Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-07 / 32. szám
8. oldal MAGYAR HÍRADÓ SZIKLAY ANDOR: j MAGYAR i ■MlLÁBNYOMOK... j (WASHINGTON.) — Gyors egymásutánban ette a tormásvirsliket, talán négy-öt párat is, sör-kisérettel. miközben tele szájjal pocskondiázta a hajóstársaságot a gyalázatos kabinért és a csapnivaló kosztért. (Kiderült, hogy egy görög teherhajón utazott.) Én is akkoriban, 1938 nyarán, látogattam át Amerikából és véletlenül beleütköztem, szószerint bele. a Corvin Nagyáruház belső lépcsőzetén; ha netán emlékeznek, az áru-pultsorok végén vezetett az fel egy félemeleti nyitott vendéglőbe. Egy-két évvel előbb ismerkedtünk meg Clevelandban: a Monoky-féle magyar rádió-órán lépett fel és a szintén chicagói Kurucz János ("Piros rózsa, feslő rózsa”, stb.) dalait zongorázta klasszikusan képzett művész technikájával, dalosszivű magyar szinező-képességével. Hajnalig diskuráltunk akkor egy este Csuhaj-ék vendéglőjében (tényleg ez volt a nevük, akkor már "Chuhay”) a Buckeye Road-on, főként muzsikáról, Kurucz Jancsi közös barátunkról, irodalomról — és költészetről is, de csak itt, a Corvinban, tudtam meg tőle, hogy édesapja volt Rudnyánszky Gyula, a költő. Megjegyezte ugyanis, hogy kötegekre rugó levelek és vers-kéziratok is vannak vidéki rokonoknál; át akaija venni az anyagot, hogy Amerikába vigye s ott rendezze ezt az egyetlen atyai örökségét. Később még néhány levelet váltottunk erre nézve, de szaladtak az évek, jött a háború, bevonultam; visszatértem, de valahogy már 1949 lett, amikor az előttem fekvő, a Szabadság-ban jul. 6-áról kelt s most a Vasváry-gyűjteményből kiemelt jelentés szerint "Rudnyánszky Sándor, a kiváló magyar zongoraművész, zeneszerző és tanár Miamiban szivszélhüdés következtében meghalt." Csak 50 éves volt. Megjegyzik a beszámolóban, hogy még mindig apja költői hagyatékának anyagával, többek közt a soha meg nem jelent "Tündérmesék” kéziratának sajtó alá rendezésével, foglalkozott. Szomorú "Coda”: "Mint vérbeli művész, bohém volt, vagyon nem maradt utána. Az amerikai zenész-unió gondoskodik temetéséről.” Hova lett a "Tündérmesék" kézirata? Valakinek majd követnie kell egyszer Rudnyánszky Sándor máris porlepte lábnyomait Budapesten és Chicagóban. hogy a századelejei magyar költészet egy elfelejtett, pedig jelentős alakjának, Rudnyánszky Gyulának, levelei és ismeretlen munkái napvilágra kerülhessenek. Krúdy Gyula 1927-ben tanulmányt irt Rudnyánszky Gyuláról, Ott azt mondja, hogy a költőnek alkalma volt beszélgetni Budapesten egy "Kobrányi" nevű amerikai látogatóval, aki "a Szabadság szerkesztője volt". Két nevet kevert itt össze Krúdy, érdekes módon, akarva-nemakarva: a Kobrák és a Kohánvi nevet. (Az előbbi a kiadóvállalat igazgatója volt. akinek 1943-beli tragédiáját megírtam ebben a rovatban: az utóbbi pedig a lap alapitója és szerkesztője.) Az ismeretlen levelekből talán kiderülne, hogy mennyiben volt köze a beszélgetésnek Rudnyánszky Amerikába vándorlásához. Annyi bi/onvos, hogy otthoni helyzete nem csupán anyagilag volt nehéz; különféle kilengései folyton bajba sodorták, politikai kópéságok miatt ült is— "Fekete-sárga” c.osztrákellenes röpirata miatt lázitás vádját szabták ki rá és a "debreceni Kossuth-eset" kishijján újból börtönbe juttatta. (Az történt, ott, hogy a nép nagy Apjának kis érdemű fia, Kossuth Ferenc, politikai körútra ment és a debreceni Bikában jól megkent tenyerek fényes fogadtatást rendeztek a rövidesen miniszteri tárcát elnyerendő férfiú számára. Amikor a küszöböt átlépte, Rudnyánszky suttyomban tett intézkedése következtében tuss helyett Rácz Kálmán cigányprímás és bandája rázendített a "Mégis huncut a német, a fene ott enné meg” tüzes melódiájára, a költő szerint dicstelenül megalkuvó kis-Kossuth megszégyenítése céljából. Csorba polgármester közbelépése mentette meg a letartóztatástól. A sajtó képviselők egy csoportja lebzselt a díszvendég körül; a lézengő ritterek közt volt Pichler Győző, aki azzaTtnentette ki Kossuth Ferenc előtt Rudnyánszkyt, hogy "hóbortos skribler, mindig be van rúgva...” Ez a Pichler aztán a miniszter titkára lett és bizonyos A CIA A HUMORISTA SZEMÉVEL EGY KÉS HÉRÁN DE LAS A nemzetbiztonság jegyében a legtöbb amerikai hajlandó beletörődni a CIA összes suskusaiba. Tény, hogy a jelek szerint a Rockefeller-bizottság jelentésének csupán egyetlen része nyugtalanította az merikaiakat, az a rész, amely leleplezi, hogy a CIA LSD-vel kísérletezett és beadta azt a mit sem sejtő áldozatoknak. így azután nagyon ideges lesz az ember, ha olyasvalakit látogat meg, aki e szervezet számára dolgozik. Egy nappal a jelentés közzététele után felkerestem Blackwhistle-t, hogy némi kiegészítő információt kapjak a bizottsági jelentéshez. Blackwhistle megkérdezte,, innék-e egy csésze kávét. "Igen — válaszoltam — köszönöm.” Átnyújtott egy csésze kávét és megkérdezte: "Egy kockacukorral vagy kettővel issza?” "Inkább cukor nélkül innám” — jegyeztem meg idegesen "Szörnyen erős — figyelmeztetett. — Hadd tegyek bele legalább egy kockát.” "Nem, nem! Nem akarok cukrot!” — hördültem fel. "De hiszen mindig cukorral itta a kávét...” — csodálkozott. "Fogyókúrázom” — válaszoltam lakonikusan. ’’Kérem, értse meg, semmit sem akarok a kávémba.” "Rendben van. De talán bevenne egy C-vitamin tabblettát?” ”De minek?” "Megfázhat, hiszen ott ül a légkondicionáló közvetlen közelében.” ’’Nem baj, imádok megfázni.” "Vegyen egy sütit. Éppen most sütöttem” — kínált Blackwhistle. "Éppen most sütötte?” "Persze. Szervezetünknél mindenkinek meg kell tanulnia sütni. A kiképzésünkhöz tartozik.” Ezután egy könyvet mutatott ”A CIA-főzés örömei” cimmel. Már éppen bele akartam olvasni, amikor elragadta tőlem és ezt mondotta: ’’Nagyon sajnálom, de titkos.” A süteményt is elutasítottam. Ittam a kávét és Blackwhistle-re meredtem. Végül megszólalt: ’’Gondolt-e már arra, hogy jó lenne egy kis kirándulást tenni?” ,, Rendszeresen kirándulgatok” — hárítottam el az ötletet. értelmű halhatatlanságra tett szert ^zzal, amit Kossuth Lajosnál a Nagy Öreg utolsó napjaiban tett látogatása alapján állított. A Kormányzó-Elnök, mondta, igy búcsúzott tőle: ’’Pichler, vigyázz Magyarországra!” Rudnyászkyra mindenesetre vigyázott, nehogy a költő támogatásban, kedvezményekben, pályázatokon figyelemben részesülhessen.) Kijött tehát Amerikába, 1905-ben, és hét szűk esztendejét töltötte el itt kóborolva, tengődve. Nem tálált szilárd érvényesülést magyarként, és nem volt képes amerikaivá válni. Visszament, haza, a budapesti kávéházakba, főként a New York-ba, ahol az egyik hátsó sarokba húzódott. Nem volt ott jó a világítás, de az mind kevésbbé volt a számára fontos. A poéta, aki mindig a fényt kereste — ’’Napsugár” címen alapított lapot, ’’Fények-Ámyak” és ’’Napszállat” egy-egy verseskötete cime, — megvakult; (Folyt, a 11. oldalon) ,,Nem, én igazi kirándulásra gondolok, csillagokkal, rakétákkal, szivárvánnyal és ezüstös felhőkkel.” ,,Az ördögbe is, miről beszél?” „Semmi, semmi. Csak arra gondoltam, milyen remek lenne kirándulni valahova, ahol még senki sem járt.” „Szívesebben mennék Disneylandbe.” „Nem kér egy karamellát? Éppen ma volt nagy cukorkakiárusitás a CIA édességboltjában.” „Igazán semmit sem kívánok, Blackwhistle. Őszintén szólva azért jöttem, hogy beszélgessünk a Rockefeller-jelentésről. A jelentés szerint a CIA részt vett gyilkosságokban, betörésekben, illegálisan kinyitotta az amerikaiak leveleit, a hazai fronton kémkedett és politikai kémkedés is terheli.” „Senki sem lehet tökéletes — védekezett. — Nem enne egy kis őszibarackbefőttet cukrozott lében?” „Szóba se jöhet — válaszoltam határozottan.— Őszintén szólva a kávéja is átkozottul keserű.” „Mert nem tett bele cukrot. Hadd tegyek bele egy kockát.” Rémülten magamhoz szorítottam a kávéscsészé(Folyt. a 13. oldalén) S • Z • E • M • I • E ] Alexander Solzhenitsyn arra figyelmeztetett, hogy a kommuni mus nem változott meg, mégis széles körben félremagyarázzák és félreértik ezt. Nem azt akarta hangsúlyozni a száműzött iró, hogy Amerika háború által szabadítsa meg a szovjet népet a kommunista kormány véget nem érő elnyomása alól. Csak azt akarta hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok ne tegyen egyoldalú engedményeket a szovjeteknek, azt feltételezve, hogy a szovjet kommunizmus megváltozott volna. Solzhenitsyn szerint a kommunista vezetők csupán a keménységet és határozottságot tartják tiszteletben, és nevetnek azokon, akik továbbra is beadják nekik a derekukat. Az iró tapasztalatból beszél. Ö ellenállott a szovjet elnyomásnak — és csodák csodája, még ma is életben van. Vezérelve az, hogy a legkeményebb határozottsággal kell kezelni a kommunistákat, mert csak igy lehet elkerülni a háborút. A gyengeség és az egyoldalú engedmény viszont ”a hatalom, amelyik nem tesz kísérletet a megegyezésre, konfliktust idéz elő.” Solzhenitsyn azonban másként mondja:” Az a hatalom, amelyik folyamatosan alárendeli magát, egyáltalán nem is hatalom.”
