Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-28 / 35. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ MOST 200 ÉVE BUNKER HILL ÉS KOSSUTH Irta: VASVÁRY ÖDÖN A csata, amely kétszáz esztendővel ezelőtt a Boston melleti Bunker Hillnél folyt le, nem volt nagyobb fontosságú esemény, bár számos áldozatot követelt. Főképpen azért maradt meg az emlékezete, mert ez volt az egyik legfontosabb próbája annak, hogy az újonnan szervezett, gyakorlatlan „milicia” vagy nemzetőrség hogyan állja meg helyét az angolok jól szervezett, tapasztalt katonáival szemben. S küzdelem eldöntetlen maradt annak dacára, hogy az uj katonák jól megállták a helyüket, ha győzelmet nem is tudtak kivívni. A harcban több ezer ember vett részt. Az amerikaiak véglegesen ki akarták kergetni Bostonból az angolokat, ami azonban ez alkalommal nem sikerült. Az uj katonák bátran harcoltak, de az angolok sokkal képzettebb és jobban felszerelt katonáival szemben nekik kellett huzni a rövidebbet. Hogy megemlítjük ezt az eseményt, annak oka az, hogy a csata emlékének magyar kapcsolatai is lettek. Vasváry Ödön Andrew Jackson (1767-1845), a későbbi elnök, aki 1812-ben a New Orleans-í csatában tanúsított hősiessége révén nemzeti hőssé lett, 1833-ban meglátogatta a Bunker Hill-i csata színhelyét. Ez alkalommal Edward Everett üdvözölte, aki később, 1863-ban a get tysburgi csatatéren együtt szónokolt Lincolnnal. A szónok ajándékot nyújtott át Jacksonnak, aki akkor már az Egyesült Államok elnöke volt. Az ajándék egy díszes kis láda volt, benne egy-egy emléke a Bunker Hill-i és New Orleans-i csatáknak, egy ágyusörét csomó (grape-shot) és egy ágyúgolyó. Az öreg hős nagy örömmel vette át az ajándékot, amit négy év múlva bekövetkezett haláláig birtokában tartott. Halála után egy közeli barátjáé lett az emlék, amelynek további sorsa azután homályban maradt. 1851. december 18-án került elő megint, amikor Kossuth Lajos Bostonban járt. A bostoni látogatás Kossuth felejthetetlen kőrútjának egyik kimagasló állomása volt, számos maradandó emlékű epizóddal tarkítva. Egyik ilyen epizód volt megjelenése az akkor nagyhírű bostoni templomban,amelynek ,.Tabernacle” volt a neve, papja pedig Henry Ward Beecher, korának leghíresebb protestáns hitszónoka. Kossuth ott is elmondta szokásos, mindig nagyhatású beszédét, amelynek elhangzása után Rev. Beecher állt föl és hasonlóan nagyhatású beszéd kíséretében ajándékot nyújtott át a nagy magyarnak. Az ajándék ugyanaz a Bunker Hill-i kis láda volt, benne a két véres ütközet rozsdásodó emlékeivel. Megkérdezte Kossuthot, hogy tiszteletben tartja-e az ilyenféle emlékeket és mint ajándékot elfogadja-e? Kossuth igenlő válasza után Beecher ilyenképpen folytatta beszédét: ,,Az a kérdés, hogy az ilyen ajándéknak van-e valamilyen praktikus értéke Magyarország ügyével kapcsolatban? Ez a vas, ami a ládikóban van, voltaképp arannyá változott. Jackson elnök barátjának örökösei ezt a történelmi emléket eladták ezer dollárért, és most az eladó ezt az ezer dollárt felajánlja a magyar ügy javára, a vevő pedig a ládikót, tartalmával együtt Kossuthnak nyújtja át ajándékképpen. Vagyis: ezek az emléktárgyak, amelyek valamikor a szabadság ügyét szolgálták, most ugyancsak a szabadság szolgálatában állnak. Mi szerettük és megbecsültük ezeket az emléktárgyakat, amelyek segítettek a mi szabadságunkat kivívni. Valamikor eljön az idő, amikor az Önök puskái és ágyúi megint előkerülnek, hogy végeredményben ne a háború, hanem a béke és szabadság ügyét szolgálják.” Kossuthék gondosan megőrizték az amerikai ut emlékeit és kétségtelen, hogy ez a ládikó, az ágyúgolyókkal és tömérdek más emlékkel együtt átkerült Magyarországra és valahol meg van a rengeteg Kossuth-emlék között. Kossuth emléke nem homályosult el a magyar nemzet szemében, dacára annak, hogy évtizedeken át politikai mesterkedésekkel több-kevesebb sikerrel el tudták homályositani. Ez természetesen a Ferenc József-i időkben történt. A mai magyar történészek állandóan foglalkoznak Kossuthtal, bár •---------------------------------------------------------1------------ÉDES ANYANYELVŰNK A MAGYAR SZÓ KÖLTÉSZETE Induljunk el szavaink rengetegében, de most ne azt vizsgáljuk, hogy e gazdag flóra növényei honnan, melyik földről, melyik néptől kerültek hozzánk: ne azt nézzük, hogy a fenyő meg a nyír ősi finnugor tőről sarjadt, hogy a cser, a rekettye szláv, a mandula olasz, a levendula, a liliom latin, a körte, a som török, hanem próbáljunk suttogásukra, susogásukra: színükre, illatukra, egy szóval: hangulatukra figyelni. Nézzük csak ott azt a kis sárga tavaszi virágot: Hány neve is van? Legutóbb tizenöt nevét szedtük össze. S mindegy, hogy melyiket mondom? A pimpimpáré, a papatyivirág nevetséges, a férfihűrég, a májusvirág költői, a zsibavirág, a libavirág, a ré evirág vidékies, népies. S ott a kis gyöngyvirág: hivatalos nevén müge; Kazinczy a nyelvújítás idején igy nevezte el: lengenye; a németek úgy hívják: Maiglöckchen: májusi csengettyű. A mügé-t szürkének, jelentéktelennek, a gyöngyvirág-ot szépnek, költőinek, a lengenyé-t dallamosnak, előkelőnek, választékosnak érezzük. Miért? Hiszen mindenik ugyanazt a fogalmat jelenti, s a franciák a mügé-t (mert francia eredetű; náluk: muguet) egyáltalában nem érzik kellemetlen hangzásúnak vagy szürkének. Nos, magyarázatul hadd említsek meg egy kis történetet, amelynek egyszer a vonaton voltam tanúja. A fülkében, amelyben én is ültem, kedves fiatal lány utazott, valamelyik mezőgazdasági szakiskola növendéke, s némi kis büszkeséggel mesélte vele utazó rokonainak, hogy ő már nem is magyarul nevezi a virágokat: árvácska, százszorszép, nefelejcs — hanem mindjárt latin nevük jut eszébe. — ,,A legjobban az tetszik — mesélte —, hogy perilla; magyarul nem is tudom, hogy hívják. Olyan kis apró piros virágú növény.” Nos, a szép hangzású latin perilla magyar neve bizony nem a legköltőibb; úgy hívják, hogy: fekete csalán. De hát miért érezhette szépnek kis vasúti utitársnőm a perilla nevet, amikor pontosan nem is volt tisztában azzal, mit jelent? A választ próbáljuk megadni nagy nyelvművészünk, Kosztolányi Dezső hires szép versének, az Iloná-nak soraival: (Folyt, a 11. oldalon) — és ezt szinte szégyenli az ember kimondani — igazi, definitiv, tudományosan megirt életrajza még ma sincs. Ha Kossuthot és különösen a 67-es kiegyezés utáni állásfoglalásait nem is igazolta mindenben az idő, azt a tényt, hogy Kossuth minden idők legnagyobb géniusza volt, soha megcáfolni nem lehetett. Nem tudom, lesz-e Magyarországon is valami visszhangja az Egyesült Államok kétszáz éves fennállási ünnepélyeinek. Erről kétségkívül lehetne szó, mert azt kérdezni erre: Mi köze Magyarországnak az Egyesült Államokhoz? — mégsem lehet. Elvégre Magyarország adott körülbelül egymillió nem csak lakost, de keményen dolgozó, becsületes és jó munkást ennek az országnak, több mint száz esztendőn keresztül. A kétkezi munkásokon kívül is adott sok ezernyi szellemi munkást, akik nagymértékben járultak hozzá az ország kulturális haladásához, úgy hogy ma joggal elmondhatjuk, hogy nincs még egy kis nemzet a; világon, amelytől az Egyesült Államok annyit kapott! volna, mint Magyarországtól, főleg kulturális téren. Valamilyen megemlékezésnek tehát feltétlenül helye volna. És esetleg, egyebek mellett, ki lehetne állítani a Bunker Hill-i ládikót is, amely nemcsak emléke az amerikai nép szabadságküzdelmének, hanem Kossuth révén magyar vonatkozása is van. WASHINGTON — A Helsinkiben tartott EURÖPAI BIZOTTSÁGI SZERZŐDÉS 35 államfő által történt aláírása alkalmával Brezsnyev is beszédet mondott. A Szovjet kommunista párt főtitkára, az rbszolut hatalom az oroszoknál, egy pillanatig sem 1 agyott kétséget beszédében afelől, hogy a helsinki szei - ződés nem változtat semmit a Szovjet otthoni belpolitikájában. Brezsnyev ugyanebben a hatalmi pozícióban volt 1968-ban, amikor az orosz haderő letörte a csehszlovákiai függetlenségi próbálkozást, vagyis ő vállalta ezért a felelősséget. Közvetlenül utána meghirdette a „Brezsnyev doktrínát”,-melynek alapján a Szovjet fenntartja a jogot, hogy bármelyik kommunista államba erővel beavatkozhasson, ha úgy látja, hogy a kommunista kormány veszélyben van. Tulajdonképpen ugyanez az elv érvényesült a Szovjet részéről, amikor letörték 1956-ban a magyar szabadságharcot. Brezsnyev beszédében kijelentette, hogy senki ne próbálja meg más népek belügyeibe való beavatkozást a saját külpolitikai érdekeitói vezetve. Ami azt jelenti, hogy a kommunista világ egy külön egységet képez, amelyen belül nincs külpolitikai kérdés. Ez azt jelenti, hogy bármely kommunista vezetés alatt álló ország bármilyen politikáját a Szovjet irányíthatja, de megfordítva, ha valamelyik nyugati hatalom esetleg Portugáliában a szocialista párt segítségére sietne, akkor az idegen beavatkozás lenne, melyet a Szovjet azonnal maga elleni elenségeskedésnek vesz. A rég ismert szovjet elv érvényesült Brezsnyev beszédéből: „ami a mienk, az a mienk, ami a tietek, arról beszélhetünk.” Az angol miniszterelnök, Wilson szerint a „dente” nem sokat jelent, ha nem tükrözi vissza a mindennapi élet. Csak akkor jelent valamit, ha az európaiak szabadon házasodhatnának egymás között, ha úgy tetszik, ha szabadon olvashatnak, amit akarnak, utazhatnak szabadon bárhova Európában és azzal találkoznak, akivel akarnak. Sajnos Brezsnyev beszéde ebben az irányban semmi engedményt nem jelentett.
