Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

1975-10-09 / 41. szám

1«. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, October 9, 1975 UTIJEGY7ETEK A BRUGESI SZENT VÉR BAZILIKA BRUGES. Belgium — Ami­kor a fehérruhás pap ünnepélye­sen a/ oltár felé indult, egy asszony zokogásban tört ki a templomban. Aztán hátul az egyik kis kápolnában egy másik asszony kezdett jajgatni, és mindenütt érezni lehetett az érzelmek feszültségét. Úgy tűnt. mintha a pap kezében tartott kis párnán a kétezer évvel ezelőtt meghalt Krisztus vére lett volna. A brugesi városháza egyik vezető személyisége azonban a következő magyarázatot adja: ..Természetesen, a tudósok sze­rint nem bizonyos, hogy a vérfoltok közvetlenül a Megvál­tótól eredtek volna. Az egyház maga is egyetért abban, hogy alapos okok vannak az ereklye megkérdőjelezésére. Mégis lé­nyeges. hogy az. emberek hisznek a hagyományban. Úgy tartják. hogy a második kereszteshadjá­rat során Jeruzsálemben a flandriai hercegnek adott edény­ben Krisztus néhány esepp vére van. amit még a keresztről vettek." A brugesi Szent Vér Balilika hét évszázaddal ezelőtt épült ebben a régi flamand városban. Építése után már többször is átfestették. Jelenleg nagy népszerűség­nek örvend éppen a ..szent vércseppek" hagyománya miatt. Minden péntek reggel előveszik az edénykét és bemutatják a híveknek. A régebbi századok­ban a vér minden pénteken újból Bruges a hagyományok városa yWVWHVVWWMWWWWWMWVWWVWWWvMWWVj UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG Hatvanhárom éven keresztül állandóan és panaszmente­sen szolgálják népünket, törvényes alapon, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgalatra van szüksége: forduljon bizalommal LOUIS CSÍPŐ, INC. a fenti szakmák mindegyikében államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőidtől. | 303 Maple St, Perth Amboy. N. J. — Tel.: 820-5600 ;» MWWWMWWVWUmVWWOWWWWWWWHVW» HA GYÁSZ ERI a legteljesebb bizalommal fordulhat hozzánk...! ÉJJEL-NAPPALI SZOLGALAT! Telefonáljon s azonnal intézkedünk 545-1344 GO WEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street. New Brunswick, N. J. JOSEPH J. STAUDT, Manager folyékonnyá lett — tartja a hagyomány —, de ezt már nem tapasztalták a 14. századtól kezdve. Amikor a vércseppeket magában foglaló edényt az egyik párnára ráhelyezik, a tömeg elhalad mellette és mindenki meghajolva, megcsókolja a kis ezüstedényt. Általánban ado­mányt is helyeznek el az ott levő perselyben, mielőtt továbbhalad­nának. EGY ELTŰNT ORSZÁG NYOMÁBAN ALEXANDRIA - Egy afri­kai ország, Meroe civilizációja időszámításunk negyedik évszá­zadában eltűnt. Most úgy látszik, az ország eddig jó megőrzött titkait végre kiszolgál­tatja. Legalábbis igy véli J.C. Sharman kutató nyelvész, aki azt hiszi, megfejtette a kulcsát annak az írásnak, amelybe eddig senki nem tudott behatolni. A Nilus-menti ország a fém felhasználását terjesztette szer­számok és fegyve-ek készítésére. Meroe a negyedik században Etiópia ellen vívott csatában semmisült meg. BÖRTÖNT KAP AZ AMERIKAI NÁCI ALBANY — Arnold Pros­kin. megyei biró életfogytiglani börtönbüntetésre Ítélte Francis Mainville-t. aki az amerikai náci párt tagja és aki Lincoln Rockwell meggyilkolását követő nap agyonlőtte Harry Pearlber­get. Pearlberg házról-házra ügy­nökösködött, amikor Mainville ajtaján csöngetett. Mainville az ajtón keresztül adta le a halálos lövést. MRS. DEAN NMXONRŐL WASHINGTON John De.m Idcsige Maureen Dean a Redbook Maga/iiic-ben irt cikk­­ben a/t Írja. hog\ férje többször feltette a kérdést, hogy vajon : Nixon ..hes/ámitható"-e. O ’maga első találkozáskor majd­nem kezet csókolt Ni.xonnak. Pat Nixon-1 csodálta és Ronald V.icgler-t ..s/uperönzönek” véli. Kérem, hogy alti a Tolna-me­gyei Alsónánáról jött, vagy ott ismerős, lépjen velem érintke­zésbe. E. A. Eberhart P. 0. Box F-321 Akron, Ohio 44308 WASHINGTON - A kong resszus képviselőháza az elmúlt' héten véglegesen leszavazta a 8.8 százalékos fizetésjavitást a kép­viselőknek és szenátoroknak. Az emelés ,,csak" 5 százalékos lesz. • ; MOSZKVA — Portugália el­­ínöke, Francisco da Costa Go­­ímes, az első portugál államfő az elmúlt héten megérkezett Moszkvába hivatalos látogatás-HA GYÁSZ EBI... ra, miközben hazájában a nyug­talanság tovább tart. forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Streat, Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fordz, N. J. Telefonsáéin ▼A 6-1712 HIRDESSEN LAPUNKBAN! — ÚJRA DOLGOZIK Jackie Onassis heti 200 dollár fizetést kap a Viking Pressnél, ahol mint szerkesztő dolgozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom