN — Péntek: Frigyes 19 — Szombat: Emilia 20 — Vasárnap: Illés terápia iránt, melynek következtében orvosaik képesek voltak hatni rájuk. Egy idegbeteg leány, akin már mindenféle gyógymódot kipróbáltak és semmi se használt, egész nap fel és alá járt szobájában, teljes közönnyel minden és mindenki iránt, folytonosan azt mormolva, hogy öngyilkos lesz. Amikor egy collie-t hoztak be hozzá és rábízták, hogy gondoskodjon róla, teljesen megváltozott. Néhány hónap múlva annyira javult az állapota, hogy elbocsátották a kórházból. Ennek a gyógymódnak a magyarázata egyszerű. A legtöbb ember azért lesz idegbeteggé, mert úgy érzi, felesleges minden, mert senkiről se gondoskodhatik, senkivel se törődhetik. Pedig arra nagy szükség van, MÉCS LÁSZLÓ 80 ÉVES A KÖLTŐ KÖSZÖNTÉSE Az emlékezés mindig szép. Az emlékezésben mindig van valami nemes. Az emlékezés hozzátartozik az emberhez. Igaz, nagy egyéniségre emlékezni nem könnyű vállalkozás. Amilyen fájdalmas az emlékezés elmaradása egy-egy kiemelkedő évfordulón, éppen olyan megnyugtatóan felemelő a méltó megemlékezés. Hiszen, amikor emlékezüunk, nemcsak azt becsüljük meg, akiről megemlékezünk, hanem saját magunkat is. A nyolcvanéves Mécs Lászlóra emlékezünk, aki a magyar katolikus élet kiemelkedő, ugyanakkor nemesen egyszerű alakja. Emlékezzünk az igaz emberre,, a jó papra, a szerzetes költőre. Öh, a költőknek általában mostoha a sorsuk. Legtöbbször a késői utókor a feledés homályából bányássza elő a költőt. Akkor értékeli, amikor már virággá foszoltan a sírban pihen. Ez év elején nyolcvanéves lett a költő. Valamikor pódiumokon ünnepelt nagyság volt. Most alázatosan, csendben él. Tizenhat évig visszavonultan, csendben, félre az ünneplésektől, a tapsoktól, csendben, az Isten csendjében. Ez lesz készülő kötetének a cime. Azt irta valamikor: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot Messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy Királyfi vagyok... Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szive ment előre előttem követnek.” Nagyapja molnárlegény volt és jobbágy. A költő beszélte el: nagyapja úgy tanult meg írni és olvasni, hogy amikor a földesur gyermekei oktatására érkezett a tanító, a tanításra besurrant ő is. Hallgatta a tanítást. Később a malomban ahol molnárlegény volt, legnagyobb gondja az volt, hogy egybegyűjtse a jobbágygyerekeket. Pányvát szerzett, nagy pányvát. Elkerített egy részt a malomban. Itt oktatta betűvetésre a jobbágygyermekeket. Mindig rettegésben, mikor teszik ki szűrét. Hősiesen vállalta a kockázatot, mert a népen akart segíteni, ő is a nép fia volt. A költő édesapja néptanító volt. Akire emlékezünk, az is a nép fia. Szereti a népet, a hogy valakivel törődhessünk, hogy érezzük, hogy valakinek szüksége van ránk. De sok embernek sohasem adatott meg az alkalom erre és ezért nem is tapasztalhatta ezt az érzést.” Majd ezt mondja az újságíró: ’’Még hátra van annak a feladatnak a megoldása, hogy minél jobban kideríthessük és kifejleszhessük a másokkal való törődés óriási befolyását, és hogy ez mennyiben alkalmas még arra is, hogy elmebetegségeket meggyógyítson, melyre semmiféle orvosi művelet sincs jó hatással. A gyermek, mely ragaszkodik háziállatkájához és kényezteti azt, mond nekünk valamit, amit jó lenne megszívlelnünk mielőtt túl késő lenne.” Magamról tudom, hogy ebben a cikkben mennyi igazság rejlik. Tudom, mit jelentenek nekem a kutyáim. Bármilyen bánat, bosszúság, akár még betegség is ér, mindig újra talpraállok, megbirkózom vele, mert tudom, hogy szegénykéknek milyen szükségük van rám. Soha meg nem szomoritanak, csak akkor, ha megbetegszenek, amiről nem tehetnek. Mindig kedveskednek nekem, hozzám dörgölőznek, versengenek a szeretetemért, mintha kárpótolni akarnának minden csalódásért, amelyben e szeretetlen világ részéről részesültem. parasztokat: „Komolyak.Konokul kemények. Kevélyek. Mintha átaludtak volna ezer évet: ma is olyanok még, mint mikor Szent István felnégyelte Koppányi, uj hitet tanítván. A világ hol gyógyul, hol megint megőrül — ők az örök Példa a Nagy Magvetőről.” Mikor plébános lett, erszényét odaadta a szegényeknek. Fájlalta a nyomort. Akkor irt szociálisan, amikor nem volt divatos. Megírta a nyomor balladáját: „Nagy búzatábla mellett mentünk. Valahol dolgos kasza pengett. A vén koldus mesélte a sorsát (olyan volt, mint egy vén apostol). Harminc évig szolgált a grófnál, ő vágott itten régen rendet, ő is szántott itt, mig kezében hetykén pattogott az ostor. E földbe szórta ifjúságát... Kitették, hogy kútját kimerték. Most koldul. Mig vak felesége mocsárba áll be minden reggel: lábára másznak a piócák, eladják s igy vesznek kenyérkét...” „Egy ismeretlen, ősi fényű örök titokról elszakadtan küldöncnek jöttem s eltűnök majd, ha üzenetem általadtam.” Most, nyolcvanéves korában, sokszor emliti: „Életemben minden a kegyelem volt. Életemben akadt csillagpillanat is — ahogy Szent Norbert életében is volt csillagpillanat.” A „Szénaboglya mellől" című verséből meghatóan szállnak magasba a rímek: „Fogy a rét, fogy a lét hátralévő csücske, beleszorult éltem pitypalattya, tücske. A titoklegények kaszálnak, fű serceg, suhognak a kaszák, suhannak a percek”. Fehér az élete, mint a Szűz Mária fátyola, öve kék, mint az ég... Nemesen és egyszerűen: nyitottan az örök haza, az örökkévalóság felé.,, Őszbefordult a Bakony, a Hold nézi fél-vakon, köd hályoggal fél vakon. A fák vének. Komolyak. Százévesek. Komolyak. Az erdőn köd gomolyog. Opálos köd gomolyog. Gyaloguton lépdelek. Vándorbottal lépdelek. Hullanak a levelek, emlékek és levelek...” Költőnk életében, egész életében az életről a létről, az Istenről, az örök, életről beszélt — hivatásához hűen. Ahogy Paul Valéry vallott róla: csodálom benne a lét zenéjét. Most, az örök élet küszöbén ezt Írja: „A Szeretet Szent Mágia, melytől hőssé tud válni Jób, a szenvedések férfia, ha rárajongják hű szemek a jókat, mik már nincsenek.” Isten éltessen Laci bácsi! Fábián Árpád szombathelyi megyéspüspök
