Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-01 / 18. szám
M. <M*I MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK MERÉNYLŐ A FORD SZÍNHÁZBAN (FOLYTATÁS) Egyébként teljesen alaptalan dolog lenne Jefferson Davis bűnösségében kételkedni, hiszen Booth és a többi összeesküvő a Dél hírszerző szolgálatának ügynöke volt, és annak utasításai szerint járt el. Az ügyészség ezzel nem akarta beérni, és megpróbált bizonyítékokat szerezni arra, hogy Davis személyesen maga irányította az összeesküvést. Még ha igy lett volna is, az ilyen bizonyítékokat csak szerencsés véletlen folytán lehetne megtalálni: ez a véletlen nem adódott, ezért kellett hamis tanukat igénybe venni. 25 EZER DOLLAR Nagyon érdekes egy másik körülmény is; a hatóságok, amikor ilyen kétes eszközökhöz folyamodtak, furcsa irányvonalat követtek azzal az emberrel kapcsolatban, akitől a leghamarabb lehetett volna megtudni az összeesküvés titkait. Ez az ember John Surratt volt, Booth mellett az összeesküvés központi alakja. Mrs. Surratt fiáról rendelkezésre áll néhány hiteles adat. Bár a rabszolgatartók buzgó hive volt, habozás nélkül letette a washingtoni szövetségi kormánynak a hüséeesküt. amikor a oostahivatalban tisztviselői állás kapott. Surratt nemsokára gyanússá vált, tisztségéről leváltották, mivel hivatásos hírszerző lett. Több ízben szállított jelentéseket és utasításokat Richmond, Washington és Montreal között közlekedve. 1864 végén megismerkedett Boothszal, aki felkérte vegyen részt Lincoln elrablásában. Surratt kétségkívül csak richmondi főnökségének beleegyezésével kapcsolódhatott be ennek és a későbbi gyilkossági tervnek a tevékeny előkészítésébe. Amikor a washingtoni rendőrség behatolt Surrat lakásába, az összeesküvő nem tartózkodott a helyszínen. 25,000 dollár jutalmat tűztek ki annak, aki Surrattet elfogja. Ő azonban eközben minden nehézség nélkül átléptt a kanadai határt. A. Ch. Richards, a washingtoni rendőrség főnöke, elküldte Kanadába embereit, köztük egy olyan valakit is, aki személyesen ismerte Surrattet. A rendőrfőnök ezért a kezdeményezésért váratlanul megrovást kapott a Hadügyminisztériumtól, és a minisztérium ennek ellenére azt állította, hogy Surratt üldözése Stanton hadügyminiszter parancsára történt. Aligha lehet kételkedni abban, hogy Stanton valamilyen okból szándékosan hunyt szemet Surratt szökése fölött. Ahelyett, hogy Kanadában keresték volna őt, Lafayette C. Bakes ezredes a pennsylvániai hegyekbe üldöztette. 1865 szeptemberében Surratt elhagyta Kanadát, és Liverpoolba hajózott. Ebben az angol kikötőben szeptember 30-án az amerikai alkonzul, miután a hajóorvostól értesült Surratt megérkezéséről, jelentést küldött Washingtonba, és felhatalmazást kért arra, hogy az összeesküvő kiadása ügyében eljárjon. Válaszul október 31-én W. Hunter, a külügyminiszter helyettese közölte az alkonzullal, hogy a hadügyminiszterrel és a főügyészszel folytatott tanácskozás után “célszerűnek tartották, hogy jelenleg ne tegyenek semmilyen lépést a feltételezett John Surratt letartóztatása tekintetében.” SURRATT A PAPA ZSOLDOSA LESZ A hajóorvos, aki még mindig remélte, hogy megkapja a kitűzött 25,000 dollár jutalmat, október végén felkereste Montrealban az amerikai konzult, és további részleteket közölt vele Surratt terveiről; egyebek közt azt is jelentette, hogy Surratt Rómába szándékozik utazni. A konzul egyik sürgönyt a másik után küldte a Külügyminisztériumnak. A válaszok késlekedtek; néha két hét is eltelt, amig egy-egy sürgönyre feleletet kapott, rendszerint azzal a tartalommal hogy a Külügyminisztérium Surratt ügyét megtárgyalta a Hadügyminisztériummal. Végül is Washington nem kérte Booth bűntársának a kiadását. Surratt, kihasználva az amerikai hatóságok tétlenségét, Rómába utazott, és John Watson néven belépett a pápai hadsereghez tartozó egyik zsoldoscsapatba. Rómában találkozott St. Mary nevű régi iskolatársával, aki nyilván még nem tudott a jutalom visszavonásáról, mert sietett értesíteni az amerikai követet Surratt hollétéről. 1866. április 23-án a követ ezt jelentette Washingtonnak. Hosszú huzavona kezdődött. Végül is 1866 novemberében Antonelli bíboros, pápai kancellár, nem várva be Washington kérését, maga rendelte el Surratt letartóztatását. El is fogták, de sikerült megszöknie; előbb Nápolyba, majd onnan hajóval Egyiptomba utazott. Egyiptomban az amerikai főkonzulnak sikerült kieszközölnie Surratt letartóztatását, és 1867. január elején egy amerikai hadihajó az Egyesült Államokba vitte a bűnöst. ELŐADÁS AZ ÖSSZEESKÜVÉSRŐL Öt hónapig várt Surratt a bírósági tárgyalásra. A vádat a hadügyminiszterhez közel álló személyek képviselték. Legalább nyolc tanú állította, hogy látta Surrattet Washingtonban 1865. április 14-én. Más tanuk viszont azt bizonygatták, hogy április 15-én, azaz másnap reggel találkoztak vele New Yorkban. Az akkori közlekedési sebesség mellett és a vasúti menetrendek szerint az egyik kizárta a másikat. 1867. őszén, 25,000 dollár biztosíték ellenében, Surratt szabadlábra került. A per felújítás alkalmával kiderült, hogy a törvény értelmében a vádirat nem nyújtható be később, mint a vádlott terhére rótt bűncselekmény elkövetésétől számított két éven belül. Kivételt csak abban az esetben lehet tenni, ha magában a vádiratban megállapították, hogy azt nem lehetett előbb benyújtani, mivel a tettes “az igazságszolgáltatás elől elrejtőzött”. Ez a fenntartás a Surratt-ügyben szerepelt. A védelem rögtön lecsapott erre az érthetetlen baklövésre amely persze szándékos is lehetett. A per véget ért, Surratt kiszabadult. Rövidesen még nyilvános előadást is tartott az összeesküvésről és Lincoln elrablásának tervéről, de igen óvatosan beszélt, és lényegében semmi újat nem mondott. Magas életkort ért meg. 1916-ban hunyt el. Baltimore lakosai közül kevesen tudhatták, hogy a hajózási társaság idős tisztviselője egyik főkolomposa volt a Lincoln meggyilkolására vezető összeesküvésnek. * • • KAPITÁNY KONTRA VEZÉRKAR A Dreyfus-ügy 1894 szeptemberében kezdődött, amikor Alfred Dreyfus zsidó származású tüzérkapitányt megvádolták azzal, hogy kémkedett Németország javára. A gazdag elzászi gyáros fia sem nézeteiben, sem érzelmeiben nem különbözött a katonai kaszttól, amelybe tartozott. Szülőhelyét, Elszász francia tartományt az 1871. évi porosz-francia háborúban aratott porosz győzelem nyomán a német birodalomhoz csatolták. Dreyfust tehát mint zsidót és mint elzászit “idegennek” kiáltották ki, felszólították a nacionalista szenvedélyeket, és a köztársaság ellen uszították azon a címen, hogy beengedte ezt az idegent a monarchista tisztikar szentélyébe, a vezérkarba. A reakció választása csakis a származása miatt esett erre a jelentéktelen és szürke tüzértisztre, csakis ezzel magyarázható/ hogy előre kiagyalt nagy politikai provokáció céltáblájává tették. H. Guillemin francia történész meggyőzően kimutatja, hogy Mercier hadügyminiszter, és a vezérkar főkolomposai az első perctől tudták, hogy Dreyfus ártatlan, és tudatosan eltitkolták azokat a dokumentumokat, amelyek erről tanúskodtak. IRATOK A PAPÍRKOSÁRBÓL A egész ügy nyilvánvaló kezdeményezője Mercier tábornok volt. Ez a barázdált arcú férfiú, akinek ólmos szertihéja alatt két álmos kis fekete szem pislogott, egy kortárs leírása szerint öreg párduchoz hasonlított, aki szunyókálást tettet, de le nem veszi szemét a zsákmányáról. Megrögzött reakciós és klerikális létére úgy csinált karriert, hogy szinte “renublikánus tábornoknak” számított, aki “nem jár misére” (Folytatjuk)
