Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-03 / 14. szám
MAGVAK IIIUAI ló 9. oldal Milyennek látták a régiek a jövőt? Irla: VASVÁRY ÖDÖN Manapság valószínűleg többet beszélnek az emberiség előrelátható jövőjéről, mint bármikor ezelőtt — ha ugyan egyáltalában van vagy lehet ,,előre látható” jövő. A múlt hasonló próbálkozásai nem biztatnak sok eredménnyel. más szóval: amit ezek a ..látnokok” előre próbáltak látni, bizony nagyon szegényes produkció volt. alig valami bizonyult valóságnak belőlük. Minden kor, teljes joggal, önmagát tartja a leghaladottabbnak s ennek a jognak alapján mindig hajlandó lemosolyogni az elődök hosszú korszakainak gyerekes elképzeléseit, bár egészen bizonyos, hogy a magunk nagyszerű korát is valamikor éppen igy fogják primitívnek, elmaradottnak tartani azok, akik majd a jövőben viaskodnak az élettel. A jövőbelátás próbálkozásai régebben csaknem kizárólag a fantasztikum területén mozogtak. Sokat lehetne Írni erről, Írtak is. Akadtak azonban, akik féken tudták tartani a fantáziájukat és arra törekedtek. hogy legalább nagyjából, elhihető jövendölésekkel szórakoztassák olvasóikat. Az egyik legelső ilyen próbálkozás Thomas More „Utópia” cimű munkája volt (1615), amelynek Írója nagyon helyes címet talált könyvének. „Utopia” ugyanis annyit jelent, hogy „Seholsincs”. Az iró maga is tisztában volt vele. hogy az az emberi társadalom, amelyet elképzelt, sohasem létezett és sohasem fog létezni. A tömérdek okos és jó dolog, amivel az elképzelt jövő társadalma rendelkezik. sohasem valósulhat meg, egyszerűen azért, mert az ember: ember, s amig ember marad, sohasem lesz hibáktól és bűnöktől mentes. Én magam már gyerekkoromban találkoztam ezekkel a jövőbeli elképzelésekkel. Volt valamikor a múlt században egy Robida nevű francia iró, aki szenzációsan érdekes könyvet irt a jövő elképzeléséről. A regény folytatásokban jelent meg egy régen megszűnt folyóiratban, azt hiszem, könyv alakban nem is adták ki. Tele volt érdekesnél érdekesebb illusztrációkkal, amelyek közül egy maradt meg élénken az emlékezetemben: amint egy ember, kényelmesen üldögélve lakásában, a televíziót nézi, ami egy kétméteres, ovális tükörforma készülék. Másik találkozásom valamivel későbben jött, amikor 'j'cxjveKjmawvnyK: ovwwvwt unj. ^ckt'l,uuüüücovc " < ;<: MIKES MARGIT: |j i 1 SZÁVÁK I << < Ide szép magyar szókkal jöttem, a szókat magamba ötvöztem, szavakból hazát építettem: ők meg én itt a haza lettem. Mi kívül vagyunk a világon, mindig csak itt — Magyarországon. Idegen szókkal nem barátkoztam, költőnek, magyarnak megmaradtam. Mégis sóhajtva, nyögve mondom, hova lett az én ősi jussom magyar hazámban lenni magyarnak, embernek, költőnek, szabadnak? Vasváry Ödön elolvastam az amerikai Edward Bellamy: „Visszapillantás a 2000-ik évből" cimű könyvét. (Looking backward.) A könyv velem egyidős. 1888-ban jelent meg és óriási könyvsiker lett. A könyv hőse egy gazdag bostoni fiatalember, aki 1887-ben hipnotikus álomba merül és csak a 2000-ik évben ébred föl. Amit talál, az maga a tökéletesség minden tekintetben. Nincs különbség gazdag és szegény között, nincs szegénység, nincs bűnözés. 21 éves korától mindenki köteles dolgozni és 45 éves korában nyugalomba vonul. Béke, szeretet, igazság uralkodik mindenütt. A hipnotikus álom újra erőt vesz rajta: álmában visszatér Bostonba, amit olyannak talál, mint amilyen volt: a haszonra épített kapitalisztikus társadalom minden hibájával, a gazdagság és szegénység szakadatlan harcával, igazságtalansággal, kizsákmányolással telten. Fellázad a tömérdek baj láttára, de lehurrogják, anarhistának, forradalmárnak kiáltják ki és száműzik a társadalomból. Végül sikerül visszjutnia a 2000-ik évbe. Bellamy komolyan hirdette, hogy az emberiség, főképp az Egyesült Államok aranykora nem a múltban volt, hanem a jövőben lesz. Nemsokára el is következik. Tömérdek olvasója boldogan hitt is neki. Azután a Verne regények vittek a jövő századok rejtelmei felé, majd H.G. Wells kalauzolása mellett töprengtem én is a jövő titkai felől — máig is azt hiszem. Wells rajzolta meg a legelhihetőbb módon a jövő társadalom kialakulását. A Wells által megteremtett science-fiction műfaj azonban ma már annyira elfajult, hogy legalább is számomra — élvezhetetlen és értéktelen. A régi Magyarországon is akadtak Írók, akik fantáziájukat megerőltetve próbáltak, hol komolyan, hol csak játékos kedvvel elképzelni a jövőt. Különösebb hírnévre egyik sem vergődött, amin nem lehet csodálkozni: a produkció kevés és gyenge volt. Amit felőlük tudok, egy kortársunk, Pándi Pál nagyszerű két kötetes munkájában találtam, amelynek cime: „Kisértetjárás Magyarországon”, 1972. Talán az első ilyen fantasztikus irás Pesten jelent meg 1836-ben, a „Rajzolatok” cimű lap hasábjain, egy bizonyos Ney Ferenctől „Utazás a Holdba” címmel. Két magyar, Kalandi és Regényi a holdra repül, ahol magyar beszéd fogadja őket az ott ,, közboldogságban” élő emberek részéről, akik természetesen a magyarországi élettel teljesen ellentétes körülmények között élnek. A holdon megtalálják mindazt, ami Magyarországon hiányzik, főképpen az ember boldogságát. Két évvel később ugyanabban a lapban Munkácsy János ir ezzel a címmel: „Hogyan áll a világ a jövő században?” Ebben a században az emberek repülnek, ha akaija, ebédre Konstantinápolyba megy, teára Londonba, este Amerikába, reggelre Olaszországba. A paraszt sem jár gyalog, „egy kis tüzet rak gőzlovába s ez a vas utakon minden abrak nélkül úgy elfut, hogy rázását sem érzi." A legmeglepőbb a fenyegető háború eltávolítása. A seregek nem verekednek, hanem verseket szavalnak, amelyik szebbet mond. az a győztes. (A mai modern versektől azonban bizonyára megvadulva esnének egymásnak.) 1841-ben az Amerikát járt Nagy Károly írja le elképzeléseit, amelyek inkább a kapitalizmus győzelmét illusztrálják, amikor „10-15 éves köpcös gyermekek tízezrei dolgoznak a gyárakban. „legjobb egészségben és erőben.” Kuthy Lajos és Báró Jósika Miklós is foglalkoztatta a fantáziáját ebben az irányban, de a legérdekesebb munka mégis a Jókaié, aki „A jövő század regénye" cimű művében az 1955-ös év csodáiról beszél Magyarországon, ahol a Habsburg II. Árpád király Pesten él és uralkodik. Sajnos. 1955-ben az igazi magyar uralkodót Rákosi Mátyásnak hívták. Anekdoták hires emberekről Bernard Shaw élete alkonyán hosszabb ideig tartózkodott egy kis angol falucskában. A falu szabója mindig nagy büszkén mutogatta az iró arcképét, amelyre Shaw sajátkezűleg a következőket irta: „Valamennyi ismerősöm közül a szabóm az egyetlen intelligens ember. Valahányszor fölkeresem, mindig újra és újra mértéket vesz rólam. Mindenki más egyszer s mindenkorra „mértéket vett" rólam, és meg is van győződve arról, hogy véleménye mindig passzol is az alkalomra.” Ernest Hemingway közismerten nagy whisky-fogvasztó volt. Háziorvosa emiatt sokszor korholta. Egy alkalommal az orvos szigorúan megdorgálta: — Kérem, azonnal hagyjon fel az itallal! Minden egyes pohár helyett egyen meg egy banánt! — Doktor ur. ezt nem gondolhatta komolyan — válaszolta a nagy amerikai iró. Hiszen még egy jól fejlett majom sem képes naponta 30 banánt befalni. *** Amikor a neves amerikai filmsztár. Clark Gable 1935-ben óriási sikert aratott a „Lázadás a Bountyn" c. filmjével, egy hollywoodi filmkritikus a legnagyobb elismerés hangján szólF a játékáról, s patetikusan megjegyezte: — Egy bizonyos: ön előtt óriási jövő áll! — Na igen — válaszolt az amerikai filmtörténet kiválósága — óriási múlt is áll mögöttem. NÉPSZOKÁSOK ESTE A FONÓBAN A házi kenderfonás, asszonyok, lányok vidám társas munkája ma már csupán múlt. Néprajzi érdekesség. Egykoron viszont hozzá tartozott a magyar falvak téli életéhez. — A fonók hagyománya vidékenként változott. Országrészenként más-más szokás dívott. Már a megjelenésnek és a részvételnek is megvolt a maga kialakult rendje. A lányok mindig hamarabb mentek a fonóba. Az esti fonnivaló volt az első. Ki kellett használni az időt addig, mig a legények távol voltak. A lányok sok helyütt csapatosan érkeztek. Hónuk alatt vitték a guzsalyt. továbbá szöszt — bábut, percet, fonatot — vagy csepiit: gongyolát. göngyölét. s orsót — tartaléknak — kiskosarakban. — A fonóházban az elhelyezkedés mindenütt falmentében volt. A helyiség közepét szabadon hagyták. Kellett a hely a vendégségnek és a fonóházban lezajló játékos jeleneteknek. Szélen ültek az ajtónyitogató lányok — mindennap más. Ök nyitottak a legényeknek ajtót. Az. öreg gazdaasszony a sarokban leggyakrabban a kemencesutnál, a szphánál üldögélt. Az aszszonyok az ablakos faltól távol helyezkedtek el. Az ablakos falrészek pedig mint ..lesőhelyek", a lányokat illették. — Munka közben a fiatalok énekeltek, játszottak, tréfálkoztak, meséltek. A lányoknak fütyörészni nem volt szabad, mert a katolikusok a „szűz Máriát rikatják". a reformátusok pedig „az angyalkákat könnyeztetik". Megtörtént, hogy a jelenlevők ülve táncoltak: ide-oda hajladozva csak kinyújtott lábukat mozgatták felemelve, bokázva. Kedveltek voltak a testedző játékok is. Méghozzá különböző házi eszközökkel: seprűvel, serpenyővel, kisszékkel. kendővel, törülközővel. A fiuk közül, aki jól tudott muzsikálni és citeráját is elhozta, a fonóházba külön kis asztalt kapott. A tréfacsináló legényt külön székkel tyjffijtgfr meg.
